Franciaország

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Francia Köztársaság
République française
Francia Köztársaság zászlaja
Francia Köztársaság zászlaja
Francia Köztársaság címere
Francia Köztársaság címere
Nemzeti mottó: Liberté, Égalité, Fraternité
(Szabadság, Egyenlőség, Testvériség)
Nemzeti himnusz: La Marseillaise
EU-France.svg

Fővárosa Párizs
é. sz. 48° 52′, k. h. 2° 19′
Államforma elnöki köztársaság
Vezetők
Elnök François Hollande
Miniszterelnök Manuel Valls
Hivatalos nyelv francia
Beszélt nyelvek baszk, breton, elzászi, flamand, arab, okcitán, katalán, korzikai
Francia állam 843.
Jelenlegi alkotmány 1958. október 5.

EU-csatlakozás 1957. március 25.
Tagság EU, IMF, Latin Unió, Frankofónia, ENSZ, NATO, NYEU, EBESZ
Népesség
Népszámlálás szerint 66 600 000 fő[1]
Rangsorban 20.
Becsült 65 931 000 [2] fő (2014. július)
Rangsorban 20.
Népsűrűség 114 fő/km²
Rangsorban 89.
Főbb etnikumok 85% francia, 15% egyéb (arab, berber, néger, ázsiai, keverék)
Vallások 64% római katolikus, 3% protestáns, 5% egyéb, 28% felekezeten kívüli
GDP 2008 (forrás: IMF)
Összes 2 865 milliárd USD (5)
PPP: 1,871 milliárd
Egy főre jutó 46 015 USD (18)
PPP: 30 100
HDI (2007) 0,952 (10) – magas
Földrajzi adatok
Terület 547 0301 km²
Rangsorban 47.
Időzóna CET (UTC+1)
CEST (UTC+2)
Egyéb adatok
Pénznem euró (EUR)
Nemzetközi gépkocsijel F
Hívószám 33
Internet TLD .fr

Franciaország, hivatalosan a Francia Köztársaság (franciául la France vagy République française) egy független ország. Központi területe Nyugat-Európában helyezkedik el, de világszerte rendelkezik megyékkel és területekkel. A központi rész a Földközi-tengertől a La Manche-csatornáig és az Északi-tengerig, valamint a Rajnától az Atlanti-óceánig terjed. Ezt a territóriumot hatszögletű alakja miatt a franciák gyakran emlegetik l'Hexagone (magyarul a hatszög) néven.

Szomszédai Belgium, Luxemburg, Németország, Svájc, Olaszország, Monaco, Andorra és Spanyolország. Tengerentúli függőségein keresztül határos Brazíliával, Suriname-mal és a Holland Antillákkal. Franciaországot és Nagy-Britanniát a La Manche-csatorna alatt futó Csalagút köti össze. Franciaország a legnagyobb területű nyugat-európai ország és a második legnagyobb kizárólagos gazdasági övezettel rendelkezik, mely több mint 11 millió négyzetkilométer területű.

Franciaország egységes elnöki köztársaság. Legfőbb eszméi a Emberi és polgári jogok nyilatkozatában vannak összefoglalva. A 18. és 19. században az ország a kor egyik legnagyobb gyarmattartó birodalma volt, hatalmas területekkel Afrikában és Délkelet-Ázsiában és számos szigettel a Csendes-óceánban. Franciaország fejlett állam, amely a forrástól függően a világ ötödik vagy hatodik legnagyobb gazdaságával rendelkezik. Évi 82 millió turista látogatja, ezzel a legkeresettebb ország a világon.

A nemzetközi politikában jelentős szerepet vállal. Alapító tagja az Európai Uniónak és az ENSZ-nek és Biztonsági Tanácsának, tagja a Frankofóniának, a G8-nak, az OECD-nek, a NATO-nak és a Latin Uniónak. Franciaország 1966-tól 2009-ig nem volt tagja a NATO katonai szervezetének. Az ország nukleáris fegyverekkel is rendelkezik. A bortermelésről és a konyhájáról méltán híres Franciaország Nyugat-Európában terül el. Az országot nagyobbrészt természetes határok szegélyezik: nyugaton és délen tengerek, délnyugaton és délkeleten pedig hegységek. Földrajzi arculata változatos, mezők, erdőségek, hegységek és tengerpartok egyaránt jellemezik területét. Délkeleti szomszédja Monaco, egy apró, független állam, amely erős szálakkal kötődik Franciaországhoz. A klíma viszonyok lehetőséget biztosítanak a búza, a kukorica, a gyümölcs, és a szőlő termelésére is. A roppant fejlett mezőgazdaság mellett az ipar a vezető ágazat, amelyen belül kiemelt fontossággal bír a gépkocsi, a repülőgép, és a vasúti járművek gyártása.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Barlangfestmények a Lascaux-i barlangban (Dordogne megye) amik az őskorban készültek úgy 15-17 000 évvel ezelőtt

A mai Franciaország határai majdnem egybeesnek a történelmi Gallia (Alpokon túli) területeivel, amelyeket egykor Gallia Transalpina néven ismertek. A területen kelta (latinul gall) törzsek éltek. Az i. e. 1. században Gallia egésze a terjeszkedő Római Birodalom provinciája lett, a rómaiak mindenütt városokat építettek, az őslakosság pedig összekeveredett velük és átvette a latin nyelvet (romanizáció). A 2-3. század között a kereszténység is elterjedt.

A 4. század végén egyre fenyegetőbbé vált a keleti határon áttörő germán törzsek, majd az 5. századtól különösen a frankok jelenléte, akiknek nevéből a „francia” elnevezés is származik. Az 5-9. század között az ország területe a Frank Birodalom részét képezte, amelynek legnagyobb uralkodója Nagy Károly volt. Utódai 843-ban a birodalmat három részre osztották, ennek nyugati részéből, a Nyugati-Frank Királyságból alakult ki Franciaország, amely nevét a mai Île-de-France tartományról kapta.

Nagy Károly leszármazottai, a Karolingok uralták Franciaországot egészen 987-ig, ám a dinasztia ekkor kihalt. Ekkor Île-de-France hercegét, Párizs grófját, Capet Hugót koronázták királlyá. Az ő leszármazottaiból alakultak meg az országot uraló következő nagy dinasztiák, a Capetingek, a Valois-ház és a Bourbon-dinasztia, amelyek a hosszú örökösödési háborúk és házassági szövetségek során végül az egész országot egyesítették. A királyság a 17. századtól élte a fénykorát, különösen XIV. Lajos („A Napkirály”) uralma alatt (16431715). Ekkor Franciaország óriási hatással volt az egész európai politikára, gazdaságra és kultúrára, népességének gyors növekedése pedig Európa legnagyobb lakosságú országává tette. Megkezdődött a francia gyarmatosítás is.

I. Napóleon francia császár császári díszben
A királyság végét jelentő Bastille ostroma a francia forradalom idején

A királyság 1792-ig állt fenn, amikor a nagy francia forradalom kikiáltotta a köztársaságot. 1799-ben Napoléon Bonaparte tábornok ragadta magához a hatalmat, aki 1799-ben puccsal megdöntötte a köztársaságot, és első konzullá, majd 1804-ben I. Napóleon néven császárrá kiáltatta ki magát. Seregeivel számos hadjárat során elfoglalta szinte fél Európát, legyőzte az ellene szervezett európai koalíciók hadseregeit, a meghódított országokból csatlós államokat kreált, és több helyen saját családjának tagjait ültette trónra. Oroszország elleni hadjárata azonban kudarccal járt, és a napóleoni háborúkban kb. egymillió francia katona halt meg. Mégis ez az időszak volt a francia dicsőségnek és a francia nemzet kialakulásának nagy korszaka. Napóleon 1815-ös vereségét követően, Franciaországban restaurálták a Bourbon-királyságot. 1830-ban újabb forradalom tört ki, amelynek eredményeként elűzték a Bourbon uralkodót, és alkotmányos királyságot vezettek be, az Orléans-i házból választott uralkodóval.

1848-ban ismét forradalom következett, melynek során a Nemzetgyűlés kikiáltotta a „második Francia Köztársaságot”. Ez azonban rövid életű volt, Napoléon Bonaparte unokaöccse, Louis Napoléon tábornok puccsal megszerezte a főhatalmat, és 1852-ben III. Napóleon néven császárrá koronáztatta magát (Második Császárság). Uralma alatt az ország gyors ütemben fejlődött, meggyorsult a gyarmatszerzés is, és Franciaország európai pozíciói megerősödtek. III. Napóleon császár 1870-ben a Francia Császárságot parlamentáris monarchiává nyilvánította. Ebben az évben azonban kitört a porosz–francia háború, amelyben a Franciaország súlyos vereséget szenvedett. Miután a németek megszállták az országot, a császár megbukott. 1871-ben polgári radikálisszocialista forradalom kezdődött, megalakult a párizsi kommün. Ennek leverése után létrejött a „harmadik köztársaság”.

Franciaország 1870 és 1914 között jelentős gyarmatbirodalmat épített ki (francia imperializmus). Létrejött a brit-francia szövetség (antant) a fegyverkező Német Birodalom ellensúlyozására.

Angolszász szövetségeseinek segítségével Franciaország az első világháborúból, majd a náci német megszállást követően a második világháborúból is végül győztesként került ki. Ez azonban nem akadályozta meg a gyarmatbirodalom (Afrika, Ázsia, Óceánia) széthullását az 1950-es években. A háború után az úgynevezett „negyedik köztársaság”, majd 1958-tól máig az „ötödik köztársaság” következett, amely Charles de Gaulle vezetésével új alkotmányt dolgozott ki a köztársasági elnök megnövekedett jogkörével.

1968-ban baloldali diáklázadások törtek ki, a polgárháborús veszélyt sikerült elhárítani, azonban de Gaulle lemondott. Utódai, Georges Pompidou és Valéry Giscard d’Estaing még sokáig az ő nyomdokain jártak, majd 1981-ben a szocialista François Mitterrand vette át helyüket, aki számos szociális reformot hajtott végre. Mivel azonban a fő társadalmi problémákat nem sikerült megoldania, bukása után megerősödött a jobboldal. Az elnöki posztot 1995 óta Jacques Chirac töltötte be. A 2007-es elnökválasztáson a magyar gyökerekkel rendelkező Nicolas Sarkozy lett a köztársasági elnök.

Franciaország külpolitikáját a 90-es évek óta az Európai Unió fejlődésének elősegítése, ezen belül különösen a Németországgal való kibékülés és együttműködés jellemzi. 1999-ben bevezették az eurót. Ennek ellenére az ország lakosságának többsége a 2005. májusi népszavazáson az Európai Alkotmány ellen szavazott.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaország domborzati térképe

Franciaország kontinentális területe (France métropolitaine) Nyugat-Európában a Földközi-tengertől egészen az Északi-tengerig, a Rajnától az Atlanti-óceánig terjed. Szárazföldi szomszédai Belgium, Luxemburg, Németország, Svájc, Olaszország, Monaco, Andorra és Spanyolország. Az Egyesült Királyságtól a La Manche-csatorna választja el. A központi területhez számítják Korzika szigetét is. Az ország gyarmatosító múltja örökségeként Európától távoli úgynevezett tengeren túli megyékkel és adminisztratív módon függő területekkel rendelkezik. Dél-Amerikában Francia Guyana szomszédos Suriname-mal és Brazíliával. Franciaországhoz tartozó kis szigetek mindhárom óceánban találhatók.

Francia vidékek domborzata igen változatos képet mutat. A tájak északon és nyugaton tengerparti síkságokká szelídülnek, míg a keleti és déli- délkeleti vidékek vadregényes hegyláncokkal (például Francia-középhegység) kápráztatják el az oda látogatót. Délen tör az ég felé a Pireneusok vonulata, és innen a Földközi-tenger partján, a Francia Riviérán végighaladva elérjük az Alpok csúcsait. Itt emelkedik Európa legmagasabb pontja is, a 4808 m-es Mont Blanc.

A Vogézek déli részétől déli irányban, a Francia-középhegység keleti részén a Cévennekig húzódó vízválasztó vágja ketté az országot. A vízválasztótól keletre a Rhone és a Saone gyűjti össze az Alpok és a keleti országrész vizeit és szállítja a Földközi-tengerbe. Franciaország többi nagy folyója már az Atlanti-óceán vízgyűjtő területéhez tartozik. Az északi terület legjelentősebb folyója a Szajna. Az Oise, az Aise, a Marne és a Yonne vizeit összegyűjtve a Párizsi-medencén átfolyva a La Manche-ba torkollik. A Francia-középhegységben eredő Loire a Bretagne-tönk déli peremét átszelve éri el az óceánt. Az Aquitániai-medence fő folyója, a Garonne a Pireneusokból és a Francia-középhegység nyugati oldalairól lefutó vizeket gyűjti össze. A Francia-középhegységből lefutó másik jelentős folyóval, a Dordogne-nyal közös tölcsértorkolatuk a Gironde. A Lorraine-i fennsíkon és az Ardennekben eredő folyók az Északi-tengerbe szállítják vizüket. A Maas, a Moselle és az Ill a Rajna mellékfolyói. Az éghajlatnak megfelelően az ország folyóit egyenletes vízjárás és bő utánpótlás jellemzi. Az egyes vízrendszereket fejlett csatornahálózat köti össze.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaország éghajlatát az óceáni és mediterrán hatások befolyásolják legerősebben. Az ország túlnyomó részének éghajlata enyhe telű óceáni, a tengerpartoktól távolabbi területeken azonban a kontinentális éghajlat sajátosságai is megjelennek. A földközi-tengeri partvidék éghajlata jellemzően mediterrán, ugyanakkor a magasabb hegyvidékeken, így elsősorban az alpi területeken változatos magashegységi éghajlat alakult ki. Az ide látogatók tehát egész évben igen eltérő időjárással találkozhatnak az ország különböző részein.

A mediterrán térség éghajlata jelentősen különbözik a többi régióétól. Itt a legenyhébb a tél (a leghidegebb hónap középhőmérséklete 6-8 °C), míg a mérsékleten meleg nyári hónapokra 22-24 °C-os középhőmérsékletek jellemzők. Júliusban és augusztusban gyakori itt a nyári szárazság, amikor egy-egy hónap során csupán 10–30 mm csapadék hullik. Franciaország déli vidékein a nyári hónapokban jóval többet süt a nap, általában 11-12 órát - míg északon egy nyári napon 7-9 órás napsütésre lehet számítani. A tenger vize a földközi-tengeri partokon augusztusban a legmelegebb, 23-25 °C-os, de júniusban és júliusban is felmelegedhet 21-23 °C-ig.

A Franciaország déli részén található Provence tartomány egyik jellegzetes időjárási sajátossága a sokszor napokon át fújó, kellemetlenül erős északi szél, a misztrál, amely elsősorban télen, de az év más szakában is gyakori. (Öltözködés: A Földközi-tenger partvidékén nyári délutánokon gyakorta 29-32 °C-ig emelkedik a hőmérséklet, így a pamut és a kimondottan nyárias öltözködés a megfelelő. Természetes, hogy - elsősorban a tengerparti strandokon - sapka, kalap viselése szükséges lehet.)

Növényvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A földközi-tengeri partvidéken és Dél-Franciaország némely részein mediterrán növényzet van. Örökzöld tölgyesek, píneák, ciprusok és olajfák a táj jellegzetes szárazságtűrő növényei. A magyaltölgy mindenütt elterjedt, a paratölgy főként a kavicsos felszíneken található. Az erdőket sok helyen erdőirtás és legeltetés miatt keletkezett bokorerdők, macchiák és garigue-ok váltották fel. A Vizcayai-öböl mentén a homokdűnéket helyenként tengerparti fenyvesek borítják. Az ország többi része, a magas hegységeket kivéve a nyugat-európai kevert tölgy- és bükkerdők övezetébe tartozik. Ezekhez a Vogézek lejtőin szelídgesztenyések csatlakoznak. A vizet át nem eresztő talajokon lápi és mocsári növénytársulások jöttek létre.

Searchtool right.svg Lásd még: Kategória:Franciaország élővilága

Nemzeti parkok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nemzeti parkok hálózatához az európai Franciaországban 7 nemzeti park tartozik. Teljes területük 3710 km². Évente 7 millió látogatójuk van. A nemzeti parkokon kívül alacsonyabb szintű védett területek is vannak az országban.[3] A nemzeti parkok:

Cévenneki Nemzeti Park (Dél-Franciaországban, névadója a Cévennek); Écrins Nemzeti Park (az Alpokban); Guadeloupe Nemzeti Park (a Kis-Antillák Guadeloupe szigetén, amely Franciaország tengerentúli megyéje); Guiana Amazonasi Park (Dél-Amerikában Francia Guyana tengerentúli megyében); Mercantour Nemzeti Park (az Alpokban, a tenger közelében) Port-Cros Nemzeti Park (a Francia Riviéra, szigetek és főleg tenger); Pyrénées Nemzeti Park (a Pireneusokban); Réunion Nemzeti Park (Réunion szigetén az Indiai-óceánon, a sziget Franciaország tengerentúli megyéje); Vanoise Nemzeti Park (az Alpokban, területileg összefügg az Olaszországban lévő Gran Paradiso Nemzeti Parkkal).

Természeti világörökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az UNESCO világörökség-listáján az alábbi francia tájak szerepelnek:

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még: Franciaország alkotmánya cikket
Fájl:Logo de la République française.svg
A francia köztársaság logója

Közigazgatási beosztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még: Franciaország közigazgatása cikket

Franciaország jelenleg 26 régióra és ezeken belül 100 megyére (franciául département) oszlik.

Franciaország európai részének 22 régiója és 96 megyéje
Magyar elnevezés Francia elnevezés Székhely Zászló
Aquitania Aquitaine Bordeaux Akvitánia zászlaja
Alsó-Normandia Basse-Normandie Caen Alsó-Normandia zászlaja
Auvergne Auvergne Clermont-Ferrand Auvergne zászlaja
Bretagne Bretagne Rennes Bretagne zászlaja
Burgundia Bourgogne Dijon Burgundia zászlaja
Centre Centre Orléans Centre zászlaja
Champagne-Ardenne Champagne-Ardenne Châlons-en-Champagne Champagne-Ardenne zászlaja
Elzász Alsace Strasbourg Elzász zászlaja
Felső-Normandia Haute-Normandie Rouen Felső-Normandia zászlaja
Franche-Comté Franche-Comté Besançon Franche Comté zászlaja
Île-de-France Île-de-France Párizs Île-de-France zászlaja
Korzika Corse Ajaccio Korzika zászlaja
Languedoc-Roussillon Languedoc-Roussillon Montpellier Languedoc-Roussillon zászlaja
Limousin Limousin Limoges Limousin zászlaja
Loire-mente Pays de la Loire Nantes Loire-mente zászlaja
Lotaringia Lorraine Metz Lotaringia zászlaja
Midi-Pyrénées Midi-Pyrénées Toulouse Midi-Pyrénées zászlaja
Nord-Pas-de-Calais Nord-Pas-de-Calais Lille Nord-Pas-de-Calais zászlaja
Pikárdia Picardie Amiens Picardie zászlaja
Poitou-Charentes Poitou-Charentes Poitiers Poitou-Charentes zászlaja
Provence-Alpes-Côte d’Azur Provence-Alpes-Côte d'Azur Marseille Provence-Alpes-Côte d'Azur zászlaja
Rhône-Alpes Rhône-Alpes Lyon Rhône-Alpes zászlaja

Alkotmány, államforma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaország demokrácia, annak is a fél-prezidenciális változata; az elnök politikai súlya a parlamentáris rendszerekben megszokottnál nagyobb, de például az amerikai elnökénél kisebb.

Az államfő különleges státusát jól mutatja, hogy az alkotmány államszervezeti része az elnökről szóló II. címmel kezdődik. A korábbi, 1946-os alkotmány a Nemzetgyűlést helyezte az államfő elé. Az elnök a végrehajtó hatalom része. Mivel a végrehajtó hatalomnak része a kormány is, ezért a végrehajtó hatalom „dualista”, „kétfejű” („bicéphale”) jellegű. A köztársasági elnököt általános közvetlen választással öt évre választják. Az 1958-ban elfogadott alkotmány az államfő közvetett választását írta elő, az elektorok a parlamenti képviselők, a szenátorok és az önkormányzatok képviselői voltak. Az államfő közvetlen választását 1962-ben vezették be. Az elnök mandátuma eredetileg hét éves volt, ezt a 2000-ben csökkentették a jelenlegi öt évre.

François Hollande francia elnök 2012-ben

Az 1958. évi alkotmány a kormányt is erősíteni kívánta a parlamenttel szemben, elkerülendő a III. és IV. köztársaságokat jellemző kormányzati instabilitást. A kormány tagjai a miniszterelnök, a miniszterek és államtitkárok. A minisztereket a miniszterelnök javaslatára az elnök nevezi ki. Egyes miniszterek államminiszteri (ministre d'Etat) státusban rangban a „rendes” miniszterek fölött, de a miniszterelnök alatt állnak.

A kormány általában hetente ülésezik; ülésein az államtitkárok csak kivételesen vesznek részt. Mivel a minisztertanácsot az államfő vezeti, kormánytanács (Conseil de cabinet) elnevezéssel kialakult egy, a minisztertanács üléseit előkészítő szervezet, amit a miniszterelnök vezet. A parlamentnek felelős kormány irányítja a közigazgatást és a fegyveres erőket. A miniszterelnök irányítja a kormány tevékenységét. A miniszterelnök és az államfő viszonyát elemezve megállapították, hogy „a miniszterelnök nem politikai vezér, sokkal inkább az adminisztráció, a szűkebb értelemben vett igazgatás feje (Bihari Ottó).”

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia törvényhozás szerve a Nemzetgyűlésből (Assemblée Nationale) és a Szenátusból (Sénat) álló kétkamarás parlament. A Nemzetgyűlés 577 tagja az egyes választókörleteket képviseli és ötévente, közvetlenül választják őket. A mindenkori kormánynak szüksége van a Nemzetgyűlés többségének támogatására, ugyanis a gyűlésnek joga van feloszlatni a kabinetet. A 321 (2010-től 343) szenátort egy csaknem 150 000 tagú elektori kollégium választja hatéves ciklusokra; a Szenátus tagjainak egyik majd másik feléről háromévente szavaznak. Ha a két ház között nincs egyetértés, akkor a végső szó a Nemzetgyűlésé. Jelenleg mindkét házban az Unió egy Népi Mozgalomért (UNP) van többségben.

Politikai pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szélsőbaloldali: Forradalmi Kommunista Liga (LCR); Munkásharc (LO); Munkások Pártja (PT). Baloldali: Szocialista Párt (PS); Baloldali Radikális Párt (PRG); Köztársasági és Állampolgári Mozgalom (MRC); Francia Kommunista Párt (PCF); A Zöldek. Centrista: Unió a Francia Demokráciáért (UDF) (2007-óta Demokrata Mozgalom (Modem)); Radikális Párt (PR). Jobboldali: Unió egy Népi Mozgalomért (UMP) (Union pour un mouvement populaire); Mozgalom a Franciáért (MPF). Szélsőjobboldali: Nemzeti Front (FN); Köztársasági Nemzeti Mozgalom (MNR)

Védelmi rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még: Franciaország hadereje cikket
Franciaországban alkalmazott Leclerc típusú tank manőver közben

Franciaország hadereje vagy a francia fegyveres erők háborús hadrendje magában foglalja az ország szárazföldi erőit (Armée de terre), a légierőt (Armée de l'air), a csendőrséget (Gendarmerie nationale) és a haditengerészetet (Marine nationale). Ezek a haderőnemek és az alárendeltségükbe tartozó katonai szervezetek egységesen a francia haderő vezérkari főnöke (Chef d'état-major des armées CEMA) irányítása alá tartoznak és a főparancsnoki tisztet a mindenkori francia köztársasági elnök tölti be.

A haderő létszáma 2007-ben 442 122 fő, mely tartalmazta a békehadrendben a belügyminiszter irányítása alá tartozó 100 132 fős csendőrséget is. A francia haderő létszámát tekintve a világ 14. legnagyobb fegyveres ereje. 2009-ben harmadik a világon, a védelemi kiadásokra fordított költségvetési főösszeg (65 740 000 000 amerikai dollár) alapján és megelőzi ezzel az Egyesült Királyságot. Az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország mögött Franciaország az öt atomnagyhatalom között a hordozófejek számát tekintve (melyek 1960-as próbatesztje óta saját fejlesztésűek) szintén a harmadik helyen áll.[4]

A francia haderőknél 1997. október 28. óta nem szolgál sorozott állomány. Az ország katonai potenciálját tekintve, katonai szolgálatra alkalmas 11 262 661 fő és évente a hadköteles korba, a betöltött 17. életévükbe lépő férfiak száma 389 204 fő.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaország népsűrűségi térképe
A tartósan az országban élő külföldiek származási országa 1999-ben

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népességnövekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaország népességének történelmi fejlődése a nyugati világban a 19. századtól kezdve sajátosan alakult. A 19. században és a 20. század első felében a népességszám Franciaországban nem növekedett akkora ütemben, mint Európa többi részén, ugyanakkor a 20. század második felében sokkal erősebb növekedés volt tapasztalható a többi országéhoz, vagy az előző évszázadokban mért saját növekedéséhez képest.

1974-et követően a népességnövekedés lelassult, mélypontját éves 0,39%-kos növekedéssel 1990-ben érte el, amivel már sokkal inkább összhangba került Európa népességfogyásnak indult többi részével. Mindezek után a 2004-es francia népszámlálás adatai jócskán meglepték a demográfusokat. A 2004-es népszámlálás szerint megtörtént, amit senki nem jósolt előre, az 1999-es népszámlálást követően a népességnövekedés felgyorsult. 1999 és 2003 között a népességbővülés 0,58% körül alakult, 2004-ben pedig 0,68% lett, ez csaknem elérte az észak-amerikai szintet. 2004 a legmagasabb népességnövekedést eredményezte az országban 1974 óta, és ezzel Franciaország jóval megelőzi Európa többi országát (leszámítva Írországot). 2003-ban az európai természetes növekedést majdnem teljes egészében Franciaország természetes növekedése tette ki (a bevándorlást nem számítva): az Európai Unió 216.000 lakossal bővült (a bevándorlás nélkül), amiből 211.000 volt Franciaország népességének növekedése önmagában és 5.000 az összes többi EU tagországé együttvéve. 2004-ben Franciaország népességének természetes növekedése elérte a 256.000 főt.

A váratlan eredmények jelentős következményekkel járhatnak a jövőre nézve. Oroszország és Németország után Franciaország jelenleg a harmadik legnépesebb ország Európában. A demográfusok eredetileg úgy számították, hogy 2050-re Franciaország európai területén 64 millió ember fog élni, de ma már egyetértenek abban, hogy az 1990-es növekedési ütemre alapozott becsléseik visszafogottak voltak. Ma már úgy tartják, a tengerentúli területek nélküli Franciaország lakossága 2050-re eléri a 75 millió főt. Ha ezek a becslések valósággá válnak, ez értelemszerűen változásokat eredményez a brüsszeli erőviszonyokban is. 2004 közepén Franciaország lakosainak száma (a tengerentúli részekkel együtt) 13,6%-át tette ki a 460 millió fős EU-nak. Az Európai Unió 25 tagállamának 2050-re jósolt 445 millió lakosából pedig már 17,5% él majd Franciaországban az előrejelzések szerint.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint a politikai menedéket kérők aránya 2003 és 2004 között 3%-kal nőtt, míg ugyanezen időszak alatt az Egyesült Államok számára benyújtott menekültügyi kérelmek száma 29%-kal csökkent. Franciaország ezzel 2004-ben átvette az USA vezető helyét a menekültek célországainak listáján.

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia nyelv a világban

██ anyanyelv

██ hivatalos nyelv/közigazgatás nyelve

██ fontos második nyelv vagy kultúrnyelv

██ franciaajkú kisebbség

Etnikumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaországot a történelem előtti időktől kezdve kereskedelmi, népvándorlási és hadműveleti utak szövik át. A mai népesség az évszázadok során négy fő európai népcsoport keveredése eredményeképpen alakult ki: kelta (gall és breton), akvitán (baszk származású), római és germán (frank, vizigót, burgund, normann). A történelmi népcsoportokon kívül a 19. századtól kezdve további népcsoportok települtek Franciaországba, csak a legismertebbeket említve: belgák, olaszok, spanyolok, portugálok, lengyelek, örmények, kelet-európai zsidók, magreb népek, arabok, berberek, fekete-afrikaiak és kínaiak. Jelenlegi becslések szerint a francia népesség 40%-át ezek a bevándorló hullámok teszik ki, amivel Franciaország etnikailag az egyik legváltozatosabb országgá vált Európában és ebben jelentősen hasonlít az Egyesült Államokhoz és Kanadához. A hivatalos statisztika szerint,a franciák aránya még mindig 84%. A bevándorlók aránya azonban egyre nő, megbecsülni nehéz a számukat. Többségük afrikai és ázsiai bevándorló, elsősorban arab és fekete. Főleg a volt gyarmatokról érkeznek, leginkább Algériából, Marokkóból, Tunéziából. A franciákon belül a különböző, nyelvjárások (valójában önálló nyelvek) beszélői, mint például az okszitánok, provanszálok aránya 21%. Az elzászi németek és a bretonok aránya egyaránt 1.5%. A katalánok, cigányok és korzikaiak aránya 1,5-1,5%. A flamandok 0.3% míg a baszkok aránya 0.2%.[5]

Egy római katolikus templom a Reimsi katedrális főhomlokzata

Nyelvi megoszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaországban az egyetlen hivatalos nyelv a francia. Ugyanakkor esetenként, főként az idősebbek, több más helyi nyelvet és dialektust is megértenek és használnak, mint például a provanszál, a katalán, a baszk, a breton, a Haiti kreol, a korzikai, a flamand, a lotaringiai német, valamint néhány további dialektus, mint például az elzászi, a gaszkonyi és a picard. Ezeket a történelmi nyelveket és nyelvjárásokat tájszólásként kezelik, noha ez legtöbbjükre nézve hamis. Némelyiket már iskolákban is tanítják, noha helyi és nemzeti szinten is hivatalosan csak egy nyelvet ismernek el. Néhány, a bevándorlók által beszélt nyelv szintén elterjedt, különösen a nagyvárosokban: a portugál, a maghreb arab, berber nyelvek, dél-szaharai nyelvek, a török, a kínai (wu, kantoni, min nan és mandarin), a vietnami és a khmer a leggyakoribbak.

Vallási megoszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaország történelmileg túlnyomórészt római katolikus ország antiklerikáris tendenciákkal. A vallásszabadság alkotmányos alapjog, ahogy az Emberi és polgári jogok nyilatkozatában lefektették. A közszféra és a vallások között a laïcité (laicizmus) a meghatározó elv, mely szerint a kormány nem avatkozik az ország vallási közösségeinek életébe, de nem is támogatja azokat. A kormány nem vezet statisztikát a lakosok vallásáról. Ismeretlen forrású statisztika elérhető a ’CIA World Factbook’ című kiadványban, amely szerint: római katolikus 83-88%, muszlim 5-10%, protestáns 2%, zsidó 1%. Egy 2003-as felmérés szerint a lakosok 41%-a szerint Isten létezése „kizárt” vagy „valószínűtlen”, 33% állítja, hogy az „ateista” szó többé-kevésbé ráillik, 51% kereszténynek vallja magát. A hívők közül 62% római katolikusnak, 6% muszlimnak, 2% protestánsnak, 1% zsidónak, 2% pedig más vallásúnak mondta magát, 26% azt állította, hogy nem hisz vallásokban, 1% pedig megtagadta a válaszadást.

Franciaországban található Nyugat-Európa legnépesebb muszlim közössége. Legfőbb központjuk a Párizsi Nagymecset.

Legnépesebb városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A La Défense Párizsban, a francia gazdaság szíve

Az ország a fejlett országok sorába tartozik, tagja a G8-nak, és 2005-ben a Föld hatodik legnagyobb gazdaságát tudhatta magának, 2118 milliárd dolláros GDP-vel. Mindazonáltal az egy főre jutó GDP szerinti európai rangsorolásban csak a 9-edik volt 25-ből az Eurostat szerint, és világszinten a 17-edik.

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasági ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy TGV Duplex a párizsi Gare de Lyon pályaudvaron.

Franciaország vasúthálózata 31 840 km hosszú, ezzel a legterjedelmesebb Nyugat-Európában. A vasúti közlekedésben a legfontosabb szerepet a nemzeti vasúttársaság, az SNCF játssza. Az SNCF üzemelteti a Thalys, Eurostar és a TGV nagysebességű vasúthálózatot. Az Eurostar az Egyesült Királyságot köti össze az európai kontinenssel a Csatorna-alagúton keresztül. Franciaország Andorrán kívül minden szomszédjával létesített vasúti összeköttetést. A nagyvárosi közlekedésben metrók és villamosok egészítik ki a buszjáratokat.

Az ország 893 300 km közúttal büszkélkedhet. Az úthálózat Párizs környékén a legsűrűbb, az utak és autópályák látszólag az egész országból itt találkoznak. A francia közutakon jelentős nemzetközi gépjárműmennyiség is áthalad. Az utak és a nagyvárosok közelében futó autópályák ingyenesek, a városok között viszont az autópályák használatáért fizetni kell. Az autópiacot a hazai gyártók, a Renault (27%-os piaci részesedés), a Peugeot (20,1%) és a Citroën (13,5%) uralják. Franciaország büszkélkedhet a világ legmagasabb közúti hídjával, a Millau völgyhíddal, és még sok más fontos híddal, olyanokkal, mint például a Normandia híd.

Országszerte 478 repülőtér található Franciaországban. A Párizs vonzáskörzetében fekvő Charles de Gaulle nemzetközi repülőtér az ország legnagyobb és legforgalmasabb légi kikötője, amely az országba érkező légi forgalom nagy részét fogadja és összekapcsolja Párizst a világ legtöbb fontos városával. Franciaország nemzeti légitársasága az Air France, bár mellette még sok kisebb privát társaság is üzemeltet repülőjáratokat. Az országban tíz jelentősebb kikötő található, a legnagyobb ezek közül Marseille a Földközi-tenger partján. Csaknem 15 000 km csatorna szeli át Franciaországot. A Canal du Midi a Garonne folyón keresztül köti össze az Atlanti-óceánt a Földközi-tengerrel.

Energiatermelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaország a világ második legnagyobb atomenergia-termelője, az Amerikai Egyesült Államok után.

A teljes áramtermelés megoszlása %-ban [6] :

Kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Exporttermékek: műszaki berendezések és alkatrészek, repülőgép, műanyagok, vegyipari termékek, gyógyszeripari termékek, vas és acél, italok (bor).
  • Importtermékek: műszaki berendezések és alkatrészek, járművek, nyersolaj, vegyipari termékek.
  • Főbb kereskedelmi partnerek: Németország, továbbá Belgium, Egyesült Királyság, Spanyolország, Olaszország, Hollandia, Kanada, Kína, Japán, Dél-Korea, USA

Legfőbb kereskedelmi partnerek (2012-ben)[7]:

  • Export: Németország 16.7%, Belgium 7.5%, Olaszország 7.5%, Spanyolország 6.9%, Egyesült Királyság 6.9%, USA 5.6%, Hollandia 4.3%
  • Import: Németország 19.5%, Belgium 11.3%, Olaszország 7.6%, Hollandia 7.4%, Spanyolország 6.6%, Egyesült Királyság 5.1%, Kína 4.9%

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaország nemzeti szimbóluma Marianne, a gall-sapkás nőalak, aki egyben a szabadság és a francia forradalom jelképe is. Az előző szimbólum a Gall Kakas volt, a vakmerő bátorság jelképe.

Művészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még: Francia irodalom cikket

A francia nyelv a latinból származik, elsősorban kelta és frank hatásokkal. A 11. századtól létező középkori francia nyelven írt irodalom Nyugat-Európában az egyik legrégibb nemzeti nyelven írt irodalom, a középkori irodalom elsődleges forrása a kontinensen.

Noha a francia irodalomnak ez a kitüntetett szerepe a 14. században az itáliai nemzeti nyelven készült irodalom hatására (ld. az Itáliai reneszánsz: Irodalom és költészet c. szakaszát a reneszánsz szócikkben) némileg elhalványult, a 16. században alkotói szempontból jelentős átalakuláson ment keresztül és a 17. századra az európai irodalom meghatározó elemévé vált.

A 18. században a franciában külön irodalmi nyelv alakult ki (lingua franca) és egész Nyugat-Európa valamint Amerika diplomáciai nyelvének szerepét is betöltötte. A francia nyelvű írások mély hatást gyakoroltak az összes európai és az amerikai irodalom alakulására, ugyanakkor rá is erős hatást gyakoroltak a többi nemzet irodalmi hagyományai (például a brit vagy a német romantika a 19. században). A 19. század és a 20. század francia irodalmi fejlődése különösen erős hatást gyakorolt a modern világirodalomra, főként a szimbolizmus, a naturalizmus, Balzac, Zola és Proust szépprózája, a szürrealizmus, az egzisztencializmus és az abszurd színház stílusaiban és műfajaiban.

A francia imperializmus és gyarmatosítás az amerikai, az afrikai térségben és a Távol-Keleten a francia nyelvet a nem európai kultúrák számára is használható közelségbe hozta, amelyek a nyelvet sajátosan átalakítva úgyszintén jelentősen hozzájárultak a francia irodalom által nyújtott élmények és tapasztalatok bővüléséhez.

Az ancien régime arisztokratikus eszméi, a forradalmat követő nacionalista szellem és a modern Franciaország harmadik köztársaságának tömegoktatási elvei egyaránt erős hatást gyakoroltak arra a folyamatra, amelynek során a francia irodalmi örökség a francia kultúra részévé vált. Napjainkban a francia oktatásban a prózára, a (gyakran fejből idézett) költészetre és a színházra is nagy hangsúlyt helyeznek. Az állam jelentősen támogatja az irodalmi munkákat, az irodalmi díjak kiemelt hírnek számítanak, a Francia Akadémia (Académie Française) és a Francia Intézet (Institut de France) összefogja Franciaország legfontosabb nyelvi és művészeti intézeteit, a francia televízió pedig írókról és költőkről készít és vetít filmeket, amire meglehetősen nagy az igény, az irodalmi és művészeti témákról szóló heti beszélgetős műsor, az 'Apostrophes' az egyik legnagyobb nézettséget érte el Franciaországban. Az irodalom a francia embereket mélyen foglalkoztatja és öntudatuk formálásában fontos szerepet tölt be.

Francia irodalmi klasszikusok: Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában (A la recherche du temps perdu), Michel de Montaigne: Esszék (Essays), La Fontaine: Mesék (Fables), Stendhal: Vörös és fekete (Le Rouge et le noir), François Rabelais: Gargantua és Pantagruel (Gargantua et Pantagruel), Honoré de Balzac: Goriot apó (Le pere Goriot), Gustave Flaubert: Bovaryné (Madame Bovary), Émile Zola: Germinal (Germinal), Albert Camus: Közöny (L'Étranger), François-René de Chateaubriand: A kereszténység szelleme (Genius of Christianity), Stéphane Mallarmé: Kockadobás (Un coup de dés), Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab (Jacques le fataliste), Jean Racine: Phaedra (Racine)|Phaedra (Phedre), Louis-Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére (Voyage au bout de la nuit), Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame (Notre Dame de Paris), A nyomorultak (Les Misérables), Gaston Leroux: Az operaház fantomja (Le Fantôme de l'opéra), A sárga szoba rejtélye (Le Mystere de la chambre jaune), Molière: A Fösvény (L'avare), Tartuffe (Tartuffe)

Filmművészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még: Francia filmművészet cikket
Utazás a Holdba (1902)

Franciaország jelentős szerepet játszott a film és a filmművészet létrejöttében. A Lumière fivérek találták fel a mozit. Nagy francia filmrendezők voltak a némafilm korában Georges Méliès, a két világháború között Jean Renoir, a második világháború előtt és után Marcel Carné. Az 50-es évektől meginduló francia új hullám az egész világ filmművészetére jelentős hatást gyakorolt, legnagyobb rendezői Jean-Luc Godard és François Truffaut. Az 80-as évektől máig ismét megújult a francia film, a korszak kiemelkedő alkotói Luc Besson, Krzysztof Kieślowski, Jean-Pierre Jeunet.

A 19. század végén, a mozi korai éveiben, számos kísérletező művész származott Franciaországból. Auguste és Louis Lumière feltalálta a kinematográfot és az általános történészi megítélés szerint az 1895-ben Párizsban L'Arrivée d'un train en gare de la Ciotat címmel bemutatott vetítésük jelentette a mozi születését. A következő években filmesek szerte a világon megkezdték munkájukat az új médiummal, köztük a mozi nyelvének ma már közismert technikái közül többet is kifejlesztő, nagy hatást gyakorló Georges Méliès, aki 1902-ben Utazás a Holdba (Le Voyage dans la Lune) címmel elkészítette az első science fiction filmet.

Létrejött az első korai filmstúdió, a Gaumont Pictures és további filmes egyéniségek bukkantak fel, mint Pathé Frères vagy Alice Guy Blaché, aki La Fée au Choux címmel 1896-ban forgatta első filmjét, majd 1897-től 1906-ig gyártásvezető volt a Gaumont filmstúdióban, itt körülbelül 400 filmet készített. Pályafutását az Egyesült Államokban folytatta, csakúgy mint Maurice Tourneur, egy másik ismert filmes a 19. század elejéről.

Az 1920-as években főként szürrealista alkotások születtek, amit az akkori sajtó éles kritikával nézett. A korszak bravúrja az Andalúziai kutya című munka volt Luis Buñuel és Salvador Dalí, alkotása. Buñuel és Jean Cocteau fiatalkorai műveikben is már megcsillant zsenialitásuk, ami végigvezette őket egész pályájuk során. Buñuel a harmincas években felhagyott a szürrealizmussal.

A televízió korának eljövetelével a mozilátogatás visszaesésének problematikája fenyegetőnek tűnik az egyes nemzetek filmiparjai számára. A francia filmipar és általában véve a francia nyelvű kultúrtermelés kisebb az angol nyelvűnél, aminek egyik oka, hogy a nagyobb piacok, köztük az amerikai piac, vonakodnak az idegen nyelvű filmek forgalmazásától. Ennek következtében a francia filmeknek egy viszonylag szűk piacon kell megélniük, kisebb költségvetéssel, mint amerikai versenytársaiknak.

Képzőművészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Híres francia képzőművészek: Gustave Courbet, Eugene Delacroix, Édouard Manet, Claude Monet, Georges Seurat, Paul Cézanne, Paul Gauguin, Henri Rousseau, Auguste Rodin, Pablo Picasso

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még: Francia gasztronómia cikket

A francia konyha méltán híres a fűszereiről, mártásairól. Néhány híres étele a hagymaleves, a besamel-mártás, a tenger gyümölcsei, csigák, sajtok, borok.

Jellegzetes francia étel, a Foie gras (kövér máj)

A franciák étkezése általánosságban kalóriaszegényebb, mint a hagyományos magyar konyha. Reggelijük könnyű tejeskávéból vagy kakaóból és valamilyen péksüteményből, főleg croissant-ból áll, és elmaradhatatlan a vaj, a dzsem és a méz. Az ebéd ma már alkalmazkodott a modern élethez, de még az intézményes – például iskolai – étkezés is választékos, több fogásos; inkább salátafélék, vagy másfajta előétel, húsétel körettel, mártással, zöldséggel, de délben gyakran fogyasztanak főételként vegyes ízelítőt, végül desszertet. A legnagyobb szerepe a vacsorának van, amely könnyű, de több fogásból áll, még a legegyszerűbb helyeken is legalább négyből. A franciáknál leves nem gyakran kerül az asztalra, ha viszont igen, akkor rendszerint este, és elsősorban a téli időszakban. Máskor gyakori, hogy a vacsorát is előétellel kezdik, utána frissen sült húsétel vagy hideg húsok, majd sajtfélék, gyümölcs, esetleg édesség zárja a sort. Az ital alkalmazkodik a fogásokhoz, általában a legkedveltebb a könnyű vörösbor. A vacsora nem csak az élvezetekről szól, szerepe elhanyagolhatatlan a család szempontjából, hisz a történések, beszélgetések színtere; a közös vacsora a francia család elidegeníthetetlen joga.

A specialitások és különlegességek, mint mondjuk az osztriga, libamáj, különféle töltött szárnyasok hétvégéken és ünnepnapokon kerülnek fogyasztásra. Táplálkozásuk egészséges, hiszen rengeteg gyümölcsöt és zöldségfélét fogyasztanak, ezenkívül fontos, hogy vajjal, a mediterrán területeken olívaolajjal sütnek, és ételeiket nem fűszerezik agyon, soha nem használnak annyit, hogy az elnyomja az eredeti ízt. Legjobban a friss, zöld ”füveket” kedvelik; a kakukkfüvet, tárkonyt, turbolyát, bazsalikomot és a petrezselymet, gyakori a babérlevél használata, s fahéjjal, szegfűszeggel, sáfránnyal, szerecsendióval, gyömbérrel, köménnyel is fűszereznek. Viszonylag sok borsot alkalmaznak, fűszerpaprikát azonban csak ritkán és keveset. Népszerűek még a különböző hagymafajták is, különleges ízhatás elérése végett még curryvel és a chilivel is sütnek, melyek egykoron gyarmataikról jutottak el hozzájuk egzotikus fűszerként.

Elsősorban marhahús, borjú, ürü, bárány, szárnyasok és vadhúsok is kerülnek az asztalra, sertést szinte egyáltalán nem esznek. Elkészítési módját tekintve egyben, szeletben sülve, vagy grillezve készítik. A roston sült húsokra tálalásnál fűszeres vajat tesznek, akárcsak a köretként fogyasztott zöldségekre, amelyeket ezen kívül grillezve is fogyasztanak.

Hagyományok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Február 2-án (gyertyaszentelő) szinte minden francia palacsintát süt. A félig megsült palacsintát feldobják, és ha lapjára esik akkor az elkövetkező év sikeres lesz. Ha nem, akkor gondokkal teli év köszönt a palacsinta zsonglőrökre.

Oktatási rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még: Franciaország egyetemei cikket

Franciaország oktatási rendszere hasonlít a többi európai rendszerhez. A francia oktatási rendszer felépítése: Előiskola (Maternelle), Elemi iskola (école élémentaire), és további iskolák (collège lycée, lycée professionnel).

Kulturális világörökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciák hozzájárulása a világ kulturális örökségéhez hatalmas. Az alábbi lista az UNESCO által kulturális világörökséggé nyilvánított helyeket tartalmazza.

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Garnier palota nagy terme Párizsban

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pétanque játékosok

Labdarúgás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legnépszerűbb sport Franciaországban a labdarúgás. A franciák nagy hévvel szurkolnak kedvenc klubcsapataiknak és a nemzeti válogatottnak. A szurkolás 1998-ban meghozta az eredményt: Franciaország világbajnok lett, ráadásul hazai pályán. A siker tovább folytatódott: a csapat 2000-ben Zinedine Zidane vezetésével az Európa-bajnokságot is megnyerte. Ezen kívül 1984-ben szintén EB győzelemnek örülhettek a franciák, a Platini-vezette csapat hazai pályán diadalmaskodott. Az 1984-es los-angeles-i olimpián lettek aranyérmesek.

Kerékpározás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1903 óta, nyaranta megrendezett Tour de France a világ legrangosabb országúti kerékpárversenye. 3 héten át küzdenek egymással a világ legjobb biciklistái, a hegyi szakaszokkal is tarkított, különösen nehéz viadalon. 2005-ben már hetedszer az amerikai Lance Armstrong nyert, francia versenyző utoljára 1985-ben, Bernard Hinault személyében állhatott a dobogó legfelső fokára.

Autóversenyzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Magny-Cours-i Forma 1-es versenypálya adott otthont a francia nagydíjnak. A franciák legendás F1-es pilótája a négyszeres világbajnok Alain Prost (1985, 1986, 1989, 1993), a brazil Ayrton Senna nagy riválisa. F1-es alakulatuk, a Renault 2005-ben és 2006-ban az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is megszerezte a spanyol Fernando Alonso révén. A Renault F1-es csapata 2010-ben Vitalij Petrov-Robert Kubica párossal vág neki a szezonnak. 2009-től a párizsi székhelyű FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) új elnöke a francia Jean Todt lett, aki ezt megelőzően a Scuderia Ferrari legendás irányítási képességű csapatvezetőjének szerepét töltötte be, 5 világbajnoki címet szerezve Michael Schumacherrel.

A WRC franciaországi szakaszait eddig Korzika szigetén rendezték meg, 2010-től áthelyezték Elzászba, azon belül Strassbourgba. Sébastien Loeb nyolcszoros rali-(WRC)-világbajnok (2004–2011), ezzel a sportág valaha volt legsikeresebb ralipilótája, összes címét a francia Citroën csapattal szerezte meg. Másik WRC világbajnokuk Didier Auriol (1994). Nicolas Vouilloz a 2008-as IRC-ralivilágbajnok, a szintén francia Peugeot csapattal.

Világhíres a Le Mans-i 24 órás autóverseny és népszerű a Formula–1 is. Utóbbit 2005-ben és 2006-ban a Renault csapata nyerte.

Olimpia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ötször lobbant fel az olimpiai láng Franciaországban, két nyári és három téli olimpián. 1900-ban és 1924-ben Párizs adott otthont nyári játékoknak. Pályáztak harmadszorra is, de 2012-ben London nyerte el a rendezés jogát. Az első téli olimpiát 1924-ben, Chamonixban rendezték. 1968-ban Grenoble, majd 1992-ben Albertville volt az esemény házigazdája. Az olimpiai eszme is Franciaországban éledt fel: Pierre de Coubertin báró ötletére elevenítették fel 1896-óta négyévenként az ókori görög játékokat. Az országnak eddig 218 aranyérme van a játékokról. A nyári játékokon a vívás, a téli játékokon pedig az alpesi sí a legnépszerűbb sportág a francia sportolók körében.

Tenisz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy érdeklődésre tart még számot a Francia Nyílt Teniszbajnokság, amit a párizsi Roland Garros-stadionban rendeznek.

Ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

[1] [2]

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.insee.fr/fr/themes/tableau.asp?ref_id=NATnon02145
  2. Ezen adat Franciaország törzsterületének és Guadeloupe, Martinique, Francia Guyana és Réunion francia terngerentúli megyék adatainak összessége. Franciaország törzsterületének lakossága 64.011.000 fő volt a 2014. május 1.-ei havi becskés során.
  3. National Parks in France
  4. A Francia Védelmi Minisztérium honlapja (francia nyelven). defense.gouv.fr. (Hozzáférés: 2010. október 3.)
  5. A Világ országai, Nyír-Karta Bt. 2008
  6. L’énergie en France, édition 2005, 8. oldal
  7. CIA World Factbook

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Franciaország témájú médiaállományokat.