Kőrösi Csoma Sándor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kőrösi Csoma Sándor
Kőrösi Csoma Sándor.jpg
Kőrösi Csoma Sándor
Született 1784. március 27.[1]
Csomakőrös
Elhunyt 1842. április 11. (58 évesen)
Dardzsiling, India
Foglalkozása felfedező
nyelvész

Kőrösi Csoma Sándor, sz. Csoma Sándor (Csomakőrös, 1784. március 27.Dardzsiling, 1842. április 11.), saját szavaival: székely-magyar Erdélyből ("Siculo-Hungarian of Transylvania"), nyelvtudós, könyvtáros, a tibetológia megalapítója, a Tibeti-Angol szótár megalkotója.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1784. március 27-én szegény sorsú székely kisnemesi család hatodik gyermekeként megszületett Csoma Sándor. (Egyes források (Szilágyi Ferenc kutatásai) szerint 1787-ben született.) Édesapja Csoma András határőr katona, édesanyja Getse Krisztina. Hat testvéréből három érte meg a felnőttkort: Júlia, Krisztina és Gábor (1788-1850). Április 4-én megkeresztelték. 1790-ben megkezdte tanulmányait az elemi iskolában. 1799-ben édesapjával felgyalogolt Nagyenyedre és beiratkozott a Bethlen Kollégiumba, ahol „szolgadiákként” kezdte meg tanulmányait: kisebb munkákkal pénzt keresett, abból fizette tandíját. Már enyedi diákként érlelődött benne a gondolat, hogy fel kell keresnie ősei hazáját. 1807-ben befejezte gimnáziumi tanulmányait. 1815-ben befejezte főiskolai tanulmányait. Elindult Németföldre, Bécsben konzultált Ujfalvy Sándorral, majd – valószínűleg – egy heidelbergi tartózkodás után ment Göttingenbe. 1816 és 1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója volt, Johann Gottfried Eichhorn tanítványaként orientalisztikával foglalkozott. Ekkor már 13 nyelven írt, olvasott. Tanulmányai után hazatért Erdélybe és felvette a kapcsolatot a kolozsvári tudóskörrel, Döbrentei Gáborral, Gyarmathi Sámuellel, Kenderesi Mihállyal. 1819. november 24-én Csoma Sándor Nagyenyedről indult útjára. November 28-án a Vöröstoronyi-szorosnál lépte át szülőföldje határait. Így írt egyik levelében: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.

Szobra szülőfalujában

Utazásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1820. január 1-jéig Bukarestben tartózkodott, onnan Szófián keresztül ment tovább. Február 7-én Konstantinápolyba ment, ám az ottani pestisjárvány miatt távoznia kellett. Enosz kikötőjében vitorlásra szállt, Alexandriába ment. Egy Schaeffer nevű tiroli kovácsnál kapott szállást. Szándékában állt tanulmányozni az arab nyelvet (Egyiptomban), de a pestisjárvány miatt onnan is távoznia kellett. Március 15-én Ciprus, Bejrút, Tripoli érintésével Latakiába hajózott, majd gyalog folytatta útját. Április 13-án megérkezett Aleppóba (Haleb), ahol egy hónapot időzött. Május 19-én egy karavánnal ázsiai öltözetben eljutott Moszulba, ahonnan a Tigrisen hajón ment Bagdadba. Július 21-én Bagdadban a szlovák Anton Swoboda adott neki szállást, akivel hosszú idő után magyarul is társaloghatott. Másfél hónapot töltött Bagdadban. Swoboda ruhát és pénzt adott neki, hogy folytathassa útját. Október 14-én érkezett Teheránba, ahol négy hónapot töltött és tökéletesítette angol és perzsa nyelvtudását. Megszakadt Magyarországgal való kapcsolata, eltűntnek hitték. Iratait biztonsági okokból Teheránban hagyta és felvette a Szkander bég nevet. 1821. április 18-án érkezett Meshedbe, ahol az időközben zajló török-perzsa háború miatt hat hónapig vesztegelt egy karaván-szálláson. Október 20-án indult Buharába. 1822. január 6-án átvergődött a Hindukus hegyláncain, eljutott Kabulba, ahonnan India felé vándorolt. A Haibár-hágónál francia tisztekkel találkozott, akikkel Pesavar érintésével eljutott Lahorba, majd Amritszár és Dzsammu érintésével Szrinagarba érkezett. 1822. május 19-én Belső-Ázsia felé indult, áthaladt a 3446 m magas Zodzsi-hágón. Május 23-án Ladakhba érkezett. Június 19-én megérkezett a fővárosba, Lehbe. Innen a további út európai ember számára veszélyes lett volna, így visszaindult Szrinagarba. Július 16-án Kasmír határánál találkozott William Moorcroft angol kormánymegbízottal. Az ő ösztönzésére kezdett el a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni annak reményében, hogy az ősi iratok között a magyarok eredetére is talál bizonyítékokat. Visszatért Lehbe, majd Szrinagarba.

Mellszobra Balatonfüreden

1823. július 26-án a zanszkári Zanglába érkezett, ahol a király erődjében lakott. [2] Ottléte alatt több ezer tibeti nyelvű könyvet olvasott át. Elkészült Tibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozásával, összeállított egy harmincezer szóból álló szójegyzéket, Szangje Puncog (Szangye Püncog), majd Kunga Csöleg láma segítségével. 1928-ban Csoma nevét még sokan ismerték Zanglában, hallomásból. Csoma itt a legnagyobb hidegben, egy 3×3 méteres cellában, fűtés, tűz nélkül volt kénytelen dolgozni, mert a kémény nélküli szobában a tibeti szokás szerint földre rakott nyílt tűz maró füstje miatt képtelen volt olvasni. Fő eledele a jak-vajas tea volt, árpával.

1824. október 22-én elhagyta Zanglát. Szabáthuba érkezett, ahol az angolok kémnek nézték és önéletrajza megírására kötelezték. Fél évig vesztegelt ott. Elkészült jelentésével útjáról, tanulmányairól, tevékenységéről, melyet a brit főkormányzóság végül is hasznosnak ítélt és valamelyest támogatták kutatásait. 1825 júniusában visszaindult Zanszkárba, Thetába érkezett. November 10-étől Csoma a phuktáli kolostorban élt és dolgozott. A phuktáli kolostor egyike a leglátványosabb nyugat-tibeti kolostoroknak, ami a gelugpa (sárgasüvegesek) rendjéhez tartozik. Itteni tevékenységei kevés eredménnyel jártak.

1827. június közepétől három és fél évig Kanamban dolgozott. Kanamban megtalálható a teljes lámaista Kánon, a Kandzsúr (Bka'gyur) és a Tandzsúr (Bstan'gyur) 100, illetve 125 kötete. Itt is Szangye Püncog lámával dolgozott, immáron nyugodtabb körülmények között. A Kanamban eltöltött három év Csoma munkálkodásának legtermékenyebb periódusa. Befejezte szótárát és nyelvtanát, elkészítette egy buddhista terminológiai szótár kéziratát, valamint több értekezés vázlatát. Olvasott a mesés Shambala országáról, a buddhisták Jeruzsáleméről, amely a jugarok (ujgurok) országában van. Ez a hely a keleti felfogás szerint a bölcsesség tárháza. "Tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a mi eleink ezen vidékekről szállottak le mint kultusznemzetek a Krisztus előtt több századokkal." 1830 márciusában a Royal Asiatic Society tagjává választotta.

1831. április 22-én Delhi, Agra és Benáresz érintésével Kalkuttába érkezett és beköltözött az Asiatic Society (1832-ig Ázsiai Társaság, 1832-től Bengáli Ázsiai Társaság) székházába, hogy átvegye a Társaság könyvtárának rendezését, és ahol tibeti-angol szótára és nyelvtana nyomdai előkészítésének szentelte idejét. Egy kis cellában élt, amelyet ritkán hagyott el. 1832-től a Journal of the Asiatic Society of Bengal című folyóiratban publikált. 1833. november 15-én a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta. 1834. január 5-én megjelent az első, tudományos alapossággal megírt és hiteles tibeti-angol szótár, valamint tibeti nyelvtan Csomától, melyet Kalkuttában adtak ki, 500-500 példányban. Ezekből Csoma 50-50 példányt hazaküldött. Február 6-án a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. 1835 és 1837 között Észak-Bengália különböző vidékein nyelvészeti tanulmányokat folytatott. Megfordult Maldában, Titaljában (Titaliah) és Dzsalpaiguriban. Ott ismerkedett meg a szanszkrit, a bengáli és a mahrutta nyelvekkel. 1835 decemberében Molla Eszkander Csoma néven két évig az észak-bengáli Titaljában tartózkodott, ahol eredeti céljának megfelelően az őshazát kereste a nyelvrokonítás (összehasonlító nyelvtudomány) módszerével.

"Így ér véget majd küldetésem, ha egyszer be tudom majd bizonyítani, hogy ellentétben a finn–magyar elmélet mellett kardoskodók megnyilatkozásaival, a magyar nép igenis Attila népe."

Lhásza, Tibet fővárosa, XIX. század

1837 decemberében visszatért Kalkuttába, ahol csaknem öt évet töltött könyvtárosként, remetei magányban, tudományos munkát végezve. Csoma ekkor már csaknem 20 nyelven írt vagy olvasott: latin, görög, német, francia, angol, orosz, szláv, héber, arab, török, perzsa, szanszkrit, tibeti, hindusztáni, bengáli, pushtu, muhratta, és valószínűleg románul is tudott. Ezekben az években többször találkozott Kalkuttában Schöfft József Ágoston magyar festővel és világutazóval. Ő készítette az egyetlen hitelesnek mondható portrét Kőrösi Csoma Sándorról.

Kőrösi Csoma Sándor emléksztúpa Taron

1842 februárjában megkísérelte a Lhászába való eljutást. A Mahananda folyón vízi úton haladt, ahol a mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken gyalogosan kelt át és maláriát kapott. Március 24-én megérkezett Dardzsilingbe. Április 4-én súlyos rohamok kínozták, egészségi állapota a láz következtében nagyon leromlott. Április 11-én, reggel 5 órakor Kőrösi Csoma Sándor földi élete véget ért. Másnap a dardzsilingi európai temetőben helyezték végső nyugalomra, a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga (KangchenDzö-nga) árnyékában.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1845-ben az Ázsiai Társaság emlékoszlopot emelt a sírja fölé. 1858-ban gróf Széchenyi István halála előtt lefesttette Csoma síroszlopát, bekereteztette, és az alábbi feliratot vésette bele:

Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.
Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi síroszlopának festménye, gróf Széchenyi István keretbe vésetett szövegével

1884-ben születésének 100. évfordulójára dr. Duka Tivadar lefordította Csoma dolgozatainak nagy részét, és tervezte kiadását, amely azonban csak 1885-ben jelenhetett meg, angol és magyar nyelven. 1902-ben Kalkuttában az Ázsiai Társaság épületben felállították Kőrösi Csoma Sándor mellszobrát. 1904-ben születésének 120. évfordulóján szülőfaluját Csomakőrösre nevezték. 1910-ben sírjánál az Akadémia emléktáblát helyezett el. 1920-ban megalakult – először – a Kőrösi Csoma Sándor Társaság Teleki Pál és Felvinczi Takáts Zoltán kezdeményezésére. 1949-ben a kommunista kultúrpolitika betiltotta. 1928-ban Baktay Ervin emléktáblát helyezett el a zanglai és a phuktáli kolostorok falán. 1933-ban Kőrösi Csoma Sándor lett az első európai, akit Japánban bodhiszattvának (buddhista szentnek) nyilvánítottak.[3] Sírja buddhista zarándokhely lett. A tokiói Taisho egyetemen kiállították Csorba Géza szobrászművész alkotását, Csomát bodhiszattvaként ábrázoló művét. 1943-ban Marosvásárhelyen felállították Kőrösi Csoma Sándor első, magyar földön lévő köztéri szobrát.

1956-ban megalakul a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet. 1967-ben halálának 125. évfordulója alkalmával a Magyar Földrajzi Társaság Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet alapított.

1968-ban újraalakult a Kőrösi Csoma Sándor Társaság, immár marxista–leninista, illetve finn-ugor szemlélettel. Folyóiratuk a Keletkutatás. 1972-1973-ban Jakabos Ödön gyalog bejárta Körösi Csoma Sándor útját; az útjáról szóló könyv már csak halála után, 1983-ban jelent meg (Indiai útinapló; Kriterion Könyvkiadó). 1982-ben Kőrösi Csoma Sándor emlékére megépült az első magyarországi sztúpa (buddhista kegyhely), Budapest XV. kerületében.

1984-ben születésének 200. évfordulójára a magyarországi Buddhista Misszió dolgozatainak szép kiállítású reprint kötetével emlékezett meg Kőrösi Csoma Sándorról, az Akadémiai Kiadó is kiadta műveinek négy kötetét, az eredeti, angol nyelven. Ugyanezen jubileum alkalmából öt fiatalember: Bobály István, Pogány György, Sáfrány József, Sára György és Sárosi Ervin végigjárta Csoma tibeti életének főbb állomásait, mindhárom tibeti kolostort érintve. Útjukról filmet forgattak, amit a Magyar Televízió bemutatott. 2007-ben Sütő Zsolt marosvásárhelyi fotográfus Csoma kis-tibeti életének helyszínein fotókat és hangfelvételeket készített, melyeket naplójegyzeteivel együtt az interneten is publikált.

1998-ban a Kőrösi Csoma Sándor Buddhista Alapítvány szervezésében megalakult a Buddhista Egyetem, majd 2004-ben elindult a Magyar Egyetem is, őstörténeti képzéssel.

2008-ban magánkezdeményezésre elindult Csoma zanglai lakószobájának és a végveszélybe került erődnek a megmentése. A főként magánadományokból és az NKA támogatásából finanszírozott projekt 2010-től Csoma Szobája Alapítvány néven működik tovább, szakmai felügyeletét a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) látja el. A projekt önkéntesek munkájára és a helyi szakmai tapasztalatokra alapozva végzi az erőd hagyományos technikával történő helyreállítását. Gulyás Tibor operatőr dokumentumfilmmel követi az eseményeket. Az Alapítvány hosszú távú tervei között szerepel a Csoma által lakott további helyszínek megmentése is.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Essays Towards a Dictionary Tibetan and English (Calcutta, 1834; Bp., 1984)
  • A Grammar of the Tibetan Language in English (Calcutta, 1834; Bp., 1984)
  • Körösi Csoma Sándor dolgozatai (1885, 1984)
  • Sanskrit-Tibetan-English Vocabulary I-III. (Calcutta, 1910, 1916, 1944; Bp., 1984)
  • Tibetan Studies (Calcutta, 1912; Bp., 1984)
  • The Life and Teachings of Buddha (Calcutta, 1957) – Buddha élete és tanításai (Bukarest, 1972, 1982)

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

csoma.blog.hu: Miért kell megmenteni Csoma egykori, himalájai házát?. csoma.blog.hu, 2008. augusztus 30. (Hozzáférés: 2011. december 20.)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Baktay Ervin: A világ tetején. Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain a nyugati Tibetbe (Bp., 1930, 1934)
  • Baktay Ervin: A Háromszéktől a Himalájáig. Kőrösi Csoma Sándor életútja (Bp., 1942)
  • Baktay Ervin: Kőrösi Csoma Sándor (Bp., 1962, 1963, 1981, 1999)
  • Hetényi Ernő: Kőrösi Csoma Sándor dokumentáció. Budapest 1982, ISBN 9789630006385
  • Csetri Elek: Kőrösi Csoma Sándor indulása (Bukarest, 1979)
  • Jakabos Ödön: Indiai útinapló (Bukarest, 1983)
  • Terjék József: (szerk.) Emlékek Kőrösi Csoma Sándorról (Budapest, 1984)
  • Csetri Elek: Kőrösi Csoma Sándor (Bukarest, 1984)
  • Zágoni Jenő: Kőrösi Csoma Sándor bibliográfia (Bukarest, 1984)
  • Kőrösi Csoma Sándor levelesládája (1984)
  • Sárosi Ervin: Zarándokúton Nyugat-Tibetben (Bp., 1986 Kossuth Könyvkiadó)
  • Kőrösi Csoma Sándor Emlékkönyv (Csomakőrös, 1992)
  • Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain (Csomakőrös, 1993)
  • Bernard Le Calloc'h: Új adatok Kőrösi Csoma Sándorról (1998)
  • Marczell Péter: A valósabb Kőrösi Csoma-képhez (2003)

Szépirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Baán Forray Zelma: A vándorló székely csillag (Bp., é.n.)
  • Szántó György: A bölcső (Bp., 1929)
  • Cholnoky László: Kőrösi Csoma Sándor: (Életregény.) Budapest 1940, Athenaeum, 287
  • Korda István: A nagy út (Bukarest, 1956)
  • Baktay Ervin: A messzeségek vándora (Bp., 1934, 1960)
  • Korda István: A nagy út. Körösi Csoma Sándor életregénye. (Ill. Árkossy István.) Bukarest 1978, Kriterion, 320 p.
  • Dávid Antal: A szolgadiák. (Körösi Csoma Sándor ifjúkora.) [Életrajzi regény.] Budapest 1983, Móra K., 201 p., ill.
  • Szilágyi Ferenc: Így élt Kőrösi Csoma Sándor. (2. kiad.) Budapest 1984, Móra K., 211 p., ill. (Így élt...)
  • Szilágyi Ferenc: "bölcsőjét kereste a magyarnak..." (Jav., bőv. kiad.) Budapest 1992, Orient Press, 235 p., ill.
  • Kubassek János: A Himalája magyar remetéje. Kőrösi Csoma Sándor életútja kortörténeti és földrajzi háttérrel. Budapest 1999, M. Őstört. Kut. és K. Kft., 263 p., [24] t.
  • Le Calloc'h, Bernard: Kőrösi Csoma Sándor útinaplója., Ford. Ötvös Lajos. Budapest 2000, Püski, 143 p.
  • Müllner András: Kőrösi Csoma Sándor Budapest, JAK - Kijárat Kiadó, 2000.
  • Sütő Zsolt: Himalájakék, Tibetvörös (2008)
  • Lanczkor Gábor: A malária Pécs, Nyílt Fórum, 2010.

Film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kőrösi Csoma Sándor témájú médiaállományokat.