Óegyházi szláv nyelv
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Óegyházi szláv (slověnьskъjь językъ) | |
|---|---|
| Beszélik: | többek között Oroszország, Románia, Szerbia, Bulgária, Macedónia |
| Terület: | Kelet-Európa pravoszláv országai |
| Beszélők száma: | holt nyelv |
| Helyezés a beszélők száma szerint: | ??? |
| Besorolás: | Indoeurópai nyelvcsalád Szláv nyelvek |
| Írás: | cirill írás, glagolita ábécé |
| Hivatalos státusz | |
| Hivatalos nyelv: | Oroszország, Románia, Moldova a 10-16. század között |
| Szabályozza: | nincs |
| Nyelvkódok | |
| ISO 639-1 | cu |
| ISO 639-2 | chu |
| SIL-kód: | SLN |
Az óegyházi szláv, ószláv, régi szláv nyelv mind a legősibb írott szláv nyelv elnevezése. Az írott norma a macedón nyelvjárás (művelt macedón nyelv) alapján keletkezett, amelyet Solún környékén használtak a 9. században. Bizonyos változásokkal ez a mai napig használatos, ám már nem élő nyelvként, hanem a pravoszláv egyház és a bizánci rítusú, azaz görögkatolikus egyház liturgikus nyelveként.
Az ószlávot nem szabad összetéveszteni az ősszláv nyelvvel. Az ősszláv nyelvből, melynek eredeti formájára csak következtethetünk, fejlődött ki az összes szláv nyelv, mégpedig három fejlődési ágra bontva: déli, keleti és nyugati szláv nyelvek csoportjaiként. Általános vélekedés szerint a szláv írásbeliség kialakulásának idején, a 9. században ezek a csoportok még nem különböztek egymástól lényegesen.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Elnevezés
Eredeti elnevezése: словѣньскъь ѩзъıкъ – slověnьskъjь językъ (kiejtése: slovänɪskʊjɪ jẽzykʊ; az ě,ь,ъ hangok kiejtésében nem vagyunk biztosak).
A 18. századtól használatos az egyházi szláv megjelölés (ami a régi és az új nyelvre is vonatkozik), később keletkezett az ószláv elnevezés, míg végül 1837-ben a szlovák Pavol Jozef Šafárik elsőként használta – a mai nézőpontból mindenképp helytelen – óbolgár nyelvjárás terminust, amely Bulgáriában (nemzeti okokból) mai napig használatos. Ezzel azonban nem értett egyet a kutatók egy másik csoportja, akik ezt a nyelvet „ószlovénként” említették, azaz a szlovén nyelv eredeti változataként tartották számon. Később ezt is elvetették, így keletkezett az „egyházi szláv” semleges megnevezés. A csehben a staroslověnština kifejezés terjedt el, melyet a szlovákok „staroslovienčina”, illetve újabban „slovienčina” formában vettek át, bár a helyes terminus „(staro)slovänčina” vagy „(staro)slovenčina”, hiszen az ě transzliterális segédjel nem -ie-, hanem -ä- vagy -e- hangot jelez. A staroslověnština elnevezést kifejezetten a két világháború közötti Csehszlovákia Prágájában alkották, nehogy a csehben használhassák a staroslovenština (staroslovenčina) kifejezést, amely pedig az egyetlen helyes fonetikai megnevezés.
Ószlávnak leginkább azt a nyelvet nevezzük, amely a 9. és 10. században volt használatos, illetve esetenként a Nagymorva Birodalom írásos emlékeiben. A cirkevná slovančina (tehát egyházi szláv, nem óegyházi szláv nyelv) ezzel szemben azt a későbbi nyelvet jelöli, amely a szláv nyelvek különválásakor létezett. Így is ez volt több szláv nép és állam írásbeliségének nyelve, az egyes önálló szláv népek írott nyelvének kialakulása után pedig liturgikus nyelvként használták tovább.
[szerkesztés] Története
A szláv nyelvek közül az ószlávnak vannak a legrégebbi írásos emlékei a 9. századból, mégpedig főleg a hittérítők, Szent Cirill és Szent Metód jóvoltából, akik még Nagymoráviába érkezésük előtt erre a nyelvre fordították a keresztény egyházi szövegek többségét. Elsősorban a következő művekről van szó:
- a Biblia összes könyve (kivéve a Makkabeusok könyvét)
- Breviárium
- liturgikus előírások
- énekeskönyvek
- Bírósági törvénykönyv a világi emberek számára
- zsoltárok (vallásos énekek)
Ezenkívül együtt megírták a szláv nyelvtanról szóló könyvüket. Konstantin (Cirill) megírta a híres Proglast, mely verses előszó a Szentíráshoz. A nyelvcsalád egyes nyelvei között még nem volt olyan számottevő a különbség, mint ma, így a moráviaiak is megértették azt a szlávot, melynek a délszláv dialektusban voltak a gyökerei.
A Nagymorva Birodalom bukása után az ószlávot a latin szorította ki a területről, az ószláv azonban fennmaradt a Balkánon, Bulgáriában pedig liturgikus nyelvként tartották meg (többek között Kliment Ochridsky erőfeszítéseinek köszönhetően). A pravoszláv vallással együtt a nyelv továbbterjedt Szerbiába, Romániába és a Kijevi Nagyfejedelemségbe, utóbbiból pedig Oroszországba.
Ezekben az országokban tovább használták az ószlávot hivatalos nyelvként (főként írásban), ahogyan a latint Európa római katolikus részén, ámbár a nemzeti nyelvek írásbeliségének normái még nem léteztek. Azonban minden országban erős volt a városi nyelv hatása, mind a kiejtésre, mind a helyesírásra. Például az orrhangok, amelyek az ősszláv nyelvben és az ószláv eredeti formájában is léteztek, ma már csak a lengyel nyelvben hallhatók. Az eredeti ószláv ábécében saját jeleik voltak ezeknek a hangoknak: Ѧ (ę) és Ѫ (ą) (kis és nagy „jus”). Az orosz egyházi szlávban a kis jus kiejtése „ja” (az orosz nyelv eredeti szavaiban történt hangzóváltozás analógiájára), a nagy jus többé-kevésbé kiveszett.
Az ószláv írásos nyelvemlékek tehát származásuk helye szerint megkülönböztethetők. Megkülönböztetünk pl. szerb, horvát, bolgár (ezt használták a mai Románia területén is), illetve orosz szerkesztést. A 18. századi Oroszország növekvő politikai befolyása miatt ma az orosz szerkesztés elismertsége a legnagyobb, ez a szláv, illetve újabb formájának, az egyházi szlávnak jelenlegi balkáni használatában is megjelenik.
[szerkesztés] Elterjedése
Az óegyházi szláv nyelvet már évszázadok óta egyik nép sem használja anyanyelveként.
Csak származékát, az egyházi szlávot használják második nyelvként, amely mára elvesztette beszélt nyelvi szerepét, és csak az istentiszteleteken fordul elő. Művelői (pravoszláv és görögkatolikus pópák és hívek) csak passzív és elszigetelt módon használják a nyelvet. Mintegy 80 millió pravoszláv vallású ember használja ezt a nyelvet a kelet-európai országokban és a Balkánon.
[szerkesztés] Ábécé és kiejtés
Konstantin (Cirill) a görög ábécé mintájára a szláv nyelv számára kialakította a glagolita ábécét. Ezt használták Nagymoráviában, a 11. századig a bulgáriai Ochrid tanulmányi központjaiban, és a dalmát szigeteken; elvétve még a 14. században pl. a sázavai kolostorban Csehországban, a legtovább pedig Horvátország területén még annak ellenére is, hogy ott a római katolikus vallás és vele a latin nyelv terjedt el.
Hozzávetőleg fél évszázaddal később jött létre Bulgária területén a cirill írás, amelyet valószínűleg Cirill tanítványai (Szent Kliment Ochridský) hoztak létre, ezt azonban már az egyházi szlávban használták.
Ez praktikusabb volt, mert írásjelei egyszerűbbek voltak, ráadásul jobban hasonlítottak a görög betűkhöz, amelyek alapján kialakították őket; a görög ábécét ugyanis az akkori bolgár egyházi emberek jól ismerték és elsajátították. Az egyházi szláv nyelv, amely Bulgáriából a pravoszláv vallással együtt terjedt el, már nagyrészt cirill betűkkel íródott. Ennek köszönhetően a cirill betűk használata teret nyert a pravoszláv országok írásbeliségének többségében.
[szerkesztés] Példaszöveg
[szerkesztés] Miatyánk
|
egyházi szláv |
|
|
átírás |
Otče našă, îže esî na nebesěhă, da svętîtsę îmę Tvoe, da priîdetă carstvie Tvoe, da budetă volę Tvoę, jakô na nebesî î na zemlî. Hlěbă našă nasuštnyj dažd' namă dnes': î ôstavî namă dolgî našę, jakože î my ôstavlęemă dolžnîkômă našymă: î ne vvedî nasă vo îskušenie, no îzbavî nasă ôt lukavagô. |
|
mai szláv nyelven: szlovákul |
Otče náš, ktorý si na nebesiach, posväť sa meno Tvoje, príď kráľovstvo Tvoje, buď vôľa Tvoja ako v nebi tak i na zemi, chlieb náš každodenný daj nám dnes a odpusť nám naše viny ako i my odpúšťame svojim vinníkom a neuveď nás do pokušenia, ale zbav nás zlého. |
[szerkesztés] Felhasznált szótár
- címszó Starosloviensky jazyk. Otto tanszótára XXIII, p. 1062
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Források
- Prof. PhDr.Mikuláš Štec, DrSc.: Staroslovienčina a cirkevná slovančina, Vydavateľ: Pravoslávna bohoslovecká fakulta PU v Prešove, Prešov 1997. ISBN 80-88885-20-5
- Alexandr Stich, Jaroslava Janáčková, Jan Lehár, Jiří Holý: Česká literatura od počátků k dnešku. Nakladatelství Lidové noviny, Praha, 2000. ISBN 80-7106-308-8.
- Josef Vašica 1940
- Jan Máchal: Slovanské literatury. I-II. Praha, 1922.
- Glanville Price et al.: Encyklopedie jazyků Evropy. Volvox Globator, 2002 (originál Blackwell 1998). ISBN 80-7207-450-4.
- Josef Kurz: Učebnice jazyka staroslověnského. Praha, 1969
- Ez a szócikk részben vagy egészen a(z) Staroslovienčina című Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- University of Texas
- Omniglot
- Help Me Learn Church Slavonic
- Church Slavonic E-Tutor
- Ószláv intézet, Zágráb (hlaholika-táblázat)
- Ethnologue-ismertető
|
||||||
| Keleti szláv | Belarusz | Ó-keleti-szláv† | Ó-novgorodi nyelvjárás† | Orosz | Ruszin | Rutén† | Ukrán | |||||
| Nyugati szláv | Alsó-szorb | Cseh | Felső-szorb | Kasub | Knaani† | Lengyel | Pannóniai ruszin | Poláb† | Pomeraniai† | Sziléziai | Szlovák | Szlovinc† | |||||
| Délszláv | Bánáti bolgár | Bolgár | Egyházi szláv | Görögországi szláv | Macedón | Óegyházi szláv† | Közép-délszláv diarendszer vagy Szerbhorvát (Bosnyák, Bunyevác, Horvát, Montenegrói, Szerb) | Szlovén | Vend | |||||
| Egyéb | Proto-szláv† | Russenorsk† | Szlavoszerb† | Slovio | |||||
| †Kihalt | ||||||
Nyelvi portál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
