Szürke farkas

Farkas
Szürke farkas
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Magyarországon fokozottan védett Eszmei érték: 250 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Osztály: Emlősök (Mammalia) Rend: Ragadozók (Carnivora) Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia) Család: Kutyafélék (Canidae) Alcsalád: Valódi kutyaformák (Caninae) Nemzetség: Kutyák (Canini) Nem: Canis Faj: Canis lupus
Tudományos név
Canis lupus (Linné, 1758)
Elterjedés
A farkas vad alfajainak elterjedése
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Farkas témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Farkas témájú médiaállományokat.

Farkas

Farkas szuka

A farkas vagy szürke farkas (Canis lupus) a ragadozók családjába tartozó, kutyaféle állat. Belőle háziasították a kutyát (Canis familiaris).

Tágabb értelemben farkasnak neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül több más fajt is: ezek a prérifarkas (Canis latrans), a vörös farkas vagy rőt farkas (Canis rufus) és a sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus). Szócikkünkben „farkas” alatt a szürke farkas értendő.

Előfordulása

Holarktikus faj; (az ember után) a legnagyobb területen elterjedt emlős. Észak-Amerika és Eurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de megtalálhatjuk képviselőit Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is. Az egykor összefüggő, hatalmas területen a túlzott vadászat következtében ma már csak elszigetelt csoportjai maradtak fenn, így például Észak-Afrika szavanna övezetéből az ember teljesen kiszorította. Kihalt Japánban is; az Arab-félszigeten erősen veszélyeztetett, szinte el is tűnt. Természetes élőhelyét nehéz meghatározni, hiszen (az ember kivételével) a farkas a különböző biomokhoz leginkább alkalmazkodott emlős: a félsivatagtól a tundrán át a trópusi esőerdőig mindenhol képes megélni.

Jelenleg a legtöbb élőhelyén védett; több alfaja szerepel a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) vörös listáján.

Európában

Európában csak szigetszerű populációi élnek:

• Skandináviában,
• Kelet-Európában,
• Olaszországban,
• az Ibériai-félszigeten és
• a Kárpátokban.

Szerencsére ma már Magyarországon is védett, azaz a délről és északról átkóborolt egyedeket nem lövik ki automatikusan. Hazánkban az I. világháború után pusztult ki és az 1980-as években jelent meg újra; Szlovákia, Románia és Szerbia–Horvátország felől is elkezdett visszatelepülni:

• a Gömör-Tornai karszton (Aggteleki Nemzeti Park)
• a Zempléni-hegységben (Zempléni Tájvédelmi Körzet),
  • a Börzsönyben (Duna–Ipoly Nemzeti Parkban) és
• a Dél-Dunántúlon (a Duna–Dráva Nemzeti Parkban)
• a Bükkben (Bükki Nemzeti Parkban)

is él néhány falka. Elkóborolt egyedeket többször megfigyeltek a Kiskunsági Nemzeti Parkban is. Magyarországon körülbelül 20 példány élhet.

1991-ben a Balaton-felvidéken ejtettek el egy példányt, és kitömött bundáját az Afrika Múzeumban állították ki Balatonedericsen.

Magyarországon 1993 óta védett, 2001 óta fokozottan védett faj. Kutatók vizsgálják, hogy a klímaváltozás hatására miként változik élettartama, termékenysége, illetve a populációmérete.

Alfajai

Alfajainak számát máig vitatják; a változatok megkülönböztetésében különösen az amerikai kutatók jeleskednek. A vélt és valós alfajok:

• közönséges farkas vagy európai farkas (Canis lupus lupus)
• kutya (Canis lupus familiaris)
• dingó (Canis lupus dingo)
• alaszkai fehér farkas (Canis lupus tundrarum)
• alexander-szigeti farkas (Canis lupus ligoni)
• arab farkas (Canis lupus arabs)
• Baffin-szigeti tundrafarkas (Canis lupus manningi)
• banks-szigeti farkas (Canis lupus bernardi)
• belső-alaszkai farkas (Canis lupus pambasileus)
• brit-kolumbiai farkas (Canis lupus columbianus)
• buffalo farkas (Canis lupus nubilus)
• dél-sziklás-hegységi farkas (Canis lupus youngi) – kihalt
• egyiptomi farkas (Canis lupus lupaster)
• észak-sziklás-hegységi farkas (Canis lupus irremotus)
• floridai farkas (Canis lupus floridanus) – kihalt
• grönlandi farkas (Canis lupus orion) – valószínűleg kihalt
• hondo japán farkas (Canis lupus hodophilax) – kihalt 1905-ben
• hudson-öböli farkas (Canis lupus hudsonicus)
• ibériai farkas (Canis lupus signatus)
• indiai farkas (Canis lupus pallipes)
• japán farkas (Canis lupus hattai vagy Canis lupus rex) – kihalt
• cascade-hegységi farkas (Canis lupus fuscus)
• kaszpi-farkas (Canis lupus cubanensis)
• keleti erdei farkas (Canis lupus lycaon)
• kenai-félszigeti farkas (Canis lupus alces) – kihalt
• labrador farkas (Canis lupus labradorius)
• Mackenzie tundrafarkas (Canis lupus mackenzii)
• mackenzie-völgyi farkas (Canis lupus occidentalis )
• manitoba farkas (Canis lupus griseoalbus)
• mexikói farkas (Canis lupus baileyi) – vadon kihalt, visszatelepítése folyik
• mogollon-hegyi farkas (Canis lupus mogollonensis) – kihalt
• olasz farkas (Canis lupus italicus)
• orosz farkas (Canis lupus communis)
• sarki farkas (Canis lupus arctos)
• spanyol farkas (Canis lupus deitanus)
• sztyeppei farkas (Canis lupus campestris)
• texasi szürke farkas (Canis lupus monstrabilis) – kihalt
• tibeti farkas (Canis lupus laniger vagy Canis lupus chanco)
• tundrafarkas (Canis lupus albus)
• új-foundlandi farkas (Canis lupus beothucus) – kihalt
• vancouver-szigeti farkas (Canis lupus crassodon)
• Canis lupus filchneri
• Canis lupus gregoryi – kihalt

A mára már kihalt nádi farkas (toportyán) a Kárpát-medencében élt. Azonosítása vitatott: egyesek szerint a farkas egy alfaja (Canis lupus minor) lehetett, mások szerint az egykor itt is honos aranysakál (Canis aureus). [2]

A kutya (Canis familiaris) a farkas háziasításával létrejött új faj. Régebben a farkas egyik alfajának (Canis lupus familiaris) tartották, de az etológiai vizsgálatok kimutatták a két faj pszichés tulajdonságainak döntő, szelekció eredményezte különbözőségét.

Megjelenése

A nőstények testtömege 12–55 kg (átlagosan mintegy 40 kg), a hímeké 15–80 kg (átlagosan mintegy 50 kg); a legkisebbek az Arab-félszigeten élő (élt?), a legnagyobbak az észak-amerikai farkasok. Testhossza 1,0–1,6 m, amihez hozzájön még a 40–50 cm-es farok. Szőrzete élőhelyétől függően a fehértől a mélyfeketéig változik; Európában általában szürkésbarna. Egy alomban előfordulhat akár minden színárnyalatból is kölyök.

Talpán és farka alatt a terület megjelölését segítő illatmirigyek vannak.

Izomzata, tüdeje és szíve kiválóan alkalmazkodott a zsákmány üldözéséhez: rövid távon sebessége eléri a 60–70 km/órát, és eközben akár 4–5 métereseket is ugorhat. Valamivel lassabban futva (45–50 km/órával) mintegy 15–20 percig képes üldözni a prédát, de ilyen hosszú futás után legalább ennyit pihennie is kell.

Szaglása és hallása egyaránt kitűnő: ha megfelelő a szél iránya, akár 2–2,5 km-ről is megérzi a jávorszarvas szagát; szelíd farkasok 6 km-ről is válaszoltak egy ismerős ember farkasüvöltést utánzó hangjára – a valódi farkasüvöltést valószínűleg jóval messzebbről is meghallják. Látásuknak különösen a mozgást érzékelő funkciója kiváló.

A farkast túlzás nélkül tartják a legintelligensebb ragadozónak. Agytérfogata 150–170 cm³; különleges értelmi képességei a társas életmód eredményeként fejlődtek ki.

Vad alfajai a rókánál jóval nagyobb, szürke, barnásszürke, sárgásbarna vagy fehér színű állatok. (Az alfaj színe élőhelyétől függ.)

Élettartama átlag 13 év, fogságban átlag 15 év. A vadon élő farkas születéskor várható élettartama 5–6 év; a halál leggyakoribb okai a vadászat és a dominancia-harcok közben szerzett sérülések.

Életmódja

Farkasok támadnak meg egy amerikai bölényt

A farkas főleg rendkívül szervezett szociális csoportokban, úgynevezett falkákban él. A falka kommunikációjának elhíresült módja az úgynevezett farkasüvöltés: a farkasok kórusban „énekelnek”:

• összetartozásuk erősítése érdekében,
• aktivitásuk szinkronizálását segítendő és
• annak jelzésére, hogy a terület az övék.

Testbeszédében nagy szerepet kap a hosszú, bozontos farok.

A falka szervezete

A falkák olyan önfenntartó szaporodó egységek, amelyben az egyedek együttműködve, közösen szerzik meg a táplálékot, és közösen nevelik a kölyköket – nemcsak a szülők, de a falka minden tagja, különösen a fiatalabbak. A falka létszáma az élőhely adottságaitól függően 2–36 lehet; általában 5–9. A falkák tulajdonképpen olyan nagycsaládok, amelyekben a vezető alfa-párhoz és utódaikhoz a szaporodási időszakban más farkasok is csatlakozhatnak – ezek később is a falka tagjai maradhatnak. A falkában szigorú a hierarchia: az abszolút úr az alfa-hím, őt követi az alfa-nőstény. A vezérhímet legyengülése (betegség, sérülés stb.) esetén a béta-hím váltja fel. A falkák időnként feloszlanak, majd (átmenetileg vagy véglegesen) újraalakulhatnak, illetve más falkákkal egyesülhetnek is. A régi falka feloszlásával létrejött új falkák egymással barátságosan viselkednek.

A falka együttműködésének két, ellentétesen motiváló alapja:

• az állandó rivalizálással kialakított rangsor és
• az egymást régóta ismerő tagok erős, kölcsönös kötődése.

Az együttműködés megköveteli:

• a fejlett szociális intelligenciát,
• a jó problémamegoldó képességet és
• a képlékeny, a körülményekhez alkalmazkodó viselkedést.

Ezek együttes hatására a farkas élőhelyeinek csúcsragadozója volt, amíg alul nem maradt az emberrel vívott versengésében.

A farkasra a „letelepedett” és „nomád” életmód váltogatása jellemző. Tavasszal és nyáron kis területen marad, amíg a kölykök fel nem nőnek, ősszel és télen azonban hatalmas távolságokat járhat be.

Territoriális viselkedése

Territoriális viselkedése erős, de a terület határait más szociális fajoktól – például a hiénaféléktől (Hyaenidae) – eltérően nem ellenőrzi rendszeresen, mivel ezeket a határokat a szomszédos falkák kölcsönösen elismerik. A letelepedett időszakban a falka csak napi 5–6 km-t jár be; a teljes terület bejárásához ilyenkor mintegy három hét kell – ez a felségterület a falka létszámától és az élőhely adottságaitól függően többnyire 100–300 négyzetkilométer. A területen van az elléshez használt vacok, vannak rajta gyakran használt útvonalak és találkozópontok. A domináns egyedek a napi séta közben vizelettel, ürülékkel, kaparással jelölik az útvonalakat, amiken a talp illatmirigyeinek váladéka is nyomot hagy. Általában 250 méterenként van egy-egy szagjel; a területhatár közelében, a rendszeresen használt csapásokon, az elágazások közelében ennél jóval sűrűbben.

A szagjelekből és a térkép jellegzetes pontjaiból a fejükben kognitív térképet állítanak össze, aminek segítségével képesek átvágni az útvonal kanyarjait, ha sietnek valamiért.

Területüket hevesen védik a betolakodóktól; azokat akár meg is ölhetik. A területet körülbelül 1 km széles határzóna veszi körül; ezt a sávot a szomszéd falkával közösen használják, és általában itt portyáznak a falkából kivert példányok is.

Táplálkozása

Más kutyaféléktől eltérően egyáltalán nem eszik növényeket, csak húst és csontot. Falkában vadászva főleg önmagánál jóval nagyobb termetű növényevőket zsákmányol (ide értve az olyan nagy patásokat, mint a jávorszarvas és pézsmatulok); a falkából kivert egyedek többnyire rágcsálókat és más, kisebb állatokat – egyebek közt rovarokat és rákokat.

A falka kitartóan, hosszú kilométereken át üldözi a kiszemelt vadat, majd amikor beéri, sorozatosan a farába, lágyékába és marjába marva terítik le. A legnagyobb sikerre törekedve elsősorban az eleve hátránnyal induló: legyengült, beteg vagy öreg vadakat szemelik ki, ezzel fontos szerepet töltenek be a préda populáció létszámának szabályozásában.

A táplálékszerző magatartás egy különleges módja a kiszemelt préda csordájának követése. A farkasok ilyenkor hosszú ideig követik és időnként meghajtják a nagy testű növényevők csordáját. Ha ilyenkor leszakadó (gyenge, idős vagy sebesült) állatot vesznek észre, azt megrohanják és felfalják. A zsákmányállatot körülvevő farkasok igyekeznek egymástól nagyjából azonos távolságot tartani. A támadást (sőt, magát a vadászatot is) mindig az alfa-hím indítja meg, a tagok azonban önállóan, de egymásra mindvégig figyelve vesznek részt benne: a farkasfalka vadászata ettől nagyon hatékony.

A zsákmányt leterítve a híres farkasétvággyal egy-egy farkas akár 9 kilogrammot is felfal belőle. Rendkívül erős állkapcsával akár a jávorszarvas vagy a bölény legvastagabb csontjait is el tudja morzsolni.Több amerikai tanulmány is bizonyítja, hogy zápfogaival (Molares) akár 105 kg/cm² (1500 Psi) harapóerőt is kifejthet. A dögöt sem veti meg: a farkas gyakran megpróbálja elkergetni friss zsákmánya mellől a többi farkast, a medvéket és a pumákat. A települések szeméttelepein is megjelenik; hajdan valószínűleg az ősi emberi közösségeket így kerülgető farkasokból háziasíthatták a kutyákat.

Szaporodása

A hím sokáig, gyakran egy évnél is tovább udvarol a nősténynek, az ezután kialakuló kapcsolat azonban több évre szól; a két fél erősen kötődik egymáshoz.

A szaporodás a domináns alfa-pár előjoga, vagyis a farkasokra a monogámia jellemző úgy, hogy a kieső alfa-egyed helyét a rangsorban következő veszi át. Az alfa-nőstény az alacsonyabb rangúak szaporodását agresszióval akadályozza; előfordulhat, hogy kölykeiket elpusztítja.

A szaporodási időszak január és április között van, az északi farkasoké később, mint a délebbre élőké. A nőstény évente egyszer ivarzik, az ösztrusz 5–14 napig tart. A párzás után a szuka egy odút ás, amelynek bejárata először lejt, majd emelkedik a vízbefolyás gátlására. Az átlagosan 63 napos vemhesség után vakon és süketen születő kölyköket 3 hétig csak az anya neveli. A számuk változatos, akár 14 is lehet (általában hét). 5–10 nap alatt állnak talpra, a kezdetben kék szemük 10–15 nap múlva nyílik ki. 7–9 hétig szopnak.

A kölykök nevelésében a csapat összes tagja részt vesz, így visszahányt eledellel táplálják is őket – halandósági rátájuk ennek ellenére nagy. A szülőodút 8–10 hetes korukban hagyják el. Játékaikkal ekkor már elkezdik kialakítani saját hierarchiájukat. A gyorsan fejlődő fiatalok 10 hónapos korukban kezdenek el a csapattal vadászni.

Ivaréretté a szukák 2 éves, a hímek 3 éves korukban válnak. Ekkor többnyire elhagyják a falkát, és megpróbálnak másikhoz csatlakozni, illetve újat alakítani. A vadászat és a dominanciaharcok közben szerzett sérülések a leggyakoribb halálokok. Állatkertben közel 15 évig is élhetnek.

A farkas a kultúrában

Romulus és Remus felnevelése

Fametszet egy farkasemberről (id. Lucas Cranach, 1512)

A farkas gyakori szereplő mítoszokban, mesékben, könyvekben, filmekben egyaránt.

• A legenda szerint Róma alapítóit, Romulust és Remust egy anyafarkas nevelte fel.
  A legenda másik változatában az anyafarkas szoptatta őket, amíg egy pásztor rájuk nem talált. A pásztor fel is nevelte a talált fiúkat.

• Hasonló motívum régi magyar (moldvai) balladá(k)ban is előfordul: Menekülés közben gyermekét elhagyja szívtelen anyja – a kislányt megtaláló farkasok felnevelik:
  „…gyenge bárányhússal,
  gyenge malachússal.”

• Rudyard Kipling könyvének, A dzsungel könyvének főhősét, Mauglit is farkasok nevelték fel.

• Az X-Men képregények egyik hőse, Wolverine a filmadaptációkban magyarul Farkas névre hallgat, habár angol nevének jelentése és a magyar képregény-kiadványokban elterjedt neve is „rozsomák”.

• Az erdő kapitánya című magyar rajzfilm egyik mellékszereplője Pimpike, a bolond farkas, aki báránynak, majd madárnak képzeli magát.

Sokkal több azonban a farkasokat negatív színben feltüntető történet:

• A farkas számos mesében gonosz szereplő. Ilyenek például: Piroska és a farkas, A hét kecskegida, A kismalac és a farkasok.

• Arany János Toldi című elbeszélő költeményének egyik fontos epizódja a „farkaskaland”, amelyben a főhős egy kölykeit védelmező nádifarkas-párral száll szembe. A „nádifarkas” valójában az aranysakál népi neve (l. fentebb).

• J. R. R. Tolkien regényeiben egy intelligens, óriás méretű farkasfaj, a warg szerepel. Az orkok hátasállatként használják a wargokat. Hasonló lények szerepelnek a Warcraft játékban is.

• C. S. Lewis Narnia krónikái című könyvsorozatában a Fehér Boszorkány seregeiben harcolnak beszélő farkasok.

• A farkasember-történetek egészen az őskori, alakváltó sámánokig nyúlnak vissza. A középkorban különösen erősen tartotta magát az éjszaka, általában teliholdkor farkasalakot öltő, vérengző emberek képe. A modern fantasy-irodalomban és filmekben is gyakran szerepelnek farkasemberek, avagy vérfarkasok. A Harry Potter regényekben Remus Lupin és Fenrir Greyback nevű farkasemberek szerepelnek. Az Underworld filmekben a vérfarkasok a vámpírok ősellenségei.

• A No, megállj csak! című szovjet rajzfilmsorozat negatív főszereplője egy farkas.

A mesék eltúlozzák a farkas veszélyességét, valójában csak a beteg állatok támadnak emberre, az egészséges példányok viszont félénkek és óvatosak.

Források

• Római regék és mondák. Feldolgozta Boronkay Iván. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1997. ISBN-963-11-7402-6
• Erik Zimen: Der Wolf. Kosmos, Suttgart 2003. ISBN 3-440-09742-0
• Dimitrij I. Bibikow: Der Wolf. Die neue Brehm-Bücherei. Westarp Wissenschaften, Hohenwarsleben ³2003. ISBN 3-89432-380-9
• H. Okarma: Der Wolf. Ökologie, Verhalten, Schutz. Berlin, Parey 1996, 2002. ISBN 3-8263-8431-8
• Thomas Riepe: Wolf und Hund. Monsenstein und Vannerdat, Münster 2004. ISBN 3-86582-041-7
• Elli H. Radinger: Wolfsangriffe – Fakt oder Fiktion. Peter von Döllen, Worpswede 2004. ISBN 3-933055-33-4
• Elli H. Radinger: Die Wölfe von Yellowstone. Peter von Döllen, Worpswede 2004. ISBN 3-933055-15-6
• Virginia Morell: Wölfe in Äthiopien. Vor 100.000 Jahren kamen sie aus Europa ins afrikanische Hochland – Heute sind sie die letzten ihrer Art. in: National Geographic Deutschland. G&J, Hamburg 2006,5, S.94-105.
• Csányi Vilmos: Bukfenc és Jeromos. Hogyan gondolkodnak a kutyák? Vince Kiadó, Budapest, 2000. ISBN 963-9192-92-9
• Magyar nagylexikon VII. (Ed–Fe). Főszerk. Rostás Sándor, Szlávik Tamás. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1998. 691. o. ISBN 963-85773-5-5
• Környezet- és természetvédelmi lexikon I. Második, átdolgozott, bővített kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002. p. 326. ISBN 963-05-7847-6
• Mammal Species of the World. Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder (szerkesztők). 2005. Mammal Species of the World. A Taxonomic and Geographic Reference (3. kiadás) (angolul)

További információk

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. augusztus 16.)
• Bioport
• A Német Farkastársaság honlapja (német)
• Társaság a farkasok védelméért (német)
• Nemzetközi Farkas Társaság (angol)
• Farkas üvöltés hangja