Pragmatika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A pragmatika a jelekkel és jelrendszerekkel foglalkozó koncentrált (több hagyományos ismeretterületet átfogó, illetve azok határain elhelyezkedő) tudomány, a szemiotika egyik ága, mely a jel és jelfelhasználó viszonyát, a jelek kommunikációs folyamatban való használatának kérdéseit vizsgálja. Eme tudományág modern kidolgozásában alapvető szerepe van Charles Sanders Peirce amerikai filozófusnak és matematikusnak, A „pragmatika” fogalmát ő használta először az 1872-ben William James-szel közösen alapított „Metaphysical Club”-ban. A filozófia részeként azonban már az ókorban is sokan foglalkoztak e tudománnyal, többek közt Arisztotelész.

Ha egy jelrendszer által modellezünk egy valóságos jelenséget (jelenségcsoportot), akkor a jelrendszer szintaktikai szabályai adják meg, hogy milyen jeleket használjunk, és ezeket hogyan kombináljuk, a szemantikai szabályok, hogy az egyes egyszerű vagy összetett jeleket hogyan kell értelmezni, hogyan írják le a valóságot, végül a pragmatika annak leírása, hogy a jelrendszer hogyan viszonyul az egyes felhasználókhoz. Például ha a magyar nyelvet mint jelrendszert vesszük, akkor a helyesírási szabályok a szintaktika részei, a szótárak a szemantikáéi. A pragmatika itt például olyan kérdéseket vizsgál, hogy hogyan és miért változnak az előbbi szabályok a történelem során, vagy még jellemzőbb példa: miért alkalmazunk tárgyilagosabb, szárazabb lexikonstílust lexikoncikkekben, és érzelmileg telített költői jelzőket költeményekben.

Alapvető kérdései tehát: Hogyan függ a jelek használata, illetve értelmezése a jelfelhasználók bizonyos jellemzőitől (például társadalmi hovatartozásától), állapotától; vagy a kommunikációs folyamat jellemzőitől. Hogyan fejezzük ki magunkat világosan, úgy, hogy mások értsék is, sőt esetleg elismerjék a véleményünket. Gyakori kérdése, hogy hogyan lesznek bizonyos jelek, jelvények, szimbólumok manipuláció, propaganda eszközei. Már a kérdésekből is látható, hogy a pragmatikának nagyon szoros kapcsolatai vannak a kommunikációelmélettel, szociológiával, pszichológiával. Vannak kapcsolatai a hermeneutikával is.

Pragmatikai készség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szociálpszichológiai elméletek szerint a pragmatikai készség tartalmazza:

  • a kérdésre való válaszolni tudást
  • a párbeszédben való részvétel képességét azáltal, hogy felváltva beszélgetünk
  • a nyelv non-verbális aspektusára való figyelem és reagálás képességét
  • a tudatosság képességét, amit a párbeszéd tárgyában kell szerepeltetni, hogy segítse a hallgatót a teljes megértésben
  • azok a szavak, kifejezések ismerete és használata, amiket a párbeszéd alatt mondani vagy megválaszolni kell a téma függvényében
  • a képességet, hogy megtartsa a témát, vagy udvariasan témát váltson, ha ennek szükségét látja
  • a szemkontaktus fenntartásának képességét (nem túl mereven nézni, vagy túlságosan félre nézni)
  • azt a képességet, hogy megkülönböztesse, hogyan beszéljen, viselkedjen különböző kommunikációs partnerekkel (formális, vagy informális helyzetben)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]