Márvány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Carrarai márványfejtés

A márvány olyan, kalcitból és/vagy dolomitból álló metamorf kőzet, melynek karbonátásvány-tartalma az 50%-ot meghaladja. A tiszta márvány több mint 95% karbonátásványt (kalcitot) tartalmaz. A szilikátos márványban a karbonátásvány-tartalom 50-95%. Szerkezete tömör, szemcsés. Színe a különböző szennyeződések szerint változik. Leggyakoribb a vas-oxid és a mangán-oxid okozta elszíneződés. A hazai fajták (Siklós, Piszke) nem igazi márványok, csupán tömör mészkövek.

Leírás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kristályosan szemcsés mészkő, mely csiszolva igen tetszetős külsejű. Szép színük, különösen egyenletesen sűrű, szemcsés szerkezetük nagyon alkalmassá teszik művészeti célokra. Van különféle apró szemű és nagy szemű; a friss törési lapokon a szemecskék mindenkor erősen fénylenek, innen kapta a marmarein (fényleni) v. marmaros (fénylő) görög szóból véve a marmor, magyarul márvány nevet. A szemek kisebbedésével egyre veszít fényben, ugy hogy végre átmegy tömött mészkőbe, mely fénytelen. Viszont igen gyakran a tömött mészkő megy át márványba, aminthogy igen gyakran a tömött mészkő átkristályosodásából lett. A gyakorlatban gyakran hallani a márvány név alkalmazását nemcsak szemcsés mészkövekre, hanem mind az olyan mészkövekre, melyek szép szinűek, jól faraghatók és csiszolhatók.

Színe igen sokféle. Van fehér mindenféle változatban: szürke, sárga, vörös, kék, fekete, melyek vagy egyöntetűek, vagy pedig eresek, foltosak, felhősek. Legbecsesebb a hófehér, egyformán apró szemű márvány, legritkább a sárga színű, de nem gyakori a sötétvörös sem. A sokféle színét a hozzá keveredett idegen anyagok okozzák, de okozhatják zárványok is. Sokszor bitumentes anyagok meg szén is festik szürkére, feketére, különösen a márványnak nevezett nem szemcsés, de csiszolható mészköveket. Szépségük, tarkázatuk az utóbbiaknak gyakran fokozódik az által, hogy mészpát-, kalcedon- vagy kvarcerek járják át, avagy különböző alakú és helyzetű kövületeket tartalmaznak, melyek csiszolt felületen nagyon tetszetősek. A fehér márvány a levegőn gyakran megsárgul vagy megbarnul, ami onnan van, mert a benne mindig igen kis mennyiségben meglevő színtelen vasoxidul tovább oxidálódik és sárga vasoxiddá lesz. Vasoxidul-tartalma következtében könnyen szét is mállik, de mállását még inkább a szén-dioxid okozza, továbbá a rajta megtelepedő zuzmók és mohok is válhatnak pusztulásának okozójává. Leginkább kristályos palák közt találni betelepülve, nagy telepeket, tömzsöket, teléreket képezve, továbbá pedig ott, ahol tömött mészkövön eruptív kőzet tört keresztül.

Úgy a szín, mint a szerkezet és hozzá kevert esetleges ásványok szerint nagyon sokféle változatát szokás megkülönböztetni. A hófehér, apró és finom szemű a szobormárvány (statuario), mely ez legszebben Olaszországban Pisa és Genova között Carrara mellett fordul elő és belőle faragják a legremekebb szoborműveket (legbecsesebb a statuario de Falcovaja). Bányászata több mint 2000 éves. Az ókorban mint ilyen különösen hires volt a paroszi és a pentelikoni M., előbbi Parosz szigetéről (Kükládok), utóbbi a Pentelikonról (Athéntől északra), mely attikai márvány néven is ismeretes. A szteatittal és csillámmal kevert, gyakran héjas elválású, majd palás szerkezetű, halvány zöldes szinű márvány a cipollino (a rómaiak frigiai márványa, az Alpokban St. Moritz vidékén Savoyában, Piemontban, Korzikán, a Pireneusokban). A fekete szinűek - általános néven anthrakolit - közül kiválóbbak a nero antico (Felső-Egyiptomból), a lukullan (Lucullus consul hozta legelőször Rómába, innen a név), a bianco in nero (fehér erezettel), a porfor (Spezia mellett Porto Venere-ről) sárgás erezettel; a marmo africano fehér és vörös erezettel. A panno di morte (halál köntöse) szintén fehéresen foltos, de a foltok kövületek héjai.

A vörös márványok közül nevezetesek az egyszínű rossoantico (Felső-Egyiptomból), a marno mandolato (Verona vidéke: Lugezzana) fehér foltokkal, a sziciliai jáspis (marmo jaspus) Sziciliából, szalagforma fehér és zöld zeg-zugos rajzokkal; a sarencolin szürkés vagy sárgás foltokkal és sávokkal (Pireneusokból). A Verde antico (oficaleit) finom szemű márvány nemes szerpentinittel keverve, amiért az egész zöld színű felhős, sárgás vagy kékes árnyalatokkal keverve. Nagyon változatosak a márványbreccsák, melyek a legkülönfélébb színű márványtörmelékeknek kötőanyaggal összekerült tömegei. Nevezetes közülük a teravezzai breccsa, finoman lemezes, erősen fénylő lapocskákkal és sávokkal. Egész sorozata van továbbá a kagylós márványoknak, melyek közül hires a lumachella, a helmintolit (Karintia: Bleiberg, Tirol: Hall), melyek szinesen ragyognak, valósággal opalizálnak, amiért opalizáló márvány is a nevük.

A granitello di Mosviano (Toszkána) tele van bryozoák maradványaival, ezek kölcsönöznek neki gránitos külsőt. Hazánkban szép fehér, a carraraihoz nagyon közel álló márvány terem Csik vármegyében, Szárhegyen, a Vöröstorony-szorosban Boicán (zöldesfehér), Alsósebesen, Felsősebesen (fekete amfibol-szalagokkal), Radnán (kissé rózsaszínű), a Zsil-völgyben Szurduk-szorosa, Vulkán-szorosban stb. Vörös márványt bányásznak Piszkén (Komárom), Pécs környékén, Nagyvárad vidékén, Arad vmegyében, Monyászán, az Alduna vidékén Szvinica, mely a benne levő nagy ammoniteszeiről is híres. Olaszországon kívül igen gazdag márványban Karintia, Tirol, Isztria, Salzburg, Svájc, Bajorország, Skandinávia, Anglia, Skócia, Írország, Franciaország, Belgium és Spanyolország.

Antik lelőhelyek és kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A márványnak valószínűleg már az újkőkorban is, de a későbbi időszakokban a mediterráneum térségében és Európa más részeiben is bizonyítottan kiterjedt kereskedelme volt. A római úthálózat kiépüléséig elsősorban vízi úton szállították a kibányászott tömböket, ezért a tengerhez közeli lelőhelyeket igyekeztek kihasználni. A fehérmárvány bányászata szempontjából nagy jelentősége volt a anatóliai lelőhelyeknek, a klasszikus Prokonnésszosz (ma Marmara), az Athén közeli Pentelikon, az Égei-tenger térségében található Lészvosz, Naxosz, Párosz és Thászosz bányáinak, valamint később a carrarai bányának. Ezen lelőhelyek finomkristályos anyagai az egész mediterráneumban elérhetők voltak a fizetőképes kereslet számára. Az Ibériai-félsziget bányái is jelentős mennyiségben termeltek (részben különféle színárnyalatú változatokat), jórészt a regionális igények kielégítésére. Feltétlenül megemlítendő a Cap de Garde lelőhelyről származó greco scritto szürkés árnyalatú márványváltozat[1], amelyet az ókorban díszítőkőként nagy mennyiségben termeltek és exportáltak.

A római korban már bizonyíthatóan kereskedelmi forgalomba kerültek a jelenleg is bányászott, Kelet-Alpokból származó különféle márványváltozatok. Vizsgálatok azt mutatják, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum Lapidáriumában található, pannoniai lelőhelyen talált egyes márványtöredékek is alpi forrásokból származnak.[2]

Jellemzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • vegyi üledékes mészkő metamorfja
  • kemény
  • értékes
  • dolomit metamorfja
  • legnagyobb metamorfózis
  • szoborkészítésre, burkolásra hasznosítják

Rokon kőzettípusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.museo.apat.gov.it/schedeMappa.page?docId=257&VTID=null
  2. [1] Zöldföldi Judit és munkatársai (2004): Római márványtöredékek vizsgálata a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből. Archeometriai Műhely 1(1):40-46.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Márvány témájú médiaállományokat.