Ógörög nyelv
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Az ógörög nyelv különböző nyelvjárásait az ókori Görögországban Kr. e. 800-Kr. e. 300-ig beszélték, írásban tovább, Kr. u. 600-ig használták. Ezek egységesüléséből fejlődött ki időszámításunk kezdetén a koiné, majd belső fejlődés és más nyelvek hatására az újgörög nyelv, amelynek fonetikája erősen különbözik az ógörögétől és a koinétól.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Nyelvtan
Az ógörög flektáló nyelv. A nyelvészek szerint az összes indoeurópai nyelv közül ez őrzi leghűbben az eredeti hangzórendszert.[forrás?]
A görög nyelvben kiterjedt az ablaut (más néven fokváltakozás) jelensége – mely indoeurópai örökség – ez a magánhangzókat érinti. Bár a hangtörténeti fejlődés folytán egyes szavakban a fokok megváltoztak, eredetileg a következő öt fok volt:
- e-fok -τερ
- ē-fok -τηρ
- o-fok -τορ
- ō-fok -τωρ
- nullfok -τρ
[szerkesztés] Névszók
Az ógörög a latinhoz hasonlóan deklinációkat használ, ám tőle eltérően csak hármat:[1]
- 1. deklináció (α-tövű)
- 2. deklináció (ο-tövű)
- 3. deklináció (mássalhangzós tövű)
Az ógörögben három szám (singularis, dualis, pluralis) és négy eset van (nominativus, accusativus, genitivus, dativus), sok szónak azonban megszólító esete (vocativus) is van.
Példa: γίγας (’óriás’)
| Sing. | Dual. | Plur. |
|
nom. γίγας [giga:s] |
nom. γίγαντε [gigante] |
nom. γίγαντες [gigantes] |
A latinhoz hasonlóan az ógörög semlegesnemű szavaknak sincs külön tárgyesetük, hanem az megegyezik a nominativussal.
Érdekes sajátsága e nyelvnek, hogy használ névelőket (articulus):
- hímnem: ὁ [ho]
- nőnem: ἡ [he:]
- semlegesnem: τό [to]
[szerkesztés] Jegyzetek és források
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ A különbség voltaképpen csak az eltérő hagyományú felosztásból adódik, nyelvészeti értelemben a rendszer teljesen azonos: -a és -o tövű névszók két csoportját különböztetünk meg a voltaképpen egy csoportot alkotó msh-tövűektől (és félhangzósoktól). A latin grammatikai hagyományban az első két deklináció ugyancsak az -a és -o tövű névszóké, de az msh-tövűeket hagyományosan két külön deklinációba osztják (-i, gyenge i és msh), a voltaképpen félhangzós gyökerű u-decl. is külön áll, és van egy szakadár 5. decl. az -e tőnek. A görög felosztás, melynek a szisztémája már nyelvészeti alapokon szilárdult meg, szigorúbban követi a tőtípusokat.
 |
Ez a nyelvészeti tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
