Líbia

الجماهيرية العربية الليبية الشعبية الإشتراكية
al-Jamāhīrīyah al-‘Arabīya al-Lībīyah ash-Sha‘bīyah al-Ishtirākīyah
zászló	címer
	Nemzeti mottó: Szabadság, Szocializmus, Egység
	Himnusz: Allahu Akbar
Főváros	Tripoli
Államforma
- Forradalmi vezér	Moamer Kadafi
- Elnök	Zentani Muhammad az-Zentani
- Miniszterelnök	Baghdadi Mahmudi ;
Hivatalos nyelv	arab
függetlenség
- kikiáltása	1951. december 24.
Terület
- Összes	1 759 540 km² (16.)
Népesség
- évi becslés	5 499 074 (103.)
- Népsűrűség	3,1 fő/km²
GDP
- Összes
- Egy főre jutó	$14900
HDI ()	(.) –
Pénznem	Líbiai dinár (LYD)
Időzóna	EET (UTC+2)
Internet TLD	.ly
Nemzetközi gépkocsijel	LAR
Hívószám	+218
	Tunézia (Gör.) E; g; y; i; p; t; o; m Szud. Csád Niger A; l; g; é; r; i; a TRIPOLI al-Humsz Zuvára Misráta Szurt Rász Lánúf al-Burajka Bengázi Derna Tobruk Gádamisz Szabha al-Dzsauf Földközi-tenger Szidrai-öböl Bikku Bitti Szabhat Guzajjil Kréta S z a h a r a
	térkép szerkesztése

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Legutóbbi változat (ellenőrizetlen)

Ugrás: navigáció, keresés

Líbia észak-afrikai állam a Földközi-tenger déli partján. Az ország tagja az ENSZ-nek, az Afrikai Uniónak, az OPEC-nek, az Arab Ligának és az OAPEC-nek is.

Tartalomjegyzék

1 Földrajz
2 Történelem
- 2.1 A függetlenség előtt
- 2.2 A független Líbia
3 Államszervezet és közigazgatás
4 Népesség
5 Gazdasága
6 Közlekedés
7 Kultúra
8 Turizmus
9 Sport
10 Ünnepek
11 Forrás
12 Források és jegyzetek
13 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Földrajz

Líbia domborzati térképe

A keskeny parti síkság sok helyütt sós sztyeppvidékétől keletre az Akdar-hegység fennsíkja, délre pedig a szaharai tábla néhány oázissal tarkított kő- és agyagsivatagja, valamint a Szahara legnagyobb egybefüggő homoktengere, a Líbiai-sivatag található. Legmagasabb pontja: Daharson Bette 2826 m.

A Tripoli környéki Dzsifára-síkságot délről a Nefúsza-hegység határolja, ettől délre magas fekvésű kősivatag terül el, még délebbre pedig egy hatalmas, buckás homoktenger az algériai határ és Szabhá között. Líbiában kevés a felszíni víz, és nincsenek állandó folyók, de sok a föld alatti vízfolyás és az artézi kút.

[szerkesztés] Domborzat

[szerkesztés] Vízrajz

[szerkesztés] Éghajlat

A partvidék klímája mediterrán, októbertől márciusig nem ritka az eső. A legnedvesebb éghajlatúak az északi hegységek, itt az évi csapadékmennyiség elérheti a 600 mm-t. Alig 150 km-rel délebbre már a végeláthatatlan sivatag peremén vagyunk, itt a csapadék a 100 mm-t sem éri el. Tripoliban a januári középhőmérséklet 12 °C, a júliusi 26 °C, a csapadék 375 mm. Az ország belsejében 14 °C-ot, illetve 35 °C-ot mérnek, és 50 mm-nél is kevesebb a csapadék évente.

Líbiában mérték a Földön valaha mért legmagasabb hőmérsékletet: Tripolitól délnyugatra egy kisebb oázisban 1922-ben 57,8 ºC-t.

[szerkesztés] Élővilág, természetvédelem

A líbiai kormányzat törekvése a "zöld területek" megőrzése, ideértve a mezőgazdaságilag művelt területeket is. Ezeket az elsivatagodás fenyegeti.^[1]

[szerkesztés] Nemzeti parkjai

Abughilan
El Kauf
Karabolli
Kouf
Naggaza
Rajma
Sirman

[szerkesztés] Természeti világörökségei

Líbiából nincs természeti táj az UNESCO által nyilvántartott világörökségi helyszínek között.

[szerkesztés] Történelem

[szerkesztés] A függetlenség előtt

Régészeti bizonyítékok vannak arra, hogy az i.e. VIII. évezred elején Líbia parti síkságán neolitikus emberek éltek, akik háziasították a marhát és gabonát termesztettek.

A föníciaiak kezdetben kereskedelmi állomásokat létesítettek Líbiában, ahol Tirosz (Tyre a mai Libanonban) kereskedői a berber törzsekkel kereskedtek. Az i.e. 5. században a legnagyobb föníciai gyarmatváros, Karthágó kiterjesztette hegemóniáját Észak-Afrika nagy részére és kialakított különálló civilizációt, a pun civilizációt. A líbiai part pun települései: Oea (Tripoli), Libdah (Leptis Magna) és Sabratha. Mindegyik abban a térségben volt, amit később Tripolisnak ('három város') neveztek. Líbia mai főváros, Tripoli is ezt a nevet viseli.

A görögök i.e. 630-ban alapították Cyrene várost. 200 év alatt négy további fontos város keletkezett a térségben: Barce (al-Marj), Euhesperides (később Berenice, ma Benghazi), Teuchira (később Arsinoe, mai Tukrah) és Appollonia (Susah). Ez utóbbi Cyrene kikötője volt. Cyrenevel együtt az összefoglaló nevük: Pentapolis ('öt város'). Később pedig a táj a Cyrenaica nevet kapta.

A rómaiak egyesítették Líbia mindhárom régióját, és több mint 600 éven át virágzó római provincia volt Tripolitania és Cyrenaica. Római romok, különösen Leptis Magna romjai mutatják, hogy itt népes városok és sok kisváros volt, városias életmóddal. A római világ minden részéből jöttek ide kereskedők és kézművesek, de Tripolitania városai megőrizték pun, Cyrenaica pedig görög jellegét.

Az arabok a 7. században hódították meg a régiót. Az őslakosság az arab uralom alatt teljesen átformálódott, az arab nyelv és a muszlim vallás vált uralkodóvá.

Az országot 1510-ben spanyol, majd később máltai csapatok igázták le, 1544-ben a Török Birodalom része lett. Líbiában három vilajetet alakítottak ki: Tripolitania, Kirenaika és Fezzan, de igazából nem tagolódott be a birodalomba és a Karamanlis-dinasztia uralma alatt tényleges autonómiát élvezett. Ez a dinasztia 1711-től 1835-ig uralkodott főleg Tripolitániában, de a 18. század közepén jelentős volt a befolyása Kirenaikára és Fezzánra is. A két évszázaddal későbbi egységes és független Líbia mintája ez az állam.

Az 1911-1912. évi olasz-török háborúban Olaszország gyarmata lett. 1942-től brit és francia közigazgatás alatt volt. A II. világháborúban hadszíntérré vált, területén súlyos harcok folytak.

[szerkesztés] A független Líbia

1951. december 24-én független királysággá vált. 1959-ben jelentős kőolaj-készletet fedeztek fel, ennek nyomán megnőttek az állami bevételek. A világ egyik legszegényebb országából hirtelen rendkívül gazdag ország lett. Bár az olajjövedelem nagyon megnövelte a líbiai állam pénzügyi lehetőségeit, a népességet irritálta, hogy ez a gazdagság a király és az elit kezében összpontosult. Ebben az időben terjedtek el nasszerizmus és az arab nacionalizmus eszméi Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Ez is kihatott Líbia belső viszonyaira.

Az 1969. szeptember 1-jén katonai puccsal létrehozott iszlám alapokon nyugvó arab szocialista állam egyre fokozódóan nyugatellenes politikát folytatott. Az ország élére Moamer Kadafi ezredes került. Az arab nacionalizmus és a szocializmus egy sajátos ötvözetét dolgozta ki és tette általánossá az országban. Líbia az arab egység érdekében többször tett föderációs javaslat Egyiptomnak, Tunéziának és Csádnak is. 1972-ben Egyiptommal és Szíriával közösen megalapították az Arab Köztársaságok Szövetségét, de 1977 novemberében, tiltakozásul az egyiptomi elnök izraeli látogatása miatt, Líbia kilépett az államszövetségből, amely ezzel meg is szűnt létezni. Az ország nevét 1976-ban változtatták meg a mai nevére. Líbia a 70-es évek közepétől törekedett atomfegyver kifejlesztésére vagy megszerzésére. Emiatt, és mert állami szintre emelte a nemzetközi terrorizmus támogatását (Lockerbie-merénylet) az ENSZ 1992-ben szankciókat, többek között olajembargót vezetett be az ország ellen. Ezek az olajipar leépüléséhez, az állami bevételek drasztikus visszaeséséhez vezettek. 1996 nyarán sor került az első ellenzéki tüntetésre is. 2002-ben tárgyalások kezdődtek a Lockerbie-merénylet áldozatai hozzátartozóinak kárpótlásáról,^[2] majd Kadhafi 2003-ban váratlanul bejelentette, hogy országa felhagy nukleáris programjával.^[3] Mindennek következtében feloldották a szankciókat, és tárgyalások kezdődtek a líbiai olajiparba való külföldi befektetésekről, illetve a nukleáris energia békés célú, nemzetközi ellenőrzés melletti felhasználásáról.^[4]

[szerkesztés] Államszervezet és közigazgatás

[szerkesztés] Alkotmány, államforma

Moamer Kadafi (vagy Mu'ammar al-Qadhdhafi) (1942. szeptember *), arabul: معمر القذافي, az ország de facto államfője 1969 óta, 1992 óta Zantani Muhammad az-Zantani az ország második legfontosabb személye.

Az alkotmányt 1977-ben vezették be, 1994-ben pedig egy kisebb módosítást hajtottak rajta végre. Az ország egy demokratikus ország az iszlám hagyományaira alapozva. Az-Zantani a minisztertanács elnöke és egyben a népi kongresszus titkára.

[szerkesztés] Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás

A népi kongresszusnak 1000 delegáltja van a helyi kongresszusokból választva.

[szerkesztés] Politikai pártok

[szerkesztés] Közigazgatási felosztás

Líbia 32 városi körzetre van felosztva:

Szám	a neve arab betűkkel	a neve latin betűkkel	a lakosság 2003-ban	terület
1	إجدابيا	Ajdabiya	165 839	91 620
2	البطنان	Al Butnan	144 527	83 860
3	الحزام الاخضر	Al Hizam Al Akhdar	108 860	12 800
4	الجبل الاخضر	al-Dzsabal al-Akhdar	194 185	7 800
5	الجفارة	Al Jfara	289 340	1940
6	الجفرة	Al Jufrah	45 117	117 410
7	الكفرة	Al Kufrah	51 433	483 510
8	المرج	Al Marj	116 318	10 000
9	المرقب	Al Murgub	328 292	3000
10	النقاط الخمس	An Nuqat al Khams	208 954	5 250
11	القبة	Al Qubah	93 895	14 722
12	الواحات	Al Wahat	29 257	108 670
13	الزاوية	Az Zawiyah	197 177	1520
14	بنغازي	Benghazi	636 992	800
15	بنى وليد	Bani Walid	77 424	19 710
16	درنة	Darnah	81 174	4 908
17	غات	Ghat	22 770	72 700
18	غدامس	Ghadamis	19 000	51 750
19	غريان	Gharyan	161 408	4 660
20	مرزق	Murzuq	68 718	349 790
21	مزدة	Mizdah	41 476	72 180
22	مصراتة	Misratah	360 521	2 770
23	نالوت	Nalut	86 801	13 300
24	تاجوراء والنواحي الأربع	Tajura Wa Al Nawahi AlArba'	267 031	1430
25	ترهونة و مسلاته	Tarhuna Wa Msalata	296 092	5 840
26	طرابلس	Tarabulus	882 926	400
27	سبها	Sabha	126 610	15 330
28	سرت	Surt	156 389	77 660
29	صبراته و صرمان	Sabratha Wa Surman	152 521	1370
30	وادي الحياة	Wadi Al Hayaa	72 587	31 890
31	وادي الشاطئ	Wadi Al Shatii	77 203	97 160
32	يفرن	Yafran	117 647	9 310

Forrás: a hivatalos oldala a kerületeknek

[szerkesztés] Védelmi rendszer

[szerkesztés] Népesség

[szerkesztés] Általános adatok

A népességnövekedési ráta adatai 2,41%. A várható átlagos élettartam magas, 76 év. A csecsemőhalandósági ráta 27,9‰.

[szerkesztés] Legnépesebb települések

A fővárosban, Tripoliban (arabul Tarabulus) közel 1 800 000 fő él.

Bővebben: Líbia városai

[szerkesztés] Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás

Líbia népcsoportjai

A lakosság vallásai: iszlám szunnita (97%) keresztény (3%).

A lakosság többsége (90%) arab. A berberek aránya 4%, a többi 6% olasz, fekete-afrikai és más népcsoport. A lakosság 88,5%-a városlakó.

A hivatalos nyelv az arab. Ezenkívül még 3 berber nyelven is beszélnek:

Nafusi (101 000 beszélő)
Ghadames (42 000 beszélő)
Tamascheq (Tuareg) (17 000 beszélő)

[szerkesztés] Szociális rendszer

[szerkesztés] Gazdasága

Földünk egyik legszegényebb országa volt. Gazdasági növekedését az 1960-as évek elején meginduló kőolajbányászatnak köszönheti. Ma Afrika leggazdagabb országának számít. Gazdaságának alapját az állami tulajdonban lévő szénhidrogének bányászata és kivitele jelenti, amelynek bevételei a GDP-nek 1/3-át teszik ki. A líbiai kőolaj kiváló minőségű, a rablógazdálkodás elkerülése végett a termelés az 1970-es évek maximumához képest felére csökkent. 2007-ban exportja 94%-t ez jelentette. Silvio Berlusconi olasz kormányfő 2oo8 augusztusában megállapodott Kadhafival az 1911-től 1943-ig tartó gyarmati korszak kártérítéséről, így Olaszország 25 év alatt 5 milliárd dollárt fizet ki olasz cégek líbiai befektetései formájában. Líbia az első arab ország, amely ilyen jellegű kártérítést kap, sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem hajlik hasonló akcióra.

[szerkesztés] Mezőgazdaság

Ipara a mezőgazdasági termékek feldolgozása mellett főként a kőolaj feldolgozásán alapul. Nagy erőfeszítéseket tettek az importtól való függés csökkentése érdekében az öntözéses oázisgazdálkodás kiterjesztésére, amely ma a világ egyik legdrágább mezőgazdasága. Fő terményei a búza, a datolya, a citrus- és gyümölcsfélék, továbbá az oliva.

A munkaerő 10%-át foglalkoztatja a mezőgazdaság, de az összterületnek csupán 1%-án folyik növénytermesztés. Megművelhető földek csak a Dzsifára-síkságon, a Nefúsza- és az Akdar-hegység alacsonyabb lejtőin, valamint Barka vidékén vannak. A hegységekben fügét és más gyümölcsöket, olajfát, szőlőt nevelnek. A sivatagi oázisok fő terménye a datolya, de megtalálhatók más gyümölcs-, zöldség-, gabonafélék is.

Líbia területének 90%-a sivatag

A nomád állattenyésztés (kecske, juh, teve) színtere a száraz sztyeppék.

Napjainkban az ország területének csak 8%-át használják legelőnek, de a kőolaj felfedezése előtt a pásztorkodáson alapult a gazdaság. A fő kiviteli cikk a bőr, az irha és a gyapjú volt. Kb. 4,4 millió juhot, 800 ezer kecskét, 100 ezer szarvasmarhát, 17 millió háziszárnyast tartanak. A fontosabb teherhordók a szamarak és a tevék. A partvidéken tejgazdaságok vannak.

[szerkesztés] Ipar

[szerkesztés] Kereskedelem

A GNP értéke: 40 milliárd USD. A GNP/fő értéke: 7600 USD. A GDP szektorális megoszlása: mezőgazdaság 7%, ipar 47%, szolgáltatás 47%. A külkereskedelem mérlege jelentős aktívumot mutat, a kivitel értéke több mint másfélszerese a behozatalnak. Exportja kőolajból, földgázból és ezekből gyártott termékekből áll. Behozatalában a gépek, berendezések, feldolgozóipari termékek mellett az élelmiszereké a vezető szerep. Olaszország máig az ország legfontosabb külkereskedelmi partnere (exportjának több mint 40%-át, importjának több mint 25%-át adja). Emellett Németország, Tunézia, Törökország és Franciaország részesednek nagyobb mértékben a külkereskedelmi forgalomból.

[szerkesztés] egyéb ágazatok

Az éves halzsákmány (tonhal, pérhal, szardínia) nem haladja meg a 9000 tonnát. A főbb halászkikötők Zuvára, Miszráta és Homsz.

[szerkesztés] Közlekedés

Az országban nincsenek vasutak, a szilárd burkolatú utak hossza kb. 45 ezer km. A legfontosabb országút a parton fut, és Tripolit köti össze Bengáziával, nyugaton Tunézia, keleten Egyiptom felé folytatódik. Egy másik főút Tripoliból vezet délre, Szabhába. Modern utakat építettek a kőolajmezőkre és a nagyobb oázisvárosok, így el-Kufra felé. A csővezetékek nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a kőolaj, a földgáz és az édesvíz szállításában. Részben már megépült a Nagy Földalatti Folyó, amely a Szahara alatti víztartó kőzetrétegekből vezeti a vizet a parti városokba. Ennek a mélységi édesvízkészletnek azonban nincs utánpótlása, így ez sem jelent végleges megoldást.

[szerkesztés] Kultúra

[szerkesztés] Oktatási rendszer

[szerkesztés] Kulturális intézmények

[szerkesztés] Kulturális világörökség

A múltban Líbiában több volt a víz, mint ma. Ezért nagyon korán éltek itt emberek. Ha politikailag nem is tartozott hozzá, de elért ide Egyiptom kulturális befolyása. Idővel a partvidéken letelepedtek föníciaiak, görögök, majd rómaiak, később arabok. A sivatag megőrizte mindezen népek nyomait.

Az UNESCO szerint a világ kulturális örökségéhez tartozik: