Jagelló Izabella magyar királyné

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jagelló Izabella
Cranach the Younger Isabella Jagiellon.jpg
Izabella ifjabb Lucas Cranach festményén, 1565

Magyar királyné, Erdélyi kormányzó
Uralkodási ideje
Magyar királyné 1539 – 1559, Erdélyi kormányzó 1556-1559
Elődje Szapolyai János
Utódja János Zsigmond
Életrajzi adatok
Született 1519. január 18.
Krakkó
Elhunyt 1559. szeptember 15. (40 évesen)
Gyulafehérvár
Nyughelye Gyulafehérvári érseki székesegyház
Házastársa Szapolyai János (1539)
Gyermekei János Zsigmond
Édesapja Öreg Zsigmond
Édesanyja Bona Sforza lengyel királyné

Jagelló Izabella (Krakkó, 1519. január 18.Gyulafehérvár, 1559. szeptember 15.) magyar királyné, 1556 és 1559 között Erdély kormányzója.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása, házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jagelló (Öreg) Zsigmond lengyel király és Sforza Bona milánói hercegnő leányaként született 1519-ben. Öten voltak testvérek, ő volt a legidősebb. Apjának előző két házasságából volt még egy bátyja és három nővére. A lengyel királyi udvarban, de reneszánsz uralkodók szellemében nevelkedett. Kezét 1539 januárjában egy krakkói magyar küldöttség kérte meg Szapolyai János magyar király számára. Izabella nem tiltakozott a politikai házasság ellen, belenyugvással vette tudomásul, hogy egy nálánál több mint három évtizeddel idősebb királyhoz adják férjhez, habár Szapolyai még ekkoriban is magas, fess férfi volt, mindamellett művelt, erélyes és illemtudó úr, ezért Izabellának nem lehetett különösebb panasza rá. 1537 novemberében a Váradon folytatott béketárgyalások közepette jött meg a levél Jan Tarnowski krakkói várnagytól, János király hívétől, amelyben javasolja a házasságot.

Paolo Giovio szerint János király, aki ekkor 52 éves volt, és nem örvendett túl jó egészségnek, már nem nagyon akart megházasodni, de Fráter György rábeszélése hatékonynak bizonyult. Bethlen Farkas így ír ugyanerről: Mivel a férfikor fordulópontján volt, ugyanis már 52. évében járt, és mivel gyenge egészségi állapota is gyakran próbára tette, irtózott a házasságtól, de Pannónia előkelő tanácsurai sürgették, hogy adja föl nőtlenségét, s lépjen házasságra, hogy a nemes házasságból származó szeretetreméltó utóddal, a vér eme legértékesebb drágakövével Pannónia királyságát új ékességgel gyarapítva, és a gyermektelenség miatt már-már kihaló Szapolyai házat, mivel testvérbátyja is örökös nélkül halt meg a mohácsi vészben, annak ősi nevét felvirágoztassa. […] ezért rávették, hogy oly sok kimerítő fáradozás és a forgandó szerencsétől eltűrt különféle megpróbáltatásai után a nyugalom megszületése érdekében kérje feleségül Lengyelország királyának, I. Zsigmondnak a leányát.[1]

Izabella Barabás Miklós 19. századi festményén

1539. január 31-én csak jelképes esküvőt rendeztek a krakkói palota tróntermében. A lengyel királyi alkancellár, Samuel Maciejowski ura nevében ünnepi beszédet mondott. A házasságkötésről készült királyi végzést szintén az alkancellár fogalmazta, melynek kis részlete rámutat a dinasztikus kapcsolat lényegére: „szentséges királyi felsége meg van győződve arról, hogy ez a barátsághoz járuló új kapocs nemcsak mindkét királyi családot, hanem a szomszédos országokat, Magyarországot és Lengyelországot sokkal erősebb szálakkal és csaknem acélkemény kötelékkel fogja összekötni.”

Izabella február elején Perényi Péter, Homonnai Drugeth István és Brodarics István váci püspök kíséretében indult Magyarországra. Eperjes, Kassa, Mezőkövesd és Hatvan érintésével február 19-én a Csepel-szigetre érkezett, ahol János király személyesen fogadta, s innen előbb Budára utaztak, ahol néhány napot pihenéssel töltöttek. Az esküvő és a koronázás Székesfehérváron, a menyegző Budán zajlott le 1539. március 2-án – királyi esküvőhöz méltó külsőségek közepette. Az esketést és a koronázást az idős Várdai Pál esztergomi érsek végezte, feltehetően Ferdinánd beleegyezésével.[1]

Szapolyai János és Jagelló Izabella házassági szerződésének főbb pontjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Zsigmond király 70 000 magyar aranyforint értékű hozományt ad leányának, és ehhez János király hitbérként kétszer ennyit ad hozzá, azaz köt le birtokokban, várakban, javadalmakban.
  • A várakat és uradalmakat a leendő királyné teljes jogon bírja, a kapitányok, egyéb tisztségviselők hűségesküt tesznek Izabellának. (Az uradalmak a következők voltak: Solymos, Lippa, Déva, Csicsó, Kis-Küküllővár várak és uradalmak, Tokaj, Tállya és Regéc várak jövedelmeinek fele része, Debrecen városa és a kassai harmincad.)
  • Ha János király előbb meghalna, és Izabella újból férjhez menne, akkor hozományát készpénzben visszakapja.
  • Az ígért birtokok átadásához János fél éven belül megszerzi Ferdinánd király beleegyezését is. (Ha ez nem sikerülne, akkor a hitbér összegét János király köteles elküldeni Zsigmond királynak Krakkóba, vagy letétbe helyezni Velencében vagy egy Fugger-bankházban, addig is, amíg Izabella hitbérét neki törvényes módon nem biztosítja.)
  • Viszonzásképpen a lengyel király is két (illetve három) hónap alatt elküldi leánya hozományának hátralékban maradó részét.
  • A lengyel király és felesége kijelentik, hogy leányuk iránti rendkívüli szeretetből adnak ilyen hatalmas összegű hozományt. (32 000 forintot készpénzben, a többit ékszerekben, gyöngyökben, dísztárgyakban.)
  • A magyar követek – 140 000 aranyforint büntetés terhe alatt – garantálták, hogy uruk teljesíti a feltételeket.
  • Végül: Izabella évi 2000 forint ajándékot kap a szászok Szent Márton-napi adójából.

Szapolyai János mellett[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Férjével igen kevés időt tölthettek együtt, de amint a házasságot elhálták Izabella teherbe esett Szapolyaitól. A férj jóllehet nem reménykedett, hogy a gyermek megszületik, viszont még nem is értesülhetett fia születéséről mikor hirtelen szélütés érte és már a halálán volt. A betegsége annyira megzavarta, hogy nyomban felmondta a Ferdinánddal kötött szerződést, miszerint őneki hagyja a magyar trónt és fiát jelölte ki utódjául. Még azt is meghagyta, hogy hívei kizárólag (és feltétlenül!) az Oszmán Birodalomban bízzanak, akit támogassanak az Ausztria elleni harcban.

Az özvegy királyné[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izabella és a csecsemő János Zsigmond Szulejmán szultán előtt (török miniatúra)

Izabella királyné 1540-ben, János király halála után fiának, a csecsemő János Zsigmondnak gyámjaként Fráter Györggyel, Petrovics Péterrel és Török Bálinttal az ország kormányzója lett. Nehéz helyzetbe került, apjához és anyjához is levelek sorát írta, nem tudta, mitévő legyen egy idegen országban, friss özvegységben, ismeretlen urak politikai játszmáinak kiszolgáltatva. Érdekes adalékkal szolgál a királyné életéhez titkárának, Piotr Porembskinek Budáról írott levele Izabella anyjához Bona királynéhoz, mely szerint Izabellát fogva tartják Budán, és sok főúr (Bebek Ferenc, Perényi Péter, a Balassák) a Habsburgokhoz húz, ezért elfogatják a Lengyelországból érkező üzeneteket, a szolgákat kikérdezik. Kéri, hogy Bona tegyen valamit leánya érdekében.

Mivel János király még halála előtt egy évvel, 1539-ben felbontotta a váradi békét, Ferdinánd 1541 májusában Roggendorf vezetésével 30 000 fős német, olasz és cseh zsoldosokból, valamint magyarokból álló sereget küldött Buda elfoglalására. A város ostromát Roggendorf, védelmét Fráter György irányította, s közben segítséget kért a törököktől. A Buda felmentésére siető Szulejmán szultán beavatkozására azonban már nem került sor, mert a támadók megfutamodtak. Augusztus 29-én I. Szulejmán csellel elfoglalta Budát, és évi 10 000 aranyforint fejében János Zsigmond gyámjára, Izabella királynéra bízta Erdély, a Tiszántúl és a Temesköz kormányzását. Ez időből maradt fenn a közismert történet, amikor is a szultán követe előtt, aki kétségbe vonta, hogy a csecsemő a királyné gyermeke, Izabella egy váratlan mozdulattal keblét lemeztelenítette, és ott helyben megszoptatta a gyermeket. A szultán csausa zavartan fordította el tekintetét.[1] Egy másik fennmaradt történet szerint, amikor Szulejmán szultán a magyar főurakat magához kérette óbudai táborába, Izabella és a csecsemő János Zsigmond is meghívást kapott a szultántól, a királyné azonban visszaüzente a szultánnak: nem illő, hogy egy özvegyasszony idegen férfiak sátrába vonuljon. Remélte, hogy gyermekét is kimentheti ezáltal a veszélyből, de amint tudjuk, nem így történt: a csecsemő királyt egy dajkának kellett elvinnie a török táborba.[1]

Miután a magyar királyi udvarnak távoznia kellett Budáról, Izabella királyné egy ideig Lippán, majd 1542 tavaszától 1551 nyaráig a gyulafehérvári volt püspöki palotában rendezkedett be. Ez az évtized a Fráter György helytartóval folytatott szűnni nem akaró ellenségeskedések, ádáz viták időszaka volt. György barát szeszélyes, komolytalan, megbízhatatlan, uralkodásra alkalmatlan személynek tartotta az özvegy királynét. Összetűzéseik a palota és a királyné személyes „költségvetése” körül robbantak ki legtöbb ízben, Izabella ugyanis pénzt akart szerezni ahhoz, hogy Krakkóban vagy Budán megszokott udvartartását berendezhesse, a barátnak azonban nem voltak fontosak az élet ezen területei. 1549-ben a nyírbátori szerződéshez vezető tárgyalásokat is a királyné nevében, de annak tudta nélkül folytatta le, majd fegyverrel fenyegetve kényszerítette arra, hogy aláírja a lemondását, és az Erdély feletti uralmat átadja Ferdinándnak.

Wagner Sándor: Izabella királyné búcsúja Erdélytől (1863). A hagyomány szerint, lengyelországi bujdosása előtt a királyné, amikor a Meszesi-kapunál megállt pihenni, egy öreg tölgyfa kérgébe véste jelmondatának rövidítését: „SFV - Sic fata volunt”, vagyis: „A sors akarta így”

Pedig a királyné már valódi felnőttként viselkedett, egyre nehezebben tűrte a barát folytonos gyámkodását, és egyre többet gondolkodott az ország és fia, János Zsigmond választott király dolgain. A török porta segítségével akarta biztosítani Erdély fölötti uralmát, a kettészakadt ország egyesítésén fáradozó Fráter György azonban 1551-ben lemondatta Ferdinánd javára. Izabella királyné fiával együtt Kassára, majd Lengyelországba távozott. 1551. július 21-én a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket átadta Castaldo császári tábornoknak, aki őt Gyulafehérvárról Kolozsvárra kísérte. A koronát és a jelvényeket Castaldo erős katonai fedezet mellett elküldte Ferdinánd királynak.

Erdély Ferdinánd hatalma alá került ugyan, de Ferdinánd 1551 végén meggyilkoltatta Fráter Györgyöt. Izabella kegyetlenül gyűlölte a barátot, nem véletlenül maradt fenn a históriában, hogy amikor lengyelországi száműzetésében elérte a hír Fráter György haláláról, dühödt kárörvendéssel fogadta azt.[1] A kényszerű lengyelországi emigráció éveiben (1551–1556) fiát trónörökösként igyekezett nevelni, országából elűzött királyfiként, akinek azonban vissza kell kapnia jogos tulajdonát. Fia és fiának házassága érdekében a későbbiekben is mindent megtett, előbb, 1551-ben Ferdinánd legkisebb leányát, a négyéves Johanna főhercegnőt, majd egy francia királyi hercegnőt igyekezett megszerezni neki, sikertelenül.

Ferdinánd Erdélybe küldött csapatai elégtelennek bizonyultak az országrész megvédésére, ezért a Habsburg uralommal elégedetlen, és a török bosszújától tartó erdélyi rendek 1556-ban visszahívták Izabella királynét, aki október 22-én ünnepélyesen bevonult Kolozsvárra, és fia nevében ismét átvette az uralmat. A török pártfogás alatt élő Erdély Magyarországtól való különválása ekkor vált véglegessé.

Sírja Gyulafehérváron.

Erdély kormányzója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izabella királyné igazi fénykora a visszatérés után, immár Fráter Györgytől megszabadulva, érkezett el. Magához ragadta a kormányzás minden ágát, köztük a pénzügyek legfőbb igazgatását is. Uralkodása alatt igazi királynéi udvartartást alakíthatott ki. Itáliai kárpitok, bútorok díszíthették végre a gyulafehérvári palotát, ahová fiával együtt visszaköltözött, és sem ebben, sem másban nem hagyta, hogy irányítsák, felülbírálják döntéseit. Ékszereket is jócskán beszerezhetett magának, amelyek közül opálokkal díszített násfáját ma a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi.[2] Ekkor vált láthatóvá igazán egy királyi udvarban nevelt, felnőtt, céltudatos nővé érett uralkodónő személyisége.

Az erdélyi urak hamarosan megelégelték a királyné korlátlan hatalmát, és 1558-ban lázadást szerveztek ellene, melynek célja az volt, hogy fiát egyenrangú társuralkodóként ismertessék el vele, remélve, hogy a gyengébb jellemű János Zsigmondra nagyobb befolyást tudnak gyakorolni, mint a királynéra. Szemére vetették, hogy lengyel és olasz udvaroncokkal, kegyencekkel veszi közül magát, nekik juttat anyagi javakat, tisztségeket. A lázadó főurakat, Bebek Ferencet, Kendi Ferencet, az Izabella és János Zsigmond lengyelországi tartózkodása idején, 1553-ban Ferdinánd által kinevezett erdélyi vajdát és annak testvérét, Kendi Antalt 1558. augusztus 31-én Izabella egy lakoma végén lengyel udvaroncaival kegyetlenül meggyilkoltatta. A merényletet Balassa Menyhért szervezte meg. Bebek testét Izabella Kolozsvár kapujára akasztatta. Tettének igazolására országgyűlést hívott össze, ahol 1558. szeptember 29-én bemutatta az árulásra vonatkozó okmányokat, amelyek szerint Bebek és Kendi Ferenc Isztambulból hozatott méreggel akarták Izabellát és fiát, János Zsigmondot megmérgezni. Ezért elrendelte a kivégzettek hatalmas vagyonának lefoglalását a kincstár javára.

Négy nyelven beszélt, kedvelte a pompát, külföldiekkel – elsősorban lengyelekkel, olaszokkal – vette körül magát, Nisovszki Szaniszló személyében lengyel szeretőt tartott. Sokat adott az udvari reprezentációra. 1559. szeptember 15-én, 40 évesen halt meg, állítólag egy rosszul elvégzett magzatelhajtás következtében. A gyulafehérvári székesegyházban temették el, síremléke fennmaradt.

Forgách Ferenc váradi püspök emlékirataiban feljegyezte, hogy a hagyomány szerint, lengyelországi bujdosása előtt a királyné, amikor a Meszesi-kapunál megállt pihenni, egy öreg tölgyfa kérgébe véste jelmondatának rövidítését: „SFV - Sic fata volunt”, vagyis: „A sors akarta így”.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Rubicon történelmi folyóirat 2008/4.
  2. Magyar Nemzet Online - Jankovich Miklós gyűjteményei

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jagelló Izabella magyar királyné témájú médiaállományokat.


Elődje:
Szapolyai János
magyar király
15261540

Izabella
erdélyi kormányzó
15561559
Szapolyai

Utóda:
János Zsigmond
15401571