Héber nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Héber (עברית [‘Ivrit])
Beszélik: Izrael
Régió: Izrael és környéke
Beszélők száma: ~6 millió
Rang: nincs a 100 legnagyobb közt
Nyelvcsalád: Afroázsiai

 Sémi
  Középső
   Északnyugati
    Kánaánita
     Héber

Státusz
Hivatalos nyelv: Izrael
Szabályozó testület: Héber Nyelvi Akadémia
(האקדמיה ללשון העברית)
Nyelv-kódok
ISO 639-1 he
ISO 639-2 heb
SIL HBR

A héber nyelv (melyet köznapi és hagyományos kifejezéssel zsidó nyelvnek is neveznek) az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágába tartozó nyelv, Izrael állam hivatalos nyelve, amelyet a 19/20. századi nyelvújítás tett alkalmassá a modern használatra. A nyelvet héber írással írják.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A héber nyelvet a zsidók már a Krisztus születése előtti századokban egyre kevésbé használták, a mindennapi élet nyelve a hellenizált, utóbb római fennhatóság alá kerülő Júdeában az arámi és a görög, ill. valamelyest a latin volt. A héber mindinkább liturgikus célokra szolgált, bár a diaszpórában szétszóródó zsidóság összekötő kapcsa mindig is a héber nyelv maradt. A közép- és újkor folyamán a zsidóság különböző nyelveket használt, annak megfelelően, hogy az egyes közösségek melyik ország vagy birodalom területén éltek. Kialakultak zsidó nyelvek is, amelyek közül a legismertebb a germán nyelvek közé tartozó jiddis, vagy az újlatin ladino.

A héber nyelv felújításának gondolata egybefonódik a zsidó nép azon vágyával és céljával, hogy visszatérhessen az ígéret földjére, és ott államot alapíthasson.

Az első és legnagyobb hatású lépéseket a litvániai Ben Jehuda tette meg, aki az 1880-as években elhatározta, hogy családjával kitelepül a Szentföldre, és azután csak héberül fog beszélni.

A héber nyelv modern változata az ivrit. A klasszikus, archaikus változat (amelyen az Ószövetség/Tanakh is íródott) pedig a klasszikus héber, bibliai héber, esetleg óhéber.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dobos Károly Dániel: Sém fiai – A sémi nyelvek és a sémi írásrendszerek története (Pázmány Egyetem eKiadó és Szent István Társulat: Budapest, 2013) 164-204.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]