Okcitán nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Okcitán
Occitan / Lenga d’òc
Beszélik Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Monaco
Terület Dél-Franciaország, Aran-völgy (Spanyolország)
Beszélők száma 1 939 000 (becsült) fő
Nyelvcsalád Indoeurópai nyelvcsalád
   itáliai ág
    Újlatin nyelvek
     nyugati csoport
      okcitán nyelv
Írásrendszer Latin ábécé
Nyelvkódok
ISO 639-1 oc
ISO 639-2 oci
ISO 639-3 oci

Az okcitán, okszitán vagy – hagyományos nevén – provanszál nyelv (okcitán nyelven occitan [uʦiˈta] vagy lenga d’òc [leŋgɔˈdo(k)], franciául: occitan vagy langue d’oc) Dél-Franciaországban beszélt, több dialektus formájában élő újlatin nyelv, amely közelebbről a nyugati újlatin nyelvek galloromán csoportjába tartozik. Dialektológiai tekintetben leginkább a Spanyolországban beszélt katalán nyelvhez áll közel, amellyel együtt dialektális kontinuumnak is felfogható. Az okcitán elnevezést onnan kapta, hogy a középkori dél-franciaországi dialektusokban az igenlést az òc (ejtsd: [ɔ]) szóval fejezték ki (< latin HOC ’ez’), szemben az északi nyelvjárásokkal, ahol az oïl szót (< latin HOC [EST] ILLUD ’ez az, így van’) használták; míg az előbbi dialektusokból fejlődött ki az okcitán nyelv, az utóbbiak képezték a későbbi francia nyelv alapját.

Kevéssé ismert, hogy Honoré de Balzac világirodalmi jelentőségű francia író családja, akik Dél-Franciaországból eredtek szintén okcitán nyelvű volt.[1]

Történelmi jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az okcitán az egyik legnagyobb kulturális és irodalmi hagyományokkal rendelkező kisebbségi nyelv Franciaországban. A középkori irodalomban a trubadúrköltészet és balladák nyelve volt. A nagyobb újlatin nyelvekbe, mint például az olasz és a spanyol, számos szó került be az okcitán útján. Mivel a középkorban az okcitán irodalmi élet központja a történelmi Provence tartomány volt, a nyelvet hagyományosan provanszál nyelvnek is nevezik. Ugyanakkor a szó szoros értelemben vett provanszál dialektus csak az okcitán egyik területi nyelvváltozata. Az okcitánnak hivatalosan – a Spanyolországban beszélt aráni nyelven kívül – nincs sztenderd változata, de facto a déli lengadocian dialektust tekintik sztenderdnek.

Dialektális felosztása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az okcitán három fő dialektuscsoportra osztható, ezen belül összesen hét dialektussal rendelkezik, amelyek további aldialektusokra oszlanak. A főbb dialektusok az alábbiak:

A franciaországi okcitán dialektusok térképe
  • Északi dialektusok
    • Lemosin
    • Auvernhat
    • Vivaroalpenc (vivaroaupenc)
  • Déli dialektusok
    • Lengadocian („sztenderd”)
    • Provençau (provanszál)
  • Gascon
    • Gascon (Gascogne-i)
    • Aranés (aráni)

A dialektusok jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dialektusok főleg hangtanilag különböznek egymástól: míg az északiak a franciához, a déliek, illetve a Gascogne-i és aráni a katalánhoz és a spanyolhoz állnak közelebb. A tulajdonképpeni („sztenderd”) okcitán dialektusnak a lengadocian tekinthető, egyben ez távolodott el legkevésbé a latintól. A Gascogne-i és a Spanyolországban beszélt aráni dialektus jellegzetessége, amely által élesebben elkülönülnek a többi okcitán dialektustól, hogy erős baszkaquitaniai szubsztrátum érte őket (lásd még: Paleohispániai nyelvek), így bizonyos mássalhangzókat teljesen másképp ejtenek, mint a többi dialektusban. Éppen ezért a Gascogne-it és aránit sokszor külön nyelveknek is tekintik. A továbbiakban a lengadocian dialektust ismertetjük részletesebben, szükségszerűen utalva a többire.

Hangtan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hangtanilag leginkább a katalán nyelvvel mutat egyezéseket. Magánhangzórendszere hangsúlyos szótagban hét fonémából áll, ezek: /a, ɛ, e, i, o, u, y/; hangsúlytalan helyzetben csak az /a, e, i, u/, valamint a szó végén egy ajakkerekítés nélküli – nyelvjárástól függően – o-hoz vagy ö-höz közel álló magánhangzó fordul elő, amelyet a helyesírásban az -a jelöl (átírásunkban [ɔ] ). Az /ɛ/-/e/ különbség csak hangsúlyos szótagban fordul elő, ebben az esetben az /e/-t è-vel jelölik: bèn [bɛn] ’jól’. Az /u/ hangot az o – hangsúlyos szótagban ó – jelöli, míg az /o/-t az ò-val írják át (például coire [ˈkujre] ’réz’ és còire [ˈkojre] ’főzni’); az /y/ (magyar ü) hangnak írásban az u felel meg, mint a franciában.

Mássalhangzó-állománya általánosságban a következő hangokból áll: zárhangok /p, t, k/, /b, d, g/; nazálisok /m, n, ɲ/; likvidák /l, ʎ, r, rr/; réshangok /f, (v), s, z, ʒ/; affrikáták /ʦ, ʧ, ʤ/; valamint a /j, w/ félhangzók (bizonyos mássalhangzók nincsenek meg minden dialektusban). A nyugati dialektusokban, így a „sztenderd” okcitánban is – akárcsak a katalánban és a spanyolban nincs /b–v/ megkülönböztetés: a b és a v hangkörnyezettől függően [b]-ként (szó elején, valamint nazális után) vagy [β]-ként (magánhangzók között) valósul meg. Az r hangot általában a nyelvhegy pergetésével ejtik; a francia hatástól érintett provanszál dialektusban viszont a nyelvcsap pergetésével („raccsolva”), mint a franciában. A szóvégi -n és a legtöbb szóban az -r néma; szintén nem ejtik szóvégi mássalhangzó-kapcsolatok utolsó mássalhangzóját (például punt [pyn] ’pont’).

Helyesírás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyes hangokat írásban a következő betűk jelölik (csak a magyartól eltérők):

Magánhangzók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • a, à – rövid magyar á [a]
  • e, é – rövid magyar é [e]
  • è – magyar e [ɛ]
  • o, ó – magyar u [u]
  • ò – magyar o [o]
  • u – magyar ü [y]

Az ékezet a hangsúlyt jelöli.

Mássalhangzók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • b, v – szó elején és nazális után magyar b, máskor lágy v, mint a spanyolban: volèva véder [buˈɛβɔ ˈbeðe] ’látni akarta’. Az északi és a provanszál dialektusokban – francia hatásra – a v-t labiodentálisan ejtik, megtartva a b–v megkülönböztetést.
  • c – k: cantar [kantˈa(r)] ’énekelni’.
  • cc, tz – c /ʦ/: occitan [uʦiˈta] ’okcitán’, cantatz [kanˈaʦ] ’énekeltek’.
  • ce, ci, ç – sz /s/: cinc [sin] ’öt’, plaça [ˈplasɔ] ’tér’.
  • ch és -g – cs /ʧ/ vagy c /ʦ/: lach [laʧ] vagy [laʦ] ’tej’, pueg [ˈpweʧ] ’domb’.
  • ge, gi, j és tge, tgi, tj – dzs /ʤ/ és /ʧ/: legir [leˈʤi(r)] ’olvasni’, vilatge [biˈlaʧe] ’falu’, jutjar [ʤuˈʧa(r)] ’ítélkezni’.
  • h – néma, kivéve a gascon dialektus, ahol h azokban a szavakban, amelyek más dialektusban f-fel kezdődnek.
  • lh – lj /ʎ/, szó végén l: palha [ˈpaʎɔ] ’szalma’ (bár ez sokszor összeolvad a /j/ hanggal, így például a balhar ’adni’ és a baiar ’megcsókolni’ szavak között a kiejtésben nincs különbség, mindkettő [baˈja(r)]), filh [fil] ’fia’.
  • nh – ny /ɲ/, szó végén n: vinha [ˈbiɲɔ] ’szőlőskert’, punh [pyn] ’ököl’.
  • que és i előtt k, máskor [kw]: que [ke] ’ami’, quatre [ˈkwatre] ’négy’.
  • s – szó elején nyelvjárástól függően sz /s/ vagy s /ʃ/, magánhangzók között z vagy zs /ʒ/, kettőzve sz /s/: sopa [ˈsupɔ] vagy [ˈʃupɔ] ’leves’. A provanszál dialektusban – francia hatásra – szó végén néma.
  • tl, tm, tn – ll [lː], mm [mː], nn [nː].
  • x – c /ʦ/, mássalhangzó előtt sz /s/.
  • z – z, szó végén sz /s/.

Nyelvtan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyelvtani szerkezete alapvetően nem tér el a szomszédos nyugati újlatin nyelvekétől; minden eddigi jellemző tekintetében, itt is leginkább a katalánnal, illetve a franciával mutathatók ki közös vonások. A névszók többes száma az -s, akárcsak a többi nyugati újlatin nyelvben; a határozott névelő hímnemben a lo, los és nőnemben a la, las (például lo libre / los libres ’a könyv/könyvek’, la flor / las flors ’a virág/virágok’; az -s végű főnevek többes számát -es raggal képzik, az s pedig megkettőződik: lo peis / los peisses ’a hal/halak’). A határozatlan névelő az un, una, többes száma nyelvjárásonként változik: de, del, dels (vö. a francia ún. anyagnévelővel; például legir libres / de libres / dels libres ’könyveket olvasni / néhány könyvet olvasni’). A mutató névmások az aquest, aquesta ’ez’, illetve aquel, aquela ’az’: aquest libre / aquel libre ’ez a könyv / az a könyv’. A spanyolhoz és a katalánhoz hasonlóan léteznek hangsúlytalan, valamint hangsúlyos birtokos névmások: mon libre vagy lo meu libre ’az én könyvem’; ma flor vagy la mia flor ’az én virágom’.

A személyes névmások (alanyesetben): ieu, tu, el/ela, nosautres, vosautres, eles/elas. A hangsúlytalan személyes névmások az igét megelőzik, kivéve a felszólító mód, amelyben kötőjellel az igéhez kapcsolják őket: Me dona d’aiga ’vizet ad nekem’ és dona-me d’aiga ’adj nekem vizet’. Itt is megtalálható az ún. határozói névelő, mint az olaszban: Ne vesi dos ’kettőt látok [abból]’.

Az igék a főnévi igenév végződése alapján négy csoportba sorolhatók: -ar, -er, -ir és -re; példa egy szabályos ragozású igére a kijelentő mód jelen idejében: cantar ’énekelni’ – canti, cantas, canta, cantam, cantatz, cantan. A létige, az èsser ragozása: soi, ès/sés, es, sem, setz, son.

Nyelvi példák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A számok 1-től 10-ig (lengadòc-i nyelvjárásban) a következők:

un, una; dos, doas; tres; quatre; cinc; sieis; sèt; uech; nòu; dètz.

Példaszöveg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alábbi mondat idézet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából három különböző nyelvjárásban.

Lengadocian Provençal Auvernhat
hagyományos helyesírással megreformált helyesírással
Totas las personas nàisson liuras e parièras en dignitat e en dreches. Son cargadas de rason e de consciéncia e mai lor se cal comportar entre elas amb un eime de frairetat. Totei leis umans nàisson libres. Son egaus per la dignitat e lei drechs. An totei una reson e una consciència. Se dèvon tenir freirenaus leis uns ’mé leis autres. Tóuti lis uman naisson libre. Soun egau pèr la digneta e li dre. An tóuti uno resoun e uno counsciènci. Se dèvon teni freirenau lis un ’mé lis autre. Tas las prossonas neisson lieuras moé pariras par dignessa mai dret. Son charjadas de rason moé de consciença mai lhur fau argir entremei lha 'bei n'eime de freiressa.

Hangminta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyelvi összehasonlítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alábbi táblázat néhány egyszerű szó megfelelőit mutatja latinul, okcitánul, katalánul, valamint az öt nagyobb újlatin nyelven. Az okcitán oszlopában első helyen a „sztenderd” (lengadocian) alak szerepel kövéren szedve, mellette zárójelben az egyéb lehetséges nyelvjárási alakok vannak feltüntetve.

Latin (accusativus) okcitán katalán francia olasz spanyol portugál román jelentés
AQUA(M) aiga aigua eau acqua agua água apă ’víz’
CANTARE cantar (chantar) cantar chanter cantare cantar cantar cânta ’énekelni’
CAPRA(M) cabra (chabra, craba) cabra chèvre capra cabra cabra capră ’kecske’
CASEO, FORMATICO formatge (hormatge) formatge fromage formaggio queso queijo caş ’sajt’
CLAVE(M) clau clau clef/clé chiave llave, clave (átv.) chave cheie ’kulcs’
ECCLESIA(M), BASILICA(M) glèisa església église chiesa iglesia igreja biserică ’székesegyház’
EGO (vulg. EO) ieu jo je io yo eu eu ’én’
LĬNGUA(M) lenga llengua langue lingua lengua língua limbă ’nyelv’
NŎCTE(M) nuèch (nuèit) nit nuit notte noche noite noapte ’éjszaka’
PLATEA(M) plaça plaça place piazza plaza praça piaţă ’tér’
PŎNTE(M) pont (pònt) pont pont ponte puente ponte punte ’híd’

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Jean-Louis Déga, La vie prodigieuse de Bernard-François Balssa, Rodez, Editions Subervie, 1998.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikipedia
Tekintsd meg a Wikipédia
okcitán nyelvű változatát!