Erdély

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Erdély
Erdély címere
Erdély címere

Egyéb nevei Transilvania / Ardeal
Siebenbürgen
Siweberjen
Ország  Románia
Népesség
Népesség 4 133 358 fő
Partiummal és Bánáttal együtt: 7 723 313 fő
Népsűrűség 72,5 fő/km²
Partiummal és Bánáttal együtt 74,9 fő/km²
Vallás ortodox, görögkatolikus, római katolikus református, unitárius, lutheránus
Nyelv román, regionális nyelv: magyar, a szász, a cigány, a ruszin, a szerb, a bolgár, a szlovák, a cseh és a horvát
Földrajzi adatok
Terület Történelmi Erdély: 57 000 km²
Partiummal és Bánáttal együtt 103 093  km2
Térkép
Erdely elhelyezkedes.png
TransylvaniaProper.png
A jelenkori Erdély Románián belül sárga színnel kiemelve

██ A történelmi Erdély, Belső-Erdély

██ A Partium és a Bánság keleti része

██ Órománia, Moldva és Havasalföld uniója Dobrudzsával

Erdély (románul Transilvania vagy Ardeal, németül Siebenbürgen, latinul Transsilvania vagy Transsylvania, erdélyi szász nyelven Siweberjen, törökül Erdelistan) földrajzi-történeti-politikai alakulat Közép-Európában, a Kárpát-medence keleti részén, a mai Románia területén. Ma már csak történelmi hagyományai és sajátos kultúrája miatt tekinthető önállónak.

Tágabb értelemben az Erdély vagy jelenkori Erdély elnevezés alatt ma többnyire Románia egész nyugati részét értjük, de nem mint egységes tartományt, hanem csak mint 16 megye összességét. Ez a terület magában foglalja Belső-Erdélyt, a Partiumot és a Bánság keleti nagyobb részét. E két utóbbi térség együtt Külső-Erdélynek is nevezhető.[1]

Szűkebb értelemben Erdély, a történelmi Erdély vagy Belső-Erdély ennek a nagyobb területnek a középső-keleti („Király-hágón túli”) részét jelenti, amely az egykori Magyar Királyságon belül bizonyos önállósággal rendelkezett. Belső-Erdély keleti felén található a Székelyföld történelmi tájegysége. Itt a legnagyobb ma a magyarok aránya Románián belül. Hivatalos nyelv a román.[2]

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első dokumentum, amely a területre hivatkozik Géza által, 1075-ben kibocsátott adománylevélből származik, ami „terra ultra silvam”-ként (ultra silvam ad castrum quod vocatur Turda)[3], vagyis „az erdőn túl” formában nevezi meg Erdély területét. Ugyanezen században kezdtek a területre „Partes Transsylvana” (vagy mai írásmóddal „Transsilvanae") módon hivatkozni (Legenda Sancti Gerhardi, 12. század első felében), ami „az erdőn túli részeket” jelenti, és ezt a kifejezést használták a Magyar Királyságon belül is. A latin helyett a köznyelvben az „Erdőelve” kifejezést is elterjedten használták. Ennek első dokumentálása Anonymus 12. századi Krónikája (Gesta Hungarorum), amely „Erdőelvként” említi.

Az Erdő-elő, vagy régiesen Erdő-elve elnevezés nem elszigetelt. A mai Románia déli részén, a Kárpátok és a Duna között lévő, Bukarestet is magába foglaló terület, Muntenia magyar neve például Havaselve (Havasalföld). Őseink tehát az „elő”, „elve” ragokat következetesen használták valamilyen tájegység előtt található terület megjelölésére. Az érdekes az, hogy mind Erdély, mind Havaselve valami előtt találhatók, tehát nem mögött! Ez óhatatlanul felveti a szemlélő helyzetének kérdését. Úgy tűnik, hogy e tájegységeket még a betelepülő magyarok nevezték el, a Kárpátok ívén kívülről szemlélve őket. Téves lehet tehát az az elmélet, amely az Erdély földrajzi nevet a latin megnevezés fordításaként értelmezi, sokkal inkább a latint lehet a magyar fordításaként tekinteni.

A magyar elnevezést németre is lefordították: az „Überwald” (über Walt) kifejezés számos 13. és 14. századi dokumentumban olvasható[forrás?]. Később a németek saját elnevezéssel „Siebenbürgennnek” („hét vár(os)”) nevezték a területet.

A román „Ardeal” név először egy 1432-ben keltezett dokumentumban olvasható „Ardeliu” néven[4], ami nyilvánvalóan a magyar „Erdély” szóból alakult ki, és nincs köze a román „deal” (domb) elnevezéshez. (Példák hasonló átalakulásokra: Erdőd → Ardud, Egres (város!) → Agruș; Egyed → Adjud; Esküllő → Așchileu; Erdőfalva → Ardeova stb.)

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főbb tájegységek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történelmi Erdély[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történelmi Erdély egy 300-480 méterrel a tengerszint felett levő fennsíkot, az úgynevezett Erdélyi-medencét foglalja magában a körülötte emelkedő hegyvonulatokkal. Területe 57 000 km². Határai: délen Havasalföldtől a Déli-Kárpátok, keleten Moldvától és Bukovinától a Keleti-Kárpátok választják el. Északon az Északkeleti-Kárpátok (Máramaros, Gutin-hegység, Szilágyság) határolták, nyugaton az Alfölddel, délnyugaton pedig a Bánsági-hegyvidékkel határos.

Az Erdélyi-medencét többek között a Maros és Szamos folyók szelik át, de innen ered az Olt-folyó is. A történelmi Erdély fő bejárata nyugat felől a Király-hágó.

A jelenkori Erdély[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelenkori Erdélyt három nagy statisztikai-geopolitikai régióra osztják fel:

A két utóbbi régió területe Dél-Erdély és Székelyföld régiókra is felosztható. Székelyföld és Északnyugat-Erdély együtt Észak-Erdélyt alkotja. Az Észak-Erdély - Dél-Erdély felosztás a második világháború idején kapott politikai szerepet.

Az erdélyi magyarok manapság gyakran a következő geopolitikai felosztást alkalmazzák:

  • Erdély (ezen belül Székelyföld)
  • Partium
  • Bánság (azaz Kelet-Bánság)

A Partium tájegységet egyes források még négyféle területre osztják, ezeket a Mócvidék, Zaránd, Avas-föld és Szilágyság területekként nevezik meg. Az Avas-vidék Szatmár megyében, az Avas-hegy medencéjében található.

A tágabb értelemben vett Erdély kiterjedése nyugat-kelet irányban 480 km, észak-dél irányban 400 km.

Domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erdély domborzati térképe

Legalacsonyabb pontja Orsova mellett van (kb. 65 m tengerszint feletti magasságban), legmagasabb pontja a Moldoveanu csúcs a Fogarasi-havasokban (Déli-Kárpátok), amely egyben Románia legmagasabb pontja (2544 m). Nyugati részén az Alföld keleti szegélye húzódik.

Keletebbre az Erdélyi-szigethegység található, amely a Berettyó völgyétől a Maros völgyéig terjed. Változatos felépítésű hegyek alkotják, legmagasabb (1848 m) és talán legszebb része a mészkőből álló Bihar-hegység.

Az Erdélyi-szigethegységtől keletre az Erdélyi-medence található, amelyet a földtörténeti harmadidőszakban még tenger borított (erre utalnak a gazdag kősó-, és földgáztelepek. A süllyedékes tájat a kéregmozgás és az erózió dombsággá alakította. A szélén több kis medence van (például a Fogarasi-Medence, Szebeni-Medence), belseje két nagyobb tájegységre osztható: a Mezőség és a Küküllőmenti-dombvidék. Az Erdélyi-medencét keleten és délen a Kárpátok vonulata szegélyezi, a félköríves hegyvonulaot két eltérő szakasz, a Keleti-, és Déli-Kárpátok alkotja. A Keleti-Kárpátokat négy, földtanilag eltérő vonulat alkotja. Nyugaton (legbelül) vulkanikus hegyek vannak (például a Kelemen-havasok, Görgényi-havasok és a Hargita), amelyek a Kárpátok legfiatalabb hegyei. A második, legidősebb vonulat kristályos kőzetekből áll (például Radnai-havasok (2303 m), Gyergyói-havasok). A két külső vonulatot üledékes kőzetek (mészkő, homokkő) alkotják. Ide tartozik például a Nagy-Hagymás, Csíki-havasok, Háromszéki-havasok, Csukás, Brassói-havasok és Bucsecs. Az egyes vonulatok közt tágas medencék vannak: Gyergyói-medence, Csíki-medence, Brassói-medence. A Déli-Kárpátok a Temes-folyó völgyéig tartanak, főként kristályos kőzetekből álló alpesi jellegű hegyek, formájuk őrzi a legutóbbi jégkorszak nyomait (gleccservölgyek, kárfülkék, glaciális tavak). Ide tartoznak a Fogarasi-havasok, Páreng, Retyezát. Itt található a szénben gazdag Petrozsényi-medence is. A Déli-Kárpátok nyugati folytatása a Bánsági-hegyvidék, amelyet alacsonyabb hegyek (1500 m alatt) alkotnak.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A terület kontinentális éghajlatú, de óceáni, és mediterrán hatások is érvényesülnek. Az évi középhőmérséklet a síkságon 9-11 °C, a dombvidékeken 6-9 °C, a magashegységekben 0-2 °C. A csapadék eloszlása is a domborzatnak megfelelően alakul: a hegységekben 700–1200 mm, a dombvidéken és medencékben 500–800 mm, a síkságon 500–600 mm.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erdély teljes területe a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik, bár a folyók többsége a Tisza közvetítésével jut a Dunába. A Tisza északon, a Duna délen határfolyó. Legfontosabb folyója a Maros, amely északkelet-délnyugat irányban kettészeli az Erdélyi-medencét. Északon a Szamos, délkeleten az Olt, délnyugaton a Béga és a Temes, nyugaton a Körösök a legfontosabb folyók. Sok moldvai és havasalföldi folyó is Erdélyből ered (például: Aranyos-Beszterce, Tatros, Bodza, Prahova, Zsíl). Erdélyben nincsenek nagyobb területű tavak, de turisztikai szempontból jelentős a Gyilkos-tó, Szent Anna-tó, Medve-tó.

Lásd még: Erdély folyóinak listája

Növény- és állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Növényvilága:

Erdély növényvilágát az erdők jellemezték. Hajdan a nyugati határvidék területét is kiterjedt ligetes tölgyesek, mocsári tölgyerdők borították, ezért Erdőhát volt a neve.

Ahogy közeledünk a dombokhoz és hegyekhez, megkezdődik a zárt tölgyesek övezete. Itt elsősorban a kocsányos tölgy az uralkodó, de honos a cser és a magyartölgy is. A hegyekben a kocsánytalan tölgyfajok veszik át a főszerepet.

Égtájak és helyi domborzati viszonyok szerint a tölgyeseket a bükkösök váltják fel, melynek vezérfaja a bükk.

Az igazi fenyves öv a lucfenyő hazája. A lucfenyő 1800 méterig, sőt eltörpülve magasabbra is felhatol.

A havasi övben 2000 m körül a terjedelmes törpefenyvesek, borókások alkotnak áthatolhatatlan sűrűséget. Ezen túl már csak a mohák, zuzmók világa, s végül a csupasz sziklák tömbjei következnek.

Különleges sztyepp jellegű növényzete van az erdélyi Mezőségnek, és sok ritka növény található a magashegységi lápokban.

Románia szigorúan védett „Nemzeti Parkja” a Retyezát északi oldalán van.

Állatvilága:

Az állatvilág legértékesebb tagjai erdős környezetben élnek. A sík vidéken gyakori a tenyésztett apróvad, a nyúl, fácán, fogoly, őz, dámvad és vaddisznó. Ezzel szemben a magas hegyvidék nagyvad-állományában ma is akad a szarvason kívül medve, farkas, és hiúz is. A hiúz védett állat. A Kárpátok legmagasabban élő nemes vadja a zerge.

A madárvilág legértékesebb fajai közül több sasféle is él itt, jellegzetes madarak még a siketfajd és császármadár, melyek jelenleg is vadászhatóak. Rokonuk, a nyírfajd azonban a közelmúltban erősen megritkult, ma már csak a Keleti-Kárpátok magasabb hegyvidékein fordul elő. Szigorúan védett madár.

A halak közül a nagyobb folyóvizekben és tavakban a legjelentősebb halfélék a harcsa, a csuka illetve a pontyfélék, de az erdélyi folyókban megtalálható a menyhal is. A magashegységi, gyors folyású patakvizek pisztrángja a sporthorgászok kedvence. Az erdélyi folyókban és hegyi patakokban előforduló lazacfélék közül a dunai galóca volt a legjelentősebb, a mértéktelen halászat és a folyóvízi faúsztatás következtében azonban állománya erősen megritkult, több folyóból el is tűnt. Ma már csak a Tiszában és néhány mellékfolyójában található meg.

A közelmúltban a tágabb értelemben vett Erdély területéről is eltűnt több állatfaj. A Bánságból kipusztult a rákosi vipera, a madárfajok közül eltűnt a Kárpátok magas hegyvidékein élő szakállas saskeselyű, az elsősorban alföldi zónákban előforduló nagy túzok és reznektúzok, valamint már csak őszi vonuláskor jelenik meg itt - a korábban itt költő - daru. Az emlősfajok közül kipusztult a nyérc, de Erdély területén, a Borgói-havasok Plai nevű magaslatán lőtték le 1762-ben az utolsó magyarországi bölényt is. A 19. század végén vagy a 20. század elején tűnt el a Kárpátok magas hegységeiből a kőszáli kecske is. A 19. század elejére illetve a 20. század közepére a hód és a havasi marmota is kipusztult, de egy visszatelepítési program keretében sikerült mindkét fajt újra meghonosítani.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Történelmi Erdély[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar honfoglalás előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dák erődítmény maradványa Hunyad megyében

Erdély történelme az írásos forrásokból az i. e. 1. évezredtől követhető nyomon. A korábban itt élő népek története az idők homályába vész. Az indoeurópai (iráni) nyelvű lótartó szkíták, az agatürszök az i. e. 1. évezredben vándoroltak a Kelet-európai-síkságról az Erdélyi-medencébe. Ekkor kezdődött el Erdélyben a vaskor. Az agatürszökről Hérodotosz görög történetíró tudósít, aki szerint a Maros-folyó (Marisz) mentén laktak, „trák szokás szerint éltek”, békés természetű és gazdag nép voltak.

Utánuk következtek a kelták (i. e. 3-2. század), majd a dákok (i. e. 2. századtól i. sz. 106-ig). A dákok a trákok törzsei közé tartoztak. Rokonaik voltak a Duna-torkolat táján élő gétáknak. Kezdetben Erdélyben több kisebb fejedelemség létezett. Ezek egyesítésével jött létre Burebista dák királysága, amely a Kárpátoktól a Fekete-tengerig terjedt.

106-ban, Traianus római császár légiói átkeltek a Dunán, és elpusztították Burebista utódjának, Decebalnak az országát. Eutropius történetíró azt állította, hogy az új tartományt az egész római világból („ex toto Orbe Romano”) népesítették be újra. A magyar történetírás szerint a dákok fokozatosan eltűntek Erdély és a mai Románia területéről, míg a román történetírás szerint folyamatosan itt laktak (kontinuitás elmélet). Az elkövetkező másfél évszázadon át római provincia volt Dacia Traiana: csupa jövevény isten, latin, görög, szír, kelta, illír nevek maradtak fenn, alig akadt egy-két trák hangzású név.

Dácia volt az utolsó tartomány, amellyel az ókori Róma gyarapodott, s az első, amelyet elvesztett: Aurelianus császár 271-ben a gótok betörései miatt elrendelte a kiürítést: a légiók és a lakosság áttelepült a Duna jobb partjára, Moesiába. A magyar történetírás - lásd Erdély történetét - nem állítja, hogy 271-ben a rómaiak teljesen kiürítették volna Erdély területét.

Ezután különböző népek (vizigótok, taifalok, hunok, gepidák, vandálok) átvonulási- vagy szállásterülete lett Erdély.

A honfoglalástól 1526-ig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fogaras vára

A magyarok 895-ös honfoglalásukkor – a kora középkori krónikások és a legutóbbi bodrog-alsóbűi régészeti felfedezések szerint[5] – a Kárpát-medencében találtak egy magyar nyelvet beszélő népet, ők a székelyek, akik ma Erdély keleti részén élnek.[forrás?] A magyarok fokozatosan megszállták Erdély egyes részeit. Gyula, Szent István nagybátyja már Erdély vezetője volt, így már a Magyar Királyságba olvasztás előtt is magyar fennhatóság alatt volt.

Erdély 1003-ban a Magyar Királyság részévé vált. Az országrészt a király helytartója, az erdélyi vajda irányította. A 13. századtól alakult ki Erdély fő népcsoportjainak történelmi elkülönülése magyarokra, székelyekre, szászokra és románokra. Az utóbbiakat akkor vlachoknak (oláhoknak) nevezték, és a megtelepedésükre vonatkozó első hivatkozások a 13. század elejéről származnak. 1526-ban a törökökkel vívott mohácsi csata után a Magyar Királyság szétesett. Ezután Erdély névleges török fennhatóság alatt, de gyakorlatilag önálló államként létezett.

Erdélyi Fejedelemség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bethlen Gábor, a „nagy fejedelem”

Az Erdélyi Fejedelemség a mohácsi csatavesztést követő kettős királyválasztás következményeként jött létre. Megszervezésében nagy szerepet játszott Fráter György pálos rendi szerzetes. Az Oszmán Birodalom által támogatott keleti magyar királyságból alakult ki, amikor II. János lemondott a királyi címről, így ő lett az első erdélyi fejedelem János Zsigmond néven. Ő volt az, aki az 1568-as tordai országgyűlésen a világon elsőként törvényben rögzítette a lelkiismereti és vallásszabadságot a négy hivatalos felekezet (katolikus, lutheránus, református, unitárius) számára. A román ortodox egyházat hivatalosan nem ismerték el, mivel addig a felemelkedő románok a magyar nemességbe olvadtak be, a románság egésze pedig ekkor még nem alakított ki önálló nemzeti mozgalmat, nem fogalmazta meg követeléseit. Az erdélyi magyar fejedelmek többségükben a református (kálvinista) vallás hívei voltak. A reformáció óriási hatást gyakorolt a magyar tudomány és a magyar nyelvű irodalom fejlődésére.

Az Erdélyi Fejedelemség a történelmi Erdély területén kívül a volt Magyar Királyság más területeit is birtokolta. Ezt a széles területsávot nevezték latin szóval Partiumnak (magyarul „Részek”). A János Zsigmond és a Habsburgok között 1570-ben létrejött speyeri szerződés értelmében ide tartozott a teljes Máramaros, Bihar, Zaránd, Közép-Szolnok és Kraszna vármegye, majd később Arad, Temes és Szörény vármegyék területe is a Partium része lett.

Az Erdélyi Fejedelemség fennállása jelentős részében az Oszmán Birodalom vazallusa volt. Uralkodóit az erdélyi országgyűlés választotta, de hatalmi jelvényeit eredetileg a szultántól kapta, évi adó fizetésére volt köteles, valamint kül- és hadügyeiben is a szultánnak volt alávetve. Az Oszmán Birodalomtól való függetlenséget csak a legerősebb fejedelmek alatt sikerült biztosítani.

A román történetírás nagy jelentőséget tulajdonít annak a ténynek, hogy 1599. november 1. és 1601. augusztus 5. között Erdélyt rövid időre meghódította Vitéz Mihály havasalföldi vajda. Azonban Erdély az ő uralma alatt is különálló marad. (Mihály vajdát Basta György osztrák tábornok emberei gyilkolták meg Miriszlónál.)

A 17. század első fele az Erdélyi Fejedelemség virágkora volt. Bethlen Gábor fejedelem gyulafehérvári udvarában a tudományok és művészetek bőkezű támogatásra találtak. Bethlen Gábor a protestáns uralkodók oldalán sikeresen avatkozott be a harmincéves háborúba, aminek következtében az Erdélyi Fejedelemség nagyhatalmi rangra emelkedett Európában. A két nagy erdélyi főúri család, a Báthoriak és a Rákócziak több kiemelkedő erdélyi fejedelmet is adtak.

Vasile Lupu, Moldva uralkodója (1634-1653) hangsúlyozni kívánva az erdélyi románok nagy számát, 1650-ben azt írta a török Portának, hogy Erdély lakosságának egyharmada román. Vasile Lupu a gyulafehérvári ortodox mitropolitával, Erdély meghódításáról szőtt terveket, de végül is nem vágott bele ebbe a kalandba.

Az 1699-ben kötött osztrák-török karlócai béke értelmében Erdélyt visszacsatolták a Habsburg uralom alatt álló Magyarországhoz, de közigazgatásilag különállt az ország többi részétől, mert a Bécs által kinevezett kormányzó irányította.[6]

A Habsburgok uralta Magyarországon a kiegyezésig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Erdélyi Nagyfejedelemség címere

1704-ben az erdélyi országgyűlés II. Rákóczi Ferenc személyében ismét fejedelmet választott. A Rákóczi-szabadságharc bukása után állandósult a Habsburg uralom. Erdély megőrizte területi különállását, az erdélyi magyar nemesség jelentős autonómiát élvezett.

17121713-ban a Verwaltungsgericht – az osztrák közigazgatási hatóság – által végzett becslés szerint Erdély lakóinak nemzetiségi megoszlása: 47% magyar, 34% román, 19% német (szász és sváb).

A 18. században Erdélyből sok magyar paraszt vándorolt ki az Alföldre, emellett románok érkeztek (főleg 1740–1760 között) a Kárpátokon túlról.

A Habsburg uralom kezdetén a volt Partium teljes területét visszacsatolták a Magyar Királysághoz, 1733-ban azonban III. Károly király Kraszna, Közép-Szolnok és Zaránd vármegyéket ismét Erdély részévé tette.

1764. január 7-én Siskovics osztrák tábornok az erőszakos sorozás ellen tiltakozó székelyek közé lövet. Száznál is többen meghalnak, és az üldöztetés elől több ezren Moldvába, a csángók közé vándorolnak (Madéfalvi veszedelem).

1848. március 15-én a Habsburgok felé intézett pesti 12 pont záró pontja az Erdéllyel való egyesítést követelte (a 12. pont így szólt: „Unio.”). Az éledő román nacionalizmus az Avram Iancu-féle szeparatista törekvésekhez vezetett, s szembefordította az erdélyi románokat a magyar szabadságharccal. A fellázadt románok brutális vérengzéseket rendeztek a magyar lakosok között.

A kiegyezés után (1867–1918)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés után az 1868. évi XLIII. törvény révén Erdély ismét Magyarország szerves része lett az Osztrák–Magyar Monarchián belül.

Románlakta területek a Magyar Királyságban 1890-ben

A magyar uralkodóosztály dualizmus idején folytatott nemzetiségi politikája a nemzeti mozgalmak háttérbe szorítására törekedett. Hiába figyelmeztetett néhány gondolkodó (például a függetlenségi politikus Mocsáry Lajos) a román autonómiatörekvések korlátozásának veszélyeire (lásd: Memorandum-per).

Az első világháború alatt még jobban felerősödtek a román irredenta mozgalmak. Az addig a központi hatalmakkal barátinak tekintett Románia az antant oldalán szállt háborúba, mivel Franciaország és Anglia részéről ígéretet kapott Erdély megszerzésére. 1916-ban román csapatok törtek be Erdélybe. Az osztrák-magyar erőket csak késve tudták mozgósítani, de végül (német segítséggel) győztek: 1916. decemberében bevonultak Bukarestbe, 1918 nyarán aláírták a bukaresti békét, melyben Románia elismerte világháborús vereségét.

A jelenkori Erdély története (1918-tól)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918 októberére katonailag összeomlott, és Magyarország is kikiáltotta a függetlenségét az őszirózsás forradalom nyomán. Ezzel egy időben a Román Királyság csapatai újra hadat üzenve megkezdték Erdély, majd Partium és a Tiszántúl megszállását. 1918. december 1-jén tartott gyulafehérvári román nagygyűlés kimondta Erdély egyesülését Romániával, amit 1920-ban az antant hatalmak a trianoni békeszerződéssel jóváhagytak. A Károlyi-rezsim ezzel szemben a magyar sereget szélnek eresztette, így a Székely Hadosztályon kívül senki sem vette fel a harcot a megszálló erőkkel - egészen a Magyar Tanácsköztársaság 1919 márciusi megalakulásáig.

1918 után, egy államilag irányított folyamat részeként a Kárpátokon túlról érkező románok telepedtek le nagy számban. Ennek egyik oka, hogy sok (főleg értelmiségi, hivatalnoki) állás üresedett meg a magyarok anyaországba való áttelepülésével, és a román állam sem szívesen foglalkoztatott az új közigazgatásban magyarokat. Másrészt a térség gazdaságilag jobb helyzetben volt, mint Románia többi része, így magasabb életszínvonallal kecsegtetett az áttelepülés.

A második bécsi döntés során Magyarországnak ítélt terület (ún. Észak-Erdély)

Az 1940-es második bécsi döntés visszaadott Magyarországnak 43 492 km²-t, Erdély északi és keleti részét, benne a 90%-ban magyarok által lakott Székelyfölddel. A terület teljes, mintegy 2,5 millió főnyi népességéből azonban több mint 1 millió volt a románok száma, akik az itteni vármegyék többségében többen voltak a magyaroknál. A holokauszt során sok, magát magyarnak valló észak-erdélyi zsidót hurcoltak el lakóhelyéről – az 1941-es népszámlálás adatai alapján. A második világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés a bécsi döntéseket érvénytelenítette, a területet újra Romániának ítélte, annak köszönhetően, hogy Románia 1944-ben hátbatámadta korábbi szövetségeseit, a tengelyhatalmakat.

Az 1945 után hatalomra került új vezetés kezdetben a kommunista eszme internacionalista jellege alapján és a szovjet nemzetiségi politika mintájára kezelte a magyar kisebbség helyzetét. Nagy arányban vettek részt magyarok a kommunista pártban is, ahol a korábbi mellőzöttség után elismerték őket. A többségében magyarok által lakott Székelyföldön 1952-ben létrejött a Magyar Autonóm Tartomány, melytől azonban 1960-ban elcsatolták Háromszéket, máshol pedig román többségű területeket is hozzácsatoltak és nevét Maros Magyar Autonóm Tartományra változtatták. Ez az alakulat is csak nyolc évig állt fenn, 1968-ban megszüntették. Ceaușescu a sovinizmus felerősítése révén próbálta meg az egyre jobban elnyomorodó országban hatalmát fenntartani. Az 1980-as évek végén meghirdette a falurombolást, de ezt már nem sikerült véghezvinnie.

Az 1989. december végi forradalom (a Ceaușescu-diktatúra megdöntése) után Romániában is megszólalhattak addig kegyetlenül elnyomott vélemények, hangok. A román gazdaság nehézségei is szerepet játszanak abban, hogy a viszonylag fejlettebb Erdély egyre több lakója, mind román, mind magyar, nagyobb önállóságot szeretne a tartománynak. A Sabin Gherman erdélyi román újságíró nevével fémjelzett proTransilvania alapítvány tevékenysége is ebbe a keretbe illeszkedik bele, de a Kárpátokon túli románság körében nincs jelentős támogatottsága. A Pro Európa Liga szintén támogatja Erdély sokszínűségének, sajátos kultúrájának megőrzését.[7][8] A román soviniszta erők ellenzik Erdély vagy a Székelyföld mindenfajta autonómiáját. A Vatra Românească nevű szélsőséges, soviniszta román szervezet, amelyben sok volt kommunista párttisztviselő és Securitate-tiszt tevékenykedik, 1990. márciusban kirobbantotta az ún. „fekete március” eseményeit, melyek során halálos áldozatokkal is járó etnikai zavargásokra is sor került.

Közigazgatás, politika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megyék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelenkori Erdély 16 megyére, a történelmi Erdély 9 megyére oszlik. (A történelmi Erdély szélén 1920 óta Szucsáva, Neamț, Bákó, Vâlcea és Mehedinți megyékhez kapcsoltak néhány területet.)

A tágabban értelmezett Erdély
Bánát Partium Történelmi Erdély
Székelyföld

Fejlesztési régiók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fejlesztési régiók a történelmi Magyarország Romániához csatolt részein.

██ Északnyugat-romániai fejlesztési régió

██ Nyugat-romániai fejlesztési régió

██ Közép-romániai fejlesztési régió

Erdély területén 3 fejlesztési régió (NUTS-II) található.

Erdély megyéi fejlesztési régiók szerint
Északnyugat-romániai fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió Közép-romániai fejlesztési régió

Politika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tisztán regionális alapon szerveződő erdélyi párt egyelőre nincs, noha már az 1990-es évek végén próbálkozott ennek felállításával Sabin Gherman erdélyi román újságíró. Napjainkban Erdély kétnyelvű autonóm régióként való elismertetéséért egyre többen emelik fel szavukat, különféle Facebook csoportokba/oldalakba tömörülnek, mint például az Autonomy for Transylvania oldal, vagy az Erdélyért! csoport. Szervezés alatt áll továbbá egy regionális párt létrehozása Demokratikus Erdélyi Liga (Liga Transilvania Democrată), vagy Erdélyi Mozgalom (Mişcarea Ardeleană) néven.

A magyarokat az 1989-es forradalom után alakult Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviseli az országos szintű politikában. Azóta még két másik magyar párt is megalakult, előbb az Magyar Polgári Párt, majd az Erdélyi Magyar Néppárt (Toró T. Tibor vezetésével).

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemzetiségek [9][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar nemzetiségűek aránya a Magyarországtól Romániához csatolt területeken
A jelenkori Erdély lakosságának nemzetiségi megoszlása (2002)

A románok után legnagyobb számban a magyarok vannak jelen, ők külön kulturális és vallási egységgel rendelkeznek a románokhoz képest. A magyarság a jelenkori Erdély 16 megyéjéből kettőben alkot többséget (Hargita 84%, Kovászna 73%). A történelmi és jelenkori Erdély legjelentősebb kulturális központja Kolozsvár, ahol ma már a lakosságnak csak 15%-a (49 565 fő) magyar. Az egykor több mint 600 ezres lélekszámot adó szászok és svábok mára már majdnem teljesen eltűntek (mai létszámuk 30 000 fő), csupán egy-két nagyobb városban alkotnak számottevőbb (pár száz fős) közösséget, például Nagyszebenben, Brassóban vagy Temesváron. A cigányok az egyetlen népcsoport, amely létszáma az elmúlt két évtizedben folyamatosan növekedett, a legutóbbi népszámlálás alapján arányuk 4%, de becslések szerint számuk elérheti a 700-800 000 főt, azaz 11-12%-ot. Ezen népcsoportokon túl, a ruszinok (ruténok), szlovákok (régi nevükön tótok), szerbek, bolgárok, csehek, örmények, zsidók stb. járulnak hozzá az erdélyi etnikai mozaik színesítéséhez.

A jelenkori Erdély lakosságának nemzetiségi megoszlása (2002 és 2011)
Nemzetiség Létszám (fő) 2002-ben Arány (%) 2002-ben Létszám (fő) 2011-ben Arány (%) 2011-ben
Román 5 393 552 74,68 4 816 895 74,38
Magyar 1 415 718 19,60 1 224 937 18,92
Cigány 244 475 3,38 271 417 4,19
Német 53 077 0,73 30 816 0,48
Egyéb

(ukrán, szerb, szlovák, bolgár, horvát, cseh, illetve ismeretlen, nem bevallott nemzetiség)

114 911 1,59 131 829 2,03
Összesen 7 221 733 100 6 475 894 100

Vallás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erdély felekezeti összetétele
A jelenkori Erdély lakosságának vallási összetétele (1992)
Felekezetek Népesség  % arány
kereszténység 7 222 069 93,57
katolikus egyház 1 061 956 13,75
római katolikus 854 970 11,07
görög katolikus 206 984 2,68%
Protestantizmus 1 200 200 15,36
református 796 273 10,31
evangélikus 32 438 0,42
baptista 94 996 1,23
unitárius 75 688 0,98
egyéb protestáns 220 886 2,86
ortodox kereszténység 4 973 814 64,40
egyéb keresztények 4 634 0,06
zsidó vallás 3 089 0,04
egyéb vallások 46 340 0,6
vallások együtt 7 276 133 94,21
nem vallásos 15 447 0,20
nem válaszolt 4 634 0,06
ismeretlen 427 099 5,53
összesen 7 723 313 100,00

Települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelenkori (2011) Erdély legnagyobb városa Kolozsvár, egyúttal a második legnépesebb város Romániában.[10] Két színházával, két operájával, tizenegy felsőfokú oktatási intézményével és számos középiskolájával az ország fontos kulturális központja. Egyike volt annak a hét erődített városnak, amelyről Erdély német nevét (Siebenbürgen) kapta. Híres ezen kívül Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosaként, illetve az unitárius vallás bölcsőjeként. Számos műemléke közül a legnevezetesebbek a Szent Mihály-templom, előtte Fadrusz János Mátyás szobrával, a Farkas utcai református templom, illetve a Bánffy-palota.

Nagyvárad a Partium legnagyobb városa. Habár a 2011-es népszámlálás alkalmával a magyar lakossága csak 23%-ot tett ki - szemben a 2002-es 27,5%-kal -, mégis a Partium magyarságának élénk kulturális központja, számos magyar szervezet székhelye. A nagyváradi belváros mindmáig szinte érintetlen maradt, noha a századfordulós hangulatú utcák és a középkori vár még sok munkát, masszív felújítást igényel. „Szent László városának” belvárosában a király tiszteletére épített templom és szobor kiemelt turisztikai fontossággal bír. A város legnagyobb református templomát Szász József eklektikus stílusban tervezte. 1836-ban elkezdték építését, viszont az 1836-os tűzvész, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, majd az 1851-es árvíz késleltette a munkálatokat. Végül 1853-ra fejezték be a templomot, de a tornyokat csupán 1870-ben.

Temesvár a Bánság központja, Bukarest és Kolozsvárután Románia harmadik legnépesebb városa, 320 000 lakossal, melynek közel 5%-a (15 565 fő) magyar. Belvárosa kiemelt turisztikai látványosság a kirándulóknak. A Szent György római katolikus székesegyház 1736 és 1773 között épült barokk stílusban. Mellette található a Szentháromság-szobor. A Szabadság téren található a régi városháza, a piarista gimnázium és a Hunyadi-várkastély. A Hunyadi-várkastélyt Károly Róbert király építtette 1318-ban, később Hunyadi János átalakíttatta, majd az 1849–es ostrom alatt leomlott. 1851-ben újjáépítették. Nagy kiterjedésű múzeumának 22 termében 50 000 tárgyat őriznek, a természettudományi részének 23 termében pedig 16 000 darabos madár- és 21 000 példányos lepkegyűjtemény található.

Marosvásárhely a történelmi Székelyföld „fővárosa”. Lakosságát tekintve a jelenkori Erdély hatodik legnagyobb városa. A magyarok számát tekintve az első helyen áll, megelőzve Kolozsvárt. A belváros északi részén található a középkori vár. A Vártemplomot a 14. században építették a ferences szerzetesek, a reformáció során a város többsége áttért a református hitre, ezért a templom is a Református Egyház kezébe került. A reformáció után többszöri átalakításon, kibővítésen ment át. A Keresztelő Szent János Plébánia az ellenreformáció után épült. A jezsuita szerzetesek által épített templomban II. Rákóczi Ferenc is hallgatott misét. Vele szemben található a Barátok templomának megmaradt tornya. A belváros déli oldalán több neves látnivaló is található. A két szecessziós épület, a Közigazgatási Palota és a Kultúrpalota Bernády György polgármester munkássága idején épült.

Legnagyobb városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelenkori Erdély legfontosabb városai – zárójelben a 2011-es lakosságszámuk:

Belső-Erdély:

Partium és Bánság:

Lásd még: Erdély települései

Legnagyobb magyar népességű városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

   Helység Magyarok (2002)[11]
Marosvásárhely
Kolozsvár
Nagyvárad
száma (fő) aránya (%)
1 Marosvásárhely 70 108 46,9
2 Kolozsvár 60 287 19,0
3 Nagyvárad 56 985 27,6
4 Sepsiszentgyörgy 46 113 76,4
5 Szatmárnémeti 45 298 39,3
6 Székelyudvarhely 35 357 95,7
7 Csíkszereda 34 359 82,7
8 Temesvár 24 287 7,2
9 Brassó 23 176 8,1
10 Arad 22 492 13,0
11 Nagybánya 20 466 15,0
12 Kézdivásárhely 18 366 97,1
13 Gyergyószentmiklós 17 524 88,1
14 Nagykároly 12 596 55,3
15 Zilah 11 016 17,6
16 Nagyszalonta 10 335 55,0

Kivándorlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1945 óta a tágabban vett Erdélyt több mint félmillió magyar, kb. 400 000 német (szászok és svábok) és 50 000, a holokausztot túlélt zsidó lakosa hagyta el, de nagyon sok román is kivándorolt nyugatra. Az 1989-es romániai rendszerváltás után a kivándorlás folytatódott, a magyarok elsősorban Magyarországot, illetve az elmúlt években már egyre inkább német nyelvű országokat választanak célpontjuknak. A románok kivándorlása is jelentős mértékű, 1989 óta mintegy 500 000 erdélyi román költözött nyugatra munkát vállalni, ők elsősorban Spanyolországot vagy Olaszországot választják.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelenkori Erdély Románia gazdaságilag egyik legfejlettebb része. A terület ásványkincsekben gazdag (szén, vasérc, ólom, mangán, arany, réz, gáz, és kén). A másik értékes nyersanyag a fa.

A legfontosabb gazdasági tevékenységek közé tartozik a mezőgazdaság (állattenyésztés, borászat és gyümölcstermesztés), valamint az acél-, vegy- és textilipar.

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nemzetiségi és felekezeti megoszlás adataiból egyértelműen látszik, hogy a jelenkori Erdély egy sokszínű, multikulturális régiója Európának. Ez nem is csoda, hiszen itt találkoznak a közép-európai és a balkáni hatások, vallásilag pedig a katolikus, protestáns és ortodox kereszténység választóvonalában fekszik.

Néprajzi régiók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erdély magyar etnográfiai régiói
Erdély román etnográfiai régiói
A tágabban értelmezett Erdély
Bánát Partium Történelmi Erdély
Székelyföld

Kulturális és tudományos intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 19. században létrejött Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) erdélyi tudományos akadémiaként működött. 1874-ben adta ki az első saját tudományos folyóiratát Erdélyi Múzeum néven, aminek szerkesztője volt Brassai Sámuel is.

1885-ben alakult az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), amely a népnevelés mellett, az erdélyi szórványmagyar vidékek problémáival is igyekezett foglalkozni.

A szászok önálló kulturális intézményekkel rendelkeztek. Ezek egy része, így a Brukenthal könyvtár is, Szebenben működött.

Építészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelenkori Erdély városaiban a dualizmus idején számos lenyűgöző épületet emeltek. Minden jelentősebb erdélyi városban városháza, vármegyeháza, vasútállomás, bírósági épület, gimnázium épült, amelyek jellegzetes arculatot adtak a századforduló városainak. A művészeti élet központjaiban, Kolozsváron és Nagyváradon színház, Marosvásárhelyen Kultúrpalota épült.

Képzőművészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A városok közterein - a magyar állam támogatásából - a 19-20. század fordulóján számos magyar vonatkoztatású szobor épült. Ezek többségét elpusztították, ledöntötték az 1918-ban beözönlő román martalócok. Csak néhány köztéri szobor vészelte át csodával határos módon a pusztítást, közöttük Fadrusz János két híres alkotása, a kolozsvári Mátyás király-emlékmű és a zilahi Wesselényi-szobor.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar irodalom számos nagy alakja született vagy tevékenykedett a tágabb értelemben vett Erdély területén, például Arany János, Kölcsey Ferenc, Kemény Zsigmond, Ady Endre vagy Gyulai Pál. A 19. században a magyar könyvkiadás egyharmada itt jelent meg. A régió városaiban számos nyomda működött.

A történelmi Erdély kulturális-irodalmi fővárosa Kolozsvár volt. 1880-ban itt jelent meg az Ellenzék politikai napilap, ami több mint fél évszázadon megszakítás nélkül volt publikálva. 1888-ban Kolozsváron jött létre az Erdélyi Irodalmi Társaság, melynek saját folyóirata volt, Erdélyi Lapok néven. Szerkesztője, munkatársa volt, többek között: Kőváry László, Brassai Sámuel, Benedek Elek, Bánffy Miklós. Ezzel egyidőben Marosvásárhelyen Tolnai Lajos megszervezte a Kemény Zsigmond Társaságot.

A Partium területén Nagyvárad a kiemelkedő, amely a 20. század elején már nemcsak virágzó kereskedelméről volt híres, hanem művészetpártoló lakosságáról is. Ady Endre itt újságíróskodott, verseskötetei jelentek meg itt. Szintén Nagyváradon jelent meg a Holnap című irodalmi antológia is.

Román irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A román irodalom legjelentősebb erdélyi képviselői: Andrei Mureșanu, Liviu Rebreanu, Ioan Slavici, Lucian Blaga, Octavian Goga, George Coșbuc, Ion Agârbiceanu.

Német irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Turizmus, látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erdély Románia egyik turisták által leglátogatottabb régiója, köszönhetően a rengeteg középkori épületnek, templomnak, műemlékeknek és a természeti szépségeknek. A magyar állampolgárok évente több mint egymillió alkalommal keresik fel, viszont ennél jóval kisebb azoknak az aránya, akik turistaként jönnek a régióba. Számottevő még a nyugat-európai turisták száma is.

Románia világörökségi helyszínei közül Erdély területén találhatók a következők: Erdély erődtemplomos falvai, Dák erődítmények, Segesvár történelmi központja, illetve Máramaros fatemplomai.

Híres személyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Benedek Elek, a "nagy mesemondó"
Teleki Sámuel, az Afrika-kutató gróf
Brukenthal, Erdély kormányzója
Georg Daniel Teutsch történész, püspök
George Bariț, avagy Báricz György
Gheorghe Șincai, avagy Sinkay György

Magyarok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Searchtool right.svg Lásd még: Romániai magyarok listája
Lásd még: Erdélyi fejedelmek listája

Németek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Románok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Könyvek, kiadványok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erdély a művészetekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar és a nemzetközi irodalom számos nagysága írt Erdélyről. Néhány mű:

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Erdély témájú médiaállományokat.
Wikivoyage
A Wikivoyage tartalmaz Erdély témájú leírást.
Wiktionary-logo-hu.png
Nézd meg Erdély Erdély címszót a Wikiszótárban!

Demográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]