Korzika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Korzika (Corse, Corsica)
Bonifacio.jpg
Bonifacio kikötője
Korzika zászlaja
Korzika zászlaja
Közigazgatás
Ország  Franciaország
Rang Régió
Székhely Ajaccio
Megyéi Corse-du-Sud (2A)
Haute-Corse (2B)
Elnök Paul Giacobbi
Népesség
Teljes népesség 314 486 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 36,2 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 8680 km²
Időzóna UTC+1
Corse map.png
Korzika régió elhelyezkedése
Korzika weboldala

Korzika (franciául: Corse, korzikaiul: Corsica) a Földközi-tenger negyedik legnagyobb szigete (Szicília, Szardínia, és Ciprus után). Olaszországtól nyugatra, Szardínia szigetétől északra, Franciaországtól pedig délkeletre fekszik.

Korzika Franciaország 26 régiójának egyike, bár bizonyos tekintetben azoktól eltérő jogállása van. Számos olyan fontos jogot élvez, amely nagyobb hatáskört biztosít számára, mint amennyi a többi régió rendelkezésére áll, de összességében jogi helyzete mégiscsak a többi régióéhoz hasonló. A köznyelvben Korzikát mindenesetre csak mint régiont említik meg. A szigetet a Ligur-tenger választja el a szárazföldtől. Ennek ellenére Korzika hivatalosan Franciaország szerves része, ráadásul nem is számít tengeren túli területnek.

A sziget Bonaparte Napóleon szülőhelyeként ismert.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korzika domborzati térképe

Korzika az őskorban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A feltárt leletek alapján Korzikán már az i. e. 6. évezredben laktak emberek. Az i. e. 3. és az i. e. 2. évezredből kőszobrok, kőtömbök és síremlékek maradtak fenn.

Korzika az ókorban és a középkorban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget az évszázadok során folyamatosan váltakozva különböző népek befolyása alatt állt. Föníciai és etruszk hódítók után i. e. 560 körül görög telepesek érkeztek, majd karthágói befolyás alá került egészen i. e. 237-ig, ekkor elfoglalták a rómaiak. Korzika római irányítás alatt maradt egészen 430-ig, ekkor vandálok, majd gótok rohanták le. 552-ben a Bizánci Birodalom fennhatósága alá került, majd a bizánci uralom összeomlása után egymást követően újabb befolyások érték: előbb a lombardok szállták meg, majd 713-tól rendszeressé váltak az arab hódítások, végül, a 8. század végén Nagy Károly foglalta el és tett rá kísérletet, hogy a Frank Birodalomhoz csatolja. 806-tól kezdve többször is mór hódítók szálltak partra, de 810-ben vereséget szenvedtek a frankoktól. 850-től 1034-ig a Nyugatrómai Birodalom és Toszkána között dúló viszályt is kihasználva a sziget nagy részét a mórok mégis meghódították, ezt követően azonban a 10. század végére feudális anarchia alakult ki.

Híd a Porto folyón a Genovai Köztársaság idejéből

1077-ben a pisai püspök révén Korzika a pápai legátus részévé vált és így mintegy 200 évig a Pisai Köztársaság fennhatóság alá került. Folyamatos térhódítása után azonban 1284-ben a pisaiak ellen vívott meloriai csata után Korzika felett egy időre a Genovai Köztársaság vette át az irányítást, velük azonban 1296-tól az aragóniaiak is folyamatos harcban álltak a területért, akik 1406-ban a sziget nagy része felett át is vették a hatalmat, ám 1434-ben Genova kerekedett fölül. A szigetet egy 1553-tól 1559-ig tartó háború keretében török és francia csapatok hajtották uralmuk alá, s a sziget irányítása ez utóbbiak kezében volt, míg végül Genova visszaszerezte Korzikát. A 18. század végéig helyi lázadások és külső támadások ellenére az ő fennhatóságuk alatt is maradt.

Korzika az újkor kapujában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1755-ben kétszeri francia beavatkozás után, Pascal Paolit kinevezték tábornagynak és kikiáltották a Korzikai Köztársaságot. A Korzikai Alkotmány volt az újkor első független, nemzeti alkotmánya, ami a felvilágosodás elvei szerinti demokráciát hozott létre, és noha kevésbé ismert, előfutára volt az USA 1777-ben, és Lengyelország 1791-ben elfogadott alkotmányának. A létrejövő liberális politikai rendszer a maga idejében egyedi volt, a történelemben elsőként szavazójogot biztosított a nőknek.

1768-ban XV. Lajos francia király Genovától megvette annak a szigettel kapcsolatos minden követelését és 1769-ben a köztársasági erők visszaverésével Korzika felett átvette az irányítást. Paoli Londonba menekült, a francia forradalom után az Angliában próbált szövetségeseket találni Korzika függetlenségére irányuló törekvéseihez.

1794-ben az angolok elfoglalták a szigetet és kikiáltották az Angol-Korzikai Királyságot, azonban 1796-ban a Nemzetgyűlés egy 1789-es rendeletében kimondottaknak megfelelően Franciaország azt a sajátjának tekintette és visszafoglalta.

Montegrosso

Napóleon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korzika a szülőhelye Napoléon Bonaparténak, aki egy korzikai kisnemesi családban született 1769. augusztus 15-én a korzikai Ajaccio városában egy nyolcgyermekes család második utódaként (Jozefinával kötött házassága okmányán azonban születési dátumként 1768. február 5-e szerepel).

A szülei fiatalon francia iskolába járatták, de ettől függetlenül 1793-ig meglehetősen sok időt töltött a szigeten, amikor viszont a kialakult politikai helyzet miatt családjával Franciaországba költöztek.

Corsica.jpg

Az első és második világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első világháború folyamán a francia hadseregben 50 ezer korzikai katona harcolt a nyugati fronton a német hadsereg ellen. A háború alatt Korzikát a franciák egyfajta fogolytáborként használták. Mivel rengeteg német katona esett fogságba, ezért sokukat citadellákban, kolostorokban, sőt csűrökben és pajtákban őrizték. De nemcsak németek, hanem rendkívül nagy számban magyarok is raboskodtak Korzikán, akiket a doberdói fronton fogtak el. Annyira embertelenek voltak a körülmények, hogy számos fogoly meghalt. Ugyanakkor háborús sebesültek ápolására is rengeteg hadi kórházat hoztak létre a szigeten, ami biztonságos helyen feküdt, mivel keletről Olaszország a franciák szövetségese volt, Németország pedig nem jutott ki a Földközi-tengerre.

Nagyon jó stratégiai adottságai révén az angolok, majd az amerikaiak is támaszpontokat létesítettek itt. Jelentősségével a német hadvezetés is tisztában volt, s többször támadták meg a sziget kikötőit német búvárhajók.

A második világháború során egy 90 ezer fős olasz hadtest foglalta el Korzikát. A szigetet védő francia és korzikai katonák rövid harc után hamar letették a fegyvert, mivel ekkor már a nagyerejű német támadás miatt Franciaország is összeomlott. Benito Mussolini nyíltan hirdette a háború előtt is, hogy Korzika olasz föld, ezért Olaszországhoz kell tartoznia, ennek ellenére az olasz hadseregnek Adolf Hitler nyomására ki kellett ürítenie a szigetet, amit a nácik a Vichy-kormánynak adtak vissza. A szigeten szerveződtek kollaboráns és más fasiszta csoportok, egyebek között Petru Giovacchini kampányolt nyíltan az Olaszországgal való egyesülés mellett. Emellett a titkos ellenállás partizánmozgalmak képében is szerveződött. Eleinte csak a kollaboráns francia katonák ellen.

1943-ban a francia kollaboráns kormány a szigetet használta támaszpontnak, hogy kisebb támadásokat hajtson végre az észak-afrikai és szicíliai brit és amerikai csapatok ellen. Miután az olasz hadsereg kapitulált, a Szicíliából visszavonuló német egységek útja Korzikán haladt. Megpróbáltak ugyan megerősített támaszpontot kiépíteni a szigeten, hogy azzal hatékonyabban védjék Olaszországot a szövetségesektől, de a lakosság egyöntetűen ellenségként tekintett a németekre, s a Vichy kormány katonái sem akartak harcolni Hitlerért. Korzikát a német csapatok könnyen feladták, de ennek ellenére a szigetnek még egy ideig el kellett szenvednie a német légicsapásokat.

A háború után a sziget visszakerült a helyreállított francia államhoz.

A szigeten a második világháború után az önálló nemzettudat felerősödött, amely a korzikai tudatot részint a korzikai nyelvre alapozta. Évtizedek óta működnek a függetlenség mellett állást foglaló pártok, sőt szélsőséges szeparatista szervezetek, amelyek kisebb robbantásokat hajtanak végre francia kormányépületek ellen. Az erőszakot fokozta, hogy az 1970-es években a francia kormány erővel akart fellépni a szeparatisták ellen. 2008. január 12-én került sor egy nagyobb incidensre, amikor 18 szeparatista egy párizsi kormányrendelet miatt hajtott végre egy kormány épület ellen támadást és történt egy újabb robbantásos merénylet is.[2] 2000-ben volt terv arra, hogy nagyobb autonómiát adnak a szigetnek, de ezt a francia parlament elutasította, attól tartva, hogy más francia régiók is nagyobb önállóságra törekednének. A terv francia támogatói pedig azt várták ettől, hogy ezzel megfékezhető lesz a szeparatizmus. Sajnos a francia javaslatot kis eltéréssel, de a korzikai többség elutasította, mert nem értett egyet vele. Az 1991-es Korzika-törvénnyel bár adtak autonómiát a szigetnek, de ez elég hiányos volt, mert a helyi prefektust továbbra is a franciák nevezték ki.[3][4]

Közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korzika kollektív territóriumának fővárosa Ajaccio (korzikaiul: Aiacciu). A régió két francia megyére bomlik: Corse-du-Sud és Haute-Corse. A közelmúlt autonómiai törekvései meghiúsultak, az az elképzelés pedig, melynek célja a megyék megszüntetése és a kollektív territórium visszaállítása lett volna, egy 2003-as népszavazáson csekély különbséggel szintén elbukott.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portoi-öböl egy képe
Ajaccio-öböl északnyugatról nézve
Tájkép, Piana
Tengerpart Serriera mellett

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget éghajlata mediterrán. A nyár itt forró és száraz, a tél pedig enyhe és esős. Januárban és februárban 300 méter felett megmarad a hótakaró, amely sportolásra is alkalmas. A szigeten körülbelül 50 esős nap van, amely jellemzően október és január között oszlik el. A napos órák száma több mint 2700. A magas hegycsúcsok között az időjárás viszont hirtelen meg tud változni. A szél sokat fúj, a helyiek több fajta szelet is megkülönböztetnek: maestrale, libecciu, tramuntane, ponente, gregale és levante. A legjellemzőbb az északról fújó maestrale vagy más néven mistral.

A levegő átlagos hőmérséklete (C°)[5]
Hónap Napi min Napi max
Január 3 13
Február 4 14
Március 5 16
Április 7 18
Május 10 21
Június 14 25
Július 16 27
Augusztus 16 28
Szeptember 15 26
Október 11 22
November 7 18
December 4 15
A tengervíz átlagos hőmérséklete (C°)[6]
Hónap Hőmérséklet
Április 13,9
Május 16,3
Június 19,3
Július 22,3
Augusztus 23,4
Szeptember 22,0
Október 19,7

Növényzet és állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A természetes növénytakaró 400 méterig mediterrán erdőkből, bozótokból áll, illetve fügekaktusz, aloé, agávé, szőlő és citrusfélék teremnek. 1000 méteres magasságig jellemzően gesztenye és tölgyerdők találhatók. E felett bükk, nyír, éger, feketefenyő és topolyafenyő a jellegzetes növényzet.

A szigeten gyíkok, tűzszalamandra, teknősök, mezei nyulak és vaddisznók élnek nagy számban. Mérges kígyók nem honosak. Madarak közül gyakoriak az ölyvek (pl. az egerészölyv) és a karvalyok.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bonifacio épületei a sziget mészkőszikláin

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vasút[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget vasútvonalainak hossza összesen 232 km. Keskeny nyomtávú pályán dízel vontatás történik. A fővonal Bastiát- és Ajacciót köti össze, míg egy mellékvonal Ponte-Lecciából kiágazva Calviig tart. Volt még egy harmadik vasútvonal is, de az a második világháborúban megrongálódott. Azóta sem állították helyre. A hálózatot a korzikai vasúttársaság (CFC) kezeli. Személy- és teherközlekedés egyaránt van Korzika vasúthálózatán. A személyvonatok kizárólag motorvonatokból állnak.

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Korzika témájú médiaállományokat.

Magyar nyelvű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Natalie John: Korzika, Freytag&Berndt Budapest Kft, Budapest, 2003. ISBN 963-9458-08-2
  • Bereznay István, Sz. Bálint Klára: Korzika, Panoráma, Budapest, 2004. ISBN 963-243-884-1

Angol nyelvű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lindsay Bennet: Berlitz Pocket Guide Corsica, Apa Publications GmbH & Co. Verlag KG, Singapore, 2004. ISBN 981-246-497-2

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]