Szlovákok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szlovákok
Svks2.jpg
Anton BernolákĽudovít ŠtúrAndrej HlinkaŠtefan BaničJozef Miloslav HurbanStodola AurélKollár Ádám FerencMilan HodžaHviezdoslavMilan Rastislav ŠtefánikGustáv HusákAlexander Dubček
Teljes lélekszám
6 millió
Régiók
 Szlovákia 4 352 775
Lélekszám régiónként
Régió
 Egyesült Államok 810 000
 Csehország 200 000[1]
 Kanada 100 000
 Egyesült Királyság 90 000
 Szerbia 52 750[2]
 Magyarország 29 647[3]
 Németország 25 200
 Argentína 22 500
 Románia 17 226[4]
 Franciaország 16 000
 Olaszország 15 000
 Ausztrália 12 000
 Írország 10 801[5]
 Ausztria 10 500
 Ukrajna 6397,000000028672
 Horvátország 4712,000000008192
 Belgium 4000
 Brazília 3000
 Chile 2300
 Lengyelország 2000
 Hollandia 1800
 Spanyolország 1600
 Izrael 1500
 Dél-afrikai Köztársaság 800
Nyelvek
szlovák

A szlovákok (régiesen: tótok) szlovák nyelvet beszélő nyugati szláv népcsoport.

A szlovákok története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar és szlovák történészek között komoly viták vannak arról, hogy a történelmi Magyarországon belül mikortól és milyen értelemben beszélhetünk szlovákokról.

Bizonyosnak tűnik, hogy a honfoglaló magyar törzsek a Nagymorva Birodalom összeomlását átvészelő szláv népcsoportokat találtak a Kárpát-medence északi részén, mely térség egyébként nem alkotta a magyarok szállásterületének szerves részét, inkább védelmi célból (gyepű) használták. A Vág és Nyitra folyók medencéjében élő szlávok a mai szlovákok egy részének ősei, de sem egységes nyelvvel, sem közös identitással még nem rendelkező, nemzetségi viszonyok között élő földműves lakosságnak tekinthetők történetileg.

A középkorban jelentős csehországi, morvaországi és részben lengyelországi bevándorlás növelte a nyugati szláv nyelvű népesség súlyát a történelmi Felső-Magyarországon. Azt lehet mondani, hogy a szlovákság etnikai integrációja a 16. század végére ment végbe, de a mai szlovák identitástól jelentősen eltért abban, hogy premodern jellegű volt, azaz a magyar állam iránti lojalitás jellemezte. A nyelvi integráció gyakorlatilag csak a 19. századra valósult meg, mert divergens nyelvi folyamatok is jellemezték a nyugati és keleti szlovák nyelvjárást: területi-földrajzi okokból is más szláv népekkel kerültek elsődlegesen nyelvi viszonylatba a Felvidék nyugati és keleti felén élő szlovákok.

Szlovákok kisebbségben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2002-ben a szerbiai Vajdaságban 56 000 fő vallotta magát szlováknak. A vajdasági szlovákok központja Petrőc (szlovákul: Báčsky Petrovec, szerbül: Bački Petrovac), a további települések: Dunagálos, Kölpény, Bulkeszi, Kiszács, Antalfalva.

Magyarországon a 2001-es népszámláláshoz kapcsolodó kérdőív szerint közel 18 000 szlovák él. Nagy részük a Pilis térségében és Békésben. A magyarországi szlovákok kulturális központja Békéscsaba, ahol szlovák konzulátus is található.

Horvátországba a 19. század végén és a 20. század elején költöztek, főleg Szlavóniába és Baranyába. A legnagyobb szlovák települések Szlavóniában: Josipovac és Jurjevac; Jelisavac, Markovac és Ledenik; Miljevci; Pakrac és Lipovljani. Ezen kívül még vannak kisebb szlovák települések: Zokov Gaj és Kneževac. Több város környékén is élnek szlovákok: Zágráb, Ilok, Eszék, Fiume, Soljani, Radoš. 2001-ben 4712 fő vallotta magát szlováknak Horvátországban.[6]

Élnek szlovákok Románia partiumi részén is, itteni központjuk Nagylak.

Vallás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szlovákok többsége katolikus, kisebbrészt evangélikus.

Híres szlovákok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sok évszázados együttélésnek köszönhetően a tudomány és a kultúra számos kiemelkedő alakját egyaránt magáénak vallja a szlovák és a magyar nemzet.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]