Kárpát-medence

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kárpát-medence (Európa)
Kárpát-medence
Kárpát-medence
Pozíció Európa térképén

A Kárpát-medence a Kárpátok, az Alpok és a Dinári-hegység vonulatai által körbevett nagy kiterjedésű medence Közép-Európában, nagyjából a Duna középső folyásának vízgyűjtőterületét foglalja magába.

A Kárpát-medence területén ma számos ország osztozik, ezek Magyarország és Szlovákia teljes egészében, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovénia és Ukrajna pedig kisebb-nagyobb területrészekkel.

A kifejezés használata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kárpát-medencével átfedést mutató földrajzi fogalmak a Duna-medence és a Pannon-síkság. A Duna-medence jóval tágabb földrajzi egység, amely a Duna egész vízgyűjtő területét felöleli Németországtól Ukrajnáig. A Kárpát-medence ennek a hatalmas földrajzi területnek egy kisebb egységét, nagyjából a középső részét alkotja. A Pannon-síkság kifejezést ezzel szemben nagyjából ugyanarra a területre használják, mint a Kárpát-medencét. A két fogalom közötti különbség az, hogy míg a Kárpát-medence egy egységes területi egészt jelöl, amelyhez alföldi és hegyvidéki területek egyaránt hozzátartoznak, addig a Pannon-síkság alatt a középső Duna-medence valamennyi alföldi, sík vidékét értik, vagyis Európa legnagyobb hordalékkúpját, a folyók által feltöltött sík felszínt. Így a Pannon-síkság magában foglalja például Ausztria, Csehország vagy Közép-Szerbia sík vidékeit is (Bécsi-medence, Morva-medence, Morava-völgy), de nem tartozik hozzá például a Dunántúli-középhegység vagy Erdély, amelyek a Kárpát-medencének szerves részét képezik. A nemzetközi földrajzi irodalomban a régió megjelölésére a Pannon-síkság (angolul Pannonian Plain) elnevezést használják, míg Magyarországon a Kárpát-medence kifejezés használatos a történelmi hagyomány alapján.

Földtörténet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kárpát-medence általános topográfiája és kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az emberi települések hálózatának kialakulását nagyban befolyásolják a földrajzi környezet adottságai. Nemcsak a domborzat, vagy a folyók, hanem a nyersanyaglelőhelyek is.

A Kárpát-medence geológiai adottságai földtörténetileg érdekes, változatos folyamatok révén jöttek létre. A medence-aljzat sávos (pásztás), parkettaszerű szerkezete a legkülönbözőbb földrajzi helyeken kialakuló lemezdarabokból áll össze, melyek részben összeforrtak és már inaktívak. Az egyetlen tektonikailag aktív lemez-szegély az úgynevezett Balaton-Darnó vonal, ennek irányát a Balaton jól mutatja. A fekükőzeteket (kristályos és palás rétegek) vastag „diluviális” üledék fedi, csak a Sopron-Kőszegi hegységben bukkan helyenként a felszínre, nyersanyagként jelentéktelen mennyiségben és minőségben.

A Kárpát-medence földrajzilag kevésbé jól körülhatárolható képződmény, mint történelmileg. Elsősorban a Kárpátok gerince által határolt terület megnevezésére használják, ez azonban csak Magyarország ezer éves határait jelenti, nem a természettudományos meghatározását. A medence földrajzi és geológiai meghatározása ettől eltérő. Földrajzilag a Kárpátok, Alpok és Dinaridák által bezárt hegyközi medence, tehát a belső síkságok felé néző hegylábaknál kezdődik. Geológiailag a Tethys-óceán egyik üledékgyűjtő medencéje, amelyből a Kárpátok kiemelkedett az alpi orogén fázis során. Ennek határa a Kárpátok külső hegylábainál vannak.

Nyugaton az Alpokalja, délen részben a Dráva-Száva vidéke határolja. Minden ezen belüli tájegység önálló módon alakult ki, más és más geológiai eredettel rendelkezik. E fő – geológiailag is elkülönülő – tájegységek a következők: Felvidék (Felföld), Nagyalföld és Kisalföld, Erdélyi-medencék, Erdélyi-középhegység, Északi- és Dunántúli-középhegység, Dunántúli-dombság, Mecsek. Felépítésében elsősorban fiatal (neogén és kvarter) medenceüledékek vesznek részt, amelyekből mintegy szigetekként állnak ki a túlnyomóan mezozós kőzetekből és/vagy neogén vulkanitokból álló hegységeink.[1] A földtörténeti előzmény egyfelől a domborzati- és vízföldrajzi sajátosságok kialakulásáért felelős, másfelől viszont determinálja azt a gazdag ásványi nyersanyagbázist, mellyel a Kárpát-medence, és ezzel Magyarország rendelkezett.

A legkorábbi nyersanyag-kiaknázás a térségben a sóbányászat volt. A sótelepek kialakulása a larámi orogén fázist (globális hegységképződési folyamat a kréta végén) követően a földtörténeti harmadidőszak során ment végbe. A Déli-Kárpátok kiemelkedése miatt a korábbi egységes Tethys-öböl a területen kettéosztódott, az északi oldalon, az erdélyi Paratethys medencében sekélytengeri, nagy vastagságú sótelepek halmozódtak fel. A sóképződésnek e módja a lassú térszín-süllyedést igényli: a bepárlódó, lefűződött sekélytengeri brakkok folyóvízi ellátást, a sekélytengeri öblök a süllyedéssel folyamatos tengervíz-vízutánpótlást kaptak, miközben a kivált só egyre vastagabb rétegekben halmozódott fel (például a Holt-tenger vízutánpótlását a Jordán biztosítja, egyébként lefolyástalan, mert a Jordán nem képes annyira megtölteni a medret, hogy összeköttetés jöjjön létre a világtengerekkel, így erős sókiválás tapasztalható az ultrasós vízből). A süllyedés a miocén közepén indult meg, helyenként ma is megfigyelhető, leginkább a Kőrösök vidékén. A későbbi tektonikus mozgások során a sórétegek több helyen meggyűrődtek, sódiapírok alakultak ki, amelyek utóbb több helyen a felszínre bukkantak. A szovátai Medve-tó környékén a mai napig találhatók felszíni sókibúvások.

A só mellett természetesen egyéb nyersanyagok is képződtek. A Kárpát-medence részeinek kialakulása során végbement vulkanizmus gazdag érctelepeket hozott létre. Az iniciális vulkanizmus nagyjából a mai Kárpátok külső ívén kezdődött, majd a Kárpát-medencén belül délkeletről északnyugat felé tolódott (első ütemben Nándorfehérvár-Temesvár-Arad-Kolozsvár vonalban, másodikban Pécs-Debrecen, harmadikban Zágráb-Miskolc sáv), majd a szinorogén fázis ugyanezt a mozgásirányt követte a Nándorfehérvár-Nagyvárad, később a Balaton-Darnó vonalban. Ezek a jura-alsó kréta idejére tehetők, összefüggésben a Tethys felnyílásával, a húzóerők és a tértágulás okozta árkos beszakadások és térszínsüllyedés miatt. A még korábbi, triász vulkanizmust a Balaton-felvidék diabáz, gabbró és kvarcporfír előfordulása jelzi. A jelentős ásványi nyersanyagképződéssel járó paleogén folyamatok hozták létre a Kárpát-medence belsejében a paleocén-eocén vulkáni ívet, mely Zalaegerszegtől Recskig húzódott. Ennek eredménye többek közt a recski rézelőfordulás. A miocénben gyakorlatilag az egész középhegységi öv aktív volt, majd a vulkanizmus vonalban haladt, melynek első tagja a Visegrádi-hegység (szentendrei Kő-hegy, dunabogdányi Csódi-hegy), innen folytatódik a Börzsönyön, Mátrán, Zempléni-hegységen, a Felvidék (Eperjes-Tokaji-hegység) és az Északkeleti-Kárpátok vulkáni hegységein át a Keleti-Kárpátokig (Hargita), illetve az Erdélyi-szigethegység déli részén, az Aranyos völgyétől délre elterülő Erdélyi-érchegységig. A vulkáni tevékenység fő időszaka a földtörténeti miocén kor (kárpáti, bádeni és szarmata emelet – a Paratethys önálló rétegtani besorolásának megjelöléseivel) volt. A Kárpáti vulkáni ív tagjai nyugatról kelet felé egyre fiatalodnak, nagyjából hasonlóan a forrópontos vulkanizmushoz (Hawaii, Seychelle, Kurill, Yellowstone, stb). Ennek ellenére nem a lemez forrópont feletti mozgása okozta, hanem a felszakadó törésvonalak aktivitásának eltolódása. Ezt a vulkanizmus jellege igazolja: nem híg bazaltos, kiömléses tevékenység folyik, amely pajzsvulkánokat hoz létre, hanem andezites összetételű, robbanásos kitörést produkáló. A Csódi-hegy lakkolitja például nem is kitörés eredménye, hanem felszín alatt megrekedő intrúzió. Helyenként még a bazalt is megrekedt egy-egy felszínközeli magmakamrában, a somoskői bazaltoszlopok a tanúi ennek. Az ilyen összetételű és eredetű vulkanizmus fontos az ásványkincsek kialakulásában, hiszen míg a hawaii bazaltvulkánok gyakorlatilag semmilyen ásványkincset nem állítanak elő, addig a törésvonalak mentén felszakadó – vagy szubdukciós árok ellenoldalán lévő – vulkanizmus a kihűlés pneumatolitos és hidrotermális fázisában gazdag ásványlelőhelyeket – ércteléreket, zeolitokat, stb. – hoz létre. Az andezites, kvarcandazites, riolitos szubvulkáni testek kialakulásával kísért vulkanizmus lezárásaként a magmamaradék gőzeiből, gázaiból, melegvizes oldataiból a kőzetek repedéseiben érctelérek, elsődleges ércelőfordulások rakódnak le. A Keleti-Kárpátokban a mai napig megfigyelhetők egyes vulkáni utóműködések, gáz- és gőzkifúvások és szénsavas, ún. borvíz feltörések (Tordai hasadék, Büdös-tó, Szováta, stb), a középhegységi területeken pedig sok helyen magas a geotermikus energia szintje, amely hévizes feltörésekkel jár együtt. Végül a pliocénben a Paratethyst szegélyező „frissen” kiemelkedett hegyvidék szolgáltatta a Dés-Brassó, Eperjes-Radna vonalakon, valamint a Felvidék nagy részén található (nemes-)fémbányák készleteit létrehozó vulkanizmust.

A Nagy- és Kisalföld egy mély, egykori tengermedence feltöltődésével jött létre. Amikor ez a süllyedék a Kárpátok felgyűrődésével elzárult a Tethys maradékát képező Paratethystől, a teljes Kárpát-medence – egy kis kivételtől eltekintve – gyakorlatilag egyetlen nagy vízgyűjtőterületté vált. Ennek összes csapadékvize a Vaskapu-szoroson keresztül a Dunában hagyja el a medencét (kivétel: Olt, melynek azonban kicsi a vízgyűjtője). Az Alföld aljzatát alkotó fekükőzeteket átlag három kilométer vastag, de helyenként 8 km-t is elérő vastagságú üledék fedi a miocén-pliocén-pleisztocén korú folyóhordalékból (következésképp a Dunántúli és Északi középhegység egy igen magasra emelkedő mezozós hegységrendszer, amelynek csak a legteteje látható). A mai síkvidékeket valamikor összefüggő víz borította, egészen addig, amíg az üledék magassága el nem érte a Vaskapu tengerszint feletti magasságát. A Duna esése Visegrádtól Bácsig alig két méter, és mind a Tisza, mind a Duna a síkságon alsószakasz-jellegű. A Dunántúli- és Északi középhegység a fekükőzetekből emelkedik ki, gyökérrégiójuk tehát mélyen található. A kiemelkedés még a jura időszakra tehető (az amerikai Sziklás-hegységgel, valamint az Alpok első kezdeményeivel egyidőben), melyet a felszíni fedőkőzetek összetétele mutat (vörös, agyagos, ammoniteszes mészkő, sok helyen bauxittal, amely korabeli karsztosodásra utal).

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Makrorégiók: északi (sárga), nyugati (rózsaszín), Alföld (zöld), keleti (kék)

A Kárpát-medence Európa legnagyobb hegységközi medenceegyüttese, amely a miocén kori felszínfordulat után, a Kárpátok kiemelkedésével és a belső területek besüllyedésével, majd a pliocén kori Pannon-tenger kiszáradása során alakult ki.

A talaj vastagsága változó, legvastagabb Pozsonytól egészen Győrig.

Bár a csapadék nem bőséges, a növényzet számára általában elegendő mennyiségű eső esik, és a Kárpát-medence igen fontos mezőgazdasági régió, a hatalmas kiterjedésű lösztalajjal borított síkságok rendkívül termékenyek.

A Kárpátok hegyvonulatai gazdagok a különböző ércekben, mint a vasérc és a réz. A történelem folyamán nagy gazdasági szerepet játszottak az Északi- és Keleti-Kárpátok aranylelőhelyei és sóbányái.

Tájegységek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kárpát-medence földrajzi tájegységei nem minden esetben felelnek meg a politikai államhatároknak, hanem több országhoz is tartozhatnak.

Horvátország teljes Kárpát-medencei területe összefoglaló néven Dráva-Száva-vidék vagy kontinentális Horvátország (Kontinentalna Hrvatska), Románia a tágabb értelemben vett Erdély (Transilvania), Ukrajnáé Kárpátalja (Закарпатська область). Szlovénia Kárpát-medencei területe a Muravidék (Pomurska) közigazgatási régióban terül el, Ausztriáé zömmel Burgenlandban, Szerbiáé pedig főleg a Vajdaságban (Vojvodina).

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az őskortól a magyar honfoglalásig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kárpát-medence területén több helyen is megtalálták az ősember emlékeit. A korai ősember (késői előember) maradványát Vértesszőlősön, a neandervölgyi ember legfontosabb leleteit pedig a Bükk-hegységben találták meg („Samu” maradványai, Subalyuk, Istállóskői-barlang, Szeleta-barlang).

A Homo sapiens megjelenése a területen mintegy 20 000 évvel ezelőttre tehető. Az érdi barlangban talált emlékekből ismert érdi ember használta az első ismert hústároló vermet. Az i. e. 6. évezredben megjelenő első újkőkori földművesek számára a Kárpátok viszonylagos védelmet biztosítottak, a földművelésre és állattartásra egyaránt alkalmas síkságok és a vízbőség vonzotta a különböző népcsoportokat. Az Erdélyben az i. e. 5. évezredben virágzó Vinča–Tordos-kultúra tekinthető egyes kutatások szerint a világ első írásos műveltségének. (Az 1961-ben felfedezett híres tatárlakai lelet a sumer írásnál valószínűleg 1000 évvel előbbi időből származik.)

A legkorábbi név szerint is ismert népek a vaskor idején az Alföld vidékén a lovasnomád szkíták törzsei, a hegyekben és dombvidékeken pedig az illír törzsek közé tartozó pannonok és azalok, a különböző kelta népcsoportok (eraviszkuszok, boiok, ózok, szkordiszkuszok, kotinuszok), valamint a trák törzsekhez tartozó dákok. Később újabb lótartók, a szarmaták jelentek meg, valamint az első germán népek, a kvádok és markomannok. Az 1. század során a Római Birodalom elfoglalta a Dunántúl területét, majd Erdélyt. Az előbbi Pannonia tartomány, az utóbbi Dacia tartomány részét képezte. A 3. századtól az Ázsiából meginduló népvándorlás során egyre gyakoribbá váltak a rómaiak elleni barbár támadások. A rómaiak ezért előbb Daciából, majd az 5. században Pannoniából is kénytelenek voltak kivonulni és a helyüket új népek vették át: a germán törzsekhez tartozó vandálok és gótok, majd a lovasnomád hunok. Attila király hatalmas eurázsiai birodalmának a Kárpát-medencében volt a központja.

A hunokat birodalmuk bukása után a herulok, longobárdok és gepidák, majd a 6. században az avarok követték. Az utóbbiak Baján vezetésével alapították meg egységes Kárpát-medencei államukat, amely mintegy 250 évig állt fenn. A Kárpátok völgyeibe (a mai Szlovákia és Erdély vidékére), valamint az északi és dunántúli középhegységekbe a szlávok törzsei költöztek, akik az avaroknak határőrnépekként szolgáltak. Az avarok uralma a 9. században dőlt meg, amikor Nagy Károly a Frank Birodalomhoz csatolta a Dunántúlt, a terület népét pedig keresztény hitre térítette. Az Alföld és Erdély avar fejedelmei ugyanakkor bolgár fennhatóság alá kerültek. A század második felében a szláv Morva Birodalom vonta rövid időre ellenőrzése alá a Kárpát-medence északi és nyugati területeit. A morva és bolgár uralomnak a magyar honfoglalás vetett véget 895-ben. A magyarok fokozatosan az egész Kárpát-medencét ellenőrzésük alá vonták, majd 1000-ben a Magyar Királyság alatt egyesítették a terület népeit. A Kárpát-medence története során egyedül a magyaroknak sikerült tartós államot létrehozniuk a területen.

A magyar történelem ezer éve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A honfoglalástól 1918-ig a Kárpát-medence népeinek története túlnyomó részt a Magyar Királyság keretében zajlott. A honfoglalás kori magyar fejedelmek korszakát 1000-től a Magyar Királyság uralma követte, amely történelmének legnagyobb részében szinte az egész Kárpát-medencét magában foglalta. Ez alól csak a 150 éves török hódoltság kora, valamint Erdély 1540-1867 közötti különállása jelentett kivételt.

Részletesebb leírás:

1918 után: nyolc ország történetének keretében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Magyar Királyság területének felosztása 1920-ban (trianoni békeszerződés)

1918-tól, illetve hivatalosan 1920-tól (Trianon óta) Magyarország állami területe a Kárpát-medence középső részére korlátozódott. Ettől az időtől kezdve magyar történelem alatt tehát a mai Magyarország területének történetét és a kisebbségi magyarok történetét értjük. A Kárpát-medence Magyarországon kívülre került részeinek politikai története 1920-tól négy megnövekedett területű, illetve újonnan születő állam történelmeként zajlott tovább. Ezen államok száma 1945-től ötre, majd az 1990-es évektől hétre emelkedett.

Részletesebb leírás:

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2011-ben 25 millió 700 ezer lakója volt, ami 1,1 millióval kevesebb a 10 évvel korábbinál.A magyar nyelv beszélőinek száma a Kárpát-medence területén kb. 14,5 millió (nagyjából 60%), ebből 10 millióan Magyarországon, 2,5 millióan Romániában, 1 millióan Szlovákiában, 700 ezren a volt Jugoszlávia területén, 250 ezren Kárpátalján, 50 ezren Ausztriában élnek. A magyar nemzetiségűek száma hivatalosan: 8,5 millió Magyarországon, 1,2 millió Romániában, 0,5 millió Szlovákiában, 0,3 millió Szerbiában, 150 ezer Kárpátalján, nagyjából 1 millió fő a legutóbbi népszámláláson nem nyilatkozott nemzetiségéről, közülük 500 ezren élnek Magyarországon és 400 ezren Dél-Szlovákiában, 100 ezren a Vajdaságban. [2]

Legnagyobb települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Név Ország Népesség
1. Budapest Magyarország 1 744 665 fő (2014. jan 1.)[3] +/-
2. Belgrád Szerbia 1 659 440 fő (2011)[4] +/-
3. Pozsony Szlovákia 425 459 fő (2007)[5] +/-
4. Kolozsvár Románia 324 576 fő (2011. okt 1.)[6] +/-
5. Temesvár Románia 319 279 fő (2011)[7] +/-
6. Brassó Románia 253 200 fő (2011)[8] +/-
7. Kassa Szlovákia 234 596 fő (2006) +/-
8. Újvidék Szerbia 341 625 fő (2011)[9] +/-
9. Debrecen Magyarország 203 914 fő (2014. jan 1.)[10] +/-
10. Nagyvárad Románia 196 367 fő (2011)[11] +/-
11. Miskolc Magyarország 161 265 fő (2014. jan 1.)[12] +/-
12. Szeged Magyarország 161 921 fő (2014. jan 1.)[13] +/-
13. Arad Románia 159 074 fő (2011)[14] +/-
14. Nagyszeben Románia 154 841 fő (2002) +/-
15. Pécs Magyarország 146 581 fő (2014. jan 1.)[15] +/-
16. Marosvásárhely Románia 145 943 fő (2007)[16] +/-

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Antal Sándor, i. m. 5. old.
  2. Hová tűnt több mint egymillió magyar?Magyar Nemzet, 2013. május 9.
  3. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  4. Statistical yearbook of Belgrade (PDF,) (2011) 
  5. Bratislava - hlavné mesto Slovenskej republiky - Okres Bratislava - VUC Bratislavský (szlovák nyelven) (PHP). Obce.info, 2007. március 21. (Hozzáférés: 2008. november 6.)
  6. HARTA INTERACTIVA Cum s-a schimbat ierarhia marilor orase din tara si cat de mult a scazut populatia in fiecare judet. Au mai ramas doar doua orase de provincie cu populatia de peste 300.000 de locuitori (román nyelven). Hotnews.ro, 2013. július 5. (Hozzáférés: 2013. június 23.)
  7. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate definitive: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  8. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate definitive: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  9. 2011 Census of Population, Households and Dwellings in The Republic of Serbia: Ethnicity – Data by municipalities and cities PDF – Statistical Office of Republic Of Serbia, Belgrade. 2012. ISBN 978-86-6161-023-3 (Hozzáférés ideje: 2012. november 30.) (szerbül és angolul)
  10. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  11. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate definitive: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  12. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  13. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  14. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate definitive: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  15. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  16. Romániai statisztikai hivatal népességadatai megyékre és településekre bontva. (Hozzáférés: 2009. február 24.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kárpát-medence témájú médiaállományokat.