Appenninek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Appenninek
Monte Gomito e rifugio della Selletta.JPG
Mont Gomito (1892 m)

Hely  Olaszország
 San Marino
 Vatikán
Legmagasabb pont Gran Sasso d’Italia
(2912 m)
Típus gyűrt lánchegység
Kor mezozoikum-tercier
Elhelyezkedése
Appenninek  (Európa)
Appenninek
Appenninek
Pozíció Európa térképén
é. sz. 42° 30′, k. h. 13° 00′Koordináták: é. sz. 42° 30′, k. h. 13° 00′
Térkép
Italia fisica appennini.png

Az Appennin-hegység vagy Appenninek (latinul Appenninus, olaszul Appennini) egy közel 1200 km hosszú olaszországi hegyvonulat, mely teljes hosszában átszeli az azonos nevű félszigetet. Szélessége 80–140 km között változik.

A hegység a folyó déli szegélyét kíséri, észak-déli itányban halad végig a félszigeten. Nyugatról és keletről dombságok kapcsolódnak hozzá (az úgynevezett Szubappenninek), vagy közvetlenül tenger határolja. A legfiatalabb gyűrthegység Európában, a földtörténeti harmadidőszak végén, a negyedidőszak elején keletkezett. A hegység fő tömegét harmadidőszaki üledékes kőzetek alkotják (flis, mészkő, homokkő), de felépítésében előfordulnak paleozoikumi metamorf kőzetek is.

Az Appeninek legmagasabb csúcsa az Abruzzókban magasodó Corno Grande (Gran Sasso d’Italia, 2914 m).

Határai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Appenninek vonulata a Tengeri-Alpok folytatása, melytől a Bocchetta di Altare völgy választja el, Savona városa közelében. A hegyvonulat a Ligur-tenger partját követi, majd dél felé fordul és teljes hosszában átszeli az Appennini-félszigetet, majd a Calabriai-félszigetet a Messinai-szorosig. A hegyvonulat Szicília szigetén is folytatódik. Az Appenninek központi vonulatát a Szubappenninek és Antiappenninek vonulata követi.

Geológiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Appenninek vonulata földtani szempontból az Alpi-hegységrendszer folytatásának tekinthető, annak ellenére, hogy az Alpokra jellemző egyedi tulajdonságok zöme nem azonosítható felépítésében. Az Alpok és Appenninek közötti átmenetet a Tengeri-Appenninek vonulata képezi a Genovai-öböl északi partja mentén. Az Alpokra jellemző kristályos, metamorf kőzetekből álló alaprétegek hiányoznak az Appenninek felépítéséből, csak a Calabriai-Appenninek vidékén bukkannak fel elszigetelt masszívumok formájában valamint a Toszkán-szigetvilágban.

Az Appenninek szinte teljesen mezozoikumi és harmadkori rétegekből épül fel, az Alpok peremi vidékeihez hasonlóan. A Déli-Appenninek vidékén előforduló eocén-korú konglomerátum-rétegek egykori kristályos alapra utalnak.

Edward Suess geológus egy olyan elméletet állított fel, mely a Dél-Olaszországban előforduló kristályos masszívumokat egy Tyrrhenis nevű ősmasszívum jelenlétével magyarázza, mely Szicíliától Lazióig húzódott és a mezozoikumban emelkedett ki. Ezen ősmasszívum feldarabolódása és eróziója során alakult ki az Appenninek vonulata.

Az Appennineket elsősorban homokkő-rétegek alkotják, melyek közé tengeri karbonátos üledékes rétegek épülnek be, illetve a vulkáni eredetű rétegek, melyek a Campaniai vulkáni ív működésével hozhatók kapcsolatba.

Az eocén végére a teljes hegyvonulat kiemelkedett. A miocén során bekövetkezett tengeri transzgresszió során a peremi, alacsonyabban fekvő területek víz alá kerültek, így utólagos tengeri eredetű karbonátos rétegek rakódtak le. A pliocén során ezek a területek ismét kiemelkedtek, néhol 1000 métert meghaladva. Ekkor számos beltenger és tó alakult ki, melyek egy része ma is látható, másik részét pedi pleisztocén üledékek töltötték fel. A Tirrén-tenger partvidékének süllyedő és emelkedő mozgásait elsősorban az aktív vulkanizmus okozza.

Az Appenninekben pliocén gleccserek nyomai láthatók (elsősorban Basilicata területén).

Tagolása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Appenninek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Appennineket Északi-Appenninekre, Középső-Appenninekre és Déli-Appenninekre tagoljuk.

Északi-Appenninek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Északi-Appenninek félkörívben övezik a Ligur-tenger északkeleti öblözetét Főleg neozoikumi üledékes kőzetekből felépült (flis) egységes, közepes magasságú hegység. Északnyugati része, a Liguri-Appenninek szerkezetileg az Alpok folytatását képviseli. A Ligur-tengerre meredeken szakad le, a Pó-síksága felé viszont menedékesen. Bár a glaciális erózió nyomai láthatók mégsem alpi jellegű, a kis ellenállóképességú kőzetanyagán enyhébb formakincsek, az agyagos-márgás térszíneken lejtőmozgások, csuszamlások fordulnak elö.

A Toszkán-emilián Appennineket alacsonyabb gyűrt homokkővonulatok képviselik. A hegységnek egyik nyugat felé előreugró lépcsője az Apuanai-Appenninek, melynek mezozoikumi rétegeiből fejtik a carrarai márványt.

Ahol a Tengeri-Alpok és a Ligur-Appenninek szétágazó gerincei a tengerre meredeken leszakadnak, alakult ki az Olasz Riviéra. Az egész parti övezet lépcsőzött meredek gerincek között a tengerre tekintő kis öblök sorozatából áll. A háttérben húzódó hegységek védelme és a melegvizű tenger felől áramló levegő hatására a Riviéra tele olyan enyhe mint Nápoly környékén, a nyár pedig kellemesen meleg és napfényben gazdag.

Az Északi-Appenninek a Bocchetta di Altare völgytől a Tevere és Metauro folyók völgyéig húzódik. Részei:

  • Ligur-Appenninek
  • Toszkán-Emilián Appenninek
  • Toszkán-Romagnai Appenninek

Középső-Appenninek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Középső-Appenninek a Tevere és Metauro folyók völgyétől a Bocca di Forli völgyig húzódnak. Két fő részből áll:

  • Umbriai-Appenninek vagy Római-Appenninek - egymással párhuzamosan gyűrődött homokkő-láncokból áll. Felszínét mészkőszirtek teszik változatosabbá. Ez különösen a hegyvonulat keleti lejtőire jellemző, ahol az Adriai-tenger felé igyekvő patakok szurdokvölgyekben törnek utat maguknak a meredek mészkőtornyok között. A nyugati láncok között az Arno és a Tevere mélyítik völgyeiket. A Római-Appenninek a mészkőből álló Monti Sibillini kiemelkedő csúcsában a Monte Vettoreban (2478 m) éri el legnagyobb magasságát. Részei:
  • Catena Occidentale vagy Nyugati-vonulat
  • Catena Centrale vagy Monti Catria
  • Catena Orientale vagy Monte San Vicino
  • Abruzzói-Appenninek vagy Abruzzók tagolt mészkőtömbök alkotják. A hegység kialakulásában főleg a törések játszottak nagy szerepet. A 2000 métert meghaladó, meredek falú, feltorlaszolt mészkőtönkök keleti sorozatának legmagasabb tagja a hatalmas Gran Sasso d'Italia, melynek legmagasabb csúcsa, a 2914 m magas Corno Grande, meredek sziklapiramis. A kiemelt mészkőtönkök között szélesebb, magas mészkőfennsíkok terjeszkednek. Felszínüket mocsarasodásra hajlamos, lefolyástalan karsztos mélyedések és tágasabb poljék tagolják. Részei:
  • Catena Occidentale vagy Nyugati-vonulat - részei:
  • Catena Centrale vagy Központi-vonulat - részei:
    • Monte Terminillo
    • Monte Calvo
    • Monte Nuria
    • Monte Rotondo
    • Monte Velino
    • Monte Sirente
    • Monte Campo
    • Monte Capraro
    • Monte Marchetta
    • Monte Marrone
  • Catena Orientale vagy Keleti-vonulat - részei:

Déli-Appenninek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Monte Consolino (Aspromonte)

A Déli-Appenninek (olaszul Appennino meridionale) vonulata a Bocca di Forli vagy ismertebb nevén Rionero-hágótól a Calabriai-félsziget délnyugati végéig húzódik. Mindkét oldalán eltérő eredetű és felépítésű magasfennsíkok és hegymasszívumok határolják (például Gargano-hegység, Campaniai vulkáni ív, stb.). A hegyvidék láncjellege teljesen háttérbe szorul és a töréses szerkezet válik uralkodóvá.

A hegységek formái sokkal változatosabbak. Agyagokból, homokkövekből kiformált táblás fennsíkok között félrebillent, egymástól elkülönült hatalmas mészkőtönkök terjeszkednek, amelyek sorozatait meredek falú, mély völgyek választják el egymástól. A nagyobb mészkőtönkök, mint a Matese vagy Pollino karsztos üregekkel, meredek lejtőkkel magasodnak a táblás felszín fölé.

A Sila és az Aspromonte egy elsüllyedt gránit-gneisz masszívum tönkmaradványa. A calabriai kristályos tönkfelszín karéjos törésvonalak mentén szakad le a Tirrén-tenger felé, keleti oldala viszont fokozatosan lejt a Jón-tenger és a Tarantói-öböl felé.

A hegyvidék 1000-1200 méternél nem magasabb vidékein a nyári hőmérséklet 20-25 °C körül alakul, a téli pedig 6-8 °C körül. A csapadék kevés, átlagosan 500–800 mm.

Az agyagokból és homokkövekből felépült fennsíkok sivár képet mutatnak, melyeket gyakran tarkítanak földcsuszamlások (különösen Basilicata területén).

A hegyvonulatot átszelő legjelentősebb völgyek:

A hegyvonulat három részre tagolható:

Szubappenninek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szubappenninek, az Appenninek vonulatánál alacsonyabb, üledékes kőzetekből felépülő hegyvonulatok, melyek az Appenninek központi vonulatait két oldalon kísérik. Eredetük és szerkezetük megegyezik a központi vonulatéval.

  • Toszkán-Szubappenninek
  • Laziói-Szubappenninek

Antiappenninek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Antiappenninek az Appenninek központi vonulatától különálló, eredetükben és felépítésükben is eltérő masszívumok és vonulatok sorozata. Általában kiterjedt síkvidékek választják el a Szubappenninek és Appenninek vonulataitól. Részei:

  • Toszkán-Antiappenninek
  • Laziói-Antiappenninek

Szicíliai-Appenninek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szicíliai-Appenninek vonulata a Messinai-szorostól a Torto folyóig húzódik a sziget északi parvonala mentén. A hegylánc a Calabriai-Appenninek folytatása. Három vonulata van:

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Blanchard, Paul - Southern Italy, Somerset Books Company, London, 2007 ISBN 978-1-905131-18-1
  • Monos János - Capri, Ischia, Salerno, Sorrentói-félsziget, Amalfi partvonal Dekameron Könyvkiadó, Budapest, 2006 ISBN 978-963-9331-74-7
  • Probáld Ferenc: Európa regionális földrajza, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, ISBN 963-463-319-6
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Appenninek témájú médiaállományokat.