Óangol nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Óangol vagy angolszász nyelv
Ænglisc
Beszélik a mai Anglia és Dél-Skócia területén az 5. és 12. század között
Beszélők száma 0 fő
Nyelvcsalád Indoeurópai nyelvcsalád
   Germán nyelvek
    nyugati germán nyelvek
     anglofríz nyelvek
      Óangol nyelv
Írásrendszer kiegészített latin írás
Nyelvkódok
ISO 639-1 nincs
ISO 639-2 ang

Az angol nyelv történetében három fő korszakot különböztetünk meg: az óangol (Old English), a középangol (Middle English) és a modern angol (Modern English) idejét. Az óangol nyelv (vagy angolszász, saját nevén Ænglisc, ejtsd englis) az angol nyelvnek egy korai formája, amit a mai Anglia és Dél-Skócia területén beszéltek, az 5. század közepétől a 12. század közepéig. Nyugati germán nyelv, tehát közeli rokona az ófríznek és az ószásznak. Jelentős hatás érte az óészaki nyelvből, ami a szintén rokon északi germán nyelvek közé tartozik. Mivel az angolt a normann hódítás után (12. század közepe) az ófrancián keresztül óriási latin hatás érte, az óangoltól a mai szinte felismerhetetlenül eltávolodott. Az angolnak ezt a régebbi nyelvállapotát mindenesetre lelkes rajongói ma is művelik, Wikipédiának is van óangol változata.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óangol nyelv nem volt változatlan, hiszen mintegy 700 éven keresztül használták: az angolszász vándorlástól kezdve, aminek nyomán az ötödik században létrejött Anglia, egészen az 1066-os normann invázió után egy jó ideig, amikor a nyelv jelentős és drámai átalakuláson ment keresztül. Ebben a korai időszakban egyes vonásokat magába olvasztott azokból a nyelvekből, amelyekkel kapcsolatba került, mint például a kelta nyelvekből és az óészaki két dialektusából, az országba betörő vikingek nyelvéből, akik Észak-és Kelet-Anglia nagy területeit (az úgynevezett Danelaw-t) elfoglalták és uralták.

Germán eredet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óangol rúnák, a Futhark (Fuþorc) ábécéje.

Az óangol nyelvet formáló legfontosabb erő a germán öröksége volt szókészletében, mondatszerkezetében és nyelvtanában, ami közös volt a kontinentális Európában beszélt testvérnyelveivel. Ezek közül a jellemzők közül néhány annak a nyugati germán családnak volt a sajátja, amihez az angolszász tartozik, néhány jellemzőt pedig az ősgermán nyelvből örököltek, amelyből minden germán nyelv származtatható.

Akárcsak a kor más nyugati germán nyelveiben, az óangolban is öt nyelvtani eset volt, a szokásos egyes és többes számú alakokon felül használt kettős számot is a két tagból álló csoportok megjelölésére (bár csak a személyes névmásokban). Minden főnévhez nyelvtani nemet rendelt, azokhoz is, amelyek élettelen tárgyakat jelöltek: például sēo sunne (a Nap) nőnemű volt, se mōna (a Hold) hímnemű (vö. német die Sonne és der Mond).

Latin hatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A művelt és írni-olvasni tudó lakosság nagy része (szerzetesek, papok stb.) tudott latinul, ami az akkori Európa lingua francája volt. Bizonyos esetekben hozzávetőleges dátumohoz lehet kötni az egyes latin szavak bekerülését az angolszászba annak alapján, hogy a nyelvi változásnak mely szakaszain mentek keresztül. A latin hatás legalább három fontos szakaszra tagolódik. Az első szakasz még a szászoknak a kontinentális Európából Angliába való vándorlása előtt zajlott le. A második akkor kezdődött, amikor az angolszászok felvették a kereszténységet és megjelentek a latinul beszélő papok. A latin eredetű szavak a harmadik és egyben legnagyobb hulláma az 1066-os normann hódítást követte, amikor óriási számú normann szó került a nyelvbe. Ezeknek az észak-francia (langue d'oïl) szavaknak a többsége ugyanis végső soron a klasszikus latinból származott, bár jócskán voltak köztük óészaki eredetű szavak is. A normann hódítás hozzávetőleg megjelöli az angolszász korszak végét, a 12. században a nyelv átadja helyét a középangolnak.

További változások mozgatója volt a futhorcnak vagy fuþorcnak nevezett rúnaírásból a latin ábécébe való átmenet, ami szintén jelentősen befolyásolta a nyelvet. Az angolszász szavakat betűről betűre úgy írták le, ahogy ejtették őket; a sok mai angol szóban megtalálható néma betűket, mint a knight (lovag, ejtsd nájt) k-ját, az angolszászban (cniht) valóban kiejtették. A szavak fonetikus betűzésének egy másik mellékhatása, hogy egyazon szó írásmódja rendkívül változó volt – egy szó írásképe tükrözte az egyes nyelvjárások hangtani különbségeit és az író egyéni választását, ezáltal nagy eltérések figyelhetők meg az egyes szerzők, sőt akár egyazon szerző különböző munkái között. Például az and (és) szót írták andnek és ondnak is.

Az angolszász írásmód tehát zavarosabbnak tetszik, mint a mai angol helyesírás, bár legalább törekszik rá, hogy némileg visszaadja a valódi kiejtést, míg a modern angol sok esetben nem. Manapság a legtöbb angolszász szakos diák a nyelv szabványosított változatát tanulja, és csak azután ismertetik meg őket az eltérő írásmódokkal, hogy elsajátították a nyelv alapjait.

Viking hatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angolszász jövevényszavainak második jelentős forrása a skandináv nyelv, amik a 9. és 10. századi viking inváziók során kerültek a nyelvbe. Sok helységnéven felül főleg az alapszókincsbe tartozó szavakat találunk köztük, valamint a Danelaw (viking irányítás alatti, kiterjedt birtokokból álló terület, végig Anglia és Skócia keleti partjai mentén) sajátos közigazgatási jellegét érintő szavakat. A vikingek az óészaki nyelvet beszélték, ami az angolszász rokona volt, hiszen mindkettő ugyanabból az ősi ógermán nyelvből származott.

Megszokott, hogy a különböző dialektusok beszélőinek az összevegyüléséből, – különösen politikailag békétlen időkben – egy kevert nyelv születik, és egy elmélet szerint pontosan az óészaki és angolszász nyelveknek egy ilyen keveredése gyorsította fel az esetvégződések eltűnésének folyamatát az angolszászban, vagy legalábbis hozzájárult ahhoz. Ezt megerősíteni látszik az a tény is, hogy az esetvégződések leépülése legkorábban északon következett be és legkésőbb délnyugaton, a viking hatástól legtávolabb eső területen. Akár van igazság ebben az elméletben, akár nincs, az óészaki hatás mély nyomokat hagyott az angol nyelven: innen származnak az alapszókincs olyan elemei, mint a sky (ég), leg (láb) vagy a they (ők) névmás.

Kelta hatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyelvben található csekély számú kelta jövevényszóra hivatkozva hagyományosan úgy tartják, hogy az angolt csak gyenge kelta hatás érte. A kelta jövevényszavak száma feltűnően kisebb mind a latinnál, mind a skandinávnál.

Az 1980-as évek óta egyre több szerző, köztük Hildegard Tristram érvel amellett, hogy a kelta nyelvi kapcsolat hatásai történelmileg alul vannak értékelve. A legutóbbi években kelta eredetet vélnek felfedezni egyre több angol nyelvjárási szóban. Tristram, Theo Vennemann és mások állítják, hogy a jellegzetes kelta vonások világosan kivehetőek az angolszász utáni időszakban a mondattan területén. (Forrás itt.)

Nyelvjárások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hogy tovább bonyolítsuk a dolgot, az angolszásznak sok nyelvjárása volt. A négy fő dialektus a következő: merciai, northumbriai (közös néven angliai), kenti, és nyugati szász. Valamennyi nyelvjárás a sziget egy-egy független királyságához köthető. Ezek közül Northumbria egészét és Mercia legnagyobb részét a 9. század folyamán elárasztották a vikingek. Mercia egy része és Kent egésze sikeresen védekeztek és ekkor egyesültek Wessex néven.

A különböző angolszász királyságok 878-as, Nagy Alfréd király által végrehajtott egyesítése után a területi dialektusok fontosságában egy észrevehető hanyatlást tapasztalunk. Nem azért, mert megszűntek létezni; a területi dialektusok később is (sőt mind a mai napig) tovább éltek, amint azt bizonyítja mind a közép-és modern angol dialektusok létezése, mind pedig a józan ész – az emberek nem kezdenek spontán módon új akcentusban beszélni, amikor egy hirtelen váltás történik a politikai hatalomban.

Mindazonáltal az angolszász időszakból fennmaradt dokumentumok zömét Wessexnek, Alfréd királyságának a dialektusában írták. Hihetőnek tűnik, hogy a hatalom megszilárdítása nyomán szükségessé vált az államhatalom nyelvének a szabványosítása, ezáltal csökkentve a királyság távolabb eső területeinek igazgatásával járó nehézségeket. Alfréd maga is szenvedélyesen pártolta a köznyelv terjesztését, és sok írnokot hozatott Wessexbe Merciából azzal az utasítással, hogy a korábban íratlan szövegeket jegyezzék le. Az egyház ugyancsak érintett volt, különösen, mivel Alfréd elindított egy nagyszabású programot a vallásos anyagok angolra fordítására. Hogy ki ne essenek a király kegyeiből, és hogy biztosítsák a lefordított anyagok legszélesebb körű terjedését, a fordítással foglalkozó szerzetesek és papok az ő nyelvjárásában dolgoztak. Úgy tűnik, maga Alfréd is fordított könyveket latinról angolra, köztük I. Gergely pápa Liber Regulae Pastoralis című értekezését a közigazgatásról.

A hatalom központosítása és a viking inváziók miatt csak kevés vagy inkább semmi írott forrás nem maradt fenn, ami a nem-wessexi dialektusok fejlődéséről tanúskodna a szigetország egyesítése után.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Beowulf kéziratának első lapja

Az angolszász irodalom, bár Kr. u. 1000 előtt bőségesebb a kontinens irodalmánál, mégis hiányos. Bright Angolszász szöveggyűjteményének (Anglo-Saxon Reader) 1935-ös, posztumusz kiadásához írott cikkében dr. James Hulbert így ír:

Ilyen történelmi körülmények között az angolszász időszak írásai közül ismeretlen mennyiségű elpusztult. Mindarról, amit tartalmaztak, arról, hogy milyen fontosak lennének, hogy teljes képet alkothassunk a Hódítás előtti irodalomról, elképzelésünk sincs: a kolostori könyvtárak gyér katalógusai nem segítenek, és a fennmaradt munkákban sincsenek utalások más művekre… Azt, hogy az anyagaink milyen hiányosak, jól illusztrálja az ismert tény, hogy kevés és viszonylag jelentéktelen kivételtől eltekintve a teljes fennmaradt angolszász költészet négy kéziratban hagyományozódott ránk.

Az angolszász volt az egyik első köznyelv, amit leírtak. Néhány az óangol irodalom legfontosabb fennmaradt munkái közül: a Beowulf, egy epikus költemény; az Angolszász Krónika, a korai angol történelem kútfője; és a Caedmon Hymn, egy keresztény vallásos vers. Fennmaradt továbbá számos prózai mű, prédikációk és szentek életéről szóló elbeszélések, bibliafordítások, a korai egyházatyák latinból fordított munkái, jogi dokumentumok, például törvények és végrendeletek, valamint nyelvtani, orvosi és földrajzi témájú gyakorlati művek. Mégis a költészetben vélik felfedezni az angolszász irodalom velejét. Majdnem minden angolszász szerző névtelen, néhány kivétellel, mint Bede és Caedmon.

Hangtan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rekonstruált angolszász hangkészlet a következő.

  Ajakhang Ajak-foghang Foghang Fogmederhang Fogmederentúli-hang Szájpadláshang Torokhang Gégehang
Zárhang p  b     t  d     k  g  
Zár-réshang         tʃ  (dʒ)      
Orrhang m     n     (ŋ)  
Réshang   f  (v) θ  (ð) s  (z) ʃ (ç) (x)  (ɣ) h
Közelítőhang       r   j w  
Nyelvoldali       l        

A táblázatban zárójelbe tett szimbólumok az alábbi hangok változatait jelölik:

  • a [dʒ] a /j/ hangváltozata, hosszan ejtve és /n/ hang után fordul elő
  • az [ŋ] az /n/ hangváltozata, /k/ vagy /g/ előtt fordul elő
  • a [v, ð, z] az /f, θ, s/ hangváltozatai, magánhangzók és zöngés mássalhangzók között fordulnak elő
  • a [ç, x] a /h/ hangváltozatai, utolsó szótagban, elöl vagy hátul képzett magánhangzók után fordulnak elő
  • a [ɣ] a /g/ hangváltozata, magánhangzó után fordul elő
Egyeshangzók Rövid Hosszú
Magas Mély Magas Mély
Zárt i  y u iː  yː
Félig nyílt e  (ø) o eː  (øː)
Nyílt æ ɑ æː ɑː

A magas félig nyílt kerekített magánhangzók /ø(ː)/ megvoltak néhány angolszász nyelvjárásban, de a legpontosabban ismert kései nyugati szász dialektusban nem.

Kettőshangzók Rövid Hosszú
Első eleme zárt iy iːy
Mindkét eleme félig nyílt eo eːo
Mindkét eleme nyílt æɑ æːɑ

Szabályozott helyesírás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óangolt kezdetben rúnaírással (futhorc) írták, de miután az angolszászok áttértek a kereszténységre, ezt felváltotta a néhány betűvel kiegészített latin ábécé. A yogh betűt (Ȝ, ȝ) például az írből vették át; az eth (Ð, ð) a latin d változata volt, a thorn (Þ, þ) és a wynn (Ƿ, ƿ) a futhorcból való kölcsönzések. Egy hetes számra emlékeztető karakterrel jelölték az and (és) kötőszót, és egy szimbólummal a þæt vonatkozó névmást, ami olyan, mint egy thorn betű a függőleges vonalát vízszíntesen áthúzva (OE thaet.png). Alkalmilag használtak ékezeteket magánhangzók fölött, a következő m-ek vagy n-ek rövidítéseként. Az alábbi leírásokat IPA-szimbólumokkal adjuk meg.

Az ábécé[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • a: /ɑ/ (helyesírási különbségek, mint például land/lond "föld" alapján feltételezik, hogy volt egy kerekített változata [ɒ], ami [n] hang előtt jelent meg)
  • ā: /ɑː/
  • æ: /æ/
  • ǣ: /æː/
  • b: /b/
  • c (az sc és cg betűkapcsolatok kivételével): /tʃ/ vagy /k/. A /tʃ/-kiejtést a mai szerkesztők néha ékezettel jelölik: általában ċ-vel, néha č-vel vagy ç-vel. Mássalhangzó előtt a kiejtés mindig /k/; szó végén i után mindig /tʃ/. Más esetekben a történeti nyelvészeti ismeretekre van szükség, hogy eldönthessük, melyik kiejtés helyes.
  • cg: [ddʒ] (a hosszan ejtett /jj/ változata); esetlegesen a /gg/-é is
  • d: /d/
  • ð/þ: /θ/ és ennek [ð] változata. A két betű többé-kevésbé felcserélhető volt (szó elején nem használták a ð betűt, de ezt a szabályt semmi esetre sem követték mindenhol). Sok mai szerkesztő ugyanúgy használja a két jelet, ahogy az eredeti kéziratokban szerepelnek, de vannak, akik valamilyen módon szabályozni szeretnék a használatukat, például csak a þ-t tartják meg.
  • e: /e/
  • ē: /eː/
  • ea: /æɑ/; ċ és ġ után néha /æ/ vagy /ɑ/
  • ēa: /æːɑ/; ċ és ġ után néha /æː/
  • eo: /eo/; ċ és ġ után néha /o/
  • ēo: /eːo/
  • f: /f/ és [v] változata
  • g: /g/és [ɣ] változata; /j/ és [dʒ] változata (n után). A /j/ és [dʒ] kiejtést a mai szerkesztők néha ġ-nek vagy ȝ-nek írják. Mássalhangzó előtt a kiejtés mindig [g] (szó elején) vagy [ɣ] (magánhangzó után). Szó végén i után mindig /j/. Más esetekben a történeti nyelvészeti ismeretekre van szükség, hogy eldönthessük, melyik kiejtés helyes.
  • h: /h/ és [ç, x] változatai. A hl, hr, hn and hw betűkapcsolatokban a második betű biztosan zöngétlen volt.
  • i: /i/
  • ī: /iː/
  • ie: /iy/; ċ és ġ után néha /e/
  • īe: /iːy/; ċ és ġ után néha /eː/
  • k: /k/ (ritkán fordul elő)
  • l: /l/; akár a modern angolban, utolsó szótagban valószínűleg szájpadláshang volt
  • m: /m/
  • n: /n/ és [ŋ] változata
  • o: /o/
  • ō: /oː/
  • oe: /ø/ (dialektusokban)
  • ōe: /øː/ (dialektusokban)
  • p: /p/
  • q: /k/ u előtt a /w/ félhangzó jele, de ritkán használták, inkább a középangolra jellemző. Az óangol a cƿ betűkapcsolatot használta, vagy modern nyomtatásban a cw-t.
  • r: /r/; az r pontos természete nem ismert. Lehet, hogy fogmederben képzett közelítőhang volt [ɹ], mint a legtöbb modern angol nyelvjárásban, talán kopogó- [ɾ] vagy pergőhang [r].
  • s: /s/ és [z] változata
  • sc: /ʃ/ vagy esetlegesen /sk/
  • t: /t/
  • u: /u/
  • ū: /uː/
  • ƿ (wynn): /w/, nyomtatásban w-re cserélik, hogy ne legyen összetéveszthető a p-vel.
  • x: /ks/ (de néhány szerző szerint [xs ~ çs])
  • y: /y/
  • ȳ: /yː/
  • z: /ts/. Ritkán fordul elő, inkább a ts betűkapcsolatot használták, például bezt helyett betst (legjobb /betst/).

A dupla mássalhangzókat hosszan ejtjük; a hosszú ðð/þþ, ff and ss réshangok sosem zöngések.

Alaktan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A modern angoltól eltérően az angolszász nyelv igen gazdag alaktannal büszkélkedhetett. Több elhatárolható nyelvtani esete volt: alanyeset, tárgyeset, birtokos eset, részes eset és (csökevényesen) eszközhatározói eset, melyeknek maradványai ma már csak néhány névmásban ismerhetők fel a modern angolban. A modern angolban ezeket az eseteket pusztán a mondatban szereplő viszony, vagy segédleges prepozíció (to, of) határozza meg. Az esetek közül valamennyire az aposztróf s ('s) őrizte meg bizonyos esetekben a birtokos esetet, azonban az óangol nyelvben az -(e)s végződés csupán az egyesszámú (vö. my parents' friends - þā friend minra ieldrena), hím (pl. stān > stānes) és semlegesnemű (pl. word > wordes) erős főnevekre korlátozódik. Fontos megjegyezni, hogy a hímnem és a semlegesnem közelebb állnak a ragozás tekintetében, mint a nőnem, ezért az alábbi táblázatok ennek megfelelően lettek összeállítva.

Névelő ragozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óangol nyelvben a határozott névelő megegyezett a távolra mutató névmással (that), melynek alakjai se, þæt, sēo, többes számban þa, amelyet alany-, tárgy-, részes-, birtokos s eszközhatározói esetekben ragozunk. Határozatlan névelő az óangol nyelvben nem létezett.

the/that a, az/az a valami
Eset Hímnem Semleges Nőnem Többes szám
Alanyeset se þæt sēo þā
Tárgyeset þone þæt þā þā
Birtokos eset þæs þæs þǣre þāra, þǣra
Részes eset þǣm þǣm þǣre þǣm, þām
Eszközhatározó eset þȳ, þon þȳ, þon

Főnevek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óangol főneveket ragozásuk alapján - akárcsak a német nyelvben - megkülönböztetünk erős és gyenge [1] főneveket.

Erős főnevek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erős főnevek ragozásánál, ha azok semleges vagy nőneműek, figyelembe kell venni azt is, hogy maga a szótő időmértéke hosszú vagy rövid-e (attól lesz rövid egy szótő, hogy a szótag magánhangzója nem hosszú, és a szótag végén nem torlódik egynél több mássalhangzó, más esetben hosszúnak számít). Például az erős semleges főnevek többesszáma -u végződést vesz fel, ha rövid időmértékű volt (hajó(t) > hajók(at): scip > scipu), ha nem, akkor nem vett fel semmit (dolog (dolgok) > dolgot (dolgokat): þing > þing). Ugyanez a helyzet a nőneműeknél: hosszú időmértékű tőnél többes szám tárgyesetben -a mellett -e végződést is felvehet, míg rövidnél csak az -a végződést (ajándék(ot) > ajándékok(at): ġiefu > ġiefa; gondot > gondokat: sorge > sorge, sorga).

Erős főnevek szabályos végződései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erős főnevek ragjai
Eset Hímnem Semlegesnem Nőnem
Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám
Alanyeset -as -u/– -u/– -a
Tárgyeset -as -u/– -e -a, -e
Birtokos eset -es -a -es -a -e -a
Részes eset -e -um -e -um -e -um

Példák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erős ragozásra példaszavak
Eset Hímnem
engel 'angyal'
Semlegesnem
scip 'hajó'
Nőnem
giefu 'ajándék'
Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám
Alanyeset engel (angyal) englas scip (hajó) scipu giefu (ajándék) giefa
Tárgyeset engel englas scip scipu giefe giefa
Birtokos eset engles engla scipes scipa giefe giefa
Részeseset engle englum scipe scipum giefe giefum

Rendhagyó erős főnevek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Umlaut[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A germán nyelvek jellegzetes magánhangzó-változása az umlaut, ami a leggyakoribb tőhangváltozás a germán nyelvek főneveinél, mint pl. a németnél. Sőt még a modern angol alapszavainak többesszámában is megtalálható. A tőhangváltó főnevek szabályos ragozása az óangolban, amit nem mindig tartanak be (máskülönben teljes egészében a szabályos erős igék ragozását követik), az, hogy egyes számban (birtokos és részesesetben umlautosan), és többes szám alany- és tárgyeseténél a főnevek szintén umlautos alakban ragozatlanok maradnak. A többi esetben az erős igék szerint rendesen ragozódnak. Gyakori példák:

Hímneműek közül:

  • mann > menn - férfi, ember (modern angol: man; tsz. men)
  • frēond > frīend - barát (modern angol: friend)
  • fēond > fīend - ellenség (modern angol: fiend; enemy)
  • fōt > fēt - lábfej (modern angol: foot; tsz. feet)
  • tōþ > tēþ - fog (modern angol: tooth; tsz. teeth)

Nőneműek:

  • mūs > mȳs - egér (modern angol: mouse; tsz. mice)
  • lūs > lȳs - tetű (modern angol: louse; tsz. lice)
  • burg > byriġ - vár, város (vö. német: Burg > Bürger)
  • āc > ǣċ - tölgyfa (modern angol: oak)
  • gāt > gǣt - kecske (modern angol: goat)
  • gōs > gēs - liba (modern angol: goose; tsz. geese)
  • neaht > niht - éjszaka (modern angol: night)
  • hnutu > hnyte - dió, mogyoró (modern angol: nut)
  • bōc > bēċ - könyv (modern angol: book)
  • turf > tyrf - gyep (modern angol: turf)
  • cū > cȳ - tehén (modern angol: cow)
  • furh > fyrh - fenyő (modern angol: furrow, fir)
  • þrūh > þrȳh - teknő (modern angol: trough)

Semlegesneműek:

  • scrūd > scrȳd - ruha
Erős ragozásra példaszavak
Eset Hímnem
mann 'férfi, ember'
Nőnem
neaht 'éjszaka'
Nőnem
mūs 'egér'
Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám
Alanyeset mann (férfi, ember) menn neaht (éjszaka) nieht mūs (egér) mȳs
Tárgyeset mann menn neaht nieht mūs mȳs
Birtokos eset menn manna nieht neahta mȳs mūsa
Részeseset menn mannum nieht meahtum mȳs mūsum

W-deklináció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

W-deklinációs főnevek
Eset Semleges nem
smeoru 'zsír'
Nőnem
sinu 'ín'
Nőnem
lǣs 'legelő'
Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám
Alanyeset smeoru smeoru sinu sinwa lǣs lǣswa
Tárgyeset smeoru smeoru sinwe sinwa, -e lǣswe lǣswa, -e
Birtokos eset smeorwes smeorwa sinwe sinwa lǣswe lǣswa
Részes eset smeorwe smeorwum sinwe sinwum lǣswe lǣswum

U-deklinációs főnevek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

U-deklinációs főnevek
Eset Hímnem
sunu 'fia valakinek'
Hímnem
feld 'mező'
Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám
Alanyeset sunu suna feld felda
Tárgyeset sunu suna feld felda
Birtokos eset suna suna felda felda
Részes eset suna sunum felda feldum

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes esetekben, ha a szó egyszótagú, és azt egy rövid æ képezi, akkor többesszámban a betűre alakul át.

dæġ 'nap' m.
Eset Egyesszám Többesszám
Alanyeset dæġ dagas
Tárgyeset dæġ dagas
Birtokos eset dæġes daga
Részes eset dæġe dagum
-e végződésű erős főnevek
Eset Hímnem
ende 'vége'
Semlegesnem
stȳle 'acél'
Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám
Alanyeset ende endas stȳle stȳlu
Tárgyeset ende endas stȳle stȳlu
Birtokos eset endes enda stȳles stȳla
Részes eset ende endum stȳle stȳlum

Rokoni kapcsolatot kifejező főnevek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rokoni kapcsolatot kifejező főnevek
Eset Hímnem
fæder 'apa'
Hímnem
brōðor 'fiútestvér'
Nőnem
mōdor 'anya'
Nőnem
sweostor 'lánytestvér'
Nőnem
dohtor 'lánya valakinek'
Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám Egyes szám Többes szám
Alanyeset fæder fæd(e)ras brōðor (ge)brōðor mōdor mōdra/mōdru sweostor (ge)sweostor, -tru, -tra dohtor dohtor
Tárgyeset fæder fæd(e)ras brōðor (ge)brōðor mōdor mōdra/mōdru sweostor (ge)sweostor, -tru, -tra dohtor dohtor
Birtokos eset fæder fæd(e)ra brōðor (ge)brōðra mōdor mōdra sweostor (ge)sweostra dohtor dohtra
Részeseset fæder fæderum brēðer (ge)brōðrum mēder mōdrum sweostor (ge)sweostrum dehter dohtrum

Gyenge főnevek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyengének nevezzük az óangol nyelvben azokat a főneveket, melyeknek végződései az egyesszám alanyesetet (semlegesnem esetén az egyesszám tárgyesetet is), és a többes szám részes ill. birtokos esetet leszámítva megegyeznek.

Gyenge főnevek ragjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyenge Főnevek Ragjai
Eset Hímnem Semlegesnem Nőnem
Egyesszám Többesszám Egyesszám Többesszám Egyesszám Többesszám
Alanyeset -a -an -e -an -e -an
Tárgyeset -an -an -e -an -an -an
Birtokos eset -an -ena -an -ena -an -ena
Részes eset -an -um -an -um -an -um

Példák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Example of the Weak Noun Declension for each Gender
Eset Hímnem
nama 'name'
Semlegesnem
ēage 'eye'
Nőnem
tunge 'tongue'
Egyesszám Többesszám Egyesszám Többesszám Egyesszám Többesszám
Alanyeset nama (név) naman ēaġe (szem) ēagan tunge (nyelv) tungan
Tárgyeset naman naman ēaġe ēagan tungan tungan
Birtokos eset naman namena ēagan ēaġena tungan tungena
Részes eset naman namum ēagan ēagum tungan tungum

Tévhitek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óangol szót gyakran, de hibásan az angol nyelv valamennyi, a modern angol előtti formájára is értik. A kifejezés azonban nem vonatkozik a korai modern angol különböző változataira, amivel például Shakespeare-nél vagy a King James Bible-ben találkozhatunk, sem pedig a középangolra, Chaucer és kortársai nyelvére. Az alábbi idővonal folyamatában láttatja az angol nyelv történetét. A dátumok csak hozzávetőlegesek, hiszen helytelen lenne kijelenteni, hogy 1099-ben mindenki felhagyott az angolszász beszéddel, és 1100. újév napján úgy ébredt fel, hogy középangolul beszélt. A nyelvi változás fokozatos, fordulópontjait nem lehet olyan könnyen meghatározni, mint a történelmi vagy politikai eseményeket.

450–1100 óangol (angolszász) – a Beowulf nyelve.
1100–1500 középangol – Chaucer nyelve.
1500–1650 korai modern angol (vagy reneszánsz angol) – Shakespeare nyelve.
1650– modern angol – a mai beszélt angol nyelv.

Példaszöveg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Miatyánk a szabványosított nyugati szász irodalmi nyelven:

Fæder ure þu þe eart on heofonum,
si þin nama gehalgod.
to becume þin rice,
gewurþe ðin willa, on eorðan swa swa on heofonum.
urne gedæghwamlican hlaf syle us todæg,
and forgyf us ure gyltas, swa swa we forgyfað urum gyltendum.
and ne gelæd þu us on costnunge, ac alys us of yfele. soþlice.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyelvleckék (angolul):

Szótárak:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]