Izom

Az izom (lat. musculus, ang. muscle; mint táplálék: hús) összehúzódásra specializálódott szövetből felépülő állati szerv. Fejlődéstanilag többségében mezodermális eredetű. Az izomsejtek összehúzódásra és elernyedésre képes rostokat tartalmaznak, melyek elmozdulnak egymás mellett, és így megváltoztatják a sejt méretét és alakját. Az izmok feladata az erőkifejtés és a mozgás kiváltása. Az izmok vagy a szervezet helyzetváltoztató mozgásáért, vagy a belső szervek mozgásáért felelnek. Az izomszövet három típusát ismerjük: simaizomszövet, harántcsíkolt izomszövet és szívizomszövet. Emberben a szív és a simaizmok összehúzódásai akaratlagosan nem irányíthatók; ezek az izmok az alapvető életfunkciókat működtetik. Jó példa erre a szív összehúzódása, valamint a perisztaltika, mely az emésztőrendszeren keresztül mozgatja a táplálékot. A harántcsíkolt izomszövetből felépülő vázizmok akaratlagos összehúzódásai a test mozgásait okozzák, és jól irányíthatóak. Harántcsíkolt izmok felelősek például a légzésért, a beszédért, a nyelésért, a széklet- és vizeletürítésért is. Megjegyzendő, hogy az izomsejteken kívül is szinte valamennyi sejt képes az aktív mozgásra.

Az izom összehúzódó képességgel felruházott vörhenyes lágy képződmény, melynek összessége a gerinces állatok testének legtömegesebb részét teszi ki, az embernél körülbelül 45%-ot (20 kilót), azt, amit a közéletben húsnak neveznek. Működésük többféle; mint aktív mozgató szervek a csontokra hatnak, azokat egymáshoz közelítik vagy távolítják; azonkívül előfordulnak az érzékszervekben, zsigerekben, nemi szervekben, bőrben, vérerekben, stb. Élő állapotban lágyak, hajlékonyak és jelentékenyen nyújthatók, pirosak, ami részint a vértartalomtól, részint saját izomfestéktől függ; vízbenállás által a festék kimosódik és az izom halvány lesz; főzve előbb zsugorodnak, azután lágyak és szakadékonyak lesznek. Az izmok legnevezetesebb sajátsága az összehúzódó képesség, mely bizonyos ingerekre áll be; ez rendszerint a központi idegrendszerből indul ki, azonkívül beáll hő, erőművi és elektromos behatásokra is. Élő izmok, ha nem is működnek, folyvást aktív feszülésben vannak, amit izom-zsongnak (tonus) neveznek. Elhalás után az izmokon sajátszerű keményedés és rövidülés áll be, amit halálmerevségnek neveznek; az embernél legkorábban 10 perccel, legkésőbb 7 órával lép fel a halál után; a rothadás bekövetkezésekor megszűnik. A nagy víztartalom miatt az izmok hamar rothadnak, felszínükön penészgombából álló ragadós lepel keletkezik; vízelvonás (beszárítás, füstölés) által a rothadás megakadályozható, így hat a nagy hideg is. A vértartalom mintegy 72–78%, a szilárd alkotó részek 28-22%-ot tesznek ki; az utóbbiak között van az izomrostonya (myosin), kevés zsír, nitrogéntartalmú anyag (kreatin), glikogén és izomcukor (inosit), különféle savak (tejsav, hangyasav stb.); ásványrészek között legtöbb a kali- és foszforsavas só, konyhasó; gázok közül oxigén és szénsav.

Az izmok kétfélék: az akarattól kormányozhatók és attól függetlenek, az előbbieket animális, az utóbbiakat vegetatív izmoknak nevezik. Szerkezetüket illetőleg az utóbbiak ún. sima izomsejtekből, amazok harántcsíkolt rostokból állnak. De a harántcsíkolt animális izmok között vannak olyanok is, melyeknek működésére az akarat befolyással nincsen, pl. a szívizom, másrészt vannak harántcsíkolt izmok, melyek az akarat befolyása nélkül is működnek, pl. a lélegző izmok alváskor, ájuláskor. Sok gerinctelennél minden izomrost harántcsíkolt, pl. a rovaroknál; ellenkezőleg a férgeknél és puhányoknál minden izom sima sejtekből áll.

Az izmok alakja sokféle. A karcsúbb izmok hasonlítanak a lenyúzott egérhez (innen származik a latin nevük: musculus); ennek középrészét hasnak (venter), a két vége közül az egyiket fejnek (caput), a másikat farknak (cauda) nevezik. Mindkét végük csonthoz vagy porchoz tapad, azért a fej helyett helyesebb az eredés (origo), a fark helyett a tapadás (insertio) név. Ha az ín rézsut megy át a hosszúkás izomba, vagy a közepébe egy darabon bemélyed, létrejön az ún. féltollas vagy tollas izom (m. semipennatus, pennatus). A széles izmok alakja többnyire szabálytalan négy- vagy háromoldalú, amelyek csipkékkel erednek, azokat fűrészizmoknak (m. serrati) nevezik. A gyűrű alakú izmok vannak elhelyezve, rostjaik a környező lágyrészekben végződnek. Ha több izom feje közös hasba egyesül, előállnak a két- vagy többfejű izmok (m. biceps, triceps, quadriceps); ha az izom lefutásában valahol ín van, az kéthasúvá lesz (m. biventer, s. digastricus); több inas megszakasztás, ha azok zigzugosak és haránt irányúak, létrehozza az inas beiratokat (inscriptiones tendineae). A bőrizmok némely emlős állatnál nagy terjedelemben fordulnak elő, az embernél csak a nyakon és tenyéren maradt belőlük valamennyi vissza. Az ízületi izmok az ízületek tokszalagjához tapadó kis izmok vagy kötegek, melyek a szalagnak megfeszítésére valók.

Ízületek felett elvonuló izmok működésekor az ízület állása megváltozik, hajlításba, feszítésbe, közelítésbe, távolításba vagy forgatásba jön. Rendszerint az izom mozdulatlan végét eredésnek, a mozgathatót tapadásnak nevezik. Az izmok működésekor a csontok emelőkké lesznek, az erőnyilvánulás az izomban van, a csont képviseli a súlyt, a támaszpontot az ízület forgástengelye. Az emelők többnyire egykarúak, azaz a támaszpont (ízület) az emelőnek a végén van; ritkábbak a kétkarú emelők, melyeknél a támaszpont az erő és súly között van. Az egykarú emelők többnyire olyanok, hogy az erő közel van a támaszponthoz, ami erőveszteséggel jár ugyan, de gyors mozgásokat hoz létre már csekély összehúzódáskor. Minél több az izomrost valamely izomban, annál nagyobb erőt képes kifejteni, azaz ereje egyenes arányos a harántmetszetével. A rövidülés nagysága függ az izom hasának hosszúságától, körülbelül a felére képes összehúzódni; minél hosszabb az izom, annál nagyobb az általa kivitelezett mozgás terjedelme. Működésük szerint az izmokat csoportokra osztjuk be, ún. hajlítókra és feszítőkre (flexores, extensores), közelítőkre és távolítókra (ad- és abductores), forgatókra (rotatores) stb. A főbb testi tájékok szerint vannak fej-, nyak-, mell-, has-, hát- és végtagizmok. Az ember izmainak bő leírásával foglalkoznak Heule és Schäfer-Thune anatómiájukban.

Harántcsíkolt izom

A harántcsíkolt izmok működése akaratlagosan is irányítható, noha több esetben a reflexes működésé a főszerep (pl. nyelés, légzés). Gerincesekben harántcsíkolt izmok felelősek az alábbi feladatokért:

• ízületek mozgatása, s így magának a testnek a hely- és helyzetváltoztatása
• más szervek mozgatása (pl. nyelv, szemgolyó, szemhéj, bőr, fülkagyló)
• táplálkozás (pl. rágás, szopás, falatképzés, nyelés)
• légzés (ebben emlősöknél a rekeszizom szerepe elsődleges: az izom összehúzása belégzést eredményez)
• vizelet- és székletürítés (a gát záróizmainak és a hasizmok közreműködésével)

Szövettanilag a harántcsíkolt izomsejtek hosszanti irányban összeolvadnak, s így izomrostokat képeznek. Minden izomroston mozgatóidegek végződnek – az ezekből jövő ingerület tevődik át az izomrostokra, s váltja ki az összehúzódást.

Szívizom

A szívizom mind működését, mind szerkezetét tekintve egyértelműen elkülönül a másik két izomtípustól. Csak a szívben fordul elő, annak ritmikus összehúzódásaival folyamatosan áramoltatja a vért az érrendszerben. A szívet a vegetatív idegrendszer is befolyásolja, de alapvetően önálló működésű szerv: az összehúzódást eredményező ingerek speciális szívizomsejtekben keletkeznek, és az ingerület is a szívizomsejtekben vezetődik tovább. Nagy erőkifejtésre képes, és nem fáradékony.

Források

Bokor József (szerk.). Izom, A Pallas nagy lexikona. Arcanum : FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998). Hozzáférés ideje: 2011. február 23.