Kanári-szigetek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kanári-szigetek (Canarias)
Locator map of Canary.png
Kanári-szigetek címere
Kanári-szigetek címere
Kanári-szigetek zászlaja
Kanári-szigetek zászlaja
Közigazgatás
Ország  Spanyolország
Tartomány Spanyolország
Tartományai Santa Cruz de Tenerife
Las Palmas
Székhely Las Palmas de Gran Canaria
Elnök Paulino Rivero Baute
Népesség
Teljes népesség 1 843 755 fő +/-
Népsűrűség 248 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 7447 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Kanári-szigetek (Spanyolország)
Kanári-szigetek
Kanári-szigetek
Pozíció Spanyolország térképén
é. sz. 28° 06′, ny. h. 15° 24′Koordináták: é. sz. 28° 06′, ny. h. 15° 24′
Kanári-szigetek weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kanári-szigetek témájú médiaállományokat.

A Kanári-szigetek (spanyolul (Islas) Canarias) Spanyolország legdélebbi autonóm közössége. Hét nagyobb és több kisebb sziget csoportját Marokkó partjaitól 125–200 km-re, az ész. 27–30 és a nyh. 13–18 foka között találjuk az Atlanti-óceánban. A szigetek összterülete 7500 km2. A turisztikai paradicsom két provinciára, tartományra oszlik. Las Palmas tartományhoz tartozik Lanzarote, Gran Canaria és Fuerteventura szigete, Santa Cruz de Tenerife tartományt Tenerife, La Palma, Gomera és Hierro alkotja. A szigetek törvényhozása négy évenként (a választás után) átköltözik Santa Cruz de Tenerifére Las Palmasról, illetve viszont. Mindkét főváros megkapta Madridtól a vámmentes kikötő státuszt.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kanári-szigetek

A szigetek egy úgynevezett forrópont (köpenyoszlop) felett keletkeztek, ezért kizárólag vulkanikus kőzetekből állnak, mindegyikük közepén egy-egy vulkánnal. Tenerife szigetén emelkedik Spanyolország legmagasabb pontja is, a 3718 méteres Pico de Teide. Tengerészek szerint ez az a csúcs, amely az összes hegy közül a legmesszebbről látható.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Éghajlatát a széljárás határozza meg, ennek megfelelően a szelek 11 fajtáját különböztetik meg. Nyáron a száraz passzát jellemző, télen pedig a csapadékot hozó nyugati szelek, de ezeket a száraz, sivatagi eredetű sirokkó akár hónapokra is elnyomhatja. A július és az augusztus a két legmelegebb, a január és a február a két leghidegebb hónap. Télen az 1800 m-nél magasabb hegyekben havazik.

A hideg Kanári-áramlás miatt a tengervíz hőmérséklete földrajzi helyzetéhez képest hűvös (18–22 °C).

A szigetek lakossága 1 610 000 fő (1997).

Növényzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szigetcsoport – a Madeira- és az Azori-szigetekkel együtt – az északi flórabirodalom (Holarktisz) Makaronézia flóraterületének része, de eredeti növényzete, a kanári babérlombú erdő mára jóformán csak La Gomera szigetén maradt meg. Az ennek megóvására létrehozott Garajonay Nemzeti Park 1986 óta Világörökség része.

Teljes népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vallás, nyelv és kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kanári társadalom többségében keresztény, legfőképp római katolikus. Annak ellenére, hogy Spanyolországhoz tartozik, nyelvileg és kulturálisan is inkább Latin-Amerikához áll közelebb. A kanári-szigeteki spanyol akcentus leginkább a közép- és dél-amerikai nyelvváltozatokra hasonlít.

Állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eredeti növényzettel az eredeti állatvilág is jórészt kipusztult. Hierro szigetének óriásgyíkjait (a Gallotia simonyi faj kivételével) még a bennszülöttek irtották ki – több száz endemikus rovarfaj azonban fennmaradt.

Endemikus madárnak az erdei pinty (Fringilla coelebs) néhány alfaját tekinthetjük:

  • Fringilla coelebs canariensis: kanári erdei pinty (többfelé a szigeteken),
  • Fringilla coelebs ombriosa: Hierro-szigeti erdei pinty (Hierro sziget),
  • Fringilla coelebs palmae: palmai erdei pinty (Las Palmas).

Természetvédelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kanári-szigeteken jelenleg négy nemzeti park működik:

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget őslakói a guancsok voltak. Származásuk bizonytalan; mivel feltűnően sokuknak derékig érő, szőke haja volt, leginkább viking-berber keveréknépnek gondolják őket. Kultúrájukat mind intenzívebben kutatják (ásatásokkal és levéltárakban is).

Talán azonosítható a görög mitológiában Gérüón szigetével, ahová Héraklész a Gibraltári-szorosból, oszlopainak felállítása után jutott el az Ókeanoszon hajózva. Egyes történészek szerint már a föníciaiak is ismerték a szigeteket, és van, aki szerint i. e. 470-ben Hanno is megfordult itt, a rómaiak pedig Fortunatae Insulae, azaz Boldog-szigetek néven emlegették, és állítólag korlátozottan kereskedtek is velük. Ezt a nevet onnan kapta, hogy az antik mitológia ezeket a szigeteket tartotta a világ legnyugatibb részének, ahol a nap szekerének útja véget ér, ahol örök a tavasz és a jólét. Éppen ezért i. e. 150-ben Klaudiosz Ptolemaiosz huszonhét kötetes atlaszában a a kezdő délkör a Kanári-szigeteken haladt át. Róma bukásával elfeledkeztek a szigetekről, amiket a 10. században az arabok fedeztek fel ismét – az itteni királyság elég erős és gazdag volt, hogy az arab kereskedőket eltartsa. Az első európai hódítók a 14. században jelentek meg; a sok nációból végül Kasztília és Portugália jutott el a végső célig.

1402–1404-ben Jean de Béthencourt normann kalador előbb magánvállalkozásként, majd Kasztília nevében meghódította Lanzarote, Fuerteventura, Hierro és La Gomera szigetét. Miután III. Henrik kasztíliai király kinevezte a négy, meghódított sziget királyává, összegyűjtött vagyonával 1406-ban végleg hazatért Normandiába, a szigetek kormányzását pedig unokaöccsére, Maciot de Béthencourt-ra bízta. Ő néhány sikertelen, a még szabad szigetek kifosztására indított rablóhadjárat után eladta a fennhatóság jogát a portugáloknak, akik azonban csak La Gomerát tudták tényleg megszerezni. Ez az egyezség felbőszítette a kasztíliaiakat, akik kérésére IV. Jenő pápa a szigeteket Kasztíliának ítélte. A torzsalkodásnak az vetett véget, hogy V. Alfonz portugál király 1479-ben megkötötte a kasztíliai koronával az alcáçovasi békét, és ebben lemondott a szigetekről – cserébe a portugálok megkapták az Azori-szigeteket, a Zöld-foki-szigeteket és Madeirát. 1478–83-ban Juan de Rejón és Pedro de Vera elfoglalta a bennszülöttektől Gran Canaria szigetét, 1491-ben Galician Alonso Fernandez de Lugo La Palmát, majd végül, 1494–96-ban Tenerifét is. A szigetek az Amerikába tartó hajók fontos állomásává, utolsó kikötőivé váltak. A nyugalmat 1902-ben zavarta meg egy függetlenségi mozgalom, amit azonban a spanyol csapatok elnyomtak. 1936-ban a szigetekről indultak el Franco csapatai, hogy kirobbantsák a spanyol polgárháborút. A második világháború után a szigetek valódi idegenforgalmi paradicsommá váltak, és 1983-ban autonómiát kaptak.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szigetek gazdasága a hódítás óta mindig monokulturális volt, de a domináns termék koronként változott: Amerika felfedezésig cukornádat termesztettek, utána bort. A halászatot bíbortetű tenyésztése, majd banántermelés, végül a turizmus váltotta fel. A bíbortetű-tenyésztés a 19. sz. első felében volt különösen intenzív; ehhez Közép-Amerikából medvetalp- (Opuntia) kaktuszokat telepítettek be, amelyek jelentősen hozzájárultak a szigetek őshonos növényvilágának kiszorításához. Az anilinfestékek felfedezése (1856) hamarosan a bíbortetű tenyésztését is gazdaságtalanná tette, és a szigetek fő termékévé a banán vált. Ennek termesztése főleg Spanyolország európai uniós csatlakozása óta hanyatlik – egyrészt, mert az ültetvényeket öntözni kell, ami megdrágítja a termelést, másrészt, mert az itteni törpebanánt az Unió sokáig csak másodosztályúnak ismerte el: hiába finomabb az 1. osztályúnak minősített banánoknál, ha rövidebb és görbébb azoknál.

A vulkanikus talaj és az éghajlat különösen kedvez a szőlőtermesztésnek, ennek dacára az itteni (főleg vörös) borok minősége nem kiemelkedő. Termesztenek cukornádat és különféle gyümölcsöket, némi dohányt és kávét is – ezeket több településen fel is dolgozzák. A halászflották főleg a turistalátványosságoknak számító halpiacokra viszik portékájukat, de egy keveset konzervként továbbítanak a kontinensre.

Manapság a Kanári-szigetek lakosainak legnagyobb része az idegenforgalomból él. Hotelek, éttermek, üzletek, strandok és a kapcsolódó szolgáltatók várják a látogatókat.

Zászló[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zászló

A Kanári-szigetek zászlaja 1982 óta hivatalos ebben az autonóm tartományban a Szerves Törvények alapján az 1982. október 10-i Kanári-szigeteki önkormányzati szabályzat szerint.

A fehéret és a kéket Tenerife zászlajából használták fel, a kéket és a sárgát Gran Canaria zászlajából és a szigetek földrajzi elhelyezkedése szerint rendezték, azaz, a fehér a bal oldalon van, ami megegyezik a nyugattal, a sárga a jobb oldalon azonosul kelettel és a kék középen van.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kanári-szigetek témájú médiaállományokat.
Wiktionary-logo-hu.png
Nézd meg a kanári-szigetek címszót a Wikiszótárban!