Pavel Jozef Šafárik

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pavel Jozef Šafárik

Pavel Jozef Šafárik (Feketepatak (Csetnek mellett, Gömör vármegye), 1795. május 13.Prága, 1861. június 26.) bölcseleti doktor, szlovák nyelvész és történész, a prágai egyetem könyvtárnoka.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pavel Šafarik ágostai evangélikus lelkész és Káresz Katalin fia. 1805-ben a rozsnyói gimnáziumba ment, ahol a három osztályt elvégezte és megtanult magyarul és németül. 1810-ben a kézsmárki líceumba került, ahol Šafarik német nyelvű önéletrajzában kegyelettel emlékezik meg tanárairól, különösen Genersich Jánosról, akitől életének irányát nyerte. Ekkor keletkezett benne a szláv nyelv és irodalom iránti hajlam; a szerb és rutén tanulótársaitól megtanulta a szerb és rutén nyelvet és a cirill írást. 1815. október 27-én iratkozott be a jénai egyetemre; szabad idejét itt is a szláv nyelv és irodalom tanulmányozásának szentelte. Itt fordította szláv nyelvre Arisztophanész Felhőit és Schiller Stuart Máriáját. 1817-ben bölcseleti doktorrá avatták. 1817 szeptemberében nevelő lett Pozsonyban Kubinyi László mellett. 1819 májusában az újvidéki görög nem egyesült katolikus szerb főgimnázium patronátusa megválasztotta a humaniorák tanárának, egyszersmind a főgimnázium igazgatásával is megbízta, ahol 14 évet töltött mint tanár (az első 6 évben a gimnázium igazgatója is volt). Az új gimnáziumot szervezte és mint az egyedüli tanár, aki a magyar nyelvet bírta, ezt is tanította. Itt megnősült, neje zsédeni Ambrózy Júlia haláláig hű társa volt. Cseh barátainak meghívására, miután 1833 márciusában leköszönt újvidéki állásáról, Prágába költözött. Még újvidéki tartózkodása alatt átkutatta az újvidéki, karlovici és Fruška-Gora-i zárdák könyv- és levéltárait. Prágában leginkább a szláv nyelvekre és azok irodalmára, a szláv népek legrégibb történetére és régiségeire volt tekintettel. Két évig kizárólag tudományos kutatásokkal foglalkozott: 1834-35-ben szerkesztette a Světozor (Panorama) című népszerű heti folyóiratot. 1835-37-ben a prágai magisztrátusnál a "translator in russicopolonico" állomást töltötte be, 1837-ben kinevezték a szépirodalmi és vegyes tartalmú művek cenzorává, mely hivatalt 1847-ig viselte. 1841-ben számfeletti custossá, 1844-ben valóságossá és 1848-ban könyvtárnokká nevezték ki a prágai császári és királyi egyetemi könyvtárhoz, mely utóbbi állásában 1860-ig megmaradt. Amint Šafarik szláv régiségei megjelentek, a híre a külföldön is nőttön-nőtt, több tudós társaság tagjává választotta. A porosz kormány meghívta a berlini vagy a boroszlói egyetem szláv filológiai tanszékére, de ezek egyikét sem fogadta el; ekkor a porosz kormány "pour le mérite" renddel tisztelte meg. A bécsi tudományos akadémia 1847-ben választotta meg tagjának, ahol székét 1848. február 2-án tartott beszédjével foglalta el: 1848 áprilisában és májusában Bécsben tartózkodott, midőn Sommaruga báró osztrák közoktatási miniszter meghívására a tanügy javítása ügyében tartott tanácskozásban részt vett. Ekkor a szláv nyelv szerepéről a közép- és főiskolákban dolgozatot nyújtott be, melyet elfogadtak és megkinálták tanácsosi ranggal a közoktatási minisztériumban; ő azonban inkább a könyvtárnoki állást (1848. április 25.) fogadta el. Részt vett 1848. június 2-án a prágai szláv kongresszuson, ahol a magyarországi szlávok is megjelentek, melyet azonban az akkori zavarok miatt feloszlattak. Azután visszavonult a politika teréről és kizárólag hivatalának és tudományának élt. 1838-tól 1843-ig a cseh nemzeti múzeum folyóiratának is szerkesztője volt. Életének utolsó éveiben a glagolitika tanulmányozásával foglalkozott. 1857-ben kiadta a glagolitikus töredékeket és 1858-ban a glagolitizmus eredetéről és hazájáról írt művét. 1856-tól kezdve gyakran nehéz beteg volt. 1860. október 30-án saját kérelmére nyugdíjazták. Könyvtárából, mely a szláv irodalmat illetőleg nagybecsű volt, özvegye Catalogust adott ki. (Bécs, 1862.)

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tatranská Musa s lyrou slovanskou. Lőcse, 1814.
  • Počátkové keského básnistvi obzuláště prosodie. Pozsony, 1818. (A cseh költészet, különösen a cseh prosodia alapelvei.)
  • Pisně světské lidu slovenského v Uhrich. Pest, 1823. Két kötet. (A magyarországi szlovák nép világi dalaí. Összegyűjtötték s kiadták többen. A II. kötet előszavát S. írta. A szlovák népdalokat magyarra fordították: Szeberényi Lajos és Lehoczky Tivadar.)
  • Geschichte der slavischen Sprache und Literatur nach allen Mundarten. Ofen, 1816.
  • Ueber die Abkunft der Slaven nach L. Suroviecki. Ofen, 1828.
  • Juridisch-politische Terminologie der slaw. Sprachen Oesterreichs. Wien, 1850.
  • Geschichte der südslawischen Literatur (Handschriftlicher Nachlass). Herausgegeben von Josef Jireček. Prag, 1864-65. Három kötet. (Befejezetlen nagy művének részei.)

Több munkáiról, cikkeiről és kéziratairól Wagner Lajos bőven megemlékezik.

Šafárik nevét: Safáry, Schaffarik, Safařik, Šafárik, Schafarik, Saffarik, Schaffarik, Schaffaryk, Schafarzik és Schafarzyknak is írják.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]