Nagyboldogasszony-bazilika (Székesfehérvár)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagyboldogasszony-bazilika
Szekesfehervar Romkert 01.JPG
Vallás Keresztény
Felekezet Római katolikus
Építési adatok
Építése 1018 k. - 1500 k.
Stílus Román, gótikus
Felszentelés 1038
Elérhetőség
Település Székesfehérvár
Elhelyezkedése
Nagyboldogasszony-bazilika (Székesfehérvár)
Nagyboldogasszony-bazilika
Nagyboldogasszony-bazilika
Pozíció Székesfehérvár térképén
é. sz. 47° 11′ 30″, k. h. 18° 24′ 38″Koordináták: é. sz. 47° 11′ 30″, k. h. 18° 24′ 38″

Az egykori székesfehérvári Nagyboldogasszony- (vagy Szűz Mária) -bazilika maradványai az államalapítás korából fennmaradt építészeti emlékek Fehérvár Belvárosában. Sok uralkodót koronáztak meg falai között, ezért gyakran említik koronázó bazilika néven is.

A székesfehérvári Szűz Mária-prépostság sok tekintetben egyedülálló volt. Szent István királynak a Szentföldre vezető zarándokút mellett épített magánegyháza a középkori Magyarország király- és királyné-koronázásainak, királyi esküvőknek, temetkezéseknek a helyszíne lett. Itt őrizték évszázadokon át a koronát és a koronázási jelvényeket, valamint a fontos iratokat. Számos sorsfordító eseménynek, országgyűlésnek, országnagyok tanácskozásának keretéül szolgált e hely.

Építéstörténet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első királyunk, Szent István kezdte építtetni (német székesegyházak mintájára) a XI. század elején, végső nyughelyéül. A XI. században elkészülte után a maga 60×30 m-es alapterületével és kb. 30 m-es belmagasságával a korabeli Európa egyik legnagyobb bazilikája volt.

Szent István korabeli bazilikája háromhajós, négy tornyos és valószínűleg két szentélyes volt. Déli oldalához kerengő is csatlakozott.

Az épület évszázadokat átívelő rendkívüli jelentősége arra vezethető vissza, hogy a templom falai között – pontosabban a templom közepén – nyugodott az 1083-ban szentté avatott István király (†1038). Szarkofágja ma is látható az ő tiszteletére felépített mauzóleumban. Fiát, az ugyancsak akkor szentté avatott Imre herceget (†1031) már előbb eltemették. Kriptáját a déli hajó második és harmadik pillére között tárták fel.

Szent István után trónra lépő királyokat már itt koronázták meg és sokuk ide is temetkezett.

Átalakítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1327-ben Károly Róbert király, mivel a templomba kívánt temetkezni, részben beboltoztatta főhajót. 1426-ban az itáliai származású Ozorai Pipó gótikus stílusban újjáépítette a bazilika délnyugati (Városháztér felőli) tornyát. Így a templom eddigi szimmetria-egyensúlya megbomlott, mivel ez a torony jóval magasabb volt, mint a homlokzat másik északnyugati tornya. Becslések szerint 65–70 m magas lehetett az úgynevezett Pipó-torony. Az építkezés nem kevés pénzébe került Ozorai Pipónak, így különös kegyben részesült: a bazilika falain belül temetkezhetett. Ez szinte kizárólag csak királyokat illetett meg. A tehetősebb emberek sír-kápolnát építhettek a bazilika mellé, vagy a kerengő udvarán temetkezhettek. Ozorai Pipó sírja valószínűleg az általa építtetett torony alatt volt.
Az utolsó jelentősebb építkezés Hunyadi Mátyás idejében zajlott, aki lebontatta a korábbi keleti szentélyt és a mögötte húzódó városfalat is, majd feltöltette a területet és kelet felé egy új 30 m hosszú kápolnakoszorús szentélyt épített a Hunyadi család sír-kápolnájául. Később a városfalat is visszaépítették. Az úgynevezett Mátyás-sírkápolna lehetett a koronázó templom legszebb része, a francia gótikus katedrálisok szentélyéhez lehetett hasonló pl. a párizsi Notre Dame-hoz. A bővítések után a bazilika teljes hossza már meghaladta a 100 métert.

A koronázó templom pusztulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az égő székesfehérvári bazilika. Miniatúra a Képes Krónikából

Székesfehérvár 1543-ban török kézre került, a török várkapitány a királysírokat már ekkor kifosztotta. A koronázó bazilika pusztulása az 1601-es sikeres keresztény visszafoglaláskor kezdődött, ugyanis a törökök lőporraktárnak használták a Pipó-tornyot, s miután nem tudták megtartani a várost, nehogy a győzteseké legyen a lőpor, inkább felrobbantották. A hatalmas robbanásban összeomlott a Pipó-torony, továbbá leégett az egész templom. Az ostrom után nem állították helyre, köveiből javították ki a megsérült városfalakat. A keresztény seregek feltörték a bazilikában még sértetlen királysírokat.

1602-ben a törökök visszafoglalták a várost, ők is kőbányának használták a templomot. A templom északi oldalkápolnái használható állapotban maradtak, ezeket csak a XIX. század elején a Püspöki palota építésekor bontották el.

A XIX. századra az egykori királyi bazilika összes földfelszín feletti maradványa eltűnt. Az ezt követően megkezdődött ásatások már csak a felszín alatt tudtak alapfalakat feltárni, ebből azonban sajnos a templom pontos külalakjára már nem lehet következtetni.

Csupán egyetlen királysír maradt sértetlen a bazilikában. Ma III. Béla néven tiszteljük azt a királyt, akit feleségével 1848-ban találtak meg a templom déli oldalhajójában csatornaásás közben. Az azonosítás viszont bizonytalan, több jel mutat arra, hogy a királyi csontok Könyves Kálmán és hitvese maradványai. Erre utal egy a sírban talált körmeneti kereszt, amit csak püspökök sírjába volt szokás temetni, és Kálmán király volt az egyetlen uralkodó, aki megkoronázása előtt püspök volt.

Koronázások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Temetések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1038 I. (Szent) István
  • 1116 I. (Könyves) Kálmán
  • 1141 II. Béla
  • 1162 II. Géza
  • 1163 II. László
  • 1165 IV. István
  • 1196 III. Béla
  • 1205 III. László
  • 1342 I. Anjou Károly Róbert
  • 1382 I. Anjou (Nagy) Lajos
  • 1439 Habsburg Albert
  • 1490 Hunyadi Mátyás
  • 1516 II. Ulászló és 3. felesége Candale-i Anna
  • 1526 II. Lajos
  • 1540 I. (Szapolyai) János (az utolsó temetés)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A királyi hatalmat csak 1196-tól (apja halála után) gyakorolta.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]