Kelták

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A kelták szűkebb értelemben Közép- és Nyugat-Európában élt ókori indoeurópai népek, népcsoportok voltak; ősi indoeurópai nyelveket (szárazföldi vagy ókelta nyelvek) beszéltek. Az ókori kelták mindenhol hasonló módon éltek, róluk számos görög és római forrás maradt ránk. Hagyományosan a keltákat a gallokkal azonosították (a szó latin jelentése nyomán), azonban ez mára elavulttá vált: a gallok csak egy népcsoportja volt a keltáknak, akik Gallia (a mai Franciaország) területén éltek és a gall nyelvet beszélték, amely például erősen eltért az Ibériai-félszigeten beszélt szintén ókelta keltibér nyelvtől.

Tágabb értelmezésben keltáknak nevezik a máig fennmaradt, ám kihalófélben lévő szigeti kelta nyelveket beszélő népeket (lásd: bretonok, gaelek, írek, skótok, velsziek). Ezek a nyelvek hang- és alaktanilag erősen eltávolodtak az ókelta nyelvektől a germán nyelvek hatására, és az életben tartásukra irányuló erőfeszítések ellenére ma erősen veszélyeztetett állapotban vannak, egynyelvű beszélőik nincsenek.

[szerkesztés] Történetük

A kelta népek őshazája Közép-Európa nyugati része (a Rajna és a Felső-Duna vidéke) és északkelet-Franciaország lehetett. Onnan kezdtek lassan minden irányba szétvándorolni. Terjeszkedésük egyik korai állomása Svájc területe volt (az ókori Helvetia). A régészek a La Tène svájci faluban felfedezett fontos lelőhelyről nevezték el az ókori kelta népek közös műveltségét La Tène-kultúrának. A Kr. e. 4. század elején indultak tovább a Rajna mentéről, és előbb a Kárpát-medencét árasztották el, majd a Balkán-félszigetet, a Fekete-tenger északi partjait és Kis-Ázsiát is elérték.

Az Ibériai-félszigeten szintén éltek ókelta népek, az első törzsek már az i. e. II. évezred végén – I. évezred elején megérkezhettek. Közülük a leginkább dokumentáltak a keltibérek voltak, akik a többi ókelta nyelvhez képest a még archaikusabb keltibér nyelvet beszélték.

[szerkesztés] A Kárpát-medencében

Ahogy a szkíták kelettel kapcsolták össze a Kárpát-medence területét, úgy a kelták nyugattal. Továbbépítették a korábbi népek nagy földvárait, úthálózattal biztosították a kereskedelem és a katonaság mozgását. A kelták és a helyi őslakosság keveredése kitűnik a régészeti leletekből, temetkezési szokásokból, s ez tulajdonképpen változatos színezetet adott az egységes kelta műveltségnek. A Dunántúlon illír-pannon törzsekkel, az Alföldön a szkíta műveltséggel, Erdélyben a dák néppel keveredtek. A kelta népek Kárpát-medencei hatalmának a Dunántúlon a rómaiak, az Alföldön a szarmaták, Erdélyben a dákok vetettek véget. Egyes törzseik, pl. a boiok és az eraviszkuszok a római uralom alatt is megőrizték önkormányzatukat, népi jellegzetességüket.

[szerkesztés] Életmód

A család együtt élt egy nagy kunyhóban, ami kőből, sövényfonadékból és vályogból készült, úgy, hogy a fakeretes építményt agyaggal borították. Az eső ellen még egy réteg szalmát is felraktak. Az ennivalót agyagedényekben tárolták és tálalták. Ezek többsége kezdetleges volt, de akadtak szépen színezettek, vagy csillogó grafitmázzal bevontak is. A nyílt tűz fölött, vasüstben főztek. A kenyeret boltozatos kemencékben sütötték. A családtagok ruhát szőttek szövőszéken, földet műveltek, csontból készült tűket és fazekat készítettek.

A keltáknak köszönhetjük az őrlés tudományát: két malomkő közt lisztté őrölték a pörkölt gabonamagvakat, míg azelőtt két kövön dörzsölve morzsolgatták darává a gabonát.

[szerkesztés] Öltözködés

Viseletüket egyrészt sírleletekből ismerjük, másrészt a római módra sírköveket állító törzsek domborműveiből. Ezeken néha ott látjuk az egész családot kifaragva. A népi jelleget elsősorban a nők őrizték meg, míg a római hadseregekbe sorolt katonáskodó férfiak római módra öltöztek. A filmekből oly jól ismert skót-kockás anyagot viselték. A nők is ilyen mintázatú ruhában jártak, de ők ( a sírleletek tanúsága szerint) a körmeiket is festették. A férfiak öltözetéhez szorosan hozzátartozott még a fegyverzet, ami általában egy lándzsából esetleg kardból, és egy pajzsból állt.

[szerkesztés] Mezőgazdaság

A malommal gazdagabbá, változatosabbá vált az étrend. A legtöbb helyen különféle szemes terményeket, leginkább tönkölyt, búzát, árpát, rozst és kölest termeltek. Állattenyésztéssel is foglalkoztak, szarvasmarhát, sertést, juhot tartottak és nemesítettek. Vaddisznóra, őzre, szarvasra, őstulokra vadásztak.

[szerkesztés] Kereskedelem

Élénk kereskedelmet folytattak nemcsak a messze északkal, (főként a borostyán miatt), hanem a görög földdel is. Ezzel párhuzamosan a belső kereskedelem is kibontakozott az egész Európában szétszórt különböző kelta területek miatt. Mindez magával vonta a pénzverést.

A Kárpát-medence területén az első pénzeket a kelták verték, ezüstből. Törzsi pénzverésük sokféle mintája először a görög drachmák rajzát követte, később a római hatalom erősödésével, a pénzt is olyan mintájúra verték.

[szerkesztés] Települések

A lakosság nagyrésze falvakban élt. Bizonyos vidékeken különálló tanyák nyomaira bukkantak a régészek, és bizonyos korszakokban tekintélyes erődítmények (földvárak) épültek, melyek a szárazföld sok pontján kiemelkednek a talajból. A vaskor társadalma falvakra épült. A népesség zöme parasztgazda, aki egész családjával együtt az általa megművelt föld közelében élt. Lehettek vezetőik, de a mindennapi élet megszervezésében fontos szerepet játszhattak a rokoni szálak. A kelta városok nagyrésze fennmaradt, továbbfejlődött a római uralom alatt is. Településeiknek kitűnő helyet választottak, útkereszteződéseknél és átkelőhelyeknél.

A Duna mentén a leghíresebb kelta települések voltak: Győr (Arrabona), Bécs (Vindobona), Óbuda (Aquincum), Belgrád (Singidunum), Szekszárd (Alisca). Nem utolsósorban a töméntelen faragott kő és tégla okozta, hogy a középkorban is ezekre a helyekre épültek az új városok, falvak.

[szerkesztés] Kelta mitológia, vallás

Fő szócikk:Kelta mitológia

A hétköznapi ember számára a kelta vallás, vagy mitológia elemei elsősorban a jól ismert Tolkien regények által váltak ismertté. A 20. sz. egyik legjelentősebb irodalmi alkotása, a Gyűrűk Ura trilógia (illetve A szilmarillok, Babó) teszi ismerté a kelta-germán mitológia fantasztikus lényeit, mint az orkok, tündék vagy törpök. Természetesen ismertetésük, mivel elsősorban egy mesekönyvről van szó, csupán felületes, de rendkívül sok átfedés fedezhető fel a korabeli mondai elemek és a tolkieni fantasztikum eszköztárában.

Kelta istenek:

Ezus-nak fára felakasztott emberrel áldoztak
Taran istennek, a vihar istenének, égő áldozatot mutattak be
Teutatest-nek az áldozatot vízbe vetették

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Felhasznált irodalom

Christiane Eulére: The Celts First Masters of Europe. New Horisons sorozat, Thames & Houdson 2004.London. ISBN 0500300348.
A világ nyelvei, Fodor István főszerk., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999. ISBN 9630575973.