Szicília

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szicília
(Sicilia)
Palermo panorama.JPG
Palermo látképe
Szicília címere
Szicília címere
Szicília zászlaja
Szicília zászlaja
Közigazgatás
Ország  Olaszország
Rang Régió
Székhely Palermo
Megyéi Agrigento (AG)
Caltanissetta (CL)
Catania (CT)
Enna (EN)
Messina (ME)
Palermo (PA)
Ragusa (RG)
Siracusa (SR)
Trapani (TP)
Kormányzó Rosario Crocetta
Népesség
Teljes népesség 5 034 227 fő (2008) +/-
Népsűrűség 195,8 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 25 708 km²
Időzóna UTC+1
Regione Sicilia 3.svg
Szicília régió elhelyezkedése


Szicília (olaszul és szicíliaiul egyaránt Sicilia IPA /siˈʧiːlja/), a Földközi-tenger legnagyobb, Európa hetedik, a világ 46. szigete, valamint Olaszország közigazgatásilag legkiterjedtebb régiója. Területe 25 700 négyzetkilométer, lakosainak száma kb. 5 millió.

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szigetek és vulkánok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olaszország Calabria tartományától a Messinai-szoros választja el Kelet felől. A szigeten található Európa leghatalmasabb tűzhányója, az Etna (3370 m), nem messze Catania városától. Igen aktív vulkán, gyakori kitörések jellemzik.

Szicíliához tartoznak a tőle északra fekvő Lipari-szigetek (más néven: Éoli-szigetek, Ustica szigete északnyugati irányban, a nyugati partokhoz közeli Egadi-szigetcsoport és Pantelleria szigete, valamint a délnyugati irányban húzódó Pelagie-szigetek, (Málta és Tunézia partja közt félúton). A térségben az Etnán kívül vulkáni eredetűek a Lipari-szigetek, Ustica, valamint Pantelleria szigete is. Az itt található vulkánok közül több még ma is működik: ilyen a Stromboli és a Vulcano.

Domborzat és vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szicília szigetén négy nagyobb hegyvonulat található. A Szicíliai Appenninek a Messinai-szorostól a Torto folyóig húzódik az északi partvonal mentén. A hegylánc a Calabriai-Appenninek folytatása, három szakasza van: a Peloritani, a Nèbrodi (v. Caronie) és a Le Madonie. Legmagasabb csúcsai 2000 méteresek. Egy másik hegycsoport a nyugati vidékeket öleli körül, a Torto és a Platani folyóktól nyugatra helyezkedik el. A harmadik hegylánc délnyugaton a tengerig húzódik. Legjellemzőbb vidékét Kéntermő Fennsíknak is nevezik. A 19. század folyamán Ennában és Caltanissettában jelentősebb kénbányászat folyt, de az ötvenes években a kitermelés hanyatlásnak indult. A sziget délkeleti csücskében egy, többnyire táblás szerkezetű kiemelkedés, a Monti Iblei található.

Szicília legnagyobb síksága a Cataniai-síkság, kiterjedése 430 km², az Etna és a Siracusa környéki hegyek közé ékelődik. Az itteni vörös talajon kiváló szőlő terem.

A sziget két legnagyobb folyója a Salso (Déli Imera) és a Platani. Nyáron a folyók vízhozama igencsak megcsappan, szinte kiszáradnak.

Szicília a világűrből

Éghajlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szicília éghajlata a tengerparti területeken kellemes, földközi-tengeri. A nyár meleg, de nem túl forró, a tél rövid és enyhe, október és március között pedig mérsékelt esőzés jellemző. A napsütéses napok évi száma átlagosan: Palermo – 98, Messina – 110, Taormina – 130, Siracusa – 133. Az évi középhőmérséklet a partok mentén 17 és 19 Celsius fok között ingadozik. A legforróbb hónap a július.

Növényzet és mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elmúlt kétezer esztendőben Szicília gabonatermő vidékként vált híressé. A durumbúza mellett ma elismert termékei az olivabogyó és a bor. A szigeten jellemző növény a macchia-bozót. A régi tölgyerdők maradványai is fellelhetők még itt-ott, amelyek egykor a ma már kopár hegyeket borították. Az örökzöld tölgy a tengerszint feletti 300 és 600 méter közötti sávban tenyészik. A szigeten parafaerdőket is találhatunk.

Az olajbogyó, szőlő, mandula, pisztácia és gránátalma az ókorban kerültek a szigetre, feltehetően a Közel-Keletről, s azóta termesztik őket. A mogyorót Campania-tartományból hozták be. Megtalálható még a datolyapálma, szentjánoskenyérfa, szeder, cserszömörce, citrom, keserű narancs is; ezek a növények is Keletről érkeztek. Az édes narancsot a portugálok hozták be Kínából a 16. században, a mandarint pedig az indokínai Madurából.

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szicília antik térképe

A történelem során Szicíliának sokféle lakója volt. Népek és hódítók jöttek-mentek az évezredek során, és mindegyikük sajátos nyomot hagyott a sziget kultúráján-génjeiben. Szicília legkorábbi lakói a szikánok, az elümoszok, az aszónok és a szikeloszok voltak. A Kr. e. 8. században görög gyarmatosítók érkeztek. Az ő nevükhöz fűződik az első szicíliai városok megalapítása: Siracusa (Szürakuszai), Lentini, Naxos, Catania (Katané) és Messina. Ezek mind tengerparti városok voltak. Az itt élők később további településeket alapítottak, így jött létre többek között Taormina (Tauromeion), Megara Hyblea, Gela, Imera, Szelinusz, Agrigento (1929-ig szicíliai nevén Girgenti) (Akragasz), Milazzo (Mylai), Segesta. Az oligarcha irányította városok vezetését hamarosan türannoszok, zsarnokok vették át. A leghíresebb és leghatalmasabb Szürakuszai zsarnoka, Gelosz volt. Háborúba keveredett a punokkal, akik kolóniákat kezdtek létrehozni a sziget nyugati részén. Az imerai csatában (Kr. e. 480) Szürakuszai, szövetségesével, Akragasz uralkodójával együtt legyőzte a Hamilkar (nem azonos a Hannibál apjaként ismert, jóval később élt Hamilkar Barkasszal) vezette punokat. A vetélkedés Szicília és Karthágó között azonban folytatódott. A i. e. 4. század elején az akkori szürakuszai türannosz, I. Dionüsziosz újra háborúskodott Karthágóval, és bár néhány várost feladni kényszerült, megállította a pun hatalom terjeszkedését.

A következő hódító a Római Birodalom volt. Szicília teljes meghódítása három nagy háborúba került Rómának (pun háborúk). A sziget római provincia lett, egy siracusai praetorral és két quaestorral (egy Siracusában, a másik Lilybaeumban). A birodalom kettészakadása után Bizánc fennhatósága alá került a sziget. 827-ben megtört az addigi békés időszak, amikor is az arabok (szaracénok) megtámadták a szigetet. A szaracén uralom alá került szigetet a 11. században a pápa által megbízott keresztesek (Johanniták) foglalták vissza. A sereget a Hauteville családból származó Robert Guiscard és testvére, I. Roger (olaszul Ruggero) vezették. Az 1130-ban megalakuló Szicíliai Királyság uralkodója II. Roger lett, a Hauteville dinasztia sarja. A király az ország határait egészen Albániáig, valamint az afrikai partokig tolta ki (Tunisz, Tripoli). A palermói udvar nemzetközi kulturális központtá vált a következő évtizedek során, a világ minden szegletéből érkeztek ide tudósok, politikusok és művészek. 1189-ben (II. Vilmos király halálakor) a Stauf-ház került a trónra. 1208-ban lett Szicília királya a Német-Római Császárság uralkodója, II. Frigyes (mint szicíliai uralkodót, I. Frigyesként tartják számon). Udvarában már megjelentek a reneszánsz kor csírái. Nagy államférfiú hírében állott, a természet- és államigazgatási tudományokban is jártas volt. 1250-ben bekövetkezett halála után nehéz idők következtek.

A francia király testvére, Anjou Károly lett Szicília királya, a pápai invesztitúra révén (Szicília pápai hűbéres volt). Ennek eredményeként a szigetet megszállta a francia hadsereg. A feldühödött lakosok 1282 húsvét hétfőjén fellázadtak az Anjou-uralom ellen. A történelem Vespro-lázadás vagy szicíliai vecsernye néven emlékezik a történtekre. A nemesség támogatásával, 1282. szeptember 4-én emelték trónra Aragóniai Pétert, akit a korona házassági jogon megilletett. A szicíliai-aragóniai dinasztia (Corona di Trinacria) azonban többségükben gyenge kezű uralkodók sorát jelentette. Emiatt a 14. században a legnagyobb arisztokrata családok (Alagona, Peralta, Ventimiglia, Chiaramonte) magukhoz ragadhatták a hatalmat, és érdekszférákra osztották a szigetet (Négy Vikárius kora). Mivel az Anjouk megtartották a Szicília Királya címet, és a szicíliai aragónok is tehetetlen uralkodóknak bizonyultak, a spanyol aragónok ragadták magukhoz a kezdeményezést. 1415-ben a szigetet az Aragóniai Koronához csatolták, Szicília élére alkirály (vicere) került. A század folyamán "Regno delle due Sicilie" (a Kettős Királyság) néven Nagylelkű Alfonz király egyesítette Dél-Itáliát és Szicíliát. Évszázadokig franciák által támogatott felkelések törtek ki az országban, végül Messinában lángolt fel a népharag, 1672-ben. A Spanyolországgal hadban álló Franciaország (élén XIV. Lajossal) nyíltan támogatta a felkelést. A győzelmek ellenére a franciák kihátráltak az időközben szintén fellázadt Augusta, valamint Messina mögül. Ez utóbbit az aragónok kíméletlen büntetésekkel sújtották, és ezzel a hanyatlás korszaka vette kezdetét a szigeten.

A következő időkben a szicíliai korona sokszor cserélt gazdát: a spanyol örökösödési háború után (1713-től) a Savoyai-házhoz, azután a Négyes Szövetség háborújában Spanyolország átmenetileg visszaszerezte, majd a passero-foki tengeri csatavesztés után 1720-tól visszakerült VI. Károly német-római császárhoz, majd 1735-tól a lengyel örökösödési háború révén a spanyol Bourbon-házi III. Károlyhoz. Az újra önállósuló Nápoly és Szicília királysága lett a nápolyi Bourbonok országa. Károlyt a trónon Bourbon IV. Ferdinánd király követte, aki az országot lerohanó franciák elől Palermóban keresett menedéket. 1812-ben alkotmányt léptetett életbe, de négy évvel később, az autonóm törekvésekkel fellépő arisztokrácia ellenében feloszlatta a parlamentet, és felfüggesztette az alkotmányt. Ugyanebben az évben a két királyságot egyesítette a Két Szicília Királyságában. Az első Bourbon-ellenes felkelést (1820–21) követő 1848-as forradalom során Nápolytól független parlament alakult, és haladó követelésekkel (például a föderatív olasz állam elképzelésével) rukkoltak elő. A forradalmat vérbe fojtották és 1849. május 15-én visszaállították a Bourbon-hatalmat.

Alig tizenöt évvel később azonban, Giuseppe Garibaldi 1860-as partraszállása után megdöntötték a Bourbon-ház uralmát, a Nápoly–Szicíliai Királyságot és egész Dél-Itáliát a Szárd–Piemonti Királysághoz, majd 1861-ben az egyesített Olaszországhoz csatolták (lásd.: Risorgimento).

1946. május 15-én megalakult a különleges alkotmánnyal bíró, autonóm Szicília Tartomány. Az első szicíliai regionális parlamentet 1947 áprilisában választották meg.

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget jó talajáról, kellemes éghajlatáról ismert, így nem meglepő, hogy Szicílián meghatározó gazdasági ág a mezőgazdaság. A gazdálkodást azonban megnehezíti a földtulajdonosok nemtörődömsége, a földművelés gyakran kezdetleges mivolta és az elégtelen csatornázás. Az 1950-es, mára már kifulladt Cassa per il Mezzogiorno (Dél-Olaszországi Fejlesztési Alap) nevű kormányzati kezdeményezés eredményeképpen a föld tulajdonlásával kapcsolatos reformok történtek, és nagyobb megművelhető földterület áll rendelkezésre. Ezen fölül jó hatással volt a szicíliai gazdaság egészére. A még ma is befolyással bíró maffia akadályozza a jelentősebb kormányzati reformokat, így a szigeten a jövedelem igen alacsony, a munkanélküliség pedig jelentős. A dolgozók jelentős része illegális bevándorló.

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főbb terményeik: búza, árpa, kukorica, olivabogyó, mandula, borszőlő, gyapot. Szarvasmarhát, öszvért, szamarat és juhokat tenyésztenek. Jelentős a tonhal- és a szardínia-halászat. Az ipar területén az élelmiszer-feldolgozás, a kőolaj-finomítás, a műtrágya- és hajógyártás, a bőripar, a borkészítés és a faipar méltó említésre. A sziget délkeleti részén kőolaj-lelőhelyek vannak. Gázkitermelés és kénbányászat is folyik. A szicíliai úthálózat fejlesztése sokat lendített az ipari fejlődésen. A legfontosabb kikötővárosok Palermo, Catania és Messina.

Művészete és látnivalói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A segestai görög színház
Kilátás a Monte Cofanóról (Erice)
A cefalùi dóm

Szicília híres művészetéről, számos költő és író született itt. A helyi műveltség korai képviselője volt a Szicíliai Iskola a tizenharmadik század elején, amely amellett, hogy mércét állított fel a későbbi generációk számára, számos költőnek adott ösztönzést a következő századok során. A leghíresebb szicíliai művészek kétségkívül Luigi Pirandello, Giovanni Verga, Salvatore Quasimodo, Gesualdo Bufalino, és a helyi nyelven alkotó Ignazio Buttitta. Számos zeneszerző is itt született, köztük Sigismondo d'India (Palermo), Alessandro Scarlatti (Palermo), Vincenzo Bellini (Catania), valamint a híres szobrász, Tommaso Geraci.

Notóban és Ragusában a barokk építészet szép példáit csodálhatjuk meg, amelyeket a helyi vörös homokkőből véstek ki. Tetszetős kerámiáiról ismert Caltagirone városa. Az olasz opera egyik jelentős színhelye a sziget fővárosa, Palermo: a Teatro Massimo az egyik legnagyobb színház Európában.

Szicília két neves népszokásról is ismert, amelyek a szigetet ért erős normann hatásokban gyökereznek. A szamárkordékat díszítő, bonyolult ábrák normann romantikus költemények, köztük a Roland-ének jeleneteit ábrázolják. Ugyanezeket a történeteket mesélik el a hagyományos bábszínházak is, ahol fából, kézzel gyártott marionett-bábukat használnak.

Gyönyörű és ősi építmények egész sorát csodálhatja meg a szigetre látogató turista. A szigeten számos helyen föllelhetjük az ókori szicíliai művészet csodálatos alkotásait, valamint a korabeli világban élenjáró építészeti és urbanisztikai megoldásokat (például a vízvezetékek megépítésénél alkalmazott fejlett mérnöki tudomány, római patrícius-villák, szobrok, mozaikok). A helyi ismeretek tovább bővültek a bizánci időszakban, majd a középkor során. A 11. századtól a 12. századig, a királyság első évtizedeinek korára jellemző, hogy az alkotások szinte kizárólag a király udvar megrendelésére jöttek létre. A Hauteville-dinasztia építette (pápai legátusi cím alapján) a sziget csodálatos katedrálisait, amik a Közép-Itáliából származó új építészeti térrendszerek alkalmazását ötvözik az arab stílusú díszítéssel, a bizánci mozaikművészettel és az apuliai román szobrászattal.

Röviden összefoglalva épülettípusok szerint az alábbi városokat érdemes fölkeresni:

Az építészet terén Matteo Carnelivari da Noto a Quattrocento korában bekövetkezett esztétikai ízlésváltozás meghatározó képviselője volt. Legjelentősebb alkotásai a palermói Palazzo Abatellis, a Palazzo Aiutamicristo, és a Santa Maria della Catena templom.

A festészet terén jelentős alkotó volt Antonello da Messina (1430-1479), a Quattrocento egyik legnagyobb művésze.

Világörökségi helyszínek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyelv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szicíliai férfi közhelyessé vált alakja még ma is föllelhető

Sok szicíliai kétnyelvű, így mind az olaszt, mind pedig a szicíliait beszéli. Ez utóbbi önálló újlatin nyelv, amelyet görög, arab, katalán és spanyol hatás alakított. Fontos megjegyezni, hogy a szicíliai nyelv nem az olasz származéka. Noha sokan csak nyelvjárásnak tekintik, a Sicilianu különálló nyelv, gazdag történelemmel és figyelemre méltó, úgy 250 000 szóból álló szókinccsel bír, amelyet a különféle hódítóknak és telepeseknek köszönhet. A szicíliait Calabria tartomány déli és középső részein, valamint a Puglia tartományban található Salentino környékén is beszélik. A szicíliai nyelv nagy hatást gyakorolt a máltai nyelvre is, ugyanis Málta a Szicíliai Királyság (és annak utódállamainak) része volt a 18. századig. Az olasz nyelv a médiában és az iskolákban egyaránt túlsúlyban van, ezért ma már számos helyi nem beszéli anyanyelveként a szicíliait. A városokban az ember inkább csak olasz szót hall (római dialektusban), különösen a fiatalok körében.

Néhány faluban az albán arberesek saját nyelvüket beszélik (arberes nyelv), azóta, hogy a 15. században menekültekként érkeztek a szigetre. Az olaszt Szicília-szerte beszélik, a görögöt pedig az ortodox vallási szertartások során használják.

Hagyományok és kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szicíliai konyha[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az itteni ételeket ajánlják a fogyókúrázni vágyóknak is, hiszen a hagyományos szicíliai ételek nem egyenlőek az olasz konyha tésztaételeivel. Ilyen például a padlizsán-alapú caponata saláta, valamint a sfinzione, amely egy helyi pizzaféleség, és többnyire pékségekben kapható. A pannella csicseriborsóból készült tésztaféleség. További ételek: a maccu (krémes leves, a csicseriborsóból, amiből a pannellát készítik), a crocchè (sült burgonyagombócok sajttal és tojással), az arancine (sült rizsgolyók sajttal vagy hússal töltve). Szicília híres tengeri ételeiről. Népszerű eledel a sült kardhal. A kisebb halakat ecetben és cukros szószban készítik el. A seppiát (tintahal) saját fekete „tintájában” szolgálják föl, tésztával. A finnocchio con sarde (édeskömény szardíniával) is tésztával készül. A desszertek közül kiemelhető a cannolo (a magyar csöregefánkhoz hasonló, ám kakaóval ízesített gyúrt tészta, kandírozott citrom és narancshéjjal, csokoládéreszelékkel ízesített, túrókrémmel tálalva), a cassata (édes sütemény, ugyanazzal a töltelékkel, mint ami a cannoliban is van), a frutta di martorana (vagy pasta reale: mandulás marcipánsütemények, színes gyümölcsöket megformázva), a szicíliai gelato (fagylalt) amit gyakran édes zsemlében, mint szendvicset fogyasztanak. Egy történet szerint a fagylaltot Szicílián találták föl a római időkben, amikor is egymást váltó futárok hordtak jeget az Etna csúcsáról, hogy a patríciusok ízesítve fogyaszthassanak belőle. A granita pedig egész egyszerűen nem más, mint ízesített jégkása, amelyet nyáron fogyasztanak előszeretettel.

Húsvéti fesztiválok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A messinai San Fratellóban nagypénteken a városi férfiak ördögnek öltöznek: színes ruhát öltenek, farkat tűznek föl, arcukat vörös maszkkal takarják el. Már kora reggeltől fogva csörömpölnek, trombitálnak, hangoskodnak, de amint húsvét ünnepe előrehalad, a júdeaiakat jelképező ördögök, akik rájönnek tévedésükre, lassan elcsendesednek. Prizziben húsvétkor táncot járnak az emberek. Ez a hagyományos tánc a jó és a gonosz küzdelmét hivatott jelképezni. Az emberek nagy és ijesztő vasálarcok mögé bújnak: mivel Jézus halálával a világ kiszolgáltatottá vált a gonosznak, az ördögöknek öltözött alakok végigrohannak a kisváros utcáin, és jelképesen elragadják a járókelők lelkét. Miután hiábavalóan próbálták megakadályozni Krisztus és a Szűzanya délutáni találkozóját, a gonosz erői végső vereséget szenvednek. Ezután általában a húsvéti cannateddi édességet osztogatják. A cataniai Diavolata egy vallási töltetű népi dráma, amit a város egyik terén, a Piazza Umbertón adnak elő. Itt a színpad egyik oldalán a menny, másikon pedig a pokol uralkodik. A forgatókönyvet egy adranóból származó, 18. századi papnak tulajdonítják: a nem túlbonyolított történet szerint a Halállal leszámol az Emberség, mire Lucifer bosszút forral, de Mihály arkangyal az útjába áll. A Diavolata a Jónak a Gonosz fölött aratott győzelmét jeleníti meg. A schiettók (olaszul, többes számban: schietti) a legények, akik Terrasini falvának egy különös versenyén vesznek részt húsvétkor: egy körülbelül ötven kilogrammot nyomó, földíszített narancsfát kell fél kézzel az égnek emelniük – mindezt természetesen a leányok szeme láttára.

A szicíliai maffia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lucky Luciano

Eredetileg a 19. században a mafia a Palermo környéki hatalmas narancs- és citromültetvények megvédésére alakult ki. Később a szervezet terjeszkedni kezdett a földtulajdonosok és a szicíliai politikusok körében. A kormánnyal szoros kapcsolatokat ápolva (nagyon is föltételezhető, hogy számos politikus is tagja, vagy támogatója volt) igencsak megerősödött.

A fasiszta uralom idején Cesare Mori, Palermo prefektusa különleges jogokat kapott a maffia üldözésére. Számos maffiózó külföldre menekült, vagy börtönbe került. Azok, akinek sikerült elmenekülniük, többnyire az Amerikai Egyesült Államokba mentek, többek között Joseph Bonanno is, becenevén Joe Bananas, aki a maffia amerikai ága fölött akart uralkodni. Amikor Mori a fasiszta rendszerbe beépült maffiózók üldözésébe fogott, leváltották, és a hatóságok kijelentették, hogy a maffiát fölszámolták. Annak ellenére, hogy Mussolini keményen üldözte felebarátaikat, számos New York-i maffiózó (köztük Vito Genovese is) a Duce rajongója volt.

Az USA fölhasználta az amerikai maffiózók kapcsolatait a Szicília és Olaszország elleni 1943-as invázió idején. Lucky Luciano és más maffia-tagok, akik ekkoriban amerikai börtönökben ültek, fontos adatokat szolgáltattak az USA hírszerzésének, amelyeket föl is használtak a szövetséges csapatok előrenyomulásának gördülékennyé tételének érdekében.

Néhány maffia-szakértő, mint például Alfio Caruso amellett érvel, hogy az OSS (U.S. Office of Strategic Services) szándékosan hagyta, hogy a maffia egyfajta szicíliai „ellen-államként” újraélessze társadalmi és gazdasági pozícióit. Szerintük az 1943-ban formálódó szövetség a maffia és az USA között valódi fordulópont volt a háború menetében, s ez alapozta meg a maffia máig is tartó, több mint 60 éves „virágzását”.

Mások, mint például a palermói történész, Francesco Renda, tagadják, hogy ilyesféle szövetség létezett volna. Szerintük inkább a maffia szította és arra használta föl a fasiszta hatalom bukása utáni zűrzavart, hogy pozícióit megerősítse. Az OSS csakugyan egy W. E. Scotten nevű ügynök által írt, a „maffia-problémáról szóló jelentésben” rámutat, hogy a maffia újjáéledése milyen veszélyekkel jár a társadalmi rendre és a gazdasági fejlődésre.

Sok szicíliai szerint a maffia igazi neve a Cosa Nostra, ami annyit tesz, hogy a „mi ügyünk”. Mások, köztük a híres köpönyegforgató maffiózó, Tommaso Buscetta, azt állítják, hogy a maffia szó csupán egy irodalmi kitaláció. Többen azok közül, akik elhagyták a maffiát, például Antonio Calderone és Salvatore Contorno, ugyenezen a véleményen voltak. Szerintük a valódi elnevezés a "cosa nostra". Azok számára, akiknek megtiszteltetés a szervezethez tartozni, teljesen mindegy, hogy miként is hívják azt. A maffiózók egymás között csak a "cosa nostra" vagy a "la stessa cosa" („ugyanaz az ügy” v. „dolog”) elnevezést használják. Csak a külvilágnak van szüksége elnevezésre, amivel illetheti őket. Ezért indokolt a nagybetűs írásmód is.

A „Cosa Nostra” kifejezést először a hatvanas évek elején használta Joseph Valachi, aki maffiózóként tanúskodott a McClellan-bizottság előtt. Annak idején ezt tényleges elnevezésnek tekintették, főleg FBI-berkekben. Később a média gondoskodott az elterjesztéséről. A megnevezés igen népszerű lett, és hamarosan kiszorította a „maffiát” is. Az FBI még névelőt is biggyesztett a kifejezés elé, így lett belőle „La Cosa Nostra”. Az olasz nyelv azonban sohasem használja a „la” névelőt, ha a maffiáról van szó. Általában a "la nostra cosa" kifejezést csak általános értelemben használják.

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb szicíliai autópálya (olaszul autostrada) a sziget északi részén található. Közülük a legfontosabbak a Palermót és Catanaiát összekötő A19-es, a Palermót Messinával összekötő A20-as, az A29-es, ami Palermo és Mazara del Vallo között húzódik, és a fizetős A18-as autópálya Messina és Catania között. A sztrádák többségét a hegyes-dombos vidék miatt megemelték, az utakat oszlopok tartják a föld fölött (viadukt). A sziget déli részén jól karbantartott autóutakon közlekedhetünk. A sziget vasúti összeköttetésben áll az "olasz csizmával". Híd híján a vasúti kocsikat komppal szállítja át a Messinai-szoroson, az olasz vasúttársaság, a Trenitalia. Ha megépül a szoroson a világ leghosszabb kábelhídja, a történelemben először közvetlenül is el lehet majd jutni a szigetre.

Szicília megyéi

A nemzetközi repülőjáratok a Palermói nemzetközi repülőtérre vagy a Catania-Fontanarossai repülőtérre érkeznek. A szigeten vannak kisebb repülőterek is, például a Vincenzo Florio repülőtér Trapaniban. A kisebb szigetek közül Pantelleria és Lampedusa szigetére is el lehet jutni repülővel. Catania városában metró is van.[1]

Szicília megyéi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Agrigento
  • Caltanisetta
  • Catania
  • Enna
  • Messina
  • Palermo
  • Ragusa
  • Siracusa
  • Trapani

Híres szicíliaiak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szicília témájú médiaállományokat.
  1. www.urbanrail.net/eu/cat/catania.htm

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]