Skócia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Skócia
Scotland
Alba
Skócia zászlaja
Skócia zászlaja
Skócia címere
Skócia címere
Nemzeti mottó: In My Defens God Me Defend
Nemzeti himnusz: Flower Of Scotland
Europe location SCO.png

Fővárosa Edinburgh
é. sz. 55° 57′, ny. h. 3° 12′
Legnagyobb város Glasgow
Államforma Alkotmányos monarchia
Vezetők
Államfő II. Erzsébet brit királynő
Első miniszter Alex Salmond
Miniszterelnök David Cameron
Hivatalos nyelv angol (de facto)
Beszélt nyelvek skót, scots
Népesség
Népszámlálás szerint ismeretlen +/-
Becsült 5 116 900 fő (2006)
Népsűrűség 65 fő/km²
GDP 2006-os becslés
Összes 194 mrd USD
Egy főre jutó 39 680 USD
HDI 0,939
Földrajzi adatok
Terület 78 772 km²
Víz 1,9%%
Időzóna GMT (UTC0)
BST (UTC+1)
Egyéb adatok
Pénznem Font sterling (GBP)
Nemzetközi gépkocsijel GB
Hívószám 44
Internet TLD .uk
Közlekedés iránya bal oldali

Skócia politikai térképe

Skócia (angolul Scotland, skót gaelül Alba) Nyugat-Európában található, Nagy-Britannia második legnagyobb országrésze terület és népesség alapján. A Brit-sziget északi harmadát foglalja el, délről Anglia, keletről az Északi-tenger, északról és nyugatról az Atlanti-óceán határolja, délnyugatról pedig az Északi-csatorna és az Ír-tenger. Mintegy 790 sziget tartozik hozzá.

Fővárosa, Edinburgh Európa egyik legnagyobb pénzügyi központja. A skót felségvizek nagy területet szakítanak ki az észak-atlanti vizekből és az Északi-tengerből, és alattuk rejlik az Európai Unió egyik legnagyobb nyersolajtartaléka.

A skót királyság 1707. május 1-jéig független állam volt, ekkor azonban az Acts of Union (az egyesülési törvények) politikai unióba vonta az angol királysággal, és ezzel létrejött Nagy-Britannia. Skócia továbbra is külön állam, és saját törvénykezéssel rendelkezik. A skót törvények, a skót oktatási rendszer és a Church of Scotland (Skót Egyház) volt az a három sarokkő, amelyek biztosították a skót kultúra és a skót nemzeti öntudat fennmaradását.

Egyedi jelenség, hogy Skócia zászlaja azonos az egyik kis városa, St. Andrews zászlajával. Az azonosság annyira teljes, hogy e kis városban egyetlen közös zászlót tesznek ki a két eltérő célra.

Névetimológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A skót szó kölcsönzés a latinból és legalább a 10. század első fele óta használják. Mai tudomásunk szerint először az Angolszász Krónikában (angolul Anglo-Saxon Chronicle) jelent meg a gael nép földjének megjelölésére, a latin Scotia szó megjelölésére, amely eredetileg Írországot jelölte. A skót királyok a 11. században vették fel a Basileus Scottorum és Rex Scottorum neveket, „a gaelek főkirálya” jelentéssel. Ebben valószínűleg Brian Boru, az írek főkirálya volt a mintájuk, aki az Imperator Scottorum címet használta. A modern időkben Skócia valamennyi lakójára hivatkozva használták a skót nevet, hiszen a „skót nemzet” fogalma inkább polgári, mint etnikai vagy nyelvi jelentéstartalmat vett fel az elmúlt ezredév során.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Őstörténet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első halászó-gyűjtögető népcsoportok mintegy 11 ezer évvel ezelőtt érkeztek Skócia területére, miután a jégkorszak jégpáncélja visszavonult északabbra. Mai tudomásunk szerint mintegy 9500 évvel ezelőtt építették itt az első állandó házakat és hatezer évvel ezelőtt az első számottevő falvakat.

A Krisztus utáni első ezredév[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Skócia írott történelme a rómaiak érkezésével kezdődik. A Római Birodalom elsősorban a brit fősziget déli és középső részét, a mai Angliát és Walest foglalta el – ezekből alkották Britannia provinciát – de rövid időre Dél-Skócia egy része is római fennhatóság alá került. Az ettől északra fekvő területet a rómaiak Caledonia néven ismerték. Caledoniában piktek éltek, nyugati részén, a mai Argyllban pedig gaelek. A pikt földön jött létre északon Fortriu királysága, a skót királyság létrejöttét azonban csak 843-tól, I. Kenneth trónra jutásától számítjuk, aki uralma alatt egyesítette Skóciát, a pikteket is beleértve. A skót zászlót ("the Scottish Saltire") először II. Óengus pikt király használta, 832-ben, amikor az athelstanefordi csatában egy egyesült pikt és skót sereg élén legyőzte az angolokat.

A középkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A következő évszázadok határváltozásaiban Skócia egyre hasonlóbbá vált mai alakjához. A skót uralkodók jó kapcsolatokat ápoltak Wessex angol uralkodóival. Sok volt a trónharc, de ennek ellenére Skócia sikerrel terjeszkedett. 945-ben I. Edmund angol király lerohanta Strathclyde királyságot (a mai Dél-Skócia területén), de a terület hamarosan I. Malcolm skót király uralma alá került. Indulf skót király uralkodása (954-962) alatt a skótok elfoglalták az erődítményt, amit később Edinburghnek neveztek el, először vetve meg a lábukat a Lothian régióban. II. Malcolm uralkodása még szorosabb egységbe fűzte a skót területeket. 1018-ban Malcolm a carhami csatában legyőzte Northumbria királyságot.

A normann hódítás Angliában 1066-ban olyan események sorozatát indították el, amelyek elkezdték eltávolítani a skót királyságot gael kulturális hagyományaitól. III. Malcolm Margaretet vette feleségül, az angol tróntól megfosztott Edgar Ætheling testvérét. Margaret, a későbbi Skóciai Szent Margit kulcsszerepet játszott a kelta kereszténység befolyásának csökkentésében. Amikor fiatalabb fia, I. Dávid a trónra került, a normann hódítás szele elérte Skóciát is. Korábbi házassága révén Dávid már fontos anglonormann főúrrá vált. A trónra kerülve rendkívül fontos szerepet játszott a feudalizmus skóciai elterjesztésében. Ösztönözte a németalföldiek bevándorlását az újonnan alapított királyi városokba, amelyeket Skóciában burghnek neveztek., és a kereskedelmet a kontinenssel, illetve Skandináviával. A 13. század végére már több tucat angol és anglonormann főúr rendelkezett skót földekkel. Ebben az időszakban hívták össze először a skót parlamentet.

A "Norvég Hajadon", I. Margit halála után – aki III. Sándor utolsó egyenes ági leszármazottja volt – a skót nemesség arra kérte az angol királyt, hogy legyen döntőbíró a trónkövetelők közt, I. Edward azonban ehelyett bábmonarchiát szeretett volna létrehozni a szomszédos országban, amelyet ő akart ellenőrizni. A skótok azonban Sir William Wallace és Andrew de Moray vezetésével ellenálltak, John Balliol trónigényét támogatva. Végül Robert Bruce lett Skócia királya. 1306. március 25-én koronázták meg. 1314. június 23-án és június 24-én döntő győzelmet aratott Anglia ellen a bannockburni csatában. A harc azonban halála után újra fellángolt. A második skót függetlenségi háborúban Edward Balliol (1332-1357) az angol király támogatásával sikertelenül próbálta meg visszaszerezni a trónt a Bruce háztól. Végül az 1370-es években a felemelkedő Stewart dinasztiának sikerült stabilizálnia Skóciát.

A középkor végére Skóciában két kulturális régió alakult ki: a főleg skót nyelvű Alföld (Lowland) és a főleg gael nyelvű Felvidék (Highland). Galloway fejedelemség Skócia délnyugati részében egészen a 18. század végéig megőrizte viszonylagos függetlenségét. Történelmileg úgy alakult, hogy a Lowland közelebb volt az európai kultúra fő sodrához. A skót felvidéken az egyesülési törvények utáni időkig fennmaradt a skót klánrendszer.

Egyesülés Angliával[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cullodeni csatában legyőzték a jakobita felkelést

1603-ban VI. Jakab skót király örökölte Anglia trónját is és I. Jakab néven angol király lett. A Protektorátus (1653–1659) egy rövid időszakát kivéve Skócia külön állam maradt, de súlyos konfliktusok voltak a „Covenant” presbiteriánus mozgalma és az uralkodó között az egyházi kormányzat módjáról. Miután a Dicsőséges Forradalom (Glorious Revolution) letaszította a trónról a katolikus VII. Jakabot, és Vilmos és Mária vették kezükbe az uralkodást, a skótok azzal fenyegetőztek, hogy saját protestáns uralkodót választanak. 1707-ben azonban, miután Anglia megfenyegette őket, hogy beszüntetik a szabad kereskedelmet és mozgást a közös határon keresztül, 1707-ben a skót és az angol parlamentek megalkották az egyesülési törvényeket, amelyek létrehozták Nagy-Britannia Királyságot.

1715 és 1745 közt az elűzött király utódainak támogatói, a jakobiták két nagy felkelést indítottak, de nem sikerült elmozdítaniuk a Hannover-házat a trónról. Jakab és utódai főleg a skót hegyvidéken és az északkeleten, különösen a nem presbiteriánusok között maradtak népszerűek.

A modern kor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A skót felvilágosodást és az ipari forradalmat követően Skócia Európa egyik fő kereskedelmi, intellektuális és ipari központjává vált. A második világháborút követő ipari hanyatlás fájdalmas volt, de a legutóbbi évtizedek kulturális és gazdasági reneszánszt hoztak. A pénzügyi szolgáltatások és az elektronikai szektor újra felvirágzott és segítettek az északi-tengeri nyersolaj és gázlelőhelyek jövedelmei. A politikai színtéren az 1998-as Scotland Act (Skócia törvény) a skót nép akaratának megfelelően visszaállította a független Skót Parlamentet. (A királyság korának nemzetgyűlését Skócia Parlamentje néven ismerték.)

2014 őszén függetlenségi szavazást tartanak.[1]

Politika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel Skócia az Egyesült Királyság egyik alkotó országa, államfője a brit uralkodó, 1952 óta II. Erzsébet.

Skócia parlamentjének épülete

Alkotmányosan az Egyesült Királyság egységes állam, egy szuverén parlamenttel és kormánnyal. Az 1990-ben alkotott devolúciós szabályok alapján az Egyesült Királyságot alkotó országok korlátozott önkormányzati jogokat kaptak, amelyeket a Westminsterben székelő Brit Parlament módosíthat, megváltoztathat, szélesíthet, vagy megszüntethet. Ilyen értelemben a Skót Parlament nem szuverén. De nem valószínű, hogy bármely brit parlament egyoldalúan, az illető ország polgárainak népszavazása nélkül megszüntetne egy belső parlamentet.

A végrehajtó hatalmat a brit alkotmány a Királynő Tanácsára (Queen-in-Council, vagy Királyi Tanács – King-in-Council) ruházza, a törvényhozó hatalmat pedig a Királynő Parlamentjére (Queen-in-Parliament, vagy a Király Tanácsa – King-in-Council. A devolúció bizonyos végrehajtó és törvényhozó hatalmai jogokat alkotmányosan a Skót Vezetéshez (Scottish Executive), illetve a Skót Parlamenthez delegált, amely Edinburghben székel. Az Egyesült Királyság Parlamentje önmagának tartotta fenn a az adókivetéssel, a társadalombiztosítással, a hadsereggel, a nemzetközi kapcsolatokkal, a műsorszórással kapcsolatos és egyéb jogokat, amelyeket az 1998-as Scotland Act (Skócia Törvény) részletez. A Skót Parlamentnek törvényhozó hatalma van a Skóciát érintő ügyekben és korlátozott jogköre a személyi jövedelemadót illetően.

A Skót Parlament egykamarás, 129 tagú testület, akik közül 73-at egyéni választókerületekben választanak "a győztes mindent visz" (first past the post) rendszerben; 56 pedig egy kiegészítő rendszerben, a nyolc választási régióban nyer mandátumot. A Királynő a Parlament által jelölt egyik tagot nevezi ki Skócia Első Miniszterének. A többi minisztert szintén a Királynő nevezi ki a Parlament javaslatára, és az Első Miniszterrel együtt ők alkotják a Skót Vezetést, a kormányzat végrehajtó ágát.

2001 óta a Munkáspárti (Labour Party) Jack McConnell az Első Miniszter, aki a Liberális Demokratákkal (Liberal Democrats) koalícióban kormányoz. A fő ellenzéki párt a Skót Nemzeti Párt (Scottish National Party), amelynek célja a skót függetlenség. A többi párt közül a legfontosabbak: Konzervatív és Egyesülési Párt (Conservative and Unionist Party), a Skót Zöld Párt (Scottish Green Party) és a Skót Szocialista Párt (Scottish Socialist Party).

A devolúciós (átruházási) szabályok szerint Skóciát 59-en képviselik a Brit Alsóházban (House of Commons), akik területi választókerületekből kerülnek be. A Skóciáért felelős államtitkár, aki korában a skót kormányzati rendszert vezette, ma az Egyesült Királyság kormányában foglal helyet csökkentett jogkörökkel. Az átruházott ügyeket a Skót Parlament visszautalhatja a westminsteri parlamenthez, ha úgy ítélik meg, hogy jobb az adott ügyben az Egyesült Királyság szintjén szabályokat alkotni. A Skócia Hivatal az Egyesült Királyság kormányának egy osztálya, amely a nem átruházott skót ügyekért felelős. Jelenleg (2006) Alistair Darling a Skóciáért felelős államtitkár. 1999-ig a skót arisztokraták a Lordok Házában (House of Lords) foglalhattak helyet.

A legnagyobb politika viták Skóciában hagyományosan az alkotmányos kérdést övezik. A három Egyesült Királyság szinten is létező párt bizonyos fokig mindig támogatta a devolúciót a függetlenségi törekvések nyomására a 20. század második felében (bár a Labour és a Konzervatívok időnként ellene fordultak). Miután az átruházás megtörtént, az alkotmányos vita arra koncentrál, hogy a Skót Parlamentnek törekednie kellene-e többletjogokra (például a pénzügyekben), vagy esetleg a teljes függetlenséget megcéloznia. A hosszútávú kérdés az, legyen a skót parlament egy alárendelt gyűlés, amelyet az Egyesült Királyság domináns és szuverén parlamentje hozott létre és meg is szüntethet, vagy legyen különálló önmaga jogán, teljes szuverén jogokkal (független státuszban, egy federáció vagy egy konföderáció részeként). Végül, vajon a jelenlegi átruházási rendszer kielégíti-e a skótok igényeit az önkormányzatra, vagy tovább akarnak-e majd lépni a teljes függetlenség felé.

A Skót Parlament által hozott törvények néhány ponton már eltéréseket okoztak a Királyság többi részéhez képest, például a közszolgáltatásokban. Skóciában ingyenes az egyetemi oktatás és az idősellátás, miközben mindenütt máshol fizetni kell ezekért. Skócia megtiltotta a dohányzást nyilvános helyeken.[2]

Skót felsőoktatási intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közigazgatási felosztása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Glasgow a Queens Parkból nézve.

Skóciát 1996-ban 32 tanácsi kerületre (council area) osztották fel. Ezek egységes hatóságok (unitary authority), amelyek valamennyi helyi önkormányzati szolgáltatásért felelősek, beleértve az oktatást, a szociális ellátást, a környezetvédelmet és az útkarbantartást. A nagyobb tanácsokat kisebb területi bizottságokra (area committee) osztották fel. A közösségi tanácsok (community council) informális szervezetek, amelyek egy-egy területet képviselnek a tanácsi kerületen belül. A királynő alkormányzót (Lord Lieutenant) nevez ki,, hogy őt képviselje 35 skóciai alkormányzóságba. (Ezek jórészt csak ceremoniális jelentőségűek.)

A skót igazságszolgáltatás alkalmazására Skóciát hat seriffségre osztották fel. A skót parlamentben 129 képviselő van, ezek közül 73 egyéni körzetet, 56 pedig a nyolc régiót (régiónként 7) képviseli. Az Egyesült Királyság parlamentjében 59 skót egyéni választókörzet képviselteti magát.

Az Egyesült Királyságban királyi oklevéllel nyerhet city státuszt egy település. Skóciában hat város rendelkezik ilyennel: Aberdeen, Dundee, Edinburgh, Glasgow, Inverness és Stirling. Királyi burgh státusza 66 településnek van. (A cityk közül csak Dundee, a többiét visszavonták.)

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Skócia domborzati térképe
Az Artúr Széke hegy

Skócia a brit sziget északi harmadát foglalja el. Területe 78 772 négyzetkilométer. Csak Angliával van szárazföldi határa, 96 kilométer a keleti oldalon a Tweed folyó és a nyugatin a Solway Firth között. Az ír sziget Skócia délnyugati csücskétől 30 kilométerre fekszik, Norvégia pedig mintegy 400 kilométer Skóciától északkeleti irányban. Skócia az Atlanti-óceán és az Északi-tenger között helyezkedik el.

Területe nagyjából ma is megegyezik azzal, amit az 1237-és Yorki Egyezmény Angliával és az 1266-os Perthi Egyezmény Norvégiával megállapított. A kivételek közt van Man sziget, ami ma brit koronafüggőség, Orkney és Shetland, amelyek a 15. században kerültek Skóciához Norvégiától és Berwick-upon-Tweed, amelyet az 1746-os Wales és Berwick törvény (1746 Wales and Berwick Act) az angol törvények alá rendelt (ezt később visszavonták, de Berwick-upon-Tweed Anglia legészakibb városa maradt).

Rockallt, a 27 méter átmérőjű sziklaszigetet, 1955-ben az Egyesült Királyság annektálta (ez volt a Brit Birodalom utolsó hódítása), 1972-ben pedig a skót Harris sziget közigazgatása alá rendelte. A brit igényt Rockallra máig vitatja az Ír Köztársaság, Izland és Dánia. Legmagasabb pont: Ben Nevis, 1344 m.

Geológiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pleisztocén jégkorszaka idején Skócia egész területét jégpáncél borította és az eljegesedés komoly felszínformáló erővé vált. Geológiai szempontból az ország három részre osztható. A Felföldi Határtöréstől (Highland Boundary Fault) északra és nyugatra fekszik a Felföldek és Szigetek (Highlands and Islands) vidéke, Arrantól Stonehavenig. Főleg kambriumi és prekambriumi sziklákból áll, amelyeket a kaledónia hegységképződés emelt ki. Ezekre az alapokra sok fiatalabb üledékes lerakódás épült , ezek maradványai alakították ki az olyan hegytömböket, mint a Cairngorms vagy a Skye Cuillins. Mindezektől eltérő jellegzetességeket mutatnak az Öreg Vörös Homokkő vidéke fosszíliákkal teli kőágyai, amelyek főleg a Moray Firth partjai mentén húzódnak. A Felföldek általában hegyesek, és a Great Glen völgyvidéke osztja ketté őket. Itt találhatók a Brit-szigetek legnagyobb kiemelkedései, köztük az 1344 méter magas Ben Nevis. Skóciához több, mint 790 sziget tartozik, négy fő csoportban: Shetland, Orkney, és a Hebridák, amely Belső-Hebridákra és Külső-Hebridákra tagolható. Skóciában sok a tó is, köztük a Loch Lomond és a Loch Ness.

A Középső Alföld (Central Lowlands vagy Midland Valley) vidéke hasadékvölgy, amely főleg paleozoikumi kőzetekből áll. Itt találhatók azok a kőszén és vasérc tartalmú rétegek, amelyek a skóciai ipari forradalom alapjává váltak. A vulkáni működés nyomait is magukon viselik: az edinburghi Artúr Széke egy nagy vulkán maradéka, amely a karbon korban működött 300 millió évvel ezelőtt. A Déli Felföld dombok 200 kilométer hosszan elnyúló, széles völgyekkel tagolt lánca a Stanraertől Dunbar felé haladó töréstől délre. Főleg 4-500 millió évvel ezelőtt keletkezett sziluri lerakódásokból áll.

Éghajlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Ben Nevis, a Brit-szigetek legmagasabb csúcsa (Lochaberben), egyben a szigetek legnedvesebb vidéke is

Skócia éghajlata mérsékelt, óceáni és igen változékony. Az Atlanti-óceán Golf-áramlata melegítő hatást fejt ki, emiatt a hasonló szélességi fokon elhelyezkedő más területekhez képest (mint Oslo vagy Moszkva sokkal enyhébb a tél (de a nyár hűvösebb és nedvesebb). A hőmérséklet általában alacsonyabb, mint a Brit-szigeten. Az Egyesült Királyságban a legalacsonyabb hőmérsékletet, -27,2 °C-ot, Skóciában mérték: Braemarban, a Grampian-hegységben 1895. február 11-én és 1982. január 10-én, illetve Altnaharrában 1995. december 30-án. Az alföldeken a téli legmagasabb átlaghőmérséklet 6 °C, a nyári maximum átlag 18 °C. A legmagasabb hőmérsékletet, 32,9 °C-ot Skóciában 2003. augusztus 9-én mérték Greycrookban.

Általában véve Skócia nyugati része melegebb a keletinél, az óceáni áramlatok, illetve az Északi-tenger hidegebb felszíni hőmérsékletének hatására. Tiree a Belső-Hebridákon az ország egyik legnapsütöttebb helye: 1975-ben 300 napfényes napot számoltak. Skócia a csapadék megoszlását tekintve sem egységes. A legnedvesebb részben, a nyugati felföldeken az évi csapadékmennyiség meghaladja a 3000 millimétert. Az alföldek nagy része viszont kevesebb csapadékot kap 800 milliméternél. Az alföldeken nem általános az erős hóesés, a magasabban fekvő helyeken azonban gyakoribb. Braemarban például átlagosan 59 a havas napok száma egy évben, a partmenti területeken azonban kevesebb, mint 10.

Vallások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Skót presbiteránus 80%, anglikán 10%, római katolikus 10%.

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(Lásd még: Blair kastély)

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások, érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Topográf Térképészeti Kft.: Midi világatlasz, Nyír Karta & Topográf, Nyíregyháza, 2004. ISBN 963-9516-63-5

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]