III. Henrik kasztíliai király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
III. Henrik

Kasztíliai király
Uralkodási ideje
1390 1406
Elődje I. János
Utódja II. János
Életrajzi adatok
Uralkodóház Trastámara-ház
Született 1379. október 4.
Burgos
Elhunyt 1406. december 25. (27 évesen)
Toledo
NyughelyeCapilla de los Reyes Nuevos (Catedral de Toledo)
Édesapja I. János
Édesanyja Aragóniai Eleonóra
Testvére(i)
Házastársa Lancasteri Katalin
Gyermekei Mária
Katalin
János
A Wikimédia Commons tartalmaz III. Henrik témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

III. (Beteges, Szenvedő) Henrik (Burgos, 1379. október 4.Toledo, 1406. december 25.), a Trastámara-házból származó kasztíliai és leóni király volt, 1390-től 1406-ig uralkodott.

Származása[szerkesztés]

Az apja I. János (1358–1390) király. Az édesanyja I. János első felesége, Aragóniai Eleonóra (1358–1382), a Barcelonai-házból származó IV. Péter (1319–1387) aragóniai királynak és harmadik feleségének, Szicíliai Eleonórának (1325–1375) a leánya.

Uralkodása[szerkesztés]

III. Henrik a trónra lépése előtt az Asztúria hercege címet viselte (1388 óta); azóta a kasztíliai – majd a spanyol – trónörökösöknek ez a hivatalos címe.

Az uralkodó kiskorúsága alatt, az apjának a kívánságára, hattagú régenstanács irányította a királyságot, amelynek a következő előkelőségek voltak a tagjai: Pedro Tenorio (1328–1399), toledói érsek (aki tanács vezetője is volt); Juan García Manrique (?–1416), Santiago de Compostela érseke, Aragóniai Alfonz (Ribagorzai Alfonz) (1332–1412), Villena őrgrófja, Kasztília első fő-hadparancsnoka (Condestable de Castilla); Gonzalo Núñez de Guzmán (1334–1404), a Calatrava Lovagrend mestere, Juan Alonso Pérez de Guzmán y Osorio (1342–1396), Niebla grófja, és Juan Hurtado de Mendoza (1340 körül?–?) főudvarnagy. A régenstanács regnálására két nemesi érdekcsoport viszálya volt a jellemző: A főnemesség Pedro Tenorio érsek, míg a köznemesség Juan García Manrique érsek mögött sorakozott fel. Abban azonban a tanács tagjai egyetértettek, hogy – már 1391-ben – a nagyhatalmú főurat, Aragóniai Alfonzt, IV. Péter aragóniai királynak az unokatestvérét, a „Condestable de Castilla” címtől megfosztották. 1391. májusban pedig Juan García Manrique Pedro Enríquezt (1355 körül – 1400) jelölte a fő-hadparancsnoki tisztségre.[1]

III. Henriket 1393-ban nagykorúvá nyilvánították, de az augusztusban megtartott Cortes (a rendi gyűlés) a régenstanácsot felváltó koronatanácsot állította fel, a király nevében most ez a testület irányította az országot, amelyet – ekkor – a következő személyek alkottak: Diego López de Estúñiga (Zúñiga) (1350 körül – 1417) főbíró, Pero (Pedro) López de Ayala (1332–1407) kancellár (1398-tól főkancellár),[2] Ruy López Dávalos (1357 – 1428), a fő-hadparancsnok, Pedro Tenorio érsek, és Juan Hurtado de Mendoza főudvarnagy. A nemességen belüli hatalmi harcok a tanács tagjainak megválasztása kapcsán is folytak: Pedro Enríquezt megfosztották tisztségétől, helyette lett Ruy López Dávalos lett a „Condestable de Castilla.”

III. Henriknek a következő évben, 1394-ben, lázadással kellett szembenéznie: Alfonz Henrik (Alfonso Enríquez) (1355 – 1395), Noreña grófja, II. Henrik (1334–1379) kasztíliai királynak – III. Henrik nagyapjának – a házasságon kívül született fia, egy nemesi csoport élén, fellázadt a király ellen. Csatlakozott hozzá féltestvére, Frigyes (Fadrique) (1360?–1394), Benavente hercege, és az unokatestvérük, a tisztségétől megfosztott Pedro Enríquez is. A szervezkedést támogatta Eleonóra (1363 körül–1416) navarrai királyné, III. Henrik nagynénje (II. János húga), III. Károly (1361–1425) navarrai király (Évreux-ház) felesége is. III. Henrik gyorsan cselekedett: Frigyes herceget elfogatta (ő – még 1394-ben – fogságban meghalt); Eleonórának 1395-ben vissza kellett térnie Navarrába; Alfonz Henriknek pedig Franciaországba kellett menekülnie.[3] Pedro Enríqueznek a király megbocsátott. A felkelők legyőzésével III. Henrik a királyi hatalmát megszilárdította; és belekezdhetett az államszervezet reformjába.

1396-ban – az 1389-ben megkötött fegyverszünetet megsértve – I. János (1358 – 1433) portugál király (Avis-ház) váratlanul Kasztíliára támadt. Ekkor Juan García Manrique, Santiago de Compostela érseke, azt javasolta a portugál uralkodónak, az ország nemeseiből alakítson egy ligát III. Henrik ellen. Ez a korszak ugyanis a nagy nyugati egyházszakadás korszaka is, ekkor regnált a római IX. Bonifác pápa és az avignoni XIII. Benedek ellenpápa; és a pápaság kérdésében az érsek és III. Henrik teljesen más álláspontot képviseltek. 1397-ben azonban Diego Hurtado de Mendoza (1367–1404), Kasztília admirálisa,[4] legyőzött egy portugál flottát; biztosítva a tengeren a kasztíliai fölényt. Juan García Manrique Portugáliába emigrált, ahol I. János király – először – Braga érsekéve tette (1397). A következő évben (1398) Ruy López Dávalos, a „Condestable de Castilla”, kiűzte a portugálokat Kasztíliából, sőt, portugál területre lépett, és még ebben az évben Kasztília és Portugália – a kasztíliaiak számára előnyös feltételekkel – fegyverszünetet kötöttek.

Kasztília megerősödését III. Henrik expanzív külpolitikában kamatoztatta.

A tengeri kereskedelem biztonsága céljából 1400-ban (más adatok szerint 1399-ben) Diego Hurtado de Mendoza egy jól sikerült akcióval megsemmisítette a marokkói Tetuán városbeli kalóztámaszpontot. (Mendoza admirális 1404-ben meghalt; III. Henrik 1405-ben Alfonz Henriket (Alfonso Enríquez) (1354 – 1429), Pedro Enríquez, korábbi „Condestable de Castilla” féltestvérét nevezte ki az új kasztíliai admirálisnak.)

Jean de Béthencourt (1362?–1425?), normandiai hajós, aki III. Henrik hűbérese lett, 1402-ben megkezdte a Kanári-szigetek meghódítását. A tényszerűséghez az is hozzá tartozik, hogy III. Henrik már 1393-ban küldött expedíciót a Kanári-szigetekre, Gonzalo Pérez (Gonzalo Peraza) (? – ?), Almonaster ura vezetésével.

III. Henrik – miközben fellépett a muzulmán kalózok ellen – egy kiváló kasztíliai hajós, Pero Niño (1378–1453) részére – lényegében véve – kalóztevékenységre adott megbízást. Pero Niño 1404-ben a Földközi-tengeren tett több hajóutat, majd 1405-ben más feladatott kapott, az ekkor még javában zajló százéves háborúban. Kasztília – Anglia ellenében – Franciaország szövetségese volt. VI. (Őrült) Károly (1368–1422) király (Valois-ház) III. Henriktől kért segítséget. A Pero Niño vezette kasztíliai hajóhad 1405-től kezdve, 1407-ig, az Atlanti-óceánon a franciák harcát támogatta; több győzelmet aratva az angolokkal szemben.

1406-ban, a viszonylag hosszabb ideje tartó békét megtörve, a Granadai Királyság – Murcia tartomány elleni támadással – megtámadta a Kasztíliai Királyságot. Még ebben az évben a III. Henrik – és Juan de Tovar (1370 körül–1415), Cevico ura – vezette kasztíliaiak, Collejares mellett, legyőzték a VII. Muhammad (1370–1408) király (Nasszerida-dinasztia) vezette hadsereget, véget vetve a mór előrenyomulásnak.[5] A tehetséges uralkodónak nem adatott meg hosszabb élet: Nem sokkal a győzelem után, 1406 Karácsonyán, betegségben meghalt; egyéves fiára hagyva a trónt.

III. Henrik volt egy merész elképzelése: Kétszer is követeket (Hernán Sánchez de Palazuelos /?–?/,Ruy González de Clavijo /?–1412/, Paio Gómez de Soutomaior) küldött Timur Lenk (1336–1405) mongol (avagy türk) fejedelemhez, az oszmán-törökök elleni összefogás céljából; ez a terv – nyilvánvalóan – nem valósult meg.

Házassága és gyermekei[szerkesztés]

III. Henrik 1388-ban házasságot kötött Lancasteri Katalin (1372 – 1418) hercegnővel; a szertartást 1393-ban formálisan megismételték. A feleségének az apja a Plantagenêt-házból származó John of Gaunt (1340 – 1399), Lancaster hercege, III. Edward (1312 - 1377) angol király fia. A feleségének az édesanyja a herceg második felesége, Konstancia (1354 – 1394), az Ivreai-Burgundiai házból származó I. Péter (1334 – 1369) kasztíliai királynak María de Padillától (1334 körül – 1361) született, idősebbik leánya.

Gyermekeik:

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Pedro Enríquez apja az I. Péter (1334–1369) kasztíliai király által meggyilkoltatott, Fadríque Alfonso (Frigyes Alfonz) (1334–1358) volt, II. Henrik (1334–1379) kasztíliai királynak – III. Henrik nagyapjának – az ikertestvére.
  2. Van olyan forrás, amely – nyilvánvaló névelírás miatt – Ruy López de Ayala néven említi a kancellárt.
  3. Alfonz Henrik gróf 1395-ben meghalt, a források többsége szerint Franciaországban, de van olyan feltételezés is, hogy Portugáliában hunyt el; a grófnak portugál felesége volt.
  4. Az admirálisnak Pedro González de Mendoza (1340 körül–1385), I. János főudvarnagya (a korszak egyik kasztíliai költője) volt az apja. III. Henrik apja, I. János király, az ő önfeláldozásának köszönhette megmenekülését a kasztíliaiak számára katasztrófát jelentő, 1385. évi, aljubarrotai csatából. – Juan Hurtado de Mendoza, III. Henrik főudvarnagya, az admirális távolabbi rokona volt.
  5. A granadai mór uralkodók király, szultán és emír titulussal egyaránt szerepelnek a forrásokban.

Források[szerkesztés]

  • Diccionario de historia de España I-III, Madrid, 1968 – 1969.
  • Dicionário de Historia de Portugal, I-III, Lisboa, 1963 – 1967.
  • Ludwig Vones: Geschichte der Iberischen Halbinsel im Mittelalter, 711 – 1480. Reiche – Kronen – Regionen. Sigmaringen. Thorbecke Verlag. 1993.
  • Crescencio Gallego Pellitero: Síntesis histórica de los reyes en España (Años 364-1994), Vigo, 1994.
  • Britannica Hungarica Világenciklopédia, Budapest, 1994 -.
  • José Manuel Calderón Ortega - Francisco Javier Diaz González: Los Almirantes del "siglo de oro" de la Marina castellana medieval (En la España Medieval), Madrid, 2001. - ([1] - 2013. szeptember 21.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  • [2] - 2013. szeptember 21.
  • [3] – 2013. szeptember 21.
  • [4] - 2013. szeptember 21.
  • [5] - 2013. szeptember 21.
  • [6] - 2013. szeptember 21.
  • [7] - 2013. szeptember 21.
  • [8] – 2013. szeptember 21.
  • [9] – 2013. szeptember 21.
  • [10] - 2013. szeptember 21.
  • [11]- 2013. szeptember 21.
  • [12]- 2013. szeptember 21.


Előző uralkodó:
I. János
Kasztília királya
13901406
Következő uralkodó:
II. János