III. Károly magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
További III. Károly nevű személyeket lásd itt.
III. Károly
Johann Gottfried Auerbach 002.JPG
Német-római császár és német király, magyar és cseh király

Magyarország királya
III. Károly
Uralkodási ideje
1711. április 17. – 1740. október 20.
Koronázása Pozsony
1712. május 20.
Elődje I. József magyar király
Utódja Mária Terézia magyar királynő
Ausztria uralkodó főhercege
III. Károly (Karl III.)
Uralkodási ideje
1711. április 14. – 1740. október 20.
Elődje I. József, Ausztria főhercege
Utódja Mária Terézia, Ausztria főhercegnője
Német-római császár, Német király
VI. Károly (Karl VI.)
Uralkodási ideje
1711. október 12. – 1740. október 20.
Koronázása Frankfurt am Main
1711. október 22.
Elődje I. József német-római császár
Utódja VII. (Wittelsbach) Károly német-római császár
Csehország királya
II. Károly (Karel II.)
Uralkodási ideje
1711. április 17. – 1740. október 20.
Koronázása Prága
1723. szeptember 5.
Elődje I. József cseh király
Utódja 1741-től III. (Wittelsbach) Károly cseh király
(1743-tól Mária Terézia cseh királynő)
Szicília királya
IV. Károly
Uralkodási ideje
1720  –  1734
Elődje Savoyai II. Viktor Amadé
Utódja V. Károly
Életrajzi adatok
Uralkodóház Habsburg-ház
Teljes neve Karl Franz Joseph Wenzel Balthasar Johann Anton Ignaz
Született
1685. október 1.
Bécs
Elhunyt
1740. október 20. (55 évesen)
Bécs
Házastársa Erzsébet Krisztina braunschweig–wolfenbütteli hercegnő
Gyermekei Lipót János
Mária Terézia
Mária Anna
Mária Amália
Édesapja I. Lipót
Édesanyja Pfalz–Neuburgi Eleonóra
Signatur Karl VI.jpg
III. Károly aláírása

III. Károly magyar király (VI. Károly néven német-római császár, II. Károly néven cseh király); (Bécs, 1685. október 1. – Bécs, 1740. október 20.), osztrák főherceg, Ausztria uralkodó főhercege, magyar király (1711–1740 között), a Habsburg-ház utolsó egyenes ági férfisarja. Károly felvilágosultabb és engedékenyebb volt elődeinél, s biztosította a békét a sokat szenvedett Magyarország számára.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora, neveltetése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

III. Károly 1685. október 1-jén született Bécsben I. Lipót német-római császár, magyar király és Pfalz–Neuburgi Eleonóra hercegnő harmadik fiúgyermekeként. Egyik bátyja, a későbbi I. József császár és három húga, (Mária Erzsébet, Mária Anna és Mária Magdolna) érte el a felnőttkort. Apja első házasságából volt még egy nővére is, Mária Antónia főhercegnő, aki 1685-ben II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem felesége lett.

Károly főherceg neveltetését – bátyjával, József főherceggel, a trónörökössel ellentétben – a katolikus Habsburg-családban megszokott módon jezsuita szellemben kezdték, Liechtenstein herceg irányítása alatt. Károly vallásossága apjáéhoz volt hasonló, már fiatalon megfontolt volt, s hajlamos a szertartásos viselkedésre. Kedvenc szórakozása azonban – mint sok Habsburgnak – a vadászat és a zene volt.

Harc a spanyol koronáért[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1700-ban elhunyt az utolsó spanyol Habsburg, II. Károly. A beteges, családalapításra alkalmatlan spanyol király végrendeletében franciabarát érseke jóvoltából XIV. Lajos francia király unokáját, Anjou Fülöpöt nevezte ki utódjául. Ez nemcsak az osztrák Habsburgok, hanem egy sor másik hatalom érdekét is sértette. A diplomácia ebben a helyzetben már tehetetlennek bizonyult, s a fegyvereké lett a szó. A spanyol örökösödési háború (1701–1714) hivatalosan a megüresedett spanyol trón birtoklásáért tört ki, valójában azonban az európai hegemóniáról volt szó, amiért XIV. Lajos és I. Lipót vetélkedett.

1701-ben kitört a spanyol örökösödési háború, és Károly főherceget a császárral szövetséges angol és holland seregek fegyveres támogatásával 1703-ban spanyol királlyá kiáltották ki. Károly 1704-ben Lisszabonnál szállt partra, s onnan indult meg Spanyolország felé. A katalánok és az aragóniaiak elégedetlenek voltak V. Fülöppel, és átálltak Károlyhoz, akit 1706-ban immáron valóban spanyol királlyá választották. József főherceg, akit időközben apja halála miatt I. József néven császárrá választottak, csapataival elfoglalta az itáliai spanyol birtokok és Spanyol-Németalföld nagy részét (a mai Belgiumot). E területek elvileg szintén József öccsének, Károly főhercegnek birtokába kerültek a nápolyi királyi címmel együtt.

1711 áprilisában azonban váratlanul elhunyt Károly bátyja, I. József császár, ami teljesen új helyzetet teremtett. Ausztria hiába nyerte meg a háborút XIV. Lajos Franciaországa ellen, angol és holland szövetségesei mégsem egyeztek bele, hogy ismét egyesüljön a két nagy Habsburg-terület, azaz Károlynak, akit októberben VI. Károly néven német-római császárrá választottak, és december 22-én Majna-Frankfurtban meg is koronáztak, a spanyol örökösödési háborút lezáró második, 1714-es rastatti békében mégis le kellett mondania Spanyolországról. Ennek fejében viszont a spanyol örökségből megtarthatta a Milánói Hercegséget és Mantovát, s megkapta Dél-Németalföldet (a mai Belgiumot), Nápolyt, Szardíniát, és néhány Rajna menti és toszkánai területet.

Házassága, gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Károly 1708. augusztus elsején Barcelonában vette feleségül Lajos Rudolf braunschweig–wolfenbütteli herceg leányát, Erzsébet Krisztinát (1691–1750). Házasságukból négy gyermek született:

Magyar belpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Károly nagypecsétje

Károly magyarországi uralkodását a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke aláírásával kezdte 1711-ben. A főnemességre és a vele a törököktől visszaszerzett területeken nagy latifundiumokat nyert idegen főurakra támaszkodott. Két alkalommal viselt háborút a törökök ellen. Az 1716-18-i háborút lezáró pozsareváci békében visszaszerezte a Temesközt és a Szerémséget, továbbá Belgrádot (ez utóbbiról a másodikat lezáró 1739-i belgrádi békében le kellett mondania). Ezeket a területeket katonai igazgatás alá rendelte Claude Florimond de Mercy gróf vezetésével.

Igyekezett Magyarországot a Habsburg Birodalomba minél jobban bekapcsolni, érvényesíteni próbálta a központi akaratot. Tanácsadó testületével Bécsből kormányzott, döntéseit a magyar kancellária közvetítette. 17091723 között Budára és környékére, Tolna, Baranya és Somogy megyékbe, a törököktől visszafoglalt Bánságba, a Rákóczi-szabadságharc idején elpusztított Északnyugat-Magyarországra, erdélyi területre, de máshová is több százezer német parasztot telepített. Az utóbbi területeken a magyaroknak tilos volt a letelepedés. Ezeket a korlátozó intézkedéseket később Mária Terézia – miután a magyar nemesek kiálltak mellette – részben feloldotta.

Uralkodása alatt került sor az állandó hadsereg felállítására és a Pozsonyban működő Helytartótanács felállítására 1723-ban. A protestánsok helyzetét az 1731-ben kiadott Carolina resolutio szabályozta. Elrendelte a protestáns hitre térők szigorú büntetését, a protestánsok szabad vallásgyakorlatát a megengedett helyekre korlátozta, s bevezette a dekretális esküt, amellyel a protestánsokat kizárta az állami közhivatalokból.

Pragmatica Sanctio[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1716-ban meghalt egyetlen fia, és ettől kezdve alapvetően egy probléma megoldása foglalkoztatta, mégpedig a leányági örökösödés elismertetése. Az 1703-ban I. Lipót és József főherceg által létrehozott szerződést 1713-ban hozták nyilvánosságra, mely alapvetően két fontos határozatot tartalmazott: Károly, illetve a későbbi uralkodók birtokainak oszthatatlanságát és az örökösödés kidolgozott rendjét, amely magába foglalta a leányági örökösödést is, ez utóbbiban azonban már Károly leányai, Mária Terézia és Mária Anna főhercegnők élveztek elsőbbséget József leányaival, Mária Jozefával és Mária Amáliával szemben.

Pragmatica Sanctio, 1713 körül

Fiúörökös születése híján Károly egyre nagyobb erőket mozgósított a Pragmatica sanctio elfogadtatására. E törvényét Csehország és Erdély után 1723-ban a magyar rendi országgyűléssel is elismertette. A birodalom osztrák felén Károly egy uralkodói rendelettel szabályozta a trónöröklést, ezt Magyarországon nem tehette meg, hiszen a jogforrási hierarchiában, a magasabbal álló jogszabállyal (törvény) nem ellenkezhet az alacsonyabb jogszabály (rendelet), és az 1687. évi II. és III. tc-k rögzítették a fiág örökösödését és annak (osztrák majd spanyol ágának) kihalta után visszaszáll a szabad királyválasztójog a nemzetre. Tehát ezzel ellentétes (nőág örökösödését rögzítő) rendeletet nem hozhatott a király. Ezért volt szükség az országgyűlés összehívására, és az ott történő törvényhozásra (1723. évi II. tc), amelyen Károly személyesen is megjelent. Az osztrák Habsburgok leányági örökösödését azonban az európai hatalmakkal is el kellett fogadtatni, ami már jóval lassabban haladt, mivel abban az időben a nemzetközi kapcsolatrendszert alapvetően a dinasztikus kapcsolatokon alapuló érdekek határozták meg. Károly hosszú, de eredményes diplomáciai manőverekbe kezdett. Angliát és Hollandiát azzal nyerte meg, hogy az 1731-es bécsi szerződésben kötelezte magát az 1722-ben Oostendében megalakított, a tengeri hatalmak számára kereskedelmi riválist jelentő Osztrák Kelet-indiai Társaság feloszlatására. (A társaság ettől kezdve csak névleg létezett tovább, a francia forradalom nyomán teljesen eltűnt).[1]. A poroszokat, akik abban segítették, hogy a birodalmi gyűlés a bajorok kivételével 1732-ben elfogadja a Pragmatica sanctiót, Károly császár Berg hercegségének átadásával kötelezte le. Végül 1735-ben XV. Lajos francia királlyal is kiegyezett: Károly legidősebb leányának, Mária Teréziának férje, Ferenc István lotaringiai herceg lemondott a Franciaországgal határos családi birtokáról Toszkána fejében.

A Pragmatica sanctio elismertetése után úgy tűnt, Károly mindent elrendezett, és Mária Terézia trónra kerülése nyugodt körülmények között zajlik majd le. Mint később azonban kiderült, Savoyai Jenő hercegnek lett igaza, aki kezdettől azt vallotta, hogy Mária Terézia utódlására nézve az erős hadsereg többet jelent, mint bármilyen szerződés.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Károly idősebb korában is szívesen vadászott. Egy ilyen, a Moson vármegyei Féltorony mellett tartott vadászaton azonban megbetegedett (állítólag gyilkos galócát evett), s néhány nappal később, 1740. október 20-án 55 éves korában váratlanul elhunyt. Halála felkészületlenül érte a birodalmat, s leánya, Mária Terézia főhercegnő trónra lépése csak az európai hatalmak jóindulatától függött.

A Habsburgok hagyományos temetkezőhelyén, a bécsi kapucinusok templomának kriptájában temették el. 1750-ben ugyanide temették feleségét, Erzsébet Krisztina braunschweig-wolfenbütteli hercegnőt is.

Címei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Római császár, és Német, Spanyol, Magyar, Cseh, Dalmát, Horvát s Szlavonországok stb. királya, Ausztria főherczege, Burgundia, Brabant, Styria, Karinthia s Krajna herczege, Morvaország őrgrófja, Habsburg, Tirol és Görz grófja”

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A HABSBURG-BIRODALOM GYARMATPOLITIKÁJA (PDF). ELTE BTK „Gépeskönyv” 3. kötet

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • VI. Károly 1715-ös törvényei.


Előző uralkodó:
I. József
Ausztria uralkodó főhercege
1711 – 1740
A cseh címer
Következő uralkodó:
Mária Terézia
Előző uralkodó:
I. József
Magyarország uralkodója
1711 – 1740
A Szent Korona
Következő uralkodó:
Mária Terézia
Előző uralkodó:
I. József
Csehország uralkodója
1711 – 1740
A cseh címer
Következő uralkodó:
III. Károly (Albert)
Előző uralkodó:
I. József
Német király
1711 – 1740
Német-római császár
1711 – 1740
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
VII. Károly
Előző uralkodó:
Savoyai II. Viktor Amadé
Szicíliai uralkodó
1720–1734
Habsburg-ház
A szicília-nápolyi Anjou-k címere
Következő uralkodó:
V. Károly
Előző uralkodó:
I. Károly
Párma uralkodó hercege
1735–1740
Habsburg-ház
A Pármai Hercegség lobogója
Következő uralkodó:
Mária Terézia