Névtan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A névtan vagy onomasztika határok nélküli tudomány. Kettős értelemben is az: interdiszciplináris jellegű, mivel vizsgálati területe nem szűkíthető le egy-egy résztudományra: a nevek által képviselt problematika érinti a nyelvészeten kívül a történettudományt, a földrajztudományt, a közigazgatást, az irodalomtudományt, a kulturális antropológiát, a szemiotikát stb. Természetesen elsősorban nyelvészeti tudomány, mivel elemei, a nevek – nyelvi jelek.

Neveket főleg nem nyelvészek – minden korban, minden területen alkotnak, a megnevezések, elnevezések, névadások a nyelv meglévő szókincse, adottságai mellett tapasztalatainkat és a gondolatainkat is tükrözik. Nevet általában új dolgoknak és fogalmaknak kell adni, de előfordul, hogy a meglévő dolgok vagy absztrakciók azért kapnak új neveket, mert valamilyen változás kapcsán a névadók új korszakot, időszakot, paradigmát, határ elérését, szemléletet akarnak ezzel jelezni. Az ismeretek és a tárgyak szaporodása önmagában is késztet a sokszor felesleges névadásra.

A névtudomány által leggyakrabban vizsgált nevek a személynevek (kereszt- és családnevek, ragadványnevek) a helynevek (utcanevek, folyónevek, hegynevek, külterületi nevek, egyéb földrajzi nevek) az állatnevek (például lónevek), az írói és művészi névadás, az intézmények nevei, sőt a vonatnevek és az újságcímek is. A felsorolás mutatja, hogy a határ a név és a cím között felfogás kérdése, így ide tartozhatnak a képzőművészeti alkotások címei, rangok és egyéb címek. Rokon terület a nevezékeké, amely nevezéktan vagy nomenklatúra néven ismeretes. Az ilyen összefüggő névjegyzékekben a nevek képzésének és egymáshoz való viszonyításának szabályai vannak (lásd kategorizálás).

A nevek és elnevezések jelentése körüli vita, ha a definícióból vagy tapasztalatból vagy bizonyítási eljárásból nem eldönthető, azért folyik, mert a szavakhoz, így a nevekhez is, érzelmek és asszociációk kapcsolódnak.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]