Frízek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Frízek
Teljes lélekszám
kb. 1,5 millió (2007)
Régiók
FrízföldFrízföld
Lélekszám régiónként
Régió
 Hollandia
 Dánia
 Németország
Nyelvek
fríz, német, dán, holland
Vallások
Protestantizmus
Rokon népcsoportok
hollandok, flamandok, búrok, angolok

A frízek eredetileg a Fríz-szigeteken élt germán nép, amely a németalföldi és a nyugati német területeket elfoglalva kiszorította onnan a keltákat. Később a Britanniába tartó angolok és a jütök vonultak át a frízek területén. Herstali Pipin udvarnagyságának idején, 689-ben a frankok győzelmet arattak felettük, Nyugat-Frízföldet a Frank Királysághoz csatolták, és keresztény hitre térítésükhöz Utrechtben püspökséget alapítottak.

Jelenleg a frízek többsége a holland Friesland és Groningen tartományokban lakik, illetve Németországban Nordfriesland területén (Schleswig-Holstein tartomány) él[1]. Lakhelyüket korábban Frízföld vagy Frízia néven ismerték. A frízek egyik jellegzetessége, hogy igen magasak, szőkék, erős csontozattal.[2]

Származásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Őstörténetük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A frízek ősei már i. e. 2900 körül a jelenlegi lakhelyüket foglalták el a régészeti leletek tanulsága szerint. A vaskorig (i. e. 800 körül) nem hatottak rájuk más népek, ekkor lehet csak felfedezni az Európa déli, délkeleti részén kifejlődött La Tène kultúra hatását[3]. Kr. e. 750 körül a frízek elkezdték betelepíteni a partmenti, alacsonyan fekvő síkságokat, mivel korábbi szálláshelyükön, a magasabban fekvő területeken a termőföld leromlott, túlnépesedés és éhínség fenyegetett.[4] Egyesek közülük feltehetően Skandináviába települtek át, bár ezt a genetikai kutatások eddig nem erősítették meg: a frízek és más germán népek közötti jelentős hasonlóságot eddig egyik skandináv néppel sem sikerült kimutatni[5].

A római korban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Római Birodalom térképe Hadriánusz (117-38) uralkodása alatt, amelyen feltűnik a Frisii nevű germán törzs, amely feltehetően a mai frízek őseit jelölte.

A római kor történetírói a frízeket a germán törzsek közé sorolták[6].

A római terjeszkedés ellen Kr. u. 28-ban a frízek szerződést kötöttek Rómával, de 16 évvel később, amikor az adóterhek túlságosan magasak lettek, végeztek a kiküldött adószedőkkel és vereséget mértek a büntetésükre kiküldött római seregre. A rómaiak ismerték és tisztelték frízeket, számos írójuk említette őket. Tacitus a germán területekről 69-ben írt munkájában említi a 'Frisii' törzset, amely germán törzsek nevei közül az egyetlenként ma is létező népcsoportot jelöl. Tacitus két fríz csoportot említett: maioribus minoribusque frisii (kb. "nagyobb és kisebb frízek")[7], és idősebb Plinius is két csoportot említ ("Frisii" és "Frisiavones") a Naturalis Historia-ban. A római uralom alatt álló Britanniában talált feliratok alapjánAccording to inscriptions found in Roman Britain,[8] közülük sokan szolgáltak a római légiókban, ahol frisiavones néven ismerték őket.

I. sz. 70 körül délnyugat felé kezdtek terjeszkedni, mivel a Canninefates törzs által korábban elfoglalt területek a batáviai lázadás következtében elnéptelenedtek. A Flandria és Kent[9][10] felé irányuló kivándorlást feltehetően a római hatóságokkal egyetértésben, a part menti területeket fenygető áradások miatt kezdték. 290 körül a frízeket a brit partokat támadó kalózok között említik, de később a szászok sokkal nagyobb támadásokat hajtottak végre. A frízek hatását a Brit-szigeteken jól jelzi, hogy egy időben az Északi-tenger egy részét Mare Frisia néven ismerték, illetve ma a fríz nyelv az angol nyelv legközelebbi élő rokona.[11]

A rómaiak után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A batáviai felkelés után a frízeket nem említik a történetírók. Az 5. századtól kezdve közülük sokan csatlakoztak az angolszász törzsek vándorlásához, akik a fríz területeken keresztül vonultak a Brit-szigetek felé. Mások közülük az előbbi törzsek által szabadon hagyott területeken kezdtek terjeszkedni dél felé - a 6. század végére elfoglalták a partvidéket a Weser folyó torkolatáig, majd a 7. században folytatták a terjeszkedést egészen Bruggeig és Flandria nyugati részéig. A frízek által elfoglalt területeket ekkor Magna Frisia néven ismerték.

Frízia i. sz. 716 körül

A Római Birodalom bukása után létrejött fríz államot saját királyuk uralta, első említése 618-ból származik. A frízek megtérítésére irányuló kísérletek kezdetben kudarcot vallottak: a pogány vallásukhoz hevesen ragaszkodó frízek a hittérítő szerzeteseket (mint pl. Szent Bonifácot) megölték vagy kiutasították. Radbod királyuk 714-ben Martell Károly seregeivel szemben is sikeresen védte meg állama függetlenségét. 20 évvel később azonban Martell Károly elfoglalta és leigázta a Fríz Királyságot és a kereszténység felvételére kényszerítette a frízeket. Utrechtben püspökséget alapított, amelynek feladata a frízek megtérítése és igazgatása volt. Bár a 800-as évekre a frízek ismét kivívták függetlenségüket, a kereszténység mégis elterjedt közöttük. A bencések közé tartozó Szent Willibrordot (kb. 658 – 739), aki Utrecht püspöke volt, tartják a frízek megtérítőjének.

Fríz népvándorlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rómaiak alatt megindult elvándorlás feltehetően a középkorban, az angolok, szászok és más népek mozgalmaival egyidőben folytatódott, akikkel együtt alapították meg Angliát (Angla-lond-ot). A frízek jelentőségére utalnak a nyelvi kutatások: az ófríz legközelebbi rokona volt az óangol nyelvnek[12]; régészeti leletek: Kentben frí eredetű ruhatűket tártak fel[13]; és genetikai kutatások: Kelet-Anglia, illetve Anglia északi részének lakói közeli rokonságban állnak a frízekkel[14].

Emellett azt is feltételezik, hogy a frízek betelepültek Skandinávia és Lengyelország területére, a balti térségbe, illetve fríz hajósok letelepedtek Írországban, az Ibériai-félsziget északi partvidékén, illetve egyesek a normannokkal tartottak, amikor azok meghódították Szicília szigetét.

Magna Frisia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fríz állam első uralkodói feltehetően legendás személyiségek voltak, míg az utolsó három személy korabeli feljegyzésekben is szerepel. A frank források hercegi rangon említik őket, más források szerint királyok voltak.

A következő évszázadokban a frízek ismét idegen uralom alá kerültek, egy részük az észak és kelet felé terjeszkedő frankok, másrészük az észak és nyugat felé terjeszkedő szászok birodalmának alattvalói lettek.

Napjainkban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fríz zászló

Híres frízek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Interfriesischer Rat / Ynterfryske Rie - Start
  2. Coon, Carleton S.. XII, section 4, The Races of Europe. New York: Knopf (1962) „The hair is blond to medium brown, especially the latter (Saller-Fischer chart A-O), in over 60 per cent, except for the North Frisian parish of Bökingharde, where it is darker; red hair runs as high as 7 per cent on Spiekeroog. The eyes are pure blue or light-mixed in 70 per cent to 80 per cent of instances. The Frisians are among the blondest people in the world.” 
  3. Verhart, p. 67
  4. Verhart, pp. 81-82
  5. Passarino, Giuseppe, Gianpiero L Cavalleri, Alice A Lin, Luigi Luca Cavalli-Sforza, Anne-Lise Børresen-Dale, Peter A Underhill. „Different genetic components in the Norwegian population revealed by the analysis of mtDNA and Y chromosome polymorphisms”. European Journal of Human Genetics 10, 521–529. o.  
  6. Butler, J.J.. Nederland in de bronstijd (Dutch nyelven). Van Dishoeck (1969) 
  7. Feltehetően az általuk művel termőföld alapján: az agyagos vdéken gazdálkodó frízek terméshozama jobb volt, jobban tudtak táplálkozni, mint a homokos talajt művelő frízek.
  8. Cohors Primae Frisiavonum. www.Roman-Britain.org 103-249 közé datált felirat: "Cohors Primae Frisiavonum" - "A Frízek Első Cohortja"
  9. Frisian "Tritzum" pottery from Roman times has been found in Zele-Kamershoek, Belgium
  10. Looijenga, Jantina Helena. Runes around the North Sea and on the Continent A.D. 150-700. Groningen: SSG (1997) 
  11. Weale, Michael E., Deborah A. Weiss, Rolf F. Jager, Neil Bradman, Neil Bradman. „Y Chromosome Evidence for Anglo-Saxon Mass Migration”. Molecular Biology and Evolution 19 (7), 1008-1021. o.  
  12. Kortlandt, Frederik: The origin of the Old English dialects revisited. University of Leiden, 1999
  13. Collingwood, R.G.. Roman Britain and the English settlements. Biblo & Tannen Booksellers & Publishers (1998). ISBN 978-0819611604 
  14. Weale, Mike: Anglo-Saxon Mass Migration (Audio-visual presentation). The Centre for Genetic Anthropology

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]