Érzelem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az érzelem olyan szubjektív állapot, amely a környezetünk fontos változására adott reakcióként fogható fel, ami a további viselkedést meghatározza. Az érzelmek központi szerepet játszanak a viselkedésben, gondolkodásban, emiatt több diszciplína (pszichológia, biológia, idegtudomány, filozófia) kitüntetett területének számít tanulmányozásuk.

Az érzelem szó legtöbb indoeurópai nyelvben a latin emovere szóból ered, amely az e- (kifelé, ki-) és movere (mozog) szó összetétele. A magyar érzelem kifejezés jelentése a modern pszichológiában leginkább a latin eredetű szóhoz köthető.

Az érzelem a hangulathoz sok tekintetben hasonló fogalom, mégis jól elkülöníthető a kettő. Az érzelmet szokás szembeállítani az értelemmel. Az érzelmek elszabadulásának lehetnek nem kívánatos következményei, ezért az emberek igyekeznek érzelmeiken uralkodni, és az értelem uralmát fenntartani.

Az érzelmek kutatásának története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arisztotelész[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az érzelmekről már az ókori görögök is alkottak elképzeléseket. Arisztotelész a Retorikában és Poétikában beszél az érzelmekről. A gondolkodás által megérthetőnek gondolja az érzelmeket, leírásokat is adott az érzelmekre. Arisztotelész szerint az érzelmek központi szerepet játszanak a művészet és a drámák megértésében, a katharszisz esztétikai koncepciója is az érzelmek pontosabb megértésére és ezáltal azok tisztázására helyezi a hangsúlyt.

Sztoikusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókori sztoikus filozófusok szerint a jó élet alapja az érzelmek feletti kontroll.

René Descartes[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Descartes A lélek szenvedélyei című munkájában foglalkozott az érzelmekkel. Descartes leírta az alapérzelemeket (csodálkozás, szeretet, gyűlölet, vágy, öröm, bánat), úgy vélte, a komplexebb érzelmek (pl. féltékenység) ezek kombinációjából állnak. A szervezet gondolkodó részéhez kötötte az érzelmeket, és feltételezte, hogy sok esetben hasznosak az érzelmek az ember életében, főként, abban, hogy irányítják a gondolkodásunkat.

Baruch Spinoza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Baruch Spinoza németalföldi filozófus is fontos szerepet játszott az érzelmekről való gondolkodásban. Arisztotelészhez hasonlóan fontosnak és lehetségesnek tartotta az érzelmek megértését. Úgy vélte, hogy az emberiség saját korlátait az érzelmek jobb megértésével és uralásával haladhatja meg.

Charles Darwin[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Charles Darwin munkássága az érzelmekről új aspektusokkal gazdagította a modern gondolkodást. Darwin haszontalan csökevényeknek tekintette az érzelmeket, úgy vélte, hogy az evolúciós múlt jeleiként maradtak az ember viselkedésrepertoárjában az érzelmek. Darwin párhuzamot vont az emberek és állatok érzelemkifejezése között.

Modern elméletek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szomatikus elméletek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

James-Lange elmélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

William James amerikai pszichológus és Carl Lange dán fiziológus egyidőben mutatta be érzelem-elméletét, amelynek alapja az a feltevés, hogy testi eredetű érzések okozzák az érzelmeket. Elméletüket manapság a pszichológiában James–Lange-érzelemelméletként hivatkozzák. Az elmélet szerint a környezetben felismert változások automatikusan különböző testi változásokhoz vezetnek, és ezek későbbi értelmezése ad címkét a testi állapotnak. „Azért vagyunk szomorúak, mert sírunk, azért vagyunk dühösek, mert támadunk, azért félünk, mert reszketünk.” – írta William James. Noha az elmélet erősen intuíció-ellenes és ellentmond a hétköznapi elképzeléseknek (t.i. sokan úgy gondolják, azért sírunk, mert szomorúak vagyunk), többféle kísérleti támogatást kapott a 20.század második felében.

Az érzelmek kialakulásának első lépése a környezet változása James szerint – ez az elképzelés a további érzelem-elméletekben is fontos szerepet kapott. A második lépés az, hogy a környezet változására (pl: feltűnik egy medve az erdőben), automatikus testi változások jelennek meg (pl. izmaink megfeszülnek, és futni kezdünk, gyorsabban kapkodjuk a levegőt). Az érzelmek egyik legjellemzőbb tulajdonságai James szerint, hogy erősen testiek, az autonóm idegrendszer folyamatain keresztül nyilvánulnak meg. A testi folyamatokba sok minden beletartozhat: szájszárazság, hevesebb szívverés, a gyomor összehúzódása, stb. James óta ez feltételezés az érzelmekről való hétköznapi tudásunknak is része lett.

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az, hogy az érzelmek testi állapotokkal kapcsolódnak össze, a hazugságvizsgálat alapja, ugyanis bizonyos, a vizsgált személy számára erősen jelentésteli szavak (pl. kés) kiváltják a szívritmus, a légzés vagy a galvános bőrreakció változásait. Ezek alapszinthez való változása tájékoztathat arról, hogy a személy a bűneset részese volt. Az érzelmeket újabban az ember-gép kapcsolat tervezésében is figyelembe veszik.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Oatley, K., Jenkins, J. J.: Érzelmeink. Osiris, Budapest, 2001.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]