Kukorica
 |
||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Zea mays L. |
||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||
 Étkeztetésben betöltött szerepe |
A kukorica vagy népies nevein tengeri, törökbúza, málé (Zea mays) a perjefélék családjába tartozó, lágy szárú, egylaki, váltivarú, egynyári növény. Két méter magasra is megnő, csöves szemtermést hoz. Amerikában őshonos, Európába a gyarmatosítással került. Onnan a 16. században a spanyol, portugál kereskedők vitték, terjesztették el Ázsiába, Afrikába. A hollandok, angolok kezdték termeszteni később Ausztráliában. Ma az egyik legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A kukorica eredete
Ez a háziasított növény önmagában szaporodásra képtelen. Magjai nagyméretűek és túl sok van belőle, ezért a lehulló magvakból kikelő csírák egymást fojtják meg. A termesztett kukorica minden ma létező fajtáját emberi tevékenység (nemesítés) hozta létre. A kukorica ősének tekintetében két alapvető elmélet létezik. Az egyik szerint a Mexikóban és Közép-Amerikában honos egynyári teozinte (Zea mexicana) nevű pázsitfűféle az őse. 1959-ben Paul C. Mangelsdorf ettől teljesen eltérő elméletet vetett fel, miszerint minden mai kukorica a pelyvás kukorica azóta kihalt vadon termő fajtájából jött létre. Ezen elmélet szerint az egynyári teozinte is a pelyvás kukorica és a tripsacum nevű pázsitfű hibridizációjával alakult ki. Mangelsdorf 1979-ben az évelő teozinte második faja (Zea diploperennis) felfedezésével módosította elméletét. Eszerint a mai kukoricák és az egynyári teozinte is a pelyvás kukorica és az évelő teozinte hibridizációjával alakult ki.
A mai kukoricák és az egynyári teozinte még mindig könnyen hibridizálhatók. Mindkettő 10 pár homológ kromoszómát tartalmaz. A hibridek termékenyek. Az évelő teozinték közül csak a Zea diploperennis diploid, a többi tetraploid. A tetraploid teozinte és a diploid kukorica hibridje kizárólag triploid lesz, és rendszerint terméketlen.
Az eddig talált legidősebb kukoricamaradványok a Teohuacán-völgy egyik barlangjából kerültek elő, és körülbelül hatezer évesek. A szemek pelyvásak és kisméretűek. A nagyszámú (25000-re tehető) kukoricalelet mellett eddig egyetlenegy teozinte-lelet sem került elő, ezért az egynyári teozinte elmélete nem bizonyítható. Richard S. MacNeish megfogalmazásában: „Egyetlen szem teozinte sincs, amelynél ne találhatnánk idősebb kukoricaszemet, így egyetlen bizonyíték sincs arra, hogy a teozinte fejlődött kukoricává”.
[szerkesztés] A kukorica egyedi jellegei
A kukorica olyan pázsitfűféle, ami négy növénytani jellegzetességgel írható le:
- egynyári;
- kalásztengelye (kukoricacső) kemény és tagolatlan;
- a kalászkák párokban helyezkednek el;
- a szemek a csövön hosszanti sorokba rendeződnek.
A kalászkák kétalakúak, a csövön szemekké, a pollentartó virágokon pedig címerré alakulnak. Fontos jellemzője még az egylakiság.
[szerkesztés] Elnevezései és eredetük
A magyar kukorica szó valószínűleg a szerb és horvát kukuruz szóból származik, amelynek további eredete ismeretlen. A növényt egész Közép- és Kelet-Európában hasonlóan nevezik, pl.: ausztriai német Kukuruz, cseh kukuřice, lengyel kukurydza, orosz кукуруза (kukuruza), román nyelvjárási cucuruz, szlovák kukurica, ukrán кукурудза (kukurudza).
A korábban elterjedt tengeri elnevezés a 16. század óta használt tengeri búza kifejezésből rövidült le a 19. században. Az elnevezés arra utal, hogy a növény a tengeren túlról került hozzánk. A növény másik gyakori régi neve a törökbúza volt, amelyet az erdélyi magyarok ma is használnak. E név onnan ered, hogy miután a spanyol kereskedők elterjesztették a növényt az Oszmán Birodalomban, az onnan jutott el a magyarlakta területekre.[1] Emellett korábban az indiai búza és szerecsenbúza nevek is előfordultak. Egyes más nyelveken a kukoricát szintén a „búza” vagy „gabona” névvel illetik, amelyhez - többnyire aszerint, hogy egykor melyik országból eredeztették - megkülönböztető jelzőt csatoltak, így például az angol nyelvterület jelentős részén Indian corn (rövidítve corn, eredetileg „indiai gabona” - ma már inkább „indián gabona” értelemben) a francia nyelvterület egy részén blé d'Espagne („spanyol gabona”), blé de Turquie („török gabona”) vagy blé d'Inde („indiai gabona”), olaszul pedig granturco („török búza”). Érdekes, hogy a „török búza” neve törökül misir, azaz „egyiptomi”.
Székelyföldön a kukorica neve málé, csős, csöves, csöves-málé.[2] Az erdélyi magyarok egyébként ugyanígy nevezik a kukoricalisztet („málé” vagy „máléliszt”) és az abból készült édes lepényt („málé”, „málés tészta”), sok helyen pedig a puliszkát is. Más magyar vidékeken inkább csak a kukoricamálé kifejezést használják, ami kukoricalepényt jelent. A szó a román mălai („kukoricaliszt”, „kukoricalepény”) átvétele. A málé, málé szájú kifejezést a bárgyú emberre is használják, ami a máléval teletömött szájú ember arckifejezéséből veszi az eredetét.[3]
A kukorica nővirágzatát, a bibét és a szokatlanul hosszú bibeszálakat, hétköznapi nevein kukoricabajusznak, kukoricahajnak szokták nevezni.[4]
[szerkesztés] Gyógyhatása
A kukorica bibéjének elsősorban vízhajtó tulajdonsága van, a növény maga viszont gyulladásgátló hatást is kifejt. A kukorica el nem szappanosítható zsíranyaga a fogíny kezelésében hatékony.
[szerkesztés] Felhasználása
A kukorica bibéje belsőleg elsősorban húgyúti problémákra - hólyaghurut, húgyúti gyulladások, vese eredetű folyadék-visszatartás, vesekő - javasolt. Köszvényre is ajánlott. A kukorica hajszálgyökereit hatásosnak tartják koszorúér-problémák esetén, de ma már ritkán alkalmazzák. Az el nem szappanosítható zsíranyagot ínygyulladás kezelésére tanácsolják. A kozmetikában a kukoricát bőrnyugtató, revitalizáló-, hidratáló-és ránctalanítószerként tartják számon.[5]
[szerkesztés] Termelési adatok
| A tíz legnagyobb kukorica termelő ország 2007-ben | ||||
|---|---|---|---|---|
| Ország | Termelés (Tonna) | Megjegyzés | ||
 USA |
332 092 180 | |||
 Kína |
151 970 000 | |||
 Brazília |
51 589 721 | |||
 Mexikó |
22 500 000 | [F] | ||
 Argentína |
21 755 364 | |||
 India |
16 780 000 | |||
 Franciaország |
13 107 000 | |||
 Indonézia |
12 381 561 | |||
 Kanada |
10 554 500 | |||
 Olaszország |
9 891 362 | |||
| Föld összesen: | 784 786 580 | [A] | ||
| Nincs megjegyzés = hivatalos adat, F = FAO becslés, A = Aggregát adat (tartalmaz hivatalos és becsült adatokat is); |
||||
 Magyarország |
8 400 000 | |||
[szerkesztés] Érdekesség
A horvát 1 lipáson egy kukoricacső képe látható.
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] A kultúrában
- Arany János: Tengerihántás
- Petőfi-Kacsóh-Heltai-Kenessey-Bakonyi: Kukorica János vitéz
- Hollósy Simon: Tengerihántás 1885
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ A zsámbéki kukoricalabirintus
- ↑ Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár
- ↑ Tótfalusi István: Magyar Etimológiai Nagyszótár 2002. Arcanum DVD Könyvtár 2. ISBN 9639374121
- ↑ Turcsányi Gábor, Turcsányiné dr. Siller Irén: Növénytan 33. A termőlevelek. 2005; HIK elérve: 2008-05-01.
- ↑ A természet füvészkertje. Reader's Digest. ISBN 963 956 201 7
[szerkesztés] Forrás
- George W. Beadle (1980.). „The Ancestry of Corn”. Scientific American (1).
- Paul C. Mangelsdorf (1950.). „The Mystery of Corn”. Scientific American (7).
- Paul C. Mangelsdorf (1986.). „A kukorica eredete”. Scientific American (magyar kiadás) (10), 60-67. o.
|
|||||||
