Antropológiai nyelvészet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az antropológiai nyelvészet egy interdiszciplináris tudományág, amely a nyelvészeti és az antropológiai vizsgálatok, kutatások kölcsönös egymásrahatásának eredményeként jött létre.[1]

Az antropológiai nyelvészet története[szerkesztés]

Az irányzat Amerikából indult, és terjedt el fokozatosan a 20. sz. első felében. Ez volt az az időszak, amikor az amerikai kutatók foglalkozni kezdtek a nem-indoeurópai népek kultúrájával, nyelvhasználatával és a veszélyeztetett nyelvek leírásával.[1] Az amerikai kutatók számára az antropológia nyújtotta az elsődleges alapokat egy új, kimondottan nyelvészeti irányzat megteremtéséhez, mivel a klasszikus nyelvtani kutatások ezen a területen nem rendelkeztek hasznosítható hagyománnyal. 1959-től az USA-beli „Anthropological Linguistic” című folyóirat ad fórumot az irányú jellegű cikkeknek, tanulmányoknak.

Német nyelvterületen az etnolingvisztika kifejezés terjedt el, illetve a jelenségeket részben a metalingvisztika és a újhumboldtizmus köreibe sorolják.

Az antropológiai nyelvészet megteremtőjeként Franz Boast tartjuk számon.[1] A magyar etnolingvisztikai kutatások kezdeteit a 20. század kezdetén Munkácsi Bernát munkája jelentette.

Az antropológiai nyelvészet kutatási területei[szerkesztés]

Ez az interdiszciplináris gyűjtőtudomány a kulturális antropológia keretei között helyezhető el, mivel maga a nyelv is egyfajta emberi viselkedésformaként definiálható. Ennek tükrében az mondható el, hogy ez a tudomány elsősorban azzal foglalkozik, hogy az ember, a nyelv és a környezete között milyen kapcsolat létezik, és milyen kölcsönhatás lép fel közöttük.[2] Több tudományterülettel is szorosan összefonódik, és felhasználja azok kutatási eredményeit. Ide sorolhatjuk a néprajzot, az entnológiát, a szociológiát, a szociolingvisztikát, a pszicholingvisztikát, a szemiotikát, és nem utolsósorban a pragmatikát.[2]

Területei:

  • a nyelvhasználat;
  • a nyelvváltozatok (különösen a nem hatalmi pozícióban lévők);
  • az alacsonyabb fejlettségi szinten álló közösségek gondolkodási formái;
  • a kulturális hagyományok, minták és hiedelmek viszonya;
  • a nyelvi univerzáliák és unikumok;
  • a nyelvi centrum és periféria kérdésköre;
  • a vallási, a szakmai és a rokonsági csoportok kommunikációja;
  • a nyelvi konfliktusok;
  • a különböző nyelvi funkciók szociokulturális reprezentációja;
  • az informatikai társadalom másodlagos szóbeliségének és írásbeliségének jelenségei.[2]

Hymes szerint az antropológiai nyelvészet területei:[3]

  • a, a szemantika néprajzi szempontú tanulmányozása
  • b, nyelvszociológiai vizsgálatok
  • c, paralingvisztika, jelbeszédtan
  • d, etológia
  • e, a közösségi magatartás, kultúra, nyelvhasználat módjainak és szabályainak a feldolgozása
  • f, a folklór és vele kapcsolatos viselkedési formák vizsgálata

Az antropológiai nyelvészet mégsem rendelkezik olyan szerteágazó kutatási területtel, mint a pszicholingvisztika vagy akár a szociolingvisztika. Mivel a nyelvészeti antropológusok főként az univerzális jelenségek vizsgálatára koncentrálnak, ezért megfigyeléseik az egyes közösségek nyelvének néhány területére korlátozódnak. Ide tartozik az eltérő lexikai sajátosságok vizsgálata: a családi viszonyokat jelölő rokonságnevek, a szivárvány színeit megnevező színnevek, taxonómiai rendszerek, összefüggések; az egyes nyelvek eltérő grammatikai sajátosságainak elemzése, mint az igeidők, aspektus stb., valamint a nyelvi tevékenységgel kapcsolatos viselkedésformák tanulmányozása.[1]

Az antropológiai nyelvészet esszenciális jelentőséget tulajdonít a nyelv és a kultúra közötti igen bonyolult és olykor ambivalens kapcsolat feltárásának. A nyelv és a kultúra olyan szervesen összetartozik, hogy szinte lehetetlen megállapítani, hogy melyik rendelkezik nagyobb prioritással, és melyiknek van döntőbb hatása a másikra.[1] Ebből kiindulva a nyelv és a kultúra közötti viszony definiálása három különböző nézőpontból kiindulva valósulhat meg. Az első szerint a nyelv struktúrája meghatározza a nyelv használóinak világlátását. Az ezzel ellentétes álláspont azt mondja , hogy a kultúra nem határozza meg a nyelv szerkezetét, de jelentős mértékben befolyásolja a nyelv használatát. Ezek mellett létezik egy semleges nézőpont is, amely azt mondja, hogy a nyelv és a kultúra között alig fedezhető fel bármilyen jellegű összefüggés.[1]

Az antropológiai nyelvészet vizsgálatainak és kutatásainak egyfajta szintéziseként jött létre a nyelvi relativitás elveként is ismert Sapir–Whorf-hipotézis, amely alapvetően azt feltételezi, hogy az emberek által használt nyelv erőteljesen befolyásolja azt, ahogy a körülöttük levő világ dolgait érzékelik, és ezáltal az is elmondható, hogy az egyes társadalmak kultúrája a nyelv által reflektálódik.[4]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d e f Simigné Fenyő Sarolta: Bevezetés az alkalmazott nyelvészetbe. Miskolci Egyetem, Miskolc, 2003
  2. a b c Zimányi Árpád: Balázs Géza – Takács Szilvia: Bevezetés az antropológiai nyelvészetbe. 2009. http://e-nyelvmagazin.hu/2009/12/05/balazs-geza-%E2%80%93-takacs-szilvia-bevezetes-az-antropologiai-nyelveszetbe/ Archiválva 2015. október 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
  3. Balázs Géza–Takács Szilvia 2011. Etnolingvisztika – antropológiai nyelvészet. In: Balázs Géza (szerk.): Nyelvészetről mindenkinek. 77 nyelvészeti összefoglaló. Inter Nonprofit Kft.: Budapest.
  4. Wisniewski, Kamil: Antrophological linguistics. 2007. http://www.tlumaczenia-angielski.info/linguistics/anthropological-linguistics.htm Archiválva 2011. február 5-i dátummal a Wayback Machine-ben

Források[szerkesztés]

  • Simigné Fenyő Sarolta: Bevezetés az alkalmazott nyelvészetbe. Miskolci Egyetem, Miskolc, 2003.
  • Wisniewski, Kamil: Antrophological linguistics. 2007.
  • Zimányi Árpád: Balázs Géza – Takács Szilvia: Bevezetés az antropológiai nyelvészetbe. 2009.
  • Balázs Géza – Takács Szilvia 2011. Etnolingvisztika – antropológiai nyelvészet. In: Balázs Géza (szerk.): Nyelvészetről mindenkinek. 77 nyelvészeti összefoglaló. Inter Nonprofit Kft.: Budapest.
  • etnolingvisztika In:Magyar néprajzi lexikon. főszerk. Ortutay Gyula Budapest: Akadémiai, 1977–1982 ISBN 963 05 1285 8

További információk[szerkesztés]