Török hódoltság
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A török elleni harcokkal a Török háborúk Magyarországon c. összefoglaló szócikk foglalkozik.
A török hódoltság a Kárpát-medence területének az Oszmán Birodalom uralma alatt álló része volt Buda 1541-es elfoglalásától közel másfél évszázadig, a terület Habsburg irányítás alatt történt felszabadításáig (1686-1699). A török hódoltsági terület a mai Magyarország területének zömét, valamint a mai Horvátország és Szerbia északi részét foglalta magában (Délvidék). A Temesköz (a mai Szerbia és Románia területén) hol a török hódoltsághoz, hol az Erdélyi Fejedelemséghez (Partium) tartozott. A török hódoltság idején épült fel a Tisza első állandó hídja: a szolnoki török-kori híd.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
1541-ben az Oszmán Birodalom elfoglalta Budát. Ezzel a Magyar Királyság három részre szakadt: a Királyi Magyarországra, a Keleti Magyar Királyságra (1570-től Erdélyi Fejedelemség), illetve a hódoltság területére. A következő negyed században a törökök elfoglalták az ország területének 40%-át, amit aztán kisebb-nagyobb hódításokkal tovább bővítettek.
[szerkesztés] Államszervezet
Az Oszmán Birodalom jogrendszere a muzulmán jogon, a saríán nyugodott. Az igen sokféle vallású és szokású nép felett uralkodó oszmán szultánok azonban már igen korán rákényszerültek, hogy ezt a helyi viszonyokhoz igazítsák. Erre a kánun, a török világi jog szolgált, amely megkísérelte enyhíteni a muszlim és nem muszlim népesség közötti egyenlőtlenséget. Az egész birodalomra kiterjedő mellett a világi hatalom minden tartománynak külön-külön, a helyi szokásokat figyelembe véve alkotta meg a helyi kánunt, és iránymutatásokat tartalmazott közigazgatási, bíráskodási és pénzügyi kérdésekben. A budai vilájetnek is volt ilyen helyi „törvénykönyve”, de csak nagyon kevés pontban tért el a birodalmi törvénytől. 62 pontja a különféle adónemeket, piaci helypénzt, bel- és külföldi áruk elvámolásának menetét szabályozza, valamint egyetlen büntetőjogi bejegyzés szerepel benne. A többi kérdésben a vallási jog alapján jártak el.
Az új rendszer bevezetésekor I. Szulejmán az átmenet simábbá tétele érdekében elrendelte, hogy a tartomány őslakosai (bizonyos vonatkozásokban) saját szokásaik és törvényei szerint élhessenek tovább, saját bírájuk ítélkezzen felettük. A szultán Werbőczy Istvánt bízta meg ezzel a tisztséggel, azonban a török előljáróknak gyorsan elege lett a folytonos panaszkodásból és magyar jogra hivatkozásból, és rövid úton megszabadultak Werbőczytől (állítólag a budai pasa mérgeztette meg). Ezután ezt a posztot senki nem töltötte be.[1]
[szerkesztés] Közigazgatás
A törökök a meghódított területeket vilajetekre, azaz katonai célú közigazgatási egységekre osztották fel. A vilajetek élén a beglerbég, vagy más néven a pasa állt. A magyar területen megszervezett vilajetek a következők voltak:
- Budai - 1541-től
- Temesvári - 1552-től
- Egri - 1596-tól
- Kanizsai - 1600-tól
- Váradi - 1660-tól
- Érsekújvári - 1663-tól
Magyarországon a legelső és végig a legfontosabb a Budai vilajet volt. Közép-Magyarországon kívül a Bánságot is Budáról irányították. Itt volt a hódoltsági terület központja, melynek élén a budai pasa állt, aki rangban a később alapított vilajetek beglerbégjei felett állt. Ezt mutatta az is, hogy 1623-ig időnként, azután folyamatosan vezíri rangú ember állt a budai vilajet élén.[2] Ezt követte 1552-ben a temesvári vilajet, majd sorban a többi. A vilajeteket szandzsákokra osztották, azokat pedig nahijékre. A szandzsákokat a bégek vezették, a nahijék élén pedig az aga állt. Mivel egy-egy szandzsákot egy-egy vár köré szerveztek meg, számuk a határ közelében nagyobb, biztosabb területeken kisebb volt.[3]
Ezeknek a területeknek jelentős katonaságot és hivatalnoki gárdát kellett ellátniuk. Az egyes egységek főhivatalnokai tanácsadó testületet alkottak (díván). Ilyen főhivatalnok volt például a defterdár (adószedő), a kádi (bíró) és a mufti (törvénytudós, egyházjogász). A belső rendet a janicsárok és a szpáhik tartották fenn. A janicsárok többségben elrabolt gyermekekből képzett-, a szpáhik pedik lovas katonák voltak.
[szerkesztés] Igazságszolgáltatás
Az igazságszolgáltatást a helyi szinten a választott bírók végezték. Ezek felett állt a kádi, a hódoltságban összesen két ilyen személy volt.
[szerkesztés] Gazdaság
[szerkesztés] Földbirtokviszonyok
A török birodalomban a meghódított területeken, minden föld és a rajta élők a szultán tulajdonának számítottak. Ezeket a birtokokat két részbe lehet sorolni:
- hász-birtok: a szultán magánkezelésű birtoka
- az adomány- és szolgálati birtokok. Ezekből kaptak a hivatalnokok és a hűbéres lovas katonák. A birtokokat csak használatra kapták, és azok nem voltak örökíthetőek. Két típusa volt:
- a ziámet, amely 20-100 ezer akcse jövedelmű birtok,
- a tímár, amely 20 ezer akcsénál kevesebb jövedelmű birtok.
A birtokokat a szultán meghatározatlan időre adta ki, ezért ott rablógazdálkodást folytattak.
[szerkesztés] Az adórendszer
A törökök a zökkenőmentes átállás érdekében figyelembe vették a korábbi magyar adózási szokásokat, és azon nem sokat változtattak. Az adók leginkább az itt élő jobbágyokat terhelték, ugyanis öt helyre kellett adózniuk:
- Állami adó: közvetlenül a szultáni kincstárba ment
- haradzs (50 akcse, ami 1 forint), melyet a nem muzulmán lakosok fizettek
- bégnek fizetett adó, amit a vilajetek fejlesztésére fordítottak
- földesúri adó: ezt a települések adóköteles lakosai pénzben és terményben fizették a földesuraknak.
- egyháznak befizetett adó
[szerkesztés] Városok a hódoltságban
[szerkesztés] Buda
Buda a hódoltság korában élénk közigazgatási és kereskedelmi központ. Az Oszmán Birodalom egyik legnagyobb vilajetjének székvárosa. Evlia Cselebi szerint kettős, vastag és erős fala volt, mely a Veres palotától az Ova-kapuig terjedt.
A hódoltság korabeli Buda legfontosabb épületei a Kizil Elma palota, a Szulejmán khan dzsámija, a Fethia dzsámi, az Orta dzsámi és a Tojgun pasa dzsámija.
A városon kívül feküdt a Gül Baba türbéje. A Gellért-hegyen pedig a Hizir baba kolostora.
[szerkesztés] Esztergom
Esztergom 1543 és 1683 között volt a török hódoltság része egy évtized kivételével. Az esztergomi szandzsák központja, és az oszmán birodalom fontos végvára volt, ahonnan támadásokat indítottak a felvidéki bányavárosokba. Fontos dunai átkelőhely volt, és ezért is állandó ostromoknak volt kitéve.
Evlia Cselebi részletes leírást ad a korabeli városról, és az ott folyó építkezésekről. A törökök nem csak az várat erősítették meg, hanem fürdőket, mecseteket, sőt 1587-re Duna-hidat is építettek. Az Özicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámi a Duna mentén a birodalom legészakibb dzsámija, ami ma is látogatható. A várost Sobieski János lengyel király vezetésével mentették fel 1683-ban, az évszázados harcok alatt azonban Esztergom lakossága jócskán megfogyatkozott.
[szerkesztés] Pécs
A mohácsi csata után (1526) Nagy Szulejmán seregei kifosztották Pécset, lemészárolták a lakosságot, és felégették a várost.
Az ország véleménye megosztott volt abban a tekintetben, ki legyen a magyar király. Pécs városa Habsburg Ferdinándot támogatta, Baranya vármegye többi része azonban Zápolya (Szapolyai) Jánost. 1527 nyarán Ferdinánd legyőzte Zápolya seregeit, és november 3-án megkoronázták. Ferdinánd megjutalmazta a várost hűségéért, felmentette az adózás alól, és ezzel lehetőséget nyújtott a város újjáépítésére és megerősítésére.
1529-ben a törökök újra elfoglalták Pécset, és Bécs ellen vonultak. A törökök kényszerére a város elfogadta Zápolyát királynak, aki azonban nem sokkal ezután, 1540-ben meghalt. 1541-ben a törökök csellel elfoglalták Budát, és utasították Izabellát, Zápolya özvegyét, hogy adja nekik Pécset, amely stratégiai fontossággal bírt. Pécs lakói az ellenállás mellett döntöttek, sikeresen meg is védték a várost, és hűséget esküdtek Ferdinándnak, aki eleinte segítette a várost, később azonban tanácsadói javaslatára inkább Székesfehérvárra és Esztergomra összpontosított. Pécs lakói tudták, hogy Ferdinánd segítsége nélkül nem tudják tartani a várost, ezért 1543 júniusában önként megnyitották a kapukat az oszmán sereg előtt.
Miután elfoglalták az oszmán hódítók, megerősítették és igazi keleti várossá formálták Pécset. A templomokat mecsetté alakították (törökül cami, ejtsd dzsámi – két dzsámi ma is áll, de az egyik már keresztény templom lett), török fürdők, türbék épültek, Korán-iskolákat alapítottak (medresze), a Tettyén szufi kolostort is építettek (tekke). Pecsuj (Pécs) jelentős balkáni kereskedővárossá alakult, aminek szépségét a híres török utazó, Evlija Cselebi Isztambulhoz hasonlítja. Kiemeli a tiszta vizű patakok jelenlétét és fontosságát a városban. Mint gazdag oszmán kereskedőváros, Pécs száz éven át a béke szigete volt a körülötte forrongó háborús zűrzavarban.
1664-ben Zrínyi Miklós seregei Pécshez értek. Zrínyi tudta, hogy ha be is veszi a várost, nem tudja tartani, olyan mélyen volt bent oszmán területen. A Mecsekről mozsárágyúkkal lövette szét, majd kifosztotta és felégette; a várát viszont nem sikerült bevennie. A középkori Pécs ezzel el is pusztult. (lásd: bővebben Pécs ostromáról)
Buda felszabadítása után (1686) a keresztény sereg Pécs felszabadítására indult. Az elővéd be is tört a városba, és kifosztotta. A törökök látták, hogy nem fogják tudni tartani a várost, ezért felégették, és behúzódtak a várba. Badeni Lajos serege október 14-én elfoglalta a várost és lerombolta a várba vezető vízvezetéket. A várban rekedt törököknek így nem volt más választásuk, október 22-én feladták a várat is. A városban haditörvényszék uralkodott, Karl von Thüngen parancsnok irányítása alatt. A bécsi udvar először el akarta pusztítani a várost, de később úgy döntött, megtartja, hogy ellensúlyozza a még mindig török kézen lévő Szigetvár befolyását.
[szerkesztés] Életkörülmények
A hódoltság ideje alatt az ország nagy része pusztulásnak indult. Sok terület elnéptelenedett, így például a határterületek az állandó harcok miatt. Az elnéptelenedett vidékekre később beköltöztek a környező országokban élő népek (például oláhok, rácok, szlovákok). A pusztulás ellenére voltak olyan városok, melyek fejlődtek.
[szerkesztés] Források
- ^ Fekete, Lajos, Nagy Lajos. Budapest története a török korban. Budapest: Akadémia Kiadó, 71-72. o (1986). ISBN 963 05 4394 X
- ^ Fekete, Lajos, Nagy Lajos. Budapest története a török korban. Budapest: Akadémia Kiadó, 77. o (1986). ISBN 963 05 4394 X
- ^ Száray, Miklós. Történelem VII. - A kora újkor Magyarországon 1490-1711. Budapest: Műszaki Könyvkiadó, 39. o (2000). ISBN 963 16 2265 7
[szerkesztés] Irodalom
Hegyi Klára: Egy világbirodalom végvidékén, Gondolat, 1976
