Faliszkuszi nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Faliszkuszi/faliszk
?
Beszélik A mai Olaszország Toszkána tartományának déli részén beszélték.
Terület Itália
Beszélők száma Még az ókorban beolvadt a közép-itáliai latin nyelvterületbe. fő
Nyelvcsalád Indoeurópai nyelvcsalád
   itáliai ág
    latin–faliszkuszi csoport
     faliszkuszi nyelv
Írásrendszer faliszkuszi
Hivatalos állapot
Hivatalos
Nyelvkódok
ISO 639-1
ISO 639-2

A faliszkuszi, faliscusi vagy faliszk nyelv (latinul lingua Falerica) az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágának latin–faliszkuszi csoportjába tartozó ókori nyelv, amelyet Itália középső részén, a mai Toszkána déli felén beszéltek a latinok közvetlen szomszédságában. Legközelebbi rokona a latin nyelv, sőt, gyakran nem is tekintik külön nyelvnek, hanem lényegében felfogható úgy is, mint a latin egyik változata.[1] Saját írást használtak, amely – az oszk és az umber íráshoz hasonlóan – az etruszk közvetítéssel a görögből származott, és nagyon közel állt a latin íráshoz.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A latinhoz képest hangrendszerében régi indoeurópai vonásokat őrzött meg. Ilyen például az indoeurópai [bh], amely [f]-ként folytatódott a faliszkusziban, a latinban [b]-vé alakult, szintén [f]-ként valósult meg az indoeurópai [gh], amely a latinban h lett, majd később eltűnt. A latinhoz képest újító sajátosság, hogy eltűnt a szóvégi -s (akárcsak az olaszban és keleti újlatin nyelvekben).

Példamondat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Összehasonlításképpen egy rövid mondat faliszkuszi és latin nyelven:

faliszkuszi: Foied vino pipafo, cra carefo.
latin: Hodie vinum bibam, cras carebo.
fordítás: „Ma bort fogok inni, holnap nem lesz.”

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A világ nyelvei, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999, p.607.