Szőlő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Szőlő
Close up grapes.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Core eudicots
Csoport: Rosids
Rend: Szőlővirágúak (Vitales)
Család: Szőlőfélék (Vitaceae)
Nemzetség: Szőlő (Vitis)
L.
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Szőlő témájú kategóriát.

Szőlőhegy Genf kantonban

A szőlő (Vitis) a szőlőfélék (Vitaceae) családjának egyik sok fajt és azon belül sok alfajt magába foglaló nemzetsége. Minden ide tartozó növény közös jellemzője, hogy fás szárúak, terméseik fürtökben helyezkednek el, és levelük általában tenyeresen összetett. Hazánk területén több, mint ezer éve termesztenek szőlőt. Honfoglaló őseink az akkori Dunántúlon már virágzó szőlőművelést találtak.

A szőlő hazánkban jóformán mindenütt megterem. Telepíteni elsősorban ott érdemes, ahol sok a napfény, a meleg, és tápanyagban gazdag a talaj.

A szőlőnövény részei gyökérzet, tőke, vessző[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szőlő gyökérzete mélyen hatol a talajba, ezért a tartós szárazságot is jól tűri. A gyökérzet nagy része általában a forgatás mélységében helyezkedik el, de egyes gyökérrészek sokkal mélyebbre jutnak a talajszerkezet függvényében. Magas talajvízszintű (alföldi) szőlőkben, gyakran csak 1-2 méterre lévő talajvízszintig, kötött talajon, vagy mélyrétegű homoktalajon - ha kőpad nem akadályozza - 12-13 méterig is lehatol. Oldalirányú gyökerek 6-8 méter távolságig is terjedhet.[1]

Vine-leaves.png

A talajból kiemelkedő vaskos, fás szárrész a szőlőtőke. A tőkéből hajtanak ki a vesszők, melyeken levél, kacs, virágzat, majd termés fejlődik.

Minden szőlőfürtön több szőlőszem található. Mindegyik szem egy-egy apró, zöld színű, illatos virág termőjéből fejlődik ki. A szőlőszem vékony, bőrszerű héján belül lédús gyümölcshús van. Ebben ülnek a magvak. Az ilyen termés a bogyótermés.

A friss szőlőt gyümölcsként fogyasztjuk. Erre a legalkalmasabbak a szép, nagy szemű, ropogós húsú csemegeszőlők. Fürtjei jól bírják a szállítást és a tárolást. Ezzel szemben a borszőlők vékony héjúak, lédúsak és sok cukrot tartalmaznak.

Hazai bor- és csemegeszőlő fajtáinknak egyik őse a ligeti szőlő, mely főként Délkelet-Európából származik.

Származása, elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megkövesült magok tanúságai szerint a nemzetség ősi fajai a pliocén időszakban legalábbis az északi flórabirodalom a (meleg) mérsékelt égövben mindenfelé nőttek. Termőterületük a jégkorszakban drasztikusan összezsugorodott, a Mediterráneumban és attól északra csak elszigetelt menedékekben élhettek túl. A holocén időszakban a refúgiumokban egymástól genetikailag eltávolodott szőlőfajok ismét terjeszkedni kezdtek. A nemzetség eközben holarktikus maradt: a mintegy hatvan faj többsége Kelet-Ázsiában, illetve Észak-Amerikában él.

A legnagyobb karriert az apró szemű, savanyú bogyójú ligeti szőlő (Vitis silvertis) futotta be. Ezt időszámításunk előtt 4000–5000 évvel vonták termelésbe a Kaukázuson túl, a mai Irán, Örményország, Azerbajdzsán vidékén. Ebből fejlődött ki a kerti szőlő (Vitis sativa), majd 2–3000 év termesztés eredményeként a bortermő szőlő (Vitis vinifera).

A holocén időszak elején a Kárpát-medencében is megtelepedett több szőlőfaj, egyebek között a ligeti szőlő is; ezt mára az Észak-Amerikából behozott, majd kivadult parti szőlő sokhelyütt kiszorította.

A nemzetség fajainak további besorolása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Muscadiana alnemzetség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alnemzetség három faja az USA déli tájain él. Termesztési jelentősége csak a V. rotundifoliának van, termését frissen fogyasztják és bort is készítenek belőle. Az alnemzetség tagjai nem olthatók az Euvitisekkel, és keresztezésük is csak bizonyos feltételek között sikeres.

Euvitis alnemzetség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Észak-Amerikai fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fajcsoport tagjai gyengébb minőségű termést adnak mint európai fajtársaik, azonban ellenállnak az amerikai eredetű szőlőbetegségeknek, a filoxérának, a peronoszpórának és a lisztharmatnak. A filoxéra jellemző kártétele miatt a szőlőtermesztésben elsősorban alanyfajtaként használatosak. Az ún. direkt termő szőlőfajták valamely szülője az észak-amerikai fajtacsoport tagja, boruk azonban magas metil-alkohol tartalma miatt nem egészséges.

Kelet-Ázsiai fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Érzékenyek az amerikai szőlőbetegségekre.

Földközi-tenger melléki (európai) fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szőlőtermesztés és bortermelés számára legfontosabb fajok, alfajok és változatok tartoznak ide.

A szerkesztők által eddig be nem sorolt további fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Termésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

szőlőfürt

Minden szőlő gyümölcsei 6-300 szemből álló fürtökben rendeződnek el. A szemek színe igen változatos, egy faj alfajainál akár eltérő is lehet. Jellemző szín a fekete, a kék, az arany, a zöld, a lila, a piros, a rózsaszín, a barna, a barackszín és a fehér.

Felhasználásuk sokrétű: készülhet belőlük lekvár, gyümölcslé, bor vagy szőlőmagolaj.

Terméstípusa: bogyótermés.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kriszten György:Tavasztól őszig a szőlőben Mezőgazdasági kiadó Budapest 1979 ISBN 963-230-065-3
  2. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v Priszter 1999

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szőlő témájú médiaállományokat.