Hangsúly (nyelvtan)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A hangsúly a nyelvben valamelyik szó meghatározott szótagjának kiemelése, a hang erősítése vagy a hangmagasság vagy egyidejűleg mindkettő által.

Hangsúlyozási szabályok a különböző nyelvekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kötött hangsúly[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangsúly a szó egyik meghatározott szótagjához kötött úgy, hogy az adott nyelv valamennyi szavát ugyanazon módon hangsúlyozzák, mint például:

Mozgó hangsúly[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mozgó hangsúly esetében egy szó különböző alakjaiban vagy ugyanazon szótő különböző származékaiban különböző hangsúlyozott szótagok lehetnek, például:

  • a latin nyelvben amor (szeretet), de ugyanez a szó birtokos esetben amoris (a vastag betű a hangsúlyt jelöli).
  • változó hangsúlyú nyelv ezenkívül a görög, a szanszkrit, az orosz stb. A hangsúly változásának és mozgásának szabályai az egyes nyelvekben nagyon különbözőek.

Hangsúlyozás és hanghosszúság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangsúly nem tévesztendő össze a szótag időmértékével: hosszúságával, illetve rövidségével.

A hangsúly jelölésére egyes nyelvekben különféle jelek (ékezetek, segédjelek) és jelölési rendszerek vannak használatban: legismertebbek az ókori görögök által a görög írásban bevezetett ékezetek (éles, tompa és hajlított ékezet), amelyeket a latin írású nyelvek is elfogadtak. Ezeket a jeleket egyes nyelvek más célokra is használják, így a magyar, a szlovák és a cseh nyelvben az éles ékezet a magánhangzó hosszúságát fejezi ki.

Szóhangsúly és mondathangsúly[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szóhangsúlyon kívül van még egy úgynevezett mondathangsúly, amely a mondat valamely szavát a többi szóval szemben éppúgy kiemeli, mint a szóhangsúly az egyik szótagot a többivel szemben.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]