Eset

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az eset (latinul casus) a nyelvészetben jelenti egyrészt (mondattanilag) az esetviszonyt, ami egy ragozott névszó és a fölérendelt mondatrész között fennáll, másfelől pedig (alaktanilag) azt az esetragot, amivel az illető névszó kifejezi az adott esetviszonyt. Az eset fogalmára általános definíciót adni elég nehéz; és az egyes nyelvekre való alkalmazása néha vita tárgyát képezi (például az angolnál vagy a magyarnál). Az eseteket mint minden agglutináló nyelvben, a magyarban is esetragokkal jelöljük. Előfordulhatnak előttük jelek (például a többes szám jele, vagy a magyarban birtokos személyjel, birtokjel, birtoktöbbesítő jel). A névszó lehetséges eseteinek felsorolását névszóragozásnak, deklinációnak nevezzük. A szónak a magyar nyelvben azonban nem csak nyelvtani jelentése van. Az Eset jelenthet Eseményt, azaz valaminek a megtörténtét egy bizonyos időhatáron belül, vagy annak időbeli behatárolása nélkül is. Speciális jelentése az orvosi zsargonban az egyes betegek azonos betegségeinek, de mégis különálló, egyedi sajátosságainak jelölésére. Az eseteket mint minden agglutináló nyelvben, a magyarban is esetragokkal jelöljük. Előfordulhatnak előttük jelek (például a többes szám jele, vagy a magyarban birtokos személyjel, birtokjel, birtoktöbbesítő jel). A névszó lehetséges eseteinek felsorolását névszóragozásnak, deklinációnak nevezzük.

Az esetrag előfordulhat vonzaton (például rávesz valamire; képes valamire) vagy szabad bővítményen (a szobában beszélget) is, de csak névszókon (azaz főneveken, mellékneveken, számneveken).

Az agglutináló nyelvekben az eseteket külön morfémák testesítik meg, amelyek egymás után, jól elkülöníthetően helyezkednek el (pl. magyar: egész|ség|ünk|re), és többnyire külön meg lehet feleltetni őket az egyes jelentéselemeknek. A flektáló, hajlító vagy fúziós nyelvek ezzel szemben az eseteket gyakran a szóalakok megváltoztatásával (flexióval) – a szótő változtatásával – fejezik ki. E nyelvekben azonban csak korlátozott számú toldalék járulhat a szótőhöz, és ezek sokszor egybeolvadnak a tővel, nem bonthatóak fel további elemekre, és egyidejűleg több nyelvtani jelentést kódolnak (innen ered a fúziós nyelv megnevezés is).

Az ismertebb nyelvek közül eseteket találunk például a németben (4), oroszban (6), latinban (7) és a magyarban (18) is. Az újlatin nyelvekben csak a személyes névmás tartotta meg a nyelvtani eseteket.

Az indoeurópai nyelvek gyakoribb esetei a következők:

Az esetek közül megkülönböztetünk grammatikai eseteket (alany-, tárgy-, birtokos), illetve lexikális eseteket (az összes többi, például helyhatározók). Alapszótól független önálló jelentése a lexikális eseteknek van, szabad bővítmények is csak ez utóbbiak lehetnek.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]