Háziasítás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A kutya és a juh egyike az elsőként háziasított állatoknak.
Domesztikált rovarfaj a háziméh.
A ponty vad alakja és nemesített változata.

A háziasítás vagy domesztikáció során egy vadon élő növény- vagy állatfaj egyes állományait mesterségesen szabályozott termesztésbe vagy tenyésztésbe vonják, és eközben mesterséges szelekcióval új fajtákat hoznak létre. Az ember sokféle célból háziasított és nemesített állatokat és növényeket, mint például élelem termelésére, értékes termékek (gyapjú, pamut, selyem) előállítására, igavonásra, vagy csak házi kedvencként, dísznövényként.

A házban vagy ház körül lévő növényeket dísznövénynek, míg az élelemtermelés céljából háziasított nagyszámú növényfajtát haszonnövénynek nevezik. A háziállatok is több csopotra oszthatók. Kedvtelésből tartott állatokat tenyészthetnek vadászati célra vagy díszállatnak. A gazdasági előnyökért tenyésztett és nemesített állatokat haszonállatnak nevezik.

Állatok háziasítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háziasítás ideje és helyszínei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állatok háziasítása az élelemtermelésre való áttérés, azaz a „neolitikus forradalom” időszakában kezdődött. Elsődleges célja az élő hústartalék biztosítása volt, hamarosan feltűntek azonban más felhasználási lehetőségek (tej, gyapjú, igavonó erő) is. A három legrégebben háziasított állatfaj a kutya, a juh és a kecske.

A legkorábbi házijuhra utaló lelet az i. e. 14. évezred elejéről Egyiptom és Mezopotámia területéről származik, a legkorábbi házikutya maradványa észak-amerikai, ugyanannak az évezrednek a közepéről[1], a házikecske maradványa pedig Nyugat-Iránból, az évezred végéről került elő. A sertés is Észak-Irakban, az i. e. 7. évezred kezdetén vált háziállattá, a szarvasmarha pedig ugyanannak az évezrednek a közepén, valahol a Földközi-tenger keleti medencéjében vagy Kis-Ázsiában. A legkorábbi háziasítása jóval később – csak a háziasítás második hullámában – az i. e. 4. évezred második felében következett be a mai Dél-Ukrajna területén.[2]

A háziállatok tartása az embert nemcsak táplálkozási bázisának átalakításával tette függetlenebbé a természettől, de új típusú ruházkodási anyagokkal (gyapjú, irha, állati bőr) is ellátta, sőt közlekedését és hadászatát is átalakította.[3]

A háziasítás időpontjai és helyszínei régészeti feltárások és időpont meghatározások alapján becsült, vagy a régészeti állattan által meghatározott adatok alapján történik. A régészeti ásatások során felszínre bukkanó állatmaradványok segítségével vizsgálják egyrészt a letűnt korok emberét körülvevő környezeti feltételeket, másrészt az ember és a környezetében élt állatok kapcsolatát.[4] Az állati maradványoknak meghatározzák a származási korát, hogy melyik fajhoz tartoznak, magának az állatnak az életkorát, valamint ha lehetséges rekonstruálják a kinézetét, amely utalhat arra, hogy az állat háziasított volt-e. Sok egyéb nyom is adódhat, mint például vágások vagy törések nyomai, ami mind segíthet annak meghatározásában, hogy szórakozásból tartott vagy haszonállatról van-e szó, általánosabban, az emberrel való kapcsolatuk természetének feltárásában. Az új technológiák, és különösen a genetikai elemzések új lehetőséget nyújtanak a háziasított állatok és növények származásának vizsgálatában.

Távol-keleti baromfi faj a kínai hattyúlúd.
Afrikai baromfi faj a gyöngytyúk.
Dél-Amerikai baromfi faj a pézsmaréce.
Ősi magyar sertés fajta a mangalica.
Az eurázsiai tundra haszonállata a rénszarvas.
Közép-Ázsia haszonállata a kétpúpú teve.

Az első háziasítások körülbelüli időpontja és helye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Faj Időpont Hely
Kutya i. e. 15000 Több helyszín
Kecske i. e. 10000 Ázsia és Közel-Kelet
Juh i. e. 8000 Ázsia és Közel-Kelet
Sertés i. e. 8000 Kína
Szarvasmarha i. e. 8000 India, Közel-Kelet és Szahara
Zebu i. e. 8000 India
Macska i. e. 7000 Mediterrán-medence
Házityúk i. e. 6000 India és Északkelet-Ázsia
nagysándor papagáj i. e. 350 Makedónia
örvös papagáj i. sz. 100 Róma
venezuelai amazon papagáj i. e. 350 Maja civilizáció
Tengerimalac i. e. 5000 Peru
Szamár i. e. 5000 Egyiptom
Vízibivaly i. e. 4000 Kína
i. e. 4000 Ukrajna és Oroszország
Háziméh i. e. 4000 Több helyszín
Láma i. e. 3500 Peru
Selyemhernyó i. e. 3000 Kína
Szirti galamb i. e. 3000 Egyiptom, Mediterrán-medence
Ázsiai elefánt i. e. 2000 Indus völgye
Kétpúpú teve i. e. 2500 Közép-Ázsia
Egypúpú (arab) teve i. e. 2500 Arábia
Jak i. e. 2500 Tibet
Lúd i. e. 1500 Európa
Kínai hattyúlúd  ? Kína
Alpaka i. e. 1500 Peru
Házikacsa i. e. 1000 Kína
Pézsmaréce i. e. 1000 Dél-Amerika
Rénszarvas i. e. 1000 Szibéria
Dámszarvas i. e. 1000 Mediterrán-medence
Gyöngytyúk i. e. 2400 Afrika
Ponty Kelet-Ázsia
Vadászgörény i. e. 1500 – i. e. 500 Európa
Pulyka i. e. 500 Mexikó
Páva i. e. 500 India
Kacagó gerle i. e. 500 Észak-Afrika
Fehérbóbitás kakadu Tang-dinasztia (618-907) Kína
Aranyhal Szung-dinasztia (960-1279) Kína
Bütykös hattyú 1000-1500 Európa
Japán fürj 1100-1900 Japán
Üregi nyúl 1600 Európa
Rizspinty Ming dinasztia, 1368-1644 Kína
Kanári 1600 Kanári-szigetek, Európa
Jávorszarvas-tehén és fejőnő a szovjet domesztikációs kísérletben.

Modern háziasítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Faj Időpont Hely
Vándorpatkány 1800-as évek Anglia
Vörös róka 1800-as évek Európa
Amerikai nyérc 1800-as évek Európa
Hullámos papagáj 1850-es évek Európa
Csincsilla 1870-es évektől Chile, Amerikai Egyesült Államok
Amerikai bölény 1900-as évek Amerikai Egyesült Államok
Zebrapinty 1900-as évek Ausztrália
Feketefejű törpepapagáj 1920-as évek Közép-Afrika
Fischeri törpepapagáj 1920-as évek Tanzánia
Hörcsög 1930 körül Amerikai Egyesült Államok
Pézsmatulok 1960 körül Amerikai Egyesült Államok
Királypiton 1960-as évek Afrika
Gímszarvas 1970 körül Új-Zéland
Jávorszarvas 1949-től Szovjetunió
Nemespapagáj 1980 körül Ausztrália
Maluku kakadu 1980 körül Maluku szigetek
Fehérhasú sün 1980-as évek

A háziasítás folyamata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Öszvérek (ló/szamár hibrid)

Állatok korai háziasításának lehetséges módjai: (1) a vadállatok egy-egy csoportjának foglyul ejtése, körülzárása, elkerítése és/vagy (2)a fiatal állatok befogása és felnevelése lehetnek. Az utóbbi módszer ma is hatékony, bár megjegyzendő, hogy a vadállatok újszülötteinek felnevelése nem mindig jelent háziállatot. Ehhez a faji viselkedés megváltozása, a szelídülési hajlam, a szelídség tartós kialakulása és átörökítése is szükséges.

A természetes kiválasztódás kulcsszerepet játszhat a folyamatban. A kutatók erre a feltételezésre jutottak például a kutyák kialakulásával kapcsolatban is. Valószínű, hogy egyes farkasok kevésbé tartottak az embertől, és élelem után kutattak a szemétdombokon. A farkasok hasznot húztak az emberi hulladékból, az embereket pedig a farkasok társasága segíthette a vadászatban.

A háziasításban meghatározó jelentősége van a mesterséges szelekciónak. A szelekció alanyául szolgáló genetikai változatosságot főként a mutációk hozzák létre, de szerepet kaphat ebben a hibridizáció és a genetikai manipuláció is.

A háziasítás feltételei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Chicagoi marhavágóhíd 1947-ben

Jared Diamond evolúcióbiológus szerint egy állatfajnak hat feltételnek kell megfelelnie ahhoz, hogy háziasításra alkalmas legyen:

  1. Rugalmas étrend – sokféle táplálékot fogyasztani képes, generalista táplálkozás
  2. Viszonylag gyors növekedési ütem
  3. Fogságban való szaporodás képessége
  4. Kevéssé agresszív természet – a fajtársaival és az emberrel szemben nem mutat veszélyes mértékű agresszivitást
  5. Nyugodt vérmérséklet – az ideges természet és a pánik reakciók hiánya
  6. Változtatható szociális szerkezet – A hierarchikus csoportokban élő állatok gyakran az embert tekintik falkavezérnek.

Ezeknek a feltételeknek megfelel a legtöbb gazdasági haszonszerzés céljára tartott faj háziasított populációja, a könnyen szocializálható díszmadarak, különösen a papagájfajok, illetve az eleinte gazdasági célból, majd manapság leginkább kedvtelésből tartott kutya és macska fajták egyedei. Egyes régóta tenyésztett állatfajtákra jellemző lehet, akár az emberrel való szembefordulás is, főként az "ridegen" tartott fajták esetében(lásd. háziméh, szürkemarha, bivaly), de ettől háziasításuk ténye megkérdőjelezhetetlen.

A háziasítás fokozatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kanári díszmadárként domesztikált változata

Egy faj vadon élő háziasított állományai közt gyakran nincsen élesen kirajzolódó határvonal, hiszen a vad és a domesztikált egyedek gyakran kereszteződnek. Egyes háziállatoknak elvadult állományai is kialakulhatnak, pl. városainkban elvadult házigalambok élnek. A vad és a domesztikált állapotok közti átmenet leírására az alábbi kategóriák szolgálnak.

  • Vad: Ezek az állatok (eredetileg is) egész életüket vadon, az ember segítsége, gondozása nélkül, és rendszeres emberi behatásoktól mentesen élik le. A természetszerű környezet csökkenése miatt sokszor kultúrterületekre is kiszorulnak, emiatt konfliktusba kerülhetnek az emberrel. Sok helyen a vadgazdálkodás révén az emberi behatás megvan, de ez nem mindennapos, és nem befolyásolja a vad viselkedésformákat.
  • Elvadult: Korábban domesztikált állatok elvadult(dedomesztikált) állományai. Ilyenek az amerikai prériken élő elvadult lovak, a musztángok, az Ausztráliába bevitt, és elvadult dromedárok. Feltételezhetően ilyen a dingó is, amely valószínűleg a házikutyából vadult vissza.
  • Részleges háziasítottságról (fogságban vagy félig háziasítva): Ezeket a fajokat élelmezési célokból, ipari felhasználásra, kedvtelésből vadászati célra, esetleg díszállatként tartják, tenyésztik, de alapvetően sem megjelenésükben, sem viselkedésükben nem, vagy csak kevésbé térnek el a vad példányoktól. Rendszeres tenyésztésük során elindultak a háziasítás útján, ezért a félig háziasított (szemidomesztikált) jelzővel is illetik őket. Ilyen pl. a haszonállatként tenyésztett strucc és gímszarvas.
  • Háziasított: Ezeket a fajokat az ember már hosszú generációk óta tenyészti és nemesíti, ezért viselkedésben és genetikai állományukat tekintve eltérnek, küllemben eltérhetnek vad őseiktől.

A háziasításon tehát-emberi közreműködéssel-a vadállatból háziállattá (gazdasági, kedvenc és hobbiállattá)válás folyamata értendő, mely szoros összefüggésben áll az ember társadalom és civilizációs kultúra fejlődésével. Az állatok részéről nemzedékeken átnyúló fokozatosság, folyamatos és dinamikus genetikai változások sorozata jellemzi, mely napjainkban is tart.

Növények háziasítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyik legfontosabb domesztikált növény a búza.
A kukorica elsősorban takarmánynövényként jelentős.

A korai ember első növényháziasítási kísérletei Ázsiában történtek. Szíriában találtak a kőkorszakból származó, mintegy tízezer éves bizonyítékokat a növények termesztésére és nemesítésére.

A lopótököt (Lagenaria siceraria) i. e. 10000-re az emberek már tárolóedényként használták, ami talán arra utal, hogy ezt a növényt akkorra már háziasították.[5]

A gabonanövények első háziasítása i. e. 9000 körül történt meg a Közép-Kelet termékeny talaján. Az elsőként háziasított termények általában nagy szemű vagy nagy gyümölcsű egynyári növények voltak, mint például a hüvelyesek közül a borsó, vagy a gabonafélék közül a búza.

A Közép-Kelet különösen megfelelő volt ezeknek a fajtáknak: a száraz nyári időjárás elősegítette a nagy termésű egynyári növények kifejlődését, és a különböző tengerszint feletti magasságban található termőterületek a fajok sok különböző változatának létrejöttéhez vezettek. A háziasításnak köszönhetően az emberek a vadászó-gyűjtögető életformáról áttértek a letelepült földművelő társadalomra. Ez vezetett néhány évezred múlva az első városok kialakulásához és a civilizáció felemelkedéséhez.

Később kezdődött az évelő növények és kis fák háziasítása: például az alma- és olajfa. Néhány növényt csak nemrégiben háziasítottak, ilyen a makadám- és pekándió.

Amerikában a tök, a kukorica és a bab vált a táplálkozás alapjává. Kelet-Ázsiában a köles, a rizs és a szója volt a legfontosabb alapanyag. Néhány más területen, mint például Dél-Afrikában, Ausztráliában, Kalifornia területén és Dél-Amerika déli részén egyes helyi fajokat háziasítottak.

Egy évezred után sok háziasított faj már egyáltalán nem hasonlított természetes ősére. A mai kukoricacső például számtalanszor nagyobb, mint vad őséé volt, hasonló a különbség az erdei szamóca és a kerti eper között is.

A háziasítás folyamata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A búza háziasítása jó példa arra, hogy a természetes kiválasztódás és a mutáció kulcsszerepet játszhat a folyamatban. A vad búza kalásza lepotyog a földre, amikor a magok megérnek, mintegy újravetve magukat, ellentétben a nemesített búzával, amelynél a kalász mindvégig a száron marad. E változás egy véletlen mutáció eredménye, mely a búza termesztésének korai időszakában történt meg. Az ilyen búza jobban megfelelt a földművelőknek, és mivel ezt könnyebb betakarítani, így ez lett a következő évi vetőmag.

A háziasítás korlátai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A géntechnológia új lehetőségeket nyit a háziasításban. GloFish: genetikailag módosított, ezért fluoreszkáló zebradániók.

A mezőgazdaság fejlődése és mai teljesítménye alig néhány növény- és állatfaj domesztikációján alapul. Az emberiség állati táplálék ellátásának túlnyomó többségét mindössze három faj, a sertés, a szarvasmarha, és a házityúk biztosítja.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A ló háziasítása

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Mivel azonban ez óvilági típusú kutya maradványa, a kutya háziasítása már korábban – valószínűleg Kelet-Ázsiában – megtörtént.
  2. Ezek csupán a legkorábbi háziasítási központok voltak, ugyanis az első háziállatok hasznának láttán az ember mindenütt megpróbálkozott a háziasítással, ahol háziasítható vadállatok csak előfordultak.
  3. Magyar néprajzi lexikon II. (F–Ka). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1979. 504–505. o. ISBN 963-05-1287-4  Online elérés
  4. Gál Erika: Archeozoológia. Régész.hu
  5. Erickson, David L., Smith, Bruce D.;Clarke, Andrew C.; Sandweiss, Daniel H.; Tuross , Noreen. An Asian origin for a 10,000-year-old domesticated plant in the Americas (angol nyelven). Proceedings of the National Academy of Sciences (2005)  (Egy tízezer éves amerikai háziasított növény ázsiai eredete.)