Sztenderd nyelvváltozat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Egy nyelv sztenderd (vagy standard) nyelvváltozata olyan dialektus, amelyben sztenderdizáció játszódott le, és amely autonómmá vált. A sztenderd tehát abban különbözik a nemsztenderd dialektusoktól, hogy nemcsak magától, természetes módon kialakult normája, hanem mesterségesen létrehozott, kodifikált (vagyis általános és helyesírási szótárakban, nyelvtanokban, nyelvhelyességi kézikönyvekben rögzített, „törvényesített”) normája is van. A sztenderd dialektust többnyire az írott szövegekben használják, a művelt anyanyelvi beszélők beszélik, ezt tanítják az iskolákban és az adott nyelvet tanuló nem anyanyelvi beszélőknek is.

Általában, de nem mindig, az a nyelvváltozat, amit az ország fővárosában használnak. Norvégiában például két sztenderd nyelvváltozat is van, a dán uralom idejéből megmaradt bokmål (ejtsd: bukmól), és a nyugat-norvég dialektusokból kialakult nynorsk (ejtsd: nűnorsk).

A magyar sztenderdnek nincs egyetlen kiválasztott kiejtésváltozata, amely ehhez a dialektushoz társulna, de szókincsét és nyelvtanát szótárakban (például a Magyar értelmező kéziszótár-ban), illetve nyelvtanokban (például A mai magyar nyelv rendszere című akadémiai nyelvtanban) kodifikálták.

A sztenderd nyelvváltozat mint szociolingvisztikai kifejezés nem feleltethető meg sem az „irodalmi nyelv”, sem az (igényes) „köznyelv” fogalmának (ugyanis ez utóbbiakkal szemben a sztenderd egy létező nyelvváltozat neve), de a hétköznapi nyelvhasználatban és a hagyományos nyelvészetben újabban – tévesen – szinonimaként használják őket. (A szociolingvisztikában – alkalmanként még ingadozva – egyre inkább sztenderd-nek és nem standard-nak hívják ezt a fogalmat, ezzel is jelezve, hogy a sztenderd jelentése a szociolingvisztikában nem azonos azzal, amit a magyar nyelvészetben jobbára irodalmi nyelv-nek, ritkábban normanyelv-nek vagy standard-nak neveznek. A sztenderd terminus a szociolingvisztikában valószínűleg azért váltotta fel a régóta meglevő (és egyébként ugyanannak az angol standard (ejtsd: sztenderd) szónak az írásbeli átvételéből származó) standard szavunkat, mert maga a fogalom nem magyar találmány, hanem az angol nyelvű szociolingvisztika szakszavának átvétele.)

A sztenderd változat társadalmi tekintélye nem belső sajátosságaiból, tökéletességéből származik, nem is a sztenderdizációnak, hanem a sztenderdizáció megtörténtének a következménye. Más szavakkal: a sztenderd nem attól jobb, hogy kodifikálták, hanem hogy az emberek tudják róla, hogy ennek a szabályai szerepelnek a nyelvtanokban és a szótárakban, és hogy használata a politikai és/vagy a gazdasági és/vagy a kulturális javakat/hatalmat gyakorló társadalmi csoportokhoz kötődik. Ez az oka annak, hogy például az iskola vagy a nyelvművelés a sztenderd használatát mint egyetlen „helyes” nyelvet követeli meg a beszélőktől, jóllehet a sztenderd nyelvváltozat nem minden helyzetben alkalmas eszköze az érintkezésnek, használata ugyanúgy csak meghatározott helyzetekre korlátozódik, mint bármely más nyelvváltozaté.

Forrás:

  • Trudgill, Peter: Bevezetés a nyelv és társadalom tanulmányozásába. Szeged, 1997. 8. ISBN 963-7171-738