Szív

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az emberi szív felépítése a fő verő- és visszerekkel. A nyilak a véráram irányát jelzik.

A szív (latinul cor, gen. cordis) a keringési rendszer központi szerve, egy üreges, izmos falú tömlő, mely ritmikus összehúzódásokkal pumpálja a vért a gerincesek vérkeringésében. A szívvel kapcsolatos szakkifejezésekben a görög eredetű kardia- (καρδιά) szót használják.

A gerincesek szíve szívizomból áll, ami a simaizmokhoz hasonlóan akaratunktól függetlenül működik, ám azoktól eltérően gyors és erőteljes összehúzódásokra képes és csak ebben a szervben található meg. Egy átlagos, percenként 72-szer összehúzódó emberi szív megközelítőleg 2,5 milliárdszor húzódik össze egy átlagos élettartam alatt. A nők szíve átlagosan 250-300 g, a férfiaké 300-350 g.

A keringési rendszerrel rendelkező gerinctelenekben a szív egy tömlő ill. egy cső, mely vizet és tápanyagokat (fehérjét, zsírokat és cukrot) tartalmazó folyadékot pumpál. Rovarok esetén a szerv neve szívcső, és „vérük” jellemzően nem szállít légzési gázokat.

Az emberi szív[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vérkeringés:Vörös= oxigéndús vér; Kék= oxigénszegény vér
A szív és a tüdő.

A szív (cor) a keringés központi szerve, ritmusos összehúzódásaival biztosítja a nagy- és kis vérkörben az állandó véráramlást és egyéb tényezőkkel együtt az ehhez szükséges vérnyomást, billentyűrendszere gondoskodik a véráramlás egyenirányításáról, saját szabályozómechanizmusai, valamint idegi és hormonális hatások közbeiktatásával alkalmazkodni tud a változó megterhelésekhez.

Méretei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szív nagysága a testtömeggel megközelítőleg arányos. (Átlagosan 4 gramm/testsúlykilogramm.) Így a szív súlya átlagos férfiban 300 gramm, (nőben valamivel kevesebb). A szív átlagos átmérői: hosszúsága 150 mm, haránt átmérője 110 mm, sagittalis átmérője 90 mm, körfogata a pitvar-kamrai határon 260 mm. (Laennec szerint a szív mérete az egyén öklével azonos, de ez csak nagyon felületes megközelítése a tényleges viszonyoknak.)

Helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szív a mellkasban a szegycsont (sternum) mögött, a gátor (mediastinum) elülső alsó részében mediastinum cardiacum a mellkas középvonalától kissé balra, saját savós üregén, a szívburkon belül helyezkedik el (megközelítőleg 2/3:1/3 arányban). Felső tömegesebb része a basis cordis, alsó elkeskenyedett vége a szívcsúcs (apex cordis). A szív képzeletbeli tengelye a jobb lapocka tövisének közepén és a szívcsúcslökés helyén halad át. Ezek alapján megközelítőleg meghatározható a szív helyzete is. Egyes ritka esetekben a szív a jobb oldalon is elhelyezkedhet, ami általában nem jár elváltozásokkal vagy funkciózavarral (ezt situs inversus-nak nevezik). Jobbról és balról a két tüdő veszi körül, alul a rekeszizmon (diaphragma) fekszik. Hátul a bal pitvar a nyelőcsővel, elülső felszínének kis része és a bal kamra alkotta szívcsúcs a szívburkon keresztül az elülső mellkasfallal érintkezik.

Mellkasfali vetülete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szív elülső mellkasfalra eső vetületének négy kiemelt pontja van:

  • a szívcsúcs (apex cordis), a bal 5. bordaközben, kb. 9 cm-re a szegycsont közepétől helyezkedik el;
  • a vena cava superior beömlése, ami a jobb 3. bordaporc szegycsonti végénél található;
  • a koszorúbarázda sulcus coronarius (a pitvarokat a kamráktól elválasztó külső barázda) bal felső végpontja, a bal 3. bordaporc szegycsonti végétől 3 cm-re;
  • a koszorúbarázda sulcus coronarius jobb alsó végpontja, a jobb 6. bordaporc szegycsonti végétől 2 cm-re

(Ezeket a pontokat enyhén domború vonalakkal összekötve megkapjuk a szív elülső mellkasfali vetületét)

A szívburok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szív a szívburokba (pericardiumzsákba) van zárva és nagyrészt a tüdő veszi körül. A pericardium egy savós hártya; két lemezből áll, melyek a szívből eredő artériáknál, illetve a szívbe ömlő vénáknál áthajlanak egymásba. A tulajdonképpeni zsák, amiben a szív helyet foglal nem más, mint a fali lemez (lamina parietalis pericardii), míg a a belső, zsigeri lemez (lamina visceralis pericardii) a szívhez simul annak legkülső rétegét, az epicardiumot képezve. A két lemez közti teret (cavum pericardii) néhány cseppnyi, síkosító hatású perikardiális folyadék tölti ki.

Felépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felnőtt ember szíve, tömege 250-350 gramm a zsírszövettel együtt.
Szív működés közben (mágneses rezonancia tomográf).

A szív felépítését tekintve egy izmos falú, összetett üregrendszerű tömlő. Három rétegből áll, kívülről savós hártya, az epicardium veszi körül. Ez alatt némi zsírszövet található (subepicardialis zsír), elsősorban a szíven futó külső barázdákban, mely extrémen elhízott egyénekben jelentősen megvastagodhat és betörhet az alatta található izomrostok alá is, gyengítve ezzel a szív falát. A zsír alatt találjuk a középső réteget, a szívizomzatot (myocardiumot). Ezt speciális izomszövet, a szívizom alkotja. Magában a myocardiumban található rostok lefutása is hármas rétegződést mutat, ez azonban csak a vastagabb izomzatú kamrákra jellemző. A szív legbelső, üregeit borító rétege a szívbelhártya endocardium. Ez tulajdonképpen az erek belső borításához hasonló, legbelül endothel béleli, ami alatt kötőszövet található.

Egészséges felnőttekben a szív kb. 250-350 g-ot nyom, de kóros állapotokban (például extrém szívmegnagyobbodásban – a cor bovinum "marhaszív") elérheti az 1 kg-ot is.

A szív üregei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szív két pitvarból (atrium) és két kamrából (ventriculus) áll. A pitvarok szolgálnak a szívbe bejövő vénákból érkező vér fogadására és továbbítására a kamrák felé. A kamrák funkciója a vér kipumpálása a szívből kilépő artériákba. A pitvarok és a kamrák izomzatát a szív rostos váza (anulus fibrosus) választja el, míg a két pitvart a köztük levő sövény (septum interatriale), ami a kamrák között is megtalálható (septum interventriculare). A sövény a pitvarok között vékony, a kamrák között izmos. A pitvarok és a kamrák közti szájadékokban vitorlás (cuspidalis) szívbillentyűk helyezkednek el, melyek meggátolják a vér visszafele történő áramlását. Ehhez hasonlóan billentyűk vannak a kamrákból kilépő nagyerek eredésénél is, ezek az ún. félhold alakú (semilunaris) billentyűk.

A szív és a nagyerek, valamint a szív saját erei elülnézetben.

Jobb pitvar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jobb pitvar (atrium dextrum) két különböző részből áll, melyek fejlődéstani eredete eltérő. A hátrébb eső, sima felszínű rész a sinus venarum cavarum, melybe felülről a vena cava superior, alulról a vena cava inferior nyílik. Utóbbitól balra a szív vénás vérét elvezető sinus coronarius ömlik be a jobb pitvarba, melynek nyílásánál egy kisebb billentyű (valvula sinus coronarii vagy Thebesius-féle billentyű) található. A vena cava inferior is rendelkezik billentyűvel (valvula venae cavae inferioris vagy Eustach-féle billentyű).

A másik rész elődomborodik, voltaképpen ez adja a pitvar igazi üregét, valamint a jobb fülcsét (auricula dextra). Egyenetlen felszínű, kívülről egy határbarázda (sulcus terminalis), míg belülről egy izmos beboltosulás (crista terminalis) választja el a sinus venarum cavarumtól. A crista terminalisról merőlegesen kis izomnyalábok erednek, ezek a fésűizmok (musculi pectinati).

A pitvarok közti sövény jobb pitvarba néző felszínén egy hártyaszerű, vékony falu, bemélyedt ovális terület látható (fossa ovalis). A magzati élet során itt nyitva van a pitvarokat elválasztó sövény - a vér így a jobb pitvarból közvetlenül a balba jut - ám ez a születés után záródik és összenő. (Bővebben: Magzati keringés) (Az összenövés gyakran elmarad, ám ennek egészen addig nincs jelentősége, amíg a bal pitvarban nagyobb a nyomás.)

A jobb pitvar és a jobb kamra közti szájadékban (ostium atrioventriculare dextrum) található a háromhegyű, vitorlás jellegű billentyű (valva tricuspidalis), mely megakadályozza a kamrai szisztolé alatt a vér visszaáramlását a pitvarba.

Jobb pitvar és jobb kamra. Szemölcsizmok (jelölve), ínhúrok, vitorlás billentyűk.

Jobb kamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jobb kamra (ventriculus dexter) egy vékony falú (kb. 3–4 mm vastag, falvastagsága harmada a bal kamráénak , nagyjából V-alakú üreg. A jobb pitvar felé eső nyílásban helyezkedik el a háromhegyű vitorlás a (tricuspidális) billentyű, melynek vitorláit vékony szálak (chordae tendinae) rögzítik a kamra falához és a sövény és az elülső fal szögletéből eredő egyetlen nagyobb szemölcsizomhoz (papilláris izomhoz). A kamra falán jól látható izomnyalábok futnak végig (trabeculae carneae). A jobb kamra elülső szárából az üreg fokozatos szűkülésével ered a fő tüdőverőér (truncus pulmonalis), ami kívülről kúp alakot kölcsönöz a kamra elülső részének (conus arteriosus) (A kamra ürege felől nézve tölcsér alakú (infundibulum). A tüdőverőér eredésénél foglal helyet a zsebes típusú tüdőverőéri billentyű (valva trunci pulmonalis).

Bal pitvar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bal pitvar és a bal kamra.

A bal pitvar (atrium sinistrum) hátul, a truncus pulmonalis mögött foglal helyet, szemből csupán a bal fülcse (auricula sinistra) látszik belőle. A hátsó felszíne a nyelőcsővel (oesphagus) érintkezik. Belül sima, a jobb oldalán a két jobb tüdővéna (venae pulmonales dextrae), míg bal oldalán a két bal (venae pulmonales sinistrae) ömlik bele. A bal kamrával a bal vénás szájadékon (ostium atrioventriculare sinistrum) keresztül közlekedik. Itt található a kéthegyű vitorlás (bicuspidalis) vagy mitrális billentyű (valva bicuspidalis seu mitralis).

A szív rostos váza és a szájadékok.

Bal kamra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bal kamra (ventriculus sinister) egy tojás alakú izomtömlő, mely a kamraközti sövényen keresztül (mely tulajdonképpen a bal kamra falának része) bedomborodik a jobb kamrába, jellegzetes félhold alakot kölcsönözve neki. Fala jóval vastagabb a jobb kamráénál (kb. 10–12 mm) és belső felszíne egyenetlen a falon futó vaskos izomgerendáknak (trabeculae carneae) köszönhetően. Üregébe beemelkedik a kéthegyű billentyűt ínhúrokkal (chordae tendineae) rögzítő két nagy (elülső és hátsó) szemölcsizom (musculi papillares). Mindkét szemölcsizom a kéthegyű billentyű mindkét vitorlájához küld ínhúrokat. A bal kamrából indul az aorta, melynek eredésénél (zsebes típusú) billentyű (valva aortae) gondoskodik arról, hogy a vér ne áramolhasson vissza az elernyedés (diastole) alatt. A pitvarkamrai és az aorta szájadékát csak a kéthegyű billentyű elülső, nagyobb vitorlája választja el egymástól.

A kamrák közti sövény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kamrák között található sövény (septum interventriculare) zömét a bal kamra izmos fala alkotja, csupán a felső részén hártyás (pars membranacea), melynek fejlődéstani okai vannak.

Vérellátása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az aorta ascendens és az arcus aortae sémás rajza, a koszorúerek eredésének és az aortaív ágainak feltüntetésével.

A szívet az aorta billentyű elülső jobb és bal tasakjai felett eredő koszorús artériák (arteria coronaria dextra et sinistra) látják el oxigéndús vérrel. Vénás vérét a sinus coronarius vezeti el a jobb pitvarba. A szívizomzat oxigén és tápanyagellátása életbevágóan fontos, mivel a szív az élet során folyamatosan működik és energiaigényét csak oxigén jelenlétében képes megfelelően kielégíteni (aerob anyagcserét folytat). A szív vénás vérének oxigéntelítettsége (szaturáció) mindössze 25%-os, az oxigén parciális nyomása pedig 20 Hgmm körüli. Ez nagyon magas oxigénkihasználást jelent, a szív gyakorlatilag nyugalomban is az oxigénhiány (hypoxia) határán dolgozik. Amennyiben az oxigénigénye megnő, azt csak a vérátáramlás hatékony emelésével képes fedezni, ezért a szívet ellátó koszorús erek épsége rendkívül fontos. A koszorúserek lefutása egyéni variációkat mutat.

Nyirokelvezetése: a szív nyirkát két nagyobb nyirokér gyűjti össze, amelyek a szívburok alatt, a koszorús erek elágazódásának megfelelően, de ellentétes irányban haladnak. A bal oldali a légcső kettéágazódásánál lévő nyirokcsomókba, míg a jobb oldali az aortán lévő nyirokcsomókba vezet.

A jobb koronária ágai és ellátási területe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szív erei (elölnézet).

A jobb koszorúér (a. coronaria dextra) jobb oldalon ered, majd a kamrákat a pitvaroktól elválasztó barázdában (sulcus coronarius) kerüli meg a szív jobb oldali részét és fut hátra, a két kamra közti hátulsó vájulathoz (sulcus interventricularis posterior), melyben a leszálló ága (ramus interventricularis posterior) fut. Fő ellátási területe a jobb kamra, jobb pitvar (és azon belül a szinuszcsomó), az atrioventricularis-csomó (AV-csomó), illetve a hátulsó leszálló ága ellátja a kamraközi sövény hátsó-felső hamradát.

A bal koronária ágai és ellátási területe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bal koronária (a. coronaria sinistra) rögtön az eredése után kettéoszlik, elülső ága (ramus interventricularis anterior, vagy LAD: left anterior descending artery) a kamrák közti elülső sövényben (sulcus interventricularis anterior) halad lefelé a szívcsúcs melletti bevágáshoz, mely a kamrák közti határt jelzi. (A szívcsúcsot a bal kamra alkotja.) A másik ág (ramus circumflexus) a sulcus coronariusban megkerüli a szív bal oldalát, majd egy újabb ágat ad (a. marginalis sinistra), mely a bal kamra vérellátásában vesz részt. A bal koronária legnagyobb jelentőségű ága az elülső leszálló (LAD), ami az elülső kamrafalat valamint a kamrai sövény elülső-alsó kétharmadát látja el.

Pitvar-kamrai (Aschoff-Tavara) csomó és a belőle kiinduló ingervezető rostrendszer.

Ingerületképző és ingervezető rendszere – Nodális szövet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szív beidegzés nélkül, autonóm módon is képes működni, mert maga képes termelni a működéséhez szükséges ingerületeket. Ezzel a tulajdonsággal a szív munkaizomzata is rendelkezik, de ennek frekvenciája alacsony, és csak kóros esetekben játszik szerepet. Vannak a szívizomzatnak olyan alacsonyabb differenciáltságú részei, amelyek nagyobb frekvenciát produkálnak, így normálisan ezek szerepe az uralkodó. Ilyen a jobb pitvar falában, a felső nagy véna beömlésénél (a crista terminalis állományában) található szinuszcsomó (nodus sinuatrialis; Keith-Flack féle csomó), amely a legmagasabb frekvenciával működik, így elnyomja az alacsonyabb frekvenciájú részeket. A szinuszcsomó ingerülete ráterjed a pitvarokra, és azok összehúzódásához vezet. A jobb pitvar alsó részén található a pitvar-kamrai csomó, (nodus atriolventricularis; Aschoff-Tavara-csomó), amelyre a pitvarok munkaizomzatának ingerülete ráterjed, ebből egy köteg (fasciculus atrioventricularis; His-köteg) indul ki, amely áthalad a szív rostos vázának nyílásán és a kamrasövényhez fut. A kamrasövény izmos részének felső szélénél jobb és bal szárakra (Tavara-szárak) válik, amelyek a sövény megfelelő kamra oldali részén lefelé futnak, majd kisebb rostokra (Purkinje-rostok) ágazódva visszahajlanak a kamrák belső felszíne alatt. Ez az elrendeződés biztosítja azt, hogy a szív különböző részei összehangoltan és megfelelő sorrendben húzódjanak össze.

A szív mint jelkép[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerelmi ajándéknak faragott sulykoló közepén szív ábrázolásával.

A szív régóta az érzelmekhez, a szeretethez, szerelemhez kapcsolódó jelkép. Stilizált ábrázolási formája világszerte közismert jele a szerelemnek. Ez a képzet abból a hitből fakad, hogy az agy a racionális gondolkodást irányítja és ennek kiegészítőjeként a szív az érzelmeket befolyásolja. Azt mondjuk, "hallgatunk a szívünkre" amikor hagyjuk, hogy inkább az érzelmeink befolyásolják cselekedetünket. Ugyanakkor a szerelem általában "szívből jön". Az irodalomban gyakran emlegetik, a népművészetben gyakran ábrázolják.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Donáth Tibor: Anatómiai nevek (Medicina Kiadó 2005) ISBN 963-243-178-7
  • Ganong, William F.: Az orvosi élettan alapjai (Medicina Kiadó 1990) ISBN 963-241-783-6
  • Henry Gray: Anatomy of the human body (Bartleby.com; Great Books Online)
  • Kiss Ferenc: Rendszeres bonctan (Medicina Kiadó 1967)
  • Kiss Ferenc - Szentágothai János: Az ember anatómiájának atlasza (Medicina Kiadó 1959)
  • Lenhossék Mihály: Az ember anatomiája (Pantheon Irodalmi Intézet Rt.) (Budapest 1924)
  • Szentágothai János - Réthelyi Miklós: Funkcionális anatómia (Medicina Kiadó 1989) ISBN 963-241-789-5.)
  • Ormai S.: Élettan-kórélettan (Semmelweis Kiadó, 1999) ISBN 963-9214-04-3
  • Eldra P. Solomon - Richard R. Schmidt - Peter J. Adragna : Human anatomy & physiology ed. 2nd 1990 (Sunders College Publishing, Philadelphia) ISBN 0-03-011914-6
  • Tömböl Teréz, Ed.: Tájanatómia (Medicina Kiadó 2001) ISBN 978-963-242-752-2
  • McMinn R. M. H - Hutchings R. T. - Pegington J. - Abrahams P.: A humán anatómia színes atlasza (Medicína Kiadó 1996) ISBN 963-242-366-6

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szív témájú médiaállományokat.