Charles Darwin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Charles Robert Darwin
Charles Darwin 1880.jpg
Életrajzi adatok
Született 1809. február 12.
Shrewsbury, Anglia
Elhunyt 1882. április 19. (73 évesen)
Downe,
London, Anglia
Ismeretes mint természettudós, és az evolúcióelmélet kidolgozója
Születési név Charles Robert Darwin
Nemzetiség angol
Állampolgárság brit
Házastárs Emma Darwin
Gyermekek Anne Darwin
Francis Darwin
William Erasmus Darwin
Henrietta Darwin
George Darwin
Leonard Darwin
Horace Darwin
Charles Waring Darwin
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Edinburgh-i Egyetem
Cambridge-i Egyetem
Pályafutása
Jelentős munkái A fajok eredete (1859)
az evolúciós elmélet kidolgozása, a természetes szelekció ismertetése

Hatással volt Thomas Henry Huxley
Ernst Haeckel
Hatással voltak rá Alexander von Humboldt
John Herschel
Charles Lyell

Charles Darwin Signature.svg
Charles Robert Darwin aláírása

Charles Robert Darwin (Shrewsbury, Shropshire, 1809. február 12.Downe, 1882. április 19.) angol természettudós, az evolúcióelmélet kidolgozója.

Személyes adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja Robert Waring Darwin (1766–1848) Shrewsbury köztiszteletben álló orvosa. Anyja Susannah Wedgwood (1765–1817). Ötödik gyermekként és második fiúként született. Nővérei Marianne (1798–1858), Caroline Sarah (1800–1888), Susan Elizabeth (1803–1866), húga Emily Catherine (1810–1866), bátyja Erasmus Alvey Darwin (1804–1881). Nagyapjai a fazekas Josiah Wedgwood (1730–1795) és az evolucionista költő és orvos Erasmus Darwin (1731-1802). Nagyanyjai Sarah Wedgwood (1734–1815) és Mary Howard (1740–1770).

Korai pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyermekkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyolcéves koráig otthon tanulta a betűvetést Caroline nővérétől. 1817 tavaszán a helyi iskola bejáró tanulója lett, már ebben az időben ásványokat, kagylókat, pecséteket és pénzérméket kezdett gyűjteni. 1817. július 15-én 52 éves édesanyja meghalt egy hirtelen támadt és fájdalmas bélbetegségben. A ház vezetését nővérei, Marianne és Caroline, majd később húgaik vették át. Charles 1818-tól bentlakó lett a Shrewsbury-i iskolában, ahová bátyja, Erasmus is járt. Bár az iskola csak 15 percnyi gyalogútra volt a családi kúriától, az elszakította őt a támogató családi környezettől, viszont közelebb hozta Erasmus bátyjához.

Darwin már a shrewsburyi iskolában is élénken érdeklődött a természetrajz iránt, és hosszú sétákat tett, hogy behatóan megfigyelhesse saját környezetét, eközben növényeket gyűjtött, máskor pedig elmerült apja könyvtárának egy-egy kötetében. 1822-ben, amikor Erasmus az utolsó évet járta az iskolában, Charles pedig 13 éves volt, bátyja rövid ideig, ám szenvedélyesen a kémia iránt kezdett érdeklődni. Könnyen rá tudta beszélni Charlest, hogy legyen az asszisztense a családi kúriában berendezendő saját laboratóriumában, amelynek felszerelését apjuk 50 font körüli összeggel támogatta. Amikor Erasmus a következő évben Cambridge-ben folytatta tanulmányait, Charles használta a laboratóriumot.

Erasmus a családi hagyományokat követve orvosi tanulmányokat folytatott. Nem érezte azonban elég elhivatottnak magát, a Cambridge-i Egyetemen az oktatást pedig unalmasnak találta, sokkal több érdeklődést mutatva a tanrenden kívüli tevékenységek iránt. Charles viszont Erasmus nélkül Shrewsburyben találta ugyanilyen egyhangúnak az életet. Jobban kedvelte a sportokat a kötött rendben folyó iskolai munkánál. Ezért 1825-ben orvos apja kivette őt az iskolából, és néhány hónapra saját asszisztenseként maga mellé vette remélve, hogy így talán beleivódik valami a fiúba a Darwin család orvosi hagyományaiból. Ezután Edinburghbe küldte őt orvostant hallgatni, amikor Charles még csak 16 éves volt.

1825 októbere, az Edinburgh-i Egyetem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja akarata volt, hogy mindkét fia orvosnak tanuljon. Darwin két évet töltött el Edinburghban, de nem bírta nézni a műtéteket, melyek ekkor még érzéstelenítés nélkül zajlottak. Később ez lett az oka, hogy otthagyta az egyetemet.

A fordulópont akkor következett be, amikor végignézett két műtétet, amelyek közül az egyiket egy gyermeken hajtottak végre, mégpedig az akkor lehetséges egyetlen megoldásként érzéstelenítés nélkül. Az üvöltő gyerek látványa különösen mély benyomást tett rá, amiről később önéletrajzában (Autobiography) így írt: „Elrohantam, még mielőtt befejezték volna. Soha többé nem vettem részt, aligha lett volna olyan nyomós ok, ami erre késztethetett volna. Ez még jóval a kloroform áldott bevezetése előtt történt. E két eset emléke még évekig kísértett.

Mivel képtelen lett volna apja előtt beismerni kudarcát, Darwin 1826 októberében visszatért Edinburgh-ba, látszólag azzal a szándékkal, hogy folytassa orvosi tanulmányait, valójában azonban a természetrajz szakra iratkozott be, geológiai előadásokat hallgatott, és Robert Grant (1793–1874) befolyása alá került. Grant skót összehasonlító anatómus volt, a tenger élővilágának nagy szakértője, akit különösen a tengeri csigák bilincseltek le. Grant az evolúció híve volt, Jean-Baptiste Lamarck nézeteit támogatta, de bizonyos mértékig Saint-Hilaire-nek az univerzális testfelépítésre vonatkozó nézeteit is magáévá tette. Ezeket az elgondolásokat átadta a fiatal Darwinnak (aki már orvosi vonatkozásai miatt olvasta a Zoonomiát, bár önéletrajzi írása szerint abban az időben még nem voltak rá hatással a könyvben az evolúcióról olvasható gondolatok), ami arra ösztönözte őt, hogy maga is megvizsgálja a tengerparton található élőlényeket. A geológiában Darwin megismerkedett a neptunisták érveivel, akik úgy gondolták, hogy a Föld felszíni alakzatait a víz formázta, de hallott a vulkanistákról is, akik szerint a hő volt a változások mozgatóereje (ő inkább az utóbbi magyarázattal szimpatizált). Mivel tovább már nem lehetett fenntartani az orvosi tanulmányok látszatát, végleg elhagyta Edinburgh-t, anélkül, hogy a végzettségét tanúsító oklevelet megszerezte volna.

1827. A Cambridge Egyetemen teológiai tanulmányokba kezd[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mikor Darwin otthagyta az orvosi egyetemet apja megijedt, hogy kisebbik fia becsületes munka nélkül marad, így egy sebtében hozott döntéssel elküldte Darwint a Cambridge-i Egyetemre teológiát tanulni. Itt, a Christ's College tagjaként került először kapcsolatba a természetrajz több tekintélyével. Három egymást követő évben látogatta John Stevens Henslow fiatal tiszteletes és botanikaprofesszor óráját. Kételkedett saját hitében, de nem talált semmit az akkori teológiai munkákban, amit ne tudott volna elhinni. 1828-ban kijelentette, hogy nem érzi magát eléggé eltökéltnek, hogy belépjen az egyházba. Az 1831. januári BA (Bachelor of Arts) vizsgán tizedik lett a 178-ból, ezzel saját magát is meglepve. Tanulmányai befejezése után is Cambridge-ben maradt, érdeklődését később a geológia felé fordította.

1831. december 27-e, a Beagle hajóút[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Beagle világkörüli útja

Mikor 1831. augusztus 29-én visszatért Shrewsbury-be egy Adam Sedgwick geológus által vezetett tudományos túráról, egy levelet talált az asztalán, melyben egyik cambridge-i tanára, George Peacock felajánl neki egy lehetőséget egy világkörüli tudományos úton való részvételre. Peacock egyik barátja, az Admiralitáson szolgálatot teljesítő Francis Beaufort kapitány (1774–1857) (akinek a nevét a szélerősségek róla elnevezett skálája őrizte meg az utókor számára) meghívását tolmácsolta Darwin számára. A meghívás a HMS Beagle fedélzetére szólt, egy Robert FitzRoy kapitány parancsnoksága alatt végrehajtandó kutatóexpedícióra. A kapitány olyan embert keresett, aki elkísérné őt az utazásra, miközben ki tudná használni annak az előnyét, hogy a helyszínen tanulmányozhatja mindenekelőtt Dél-Amerika természetrajzát. Darwin személyét Henslow javasolta. Az Admiralitás nagyon szerette volna, ha olyan lelkes természetbúvár jelentkezik, aki valamiféleképpen profitálhat a dél-amerikai és (talán) az egész világ körüli expedíció nyújtotta lehetőségből. A kiválasztandó kutatónak saját magának kellett fedeznie utazása költségeit. Darwin apja először hallani sem akart az egészről, de később beleegyezett és fia minden költségét állta. A háromárbocos, 27 méter (90 láb) hosszú Beagle 1831. december 27-én bontott vitorlát. Charles Darwin ekkor még 23 éves sem volt. A hajóút öt éven át tartott, melynek során eljutottak a Zöldfoki-szigetekre, Brazíliába, Montevideóba és Buenos Airesbe, Tűzföldre, a Falkland-szigetekre, Patagóniába, Dél-Amerika nyugati partjára, a Galapagos-szigetekre, Tahitire, Új-Zélandra, Ausztrália több városába, a Kókusz (Keeling)-szigetekre, Mauritiusra és Fokvárosba.

Darwin nem volt öt teljes éven keresztül bezárva a hajóra, hanem nagy kutatóutakat tett Dél-Amerikában, mialatt a hajó a hivatalos földmérői feladatok végrehajtásával foglalkozott. Darwin neve a tudományos berkekben elsősorban nem biológusként, hanem geológusként vált ismertté, mert az utazás közben főként ősmaradványokat és más geológiai mintákat küldött haza Angliába. Chilében szemtanúja volt egy erős földrengésnek, és saját szemével látta, miként emelkedett az egykori tengerfenék a földmozgások hatására egy méterrel a partvonal fölé. Első kézből tapasztalta tehát a Lyell által a Principles of Geologyban kifejtett nézetek mellett szóló bizonyítékot. Darwin egyébként az utazására magával vitte Lyell művének első kötetét, a másodikat az expedíció közben kapta meg, a harmadik pedig 1836 októberében, hazaérkezésekor Angliában várta őt. Immár Lyell szemével látta a világot, ami az uniformitarianizmus meggyőződéses hívévé tette, ami alapvető hatást gyakorolt az evolúcióról vallott nézeteire is – amint élete későbbi szakaszában megfogalmazta: „Mindig úgy éreztem, mintha a könyveim felerészben Lyell elméjéből pattantak volna elő, amiért soha nem tudtam elég hálás lenni ... Mindig azt tartottam a Principles legjelentősebb erényének, hogy az megváltoztatta az ember egész gondolkodásmódját.

1836. október 2-án tért vissza Angliába. Hazaérkezésekor olyan fogadtatásban volt része, amilyenről álmodni sem mert volna. Hamarosan Charles Lyelllel is találkozott, akinek az ország legjelesebb geológusai egyikeként mutatták be. 1837 januárjában előadást tartott a Londoni Geológiai Társaságban a tengerpart Chilében megfigyelt megemelkedéséről (mint utazása legszenzációsabb felfedezéséről), ahol azon nyomban a társaság tagjává választották (érdekes módon a Zoológiai Társasági tagságra egészen 1839-ig kellett várnia, abban az évben azonban egyúttal a Royal Societynek is tagja lett). Geológusként szerzett hírneve mellett Darwin hamarosan – Lyell nyomdokain haladva – íróként is ismertté vált. Első munkája a Journal of Researches (=Kutatási hajónapló) volt, amelyben Darwin beszámolt utazása során végzett munkájáról, FitzRoynak pedig a hajózási vonatkozásokról kellett volna írnia. Darwin az úton vezetett naplói alapján hamarosan el is készült az ő részével, a könyv kiadása azonban 1839-ig késlekedett, mert FitzRoynak tengerészeti szolgálati kötelezettségei teljesítése mellett nem sok ideje maradt az írásra. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a Darwin által írott rész sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, ezért azt Voyage of the Beagle (=A Beagle útja) címmel önállóan újra kiadták.

  • 1839. Megjelenik útleírásának első kiadása (Journal of researches into the natural history and geology of the countries visited during the voyage of H.M.S. >Beagle< round the world.)

Az 1839-es esztendő fontos évnek bizonyult Darwin életében – 30 éves lett, megjelent a Journal, a Royal Society tagja lett és feleségül vette unokatestvérét, Emma Wedgwoodot.[1] Charles és Emma házassága hosszú és boldog volt, amit csak Darwin betegeskedése és több gyermekük korai halála árnyékolt be. Sok gyermekük megérte azonban a felnőttkort, akik közül nem egy a maga területén ugyancsak kiválónak bizonyult. William Erasmus, az elsőszülött fiú 1839 és 1914 között élt; őt Anne Elizabeth (1841–1851), Mary Eleanor (aki 1842-ben született és három hetes korában halt meg), Henrietta Emma (1843–1927), George Howard (1845–1912), Elizabeth (1847–1926), Francis (1848–1925), Leonard (1850–1943), Horace (1851–1928) és Charles (1856–1858) követte. Darwin számára a családi élet stabil lelki hátteret jelentett, azonban ebben az időszakban kezdett erejét elszívó betegségek sorozatával küszködni, melyek okát soha nem sikerült pontosan kideríteni. Valószínűleg egy a trópusokon összeszedett fertőzéssel állhattak összefüggésben.

1842. London közelébe, Downe-ba költözik; fajok eredetéről kialakult elméletének rövid vázlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Darwin Angliába történt visszatérése után először Londonban telepedett le. Később mégis elköltözött a fővárosból, amiben nem kis mértékben közrejátszott a kor zűrzavaros politikai helyzete. A különféle reformerek, például a chartisták a főváros utcáin demonstrációkat tartottak, és csak a hadsereg segítségével lehetett őket kordában tartani. A Darwin család a Kent grófságbeli Down községben a Down-házba költözött (a falu nevét később Downe-ra változtatták, a ház nevének írásmódja azonban változatlan maradt).

Gyakori a tévhit, hogy Darwin már a hajóút során megfogalmazta az evolúció elméletét. Ez a felfedezése valójában csak az összegyűjtött lények sok évnyi elemzése és rendszerezése során, fokozatosan állt össze. Komoly problémát okozott neki, hogy elméletét hogyan fogadná a közvélemény, hisz a tudomány általában a vallási hatalom által felállított keretek között dolgozott és komolyan félt, hogy alapvetően naturalista munkája veszélybe sodorhatja.

Mire hazajött az utazásáról, Darwin számára már nem volt kétséges, hogy létezik az evolúció. Csak találnia kellett egy olyan természetes mechanizmust, amelyik magyarázatot ad arra, miként működik. Darwin 1837-ben nyitotta meg első jegyzetfüzetét The Transformation of Species (A fajok átalakulása) címmel. Ebben fejtette ki – csak saját magának – az evolúcióra vonatkozó gondolatait, miközben geológiai cikkeket publikált. Kulcsfontosságú lépést tett Darwin 1838 őszén, nem sokkal házasságkötése előtt, amikor elolvasta Thomas Malthus (1766–1834) híres, Essay on the Principle of Population (Tanulmány a népesedés alapelvéről) című dolgozatát. Malthus érveire hivatkozva a 19. században a politikusok ténylegesen azt hangoztatták, hogy eleve kudarcra vannak ítélve a munkásosztály életkörülményeit jobbítani igyekvő erőfeszítések, hiszen a jobb életkörülmények nagyobb szaporulatot eredményeznek, és a népesség ennek eredményeképpen előálló növekedése a bőségesebbé váló javakat is feléli, így a szegénység változatlan marad, sőt, sokkal többen szenvedik el annak hátrányait. Darwin azonban 1838 őszén egészen más végkövetkeztetésre jutott. Immár adottak voltak az evolúció lehetséges működését leíró elmélet összetevői – a népesség szaporodásának nyomása, az egyazon faj egyedei közötti harc a túlélésért (pontosabban természetesen harc a szaporodás lehetőségéért), és a környezethez legjobban alkalmazkodó, „legalkalmasabb” egyedek túlélése (szaporodása). Darwin ezeket a gondolatait egy a történészek által 1839-re datált írásban foglalta össze, amelynek egy későbbi, már 35 oldalasra kibővített változatát ő maga 1842-re keltezte. A természetes kiválasztódás által irányított evolúció elmélete lényegében készen állt, mire Darwin a Down házba költözött. Tartva az elmélet nyilvánosságra hozatalát követő reakcióktól, Darwin jobbnak látta, ha további két évtizeden keresztül a fiókjában tartja az elméletet. Bár 1844-ben elgondolásainak kifejtését már 50 000 szó hosszúságú, 189 oldalas kézirattá bővítette, amelyet egy helyi tanítóval letisztáztatott, az írást letette egyéb iratai közé, rávezetve egy feleségének szóló megjegyzést, azzal a kéréssel, hogy halála után publikálják az anyagot.

Pontosabban szólva nem teljesen zárta a fiókjába a kéziratot. A Voyage of the Beagle (A Beagle utazása) második, általa 1845-ben kibővített kiadásában különböző helyeken elszórva, Darwin egy sor kiegészítést tett. Howard Gruber kimutatta, hogy a két kiadást összehasonlítva könnyen azonosíthatók ezek az újonnan beszúrt bekezdések. Ha ezeket a betoldásokat kiemeljük a második kiadásból, és megfelelően összerendezzük őket, akkor összeáll „az a tanulmány, amely csaknem minden gondolatát összegzi” a természetes kiválasztódás által irányított evolúcióval kapcsolatban. Az egyetlen magyarázat az lehet erre, hogy Darwint nyugtalanította az utókor, és saját elsőbbségének biztosítása. Ha időközben valaki előállt volna ugyanezekkel a gondolatokkal, akkor rámutathatott volna a beszúrt bekezdésekből összeálló „kísértettanulmányra”, igazolva, hogy ezeket a gondolatokat ő vetette először papírra. Időközben arról is megpróbált gondoskodni, hogy ha egyszer rászánja magát tanulmánya publikálására, akkor könnyebben elfogadják, ezért úgy határozott, hogy biológusként is megpróbál hírnevet szerezni magának. Tíz évvel a Beagle fedélzetén tett utazásáról való hazaérkezése után, 1844-ben részletesen tanulmányozni kezdte az örvösludakat. Részben a Dél-Amerikában gyűjtött anyagaira támaszkodva munkája eredményeképpen végül 1856-ra elkészült egy terjedelmes, háromkötetes munka. Megdöbbentő eredmény volt egy olyan embertől, aki ezen a területen korábban még semmit nem publikált, ráadásul közben sokat betegeskedett, és ebben az időszakban halt meg 1848-ban apja, 1851-ben pedig legkedvesebb lánya, Annie. Munkájával kiérdemelte a Royal Society Royal Medal kitüntetését, a természetkutatónak adható legmagasabb elismerést. Mostanra tehát már elsőrangú biológusként is tekintélyt szerzett magának, amellett nagyon pontosan tisztában volt az egymáshoz hasonló fajok közötti árnyalatnyi különbségek jelentőségével. Még mindig habozott azonban, hogy közreadja-e az evolúcióról szóló gondolatait, bár az a néhány bizalmasa, akivel megvitatta a kérdést, erre biztatta őt. Mindenesetre az 1850-es évek közepén elkezdte összegyűjteni saját anyagait, amelyeket megpróbált egy olyan vaskos kötetté rendezni, amely elképzelései szerint minden ellenkezést legyőző, súlyos érveket sorakoztatna fel. „1854 szeptemberétől kezdődően”, írja önéletrajzában, „minden időmet óriási mennyiségű feljegyzésem rendezésének, valamint a fajok átalakulásával kapcsolatos megfigyeléseknek és kísérleteknek szenteltem”. Kétséges, hogy vajon egyáltalán megjelent volna-e egy ilyen hatalmas munka még Darwin életében, ám végül rákényszerült a publikálásra, amikor egy másik természetkutató, Alfred Russel Wallace az övéhez hasonló gondolatokkal állt elő. Elgondolásait egy 1855-ben publikált cikkében adta közre, anélkül, hogy akkor magyarázatot adott volna arra, hogyan vagy miért következik be a fajok szétválása (vagyis a faj szétválása két vagy több, egymással közeli kapcsolatban álló alfajra).

Wallace-szal folytatott levelezése, és Wallace megjelent írásai, amelyekben Darwinlihoz hasonló gondolatait fejtette ki, arra késztette Darwint, hogy minden további késlekedés nélkül írja meg és adja ki A fajok eredetét. Ezt meg is tette, az On the Origin of Species by Means of Natural Selection, or the Preservation of favoured races in the struggle for life (A fajok eredete természetes kiválasztás útján, vagy a létért való küzdelemben előnyhöz jutott fajták fennmaradása) című művet John Murray 1859. november 24-én jelentette meg. A könyv természetesen nagy hatással volt nemcsak a tudományos közösségre, hanem a világ egészére.

Pályájának későbbi szakasza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1861-től kezdve már többnyire csak botanikával foglalkozik. Mindig is fontosnak tartotta a növények tanulmányozását az állatokkal és az evolúcióval kapcsolatos munkáiban. Nem tartotta magát profi botanikusnak vagy taxonómusnak, saját botanikai kutatásait pihenésnek vagy hobbinak tekintette. Mikor 1878-ban beválasztották a párizsi Académie des Sciences-be az kifejezetten a botanikai munkája miatt volt.

Több könyvet is írt ezen kutatásairól:

  • On the Various Contrivances by which British and Foreign Orchids are Fertilised by Insects (1862)
  • Insectivorous Plants (1875)
  • The Movements and Habits of Climbing Plants (1875)
  • The Effect of Cross and Self-Fertilisation in the Vegetable Kingdom (1876)
  • The Different Forms of Flowers on Plants of the Same Species (1877)
  • The Power of Movement in Plants (1880)

Legfőbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1859. november 24. A fajok eredete
  • 1871 Az ember származása és a nemi kiválasztás

Kevésbé ismert művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Viták munkássága körül[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy tipikus karikatúra Darwinról (Hornet magazine, 1866)

Darwin a maga idejében még sok dolgot nem tudott kellően megmagyarázni, de a támadások nem feltétlenül emiatt érték. Az anglikán egyház hevesen elutasította fő művét, a Fajok eredetét. Ugyan mintegy kétszáz évvel Darwin születése után, 2008. szeptember 14-én kelt nyilatkozatában ezért bocsánatot kért tőle az egyház.[2]

Sok állítását a nagyrészt vallásos kreacionista mozgalmak máig támadják, de a biológia későbbi fejlődésével a legalapvetőbb darwini paradigmák igaznak bizonyultak. Elméletének a genetikával való sikeres egyesítéséből született a neodarwinizmus. Tudományos körökben ma már az evolúció maga teljes körű elfogadottságnak örvend, az elmélet részleteivel kapcsolatban viszont továbbra is termékeny viták zajlanak (például arról, hogy mi a szelekció alapegysége).

Egyesek (például Michael J. Behe, az intelligens tervezés híve) a sejtszintű molekuláris rendszerek (sejtszervecskék) evolúció általi keletkezésének lehetőségét tagadják.

Biológusok körében megfogalmazódott az az elmélet, miszerint a földi élővilág idegen eredetű (exogenezis-elmélet). Az exogenezis (helytelenül: pánspermia) bolygóközi távolságokon elméletben lehetséges, de valós bizonyítékot még senki sem talált arra, hogy valóban így kerülhetett-e az élet a Földre. Egyes, túlnyomórészt vallásos mozgalmak úgy gondolják, hogy a földi élet egy tudatos külső erő hatására jött létre. Ezen feltevés alátámasztására a jelenlegi tudományos paradigmán belül bizonyíték nem áll rendelkezésre. E nézetek azonban nem mondanak ellent Darwin nézeteinek, hiszen ő egyáltalán nem foglalkozott az élet eredetének kérdésével.

Vannak, akik nézeteit kiterjesztették az emberi társadalomra (szociáldarwinizmus), mondván, hogy ott is a „legalkalmasabb" csoportok (fajták, változatok) tudnak fennmaradni, életben maradni, szelektálódni. Újabban a természetes kiválasztódás elméletét, az evolúciós szemléletet más társadalomtudományi területeken (többek között a pszichológiában, gazdaságtudományokban stb.) is megpróbálták alkalmazni, így született meg például a memetika is, melynek kidolgozói a gének, és a kultúrák, eszmék, gondolatok, vallások (ill. az ezeket hordozó információ-csomagok, az ún. mémek) terjedése, viselkedése között vonnak párhuzamot. (Richard Dawkins)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Világhírű férfiak, akik rokonukkal nősültek. men.hu, 2013. március 12. (Hozzáférés: 2013. március 12.)
  2. Bocsánatot kért Darwintól az anglikán egyház Index.hu

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Charles Darwin témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Charles Darwin témájú médiaállományokat.

Magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]