Angola
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
|
|||||
| Nemzeti mottó: Virtus Unita Fortior (latinul: Egységben az erő |
|||||
| Himnusz: Angola Avante! | |||||
 |
|||||
| Főváros | Luanda |
||||
| Államforma | köztársaság | ||||
| - Államfő | José Eduardo dos Santos | ||||
| - Miniszterelnök | Paulo Kassoma
|
||||
| Hivatalos nyelv | portugál | ||||
| független | 1975. november 11. | ||||
| - Portugáliától | |||||
| Terület | |||||
| - Összes | 1 246 700 km² (22.) | ||||
| Népesség | |||||
| - 2004 évi becslés | 10 978 552 (71.) | ||||
| - Népsűrűség | fő/km² | ||||
| GDP | 2005 | ||||
| - Összes | 43 599 millió USD (79.) | ||||
| - Egy főre jutó | 2319 | ||||
| HDI (2005) | (.) – | ||||
| Pénznem | Kwanza (AOA) |
||||
| Időzóna | WAT (UTC+1) | ||||
| Internet TLD | .ao |
||||
| Nemzetközi gépkocsijel | ANG | ||||
| Hívószám | +244 |
||||
Angola állam Dél-Afrika nyugati részén. A Kongói Demokratikus Köztársasággal, Zambiával, Namíbiával és az Atlanti-óceánnal határos. Területéhez tartozik a 7270 km²-es Cabinda exklávé, amely a Kongói Köztársaság és a Kongói Demokratikus Köztársaság (korábban Zaire) között, az Atlanti-óceán partján található.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Földrajz
[szerkesztés] Domborzat
Az 1650 km hosszú atlanti-óceáni partvidéket 20-160 km széles síkság szegélyezi, amelynek éghajlata a Benguela-áramlatnak köszönhetően száraz. A parttól távolabb, északon több lépcsőben, délen meredeken emelkedik ki az ország nagy részét elfoglaló Lunda-fennsík 1500-2000 m magas pereme. A fennsík északon dús szavanna, délen száraz pusztaság. Központi része a Bié-magasföld. (Moro Moco 2620 m). A fennsík keleti irányban ereszkedik a Kongó-medence felé.
Angola leghosszabb folyója a fennsíkról az óceán felé tartó, 960 km-es Kwanza.
[szerkesztés] Vízrajz
Hosszabb folyók: Cubango (Okavango), angolai szakasza 1300 km (teljes hossza 1800 km), Cunene 1020 km, Cuanza 1000 km.
[szerkesztés] Éghajlat
Angola legnagyobb részén egyetlen esős évszak van, ez októbertől májusig tart. Az évi csapadék mennyisége 1000-1500 mm. A fennsíkon enyhe az éghajlat az 1700 m-rel a tengerszint felett fekvő Huambóban 20 °C a januári és 16 °C a júliusi középhőmérséklet. A parti síkság éghajlatát a hideg Benguela-áralmás befolyásolja. Luandától délre végig sivatag húzódik. Luandában a januári középhőmérséklet 25 °C a júliusi pedig 21 °C. A csapadék mennyisége 300 mm.
[szerkesztés] Élővilág, természetvédelem
Az ország délkeleti része sivatagszerű, középső és északi részében tüskés és száraz szavanna, egészen északon (elsősorban Cabindában) trópusi esőerdő található.
Jellegzetes állatfajták: gnú, antilop, bivaly, zebra, leopárd, elefánt, orrszarvú, különféle majmok, strucc, víziló, krokodil.
[szerkesztés] Nemzeti parkjai
A nemzeti parkok többségét már a gyarmati időkben létrehozták. Az eredetileg igen gazdag állat- és növényvilágot súlyosan károsította a polgárháború. A kiszolgáló létesítményeket lerombolták, az őrség elmenekült, senki sem vetett gátat az orvvadászatnak.
A jelenlegi nemzeti parkok listája:[1]
- Bicauri National Park
- Cameia National Park
- Cangandala National Park
- Iona National Park
- Kisama National Park
- Luenge National Park
- Luiana National Park
- Longa-Mavinga National Park
- Mucusso National Park
- Mupa National Park
- Quicama National Park
[szerkesztés] Természeti világörökségei
Angolában az UNESCO nem tart nyilván semmiféle világörökségi helyszínt.[2]
[szerkesztés] Történelem
A három felszabadítási mozgalom által vívott polgárháborúból a szovjetbarát MPLA (Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom) került ki győztesen Az MPLA kikiáltotta a népi köztársaságot, de csak kubai csapatok támogatásával tudta fenntartani uralmát a Dél-afrikai Köztársaság által támogatott UNITA (Nemzeti Egység A Teljes Felszabadításért) gerillákkal szemben. 1979 óta José Eduardo dos Santos az államelnök és az MPLA vezetője. 1991-ben a kormány és az UNITA békét kötött. 1992-ben kivonták a kubai csapatokat, de miután az MPLA megnyerte az 1992-es választásokat az UNITA újra kezdte a fegyveres harcot. 1994-ben a szemben álló felek új békemegállapodást írtak alá, azonban a katonai összecsapások végleges beszüntetésére nem került sor.
A terület legrégebbi népe a khoiszán vadászó-gyűjtögető népek. Őket nagyrészt bantuk váltották fel a bantu vándorlás során. Kicsi khoiszán csoportok a mai Angola déli részén maradtak fenn napjainkig.
[szerkesztés] Európai behatolás
A ma Angolának ismert területen az európaiak a késői 15. században jelentek meg. 1483-ban a portugálok támaszpontot létesítettek a Kongó folyón, aminek közelében akkoriban Kongó állam, Ndongo és Lunda állam volt. A Kongó állam a mai Gabonig terjedt ki északon és a Kwanza folyóig délen. 1575-ben a portugálok megalapították Cabinda gyarmatot a rabszolgakereskedelem bázisául. A rabszolgaság létezett Afrikában az atlanti rabszolga-kereskedelem megindulása előtt is. Az afrikai rabszolga-kereskedők nagyszámú rabszolgát adtak el az európaiaknak és afrikai ügynökeiknek. A portugálok fokozatosan terjesztették ki ellenőrzésüket a parti sávra a 16. században szerződések és háborúk sorával, és létrehozták Angolát. A hollandok rövid időre elfoglalták Luandát 1641 és 1648 között.
[szerkesztés] Portugália gyarmata
1648-ban Portugália visszaszerezte Luandát és megkezdte az elvesztett területek visszahódítását, 1650-re helyreállította holland megszállás előtti angolai birtokait. 1649-től szerződés szabályozta a kapcsolatokat Kongóval, és 1656-tól a matambai Njinga királyságával, valamint Ndongóval. Pungo Andongo meghódítása 1671-ben volt az utolsó nagyobb portugál terjeszkedés. Kongó 1670-es és Matamba 1681-es megrohanása nem sikerült. Később Portugália kiterjesztette Benguela mögöttes területeit a 18. században és megkezdte más területek megszállását a 19. század közepén. 1951-ben Angolát tengerentúli tartománynak nyilvánították, úgy nevezték: Portugál Nyugat-Afrika. A portugálok közel ötszáz évig voltak jelen Angolában. Az ottani lakosság kezdeti reakciója a függetlenségi felhívásokra vegyes volt.
[szerkesztés] Függetlenség
Amikor a gyarmattartó Portugália kormányát a szocialisták inspirálta katonai puccs megdöntötte, Angola nacionalista pártjai megbeszélést kezdeményeztek a függetlenség kérdéséről 1975 januárjában. Megegyeztek a portugál kormánnyal és kikiáltották a függetlenséget 1975 novemberében. Közvetlenül utána polgárháború robbant ki az MPLA, az UNITA és az FNLA között, külföldi beavatkozással súlyosbítva. A Portugáliától való 1975-ös függetlenedés után Angola fővárosa és névleges kormánya az Angola Felszabadításának Népi Mozgalma (MPLA) egypárti uralma alá került. Dél-Afrika beavatkozott az angolai konfliktusba, névleg azért, hogy megvédje érdekeit Délnyugat-Afrika, a mai Namíbia területén. Sokan úgy gondolják, hogy valójában az angolai gyémántbányászat ellenőrzése volt a cél. Másik oka a dél-afrikai beavatkozásnak: a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet (SWAPO) a függetlenségért harcolt Dél-Afrika ellen angolai bázisokról. Hogy megakadályozzák a SWAPO erőinek a határon áthaladó műveleteit, a Dél-Afrikai Védelmi Erő katonái egy kilométer széles sávot megtisztítottak az 1376 km hosszú határ majdnem felén. Zaire, amely eddig az FNLA gerilláit támogatta, most titokban az UNITA mögé állt. Azért titokban, mert nem vállalta nyíltan, hogy egy táborba került a fajüldöző dél-afrikai rendszerrel. Mindezekre válaszul a Szovjetunió egyre nagyobb mértékben nyújtott katonai segélyt az MPLA részére, páncélozott járműveket, repülőgépeket és szaktanácsadókat adott, szovjet szállítógépek nagylétszámú kubai csapatokat szállítottak Angolába, és leplezetlenül hozzájárultak a katonai erőviszonyok eltolódásához az MPLA javára. 1975 októberében az MPLA és a kubai erők megszerezték a Luanda fölötti ellenőrzést, az ország infrastruktúrájának zömét, és az UNITA erőit gerillatevékenységbe szorították vissza. Az MPLA egyoldalúan Angola tényleges kormányának deklarálta magát, amikor novemberben kikiáltották a függetlenséget és Agostinho Neto lett az első elnök.
1976-ban az FNLA-t leverték a kubai csapatok, az MPLA és az UNITA (háta mögött az Egyesült Államokkal és Dél-Afrikával) maradt harcoló fél. 1979-től Jose Eduardo dos Santos lett az ország politikai vezetője. 1991-ben bevezették a többpártrendszert, de Angola Felszabadításának Népi Mozgalma (MPLA) hatalmon maradt. 1976-ban az Egyesült Államokban vitát váltott ki az amerikai támogatású erők fedett tevékenysége Angolában és a képviselőház betiltotta az ilyen akciókat.
[szerkesztés] Polgárháború
Az MPLA és az UNITA közötti konfliktus kiterjedt az egész országra, geopolitikailag a hidegháború élesztette és az, hogy mindkét párt jelentős természeti erőforrásokkal rendelkezett Angolában. 1991-ben a frakciók megállapodtak arról, hogy az egypárti tekintélyuralmi kormányzatot többpárti demokráciává alakítják az 1992-es demokratikus választások során. A hivatalban lévő elnök a választások első fordulójában a szavazatok több mint 49%-át kapta, míg Jonas Savimbi UNITA-vezető 40%-ot. Mivel szerinte csalás történt, a polgárháború kiújult és a második fordulót sohasem tartották meg. Az 1994-es békeszerződés (a lusakai jegyzőkönyv), amit a kormány és az UNITA kötött, előírta korábbi UNITA felkelők integrációját a kormányba. A nemzeti egységkormány felállt 1997-ben, de a sorozatos harcok 1998 végéig tartottak, százezreket kényszerítve otthonuk elhagyására. A nemzetközi közösség az UNITA-t vádolta a lusakai békefolyamat fékezésével; az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa szankciókat hozott ellenük. Annak ellenére, hogy megalakult a nemzeti egységkormány, amely magában foglalta az UNITA-val szembefordult elemeket (UNITA-Renovada) is, amely kormányt portugál rövidítéssel GURN néven szokták említeni, a hatalom továbbra is Dos Santos elnök és közeli tanácsadói szűk körének kezében összpontosult.
Az MPLA a partok előtti tengeri olajbányászatból jutott jövedelemhez, míg az UNITA az üledékekben található gyémánthoz fért hozzá, amit könnyen tudott csempészni a régió nagyon könnyen átjárható határain. Az angolai kormányt az emberi jogi szervezetek az olajjövedelmek felhasználásának titkos módja miatt bírálták ekkoriban; elemzéseikben kimutatták, hogy Angola szociális, az egészségügyre és az oktatásra fordított kiadásai rendkívül alacsonyak, és ennek is nagy részét az elit iskoláztatására és arra használták fel, hogy az említett elit elérje a tengerentúli egészségügyi ellátást. Ráadásul Angolában rendkívül sokan vannak az otthontalanná vált emberek, "köszönhetően" az UNITA és a kormányerők katonai taktikájának.
[szerkesztés] Fegyverszünet
2002. február 22-én Jonas Savimbi, az UNITA vezetője, életét vesztette a kormányerőkkel vívott harcban, és fegyverszünet jött létre a két frakció között. Az UNITA leszerelte fegyveres szárnyát és belenyugodott a nagy ellenzéki párt szerepébe. Bár az ország politikai helyzete stabilizálódni kezdett, dos Santos elnök elutasította a demokratikus folyamat intézményeit. Angola fő gondja jelenleg a súlyos humanitárius válság (a tartós háború eredményeként), az aknamezők léte és az északi exklávé, Cabinda függetlenségéért küzdő gerillamozgalom (Frente para a Libertação do Enclave.
[szerkesztés] Államszervezet és közigazgatás
[szerkesztés] Alkotmány, államforma
[szerkesztés] Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás
2007-ben először tartottak választásokat 1992 óta. Ezen a választáson új elnököt és új Népgyűlést választottak.
[szerkesztés] Politikai pártok
- FDA – Foro Democrático Angolano
- FNLA – Frente Nacional da Libertação de Angola
- MPLA – Movimento Popular de Libertação de Angola
- PAJOCA – Partido Angolano da Juventude Operária
- PRD – Partido Renovador Democrático
- PRS – Partido de Renovação Social
- TRD – Tendência de Reflexão Democrática
- UNITA – União Nacional para a Independência Total
- UNITA-Renovada – (2002 óta az UNITA tagja)
[szerkesztés] Közigazgatási felosztás
Angola 18 tartományból áll, amelyek a következők (a zárójelben a tartományi székhelyek olvashatók):
 |
|
[szerkesztés] Védelmi rendszer
Bővebben: Angola hadereje[szerkesztés] Népesség
[szerkesztés] Általános adatok
A lakosság túlnyomórészt bantu népekből (120 törzs, főleg ovimbundu, kimbundu, kongó stb.) áll, egyes helyeken – főleg a Namíb-sivatag peremén – koiszan törzsek is élnek. A népek a következőképpen helyezkednek el az ország területén:
- középső partszakasz – ovimbunduk
- Luanda környékén – kimbunduk
- északon – kongók
- belső országrész – csokve
- Namíb-sivatag peremén – hererók és kis khoiszanok (busman)
Főleg a 60–70-es években kibontakozott portugál ellenesség, majd a polgárháborúk miatt sok portugál hagyta el az országot. Ma kb. 100 000 portugál él főleg Luandában és a tengerpart mentén elhelyezkedő városokban. Ezenkívül 30 000 nem angolai állampolgárságú portugál él az országban. A portugál nyelvet viszont a lakosság 60%-a használja.
[szerkesztés] Legnépesebb települések
Bővebben: Angola városai[szerkesztés] Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás
[szerkesztés] Szociális rendszer
A városokon kívüli települések szociális ellátottsága meglehetősen szegényes. 2004 októere óta többek között a Marburg-vírus sok halálos áldozatot szedett. Terjedésének egyik legfőbb oka, hogy a halottakat helyi szokás szerint megcsókolták, így a főként fertőzött majmoktól és egyéb vadállatok elfogyasztása útján a szervezetekbe kerülő vírus az emberekre is átterjedt. 2005. májusáig 244 ember halt meg ebben a betegségben és mindössze egy ember, egy nő, élte túl. Akkor heti 25-30 halálesetet jelentettek. Tünetei hasonlóak az ebola-víruséhoz: az intenzív fej- és izomfájdalmak hasi panaszokkal és hasmenésekkel folytatódnak, majd megkezdődik a testüregek belső vérzése, ami halálos kimenetelűvé válik. A WHO-n kívül a francia Orvosok Határok Nélkül (Médicines Sans Frontiers) szervezet tagjai is segítettek a járvány elterjedésének megfékezésében. Segítségüket nehezítette a falusi lakosság gyanakvása (pl. Songo városban és Uige faluban), miszerint a vírust a külföldiek hozták be az országba. A fertőzött embert, legyen gyermek, középkorú vagy idős, az egész közösség kirekesztette, magukra hagyták. A higiéniai körülmények tovább rontottak az amúgy sem kedvező helyzeteken. A klórral fertőtlenített, vegyvédelmi ruhákban dolgozó egészségügyi munkások gyakran véres és ürülékes helyiségekben találtak rá a fertőzött és magukra hagyott emberekre. 2005 végre a fertőzöttek száma 399 fő volt, amiből 355 ember meghalt. Azóta a járványt felszámolták.
[szerkesztés] Gazdaság
[szerkesztés] Általános adatok
[szerkesztés] Gazdasági ágazatok
[szerkesztés] Mezőgazdaság
A dolgozó népesség 70%-ának a mezőgazdaság ad munkát, bár az összterületnek csupán 3%-át művelik. A növénytermesztés többnyire csak a családok ellátását szolgálja.
A mezőgazdaság kávét, szizálkendert, gyapotot, pálmatermékeket és kukoricát termel.
A fennsík északi, partközeli része, ahol robusta kávé, gyapot, kukorica és búza termesztése folyik. A fennsík déli füves pusztáin szarvasmarhatartással foglalkoznak. A parti síkságon (öntözéses gazdálkodás) gyapot és nádcukor termesztése jellemző. A Cabinda exklávé területén (esőerdő) fakitermelés folyik. A parton halászattal foglalkoznak. A mezőgazdaság hanyatlása miatt a bevételek egyre inkább a kőolajbányászatból származnak.
[szerkesztés] Ipar
Az ipar vezető ágai mindenekelőtt a mezőgazdaság termékeit dolgozzák fel: malmok, sörfőzdék, cukor-, konzervgyárak, hallisztgyár, pamutipari üzemek, cellulóz- és papírgyár (eukaliptuszt dolgozzák fel), cementmű, téglagyár
Ásványkincsei: kőolaj, gyémánt, mangán-, réz-,arany-, ezüst-, vasérc.
Az északi tengerparton és a Cabinda Exklávé területén találhatók a fő bányászati területek. Luanda és Lobito finomítóiban dolgozzák fel a nyersolajat. A Casai (Kasai)-folyó mentén gyémántot bányásznak.
[szerkesztés] Kereskedelem
Főbb exportcikkek: kőolaj és földgáz (az export több mint 85%-a), gyémánt, kávé.
Főbb importcikkek: gépek, gépjárművek, élelmiszer, katonai felszerelések.
Legfontosabb kereskedelmi partnerek: USA, Európai Unió, Brazília.
[szerkesztés] Az országra jellemző egyéb ágazatok
Az ország természeti erőforrásokban (réz, cink, gyémánt, kobalt, arany, urán) gazdag, de a készletek jelentős része még kiaknázatlan. Az ország 43%-át borítja erdő. Az esőerdők értékes fákat (ében, mahagóni) szolgáltatnak.
[szerkesztés] Közlekedés
[szerkesztés] Kultúra
[szerkesztés] Oktatási rendszer
Angolában a gyerekek kétharmada iskolaköteles életkorban van. Az alapiskolát a gyerekek 54%-a elvégzi.
[szerkesztés] Kulturális intézmények
[szerkesztés] Tudomány
Híres írók:
- Mário Pinto de Andrade
- Arlindo Barbeitos
- Alda Lara
- Agostinho Neto
- Pepetela
- José Eduardo Agualusa
[szerkesztés] Művészetek
Zene
Az ország délnyugati részén élő hererók zenéje igen gazdag területi stílusokban. Angola keleti vidékein fontos szerepe van a beavatási szertartások zenéjének s a maszkos táncoknak. A délkeleten és délnyugaton élő, a khoisan-népekhez tartozó kungok több szólamú éneke jelentősen különbözik a bantukétól. Az országból deportált rabszolgák révén az angolai zene jelentősen befolyásolta a latin-amerikai muzsikát.
[szerkesztés] Hagyományok, néprajz
[szerkesztés] Gasztronómia
[szerkesztés] Turizmus
[szerkesztés] Sport
Angolában is, mint a többi afrikai országban nagyon népszerű a labdarúgás. 2005. október 8-án Angola kvalifikálta magát a 2006-os világbajnokságba.
[szerkesztés] Érdekességek
A Casai (Kasai)-folyó folyását és a Luanda-küszöb vidékét Magyar László – a szombathelyi születésű – felfedező utazó, Afrika kutató tárta fel az 1850-es években. A mai Angola területén, a Bihé Királyságban telepedett le, ahol feleségül vette az uralkodó egyik lányát.
[szerkesztés] Ünnepek
- Január 1. – Új év napja
- Január 4. – Elnyomás elleni nap
- Január 25. – Luanda nap
- Február 4. –
- Március 8. – nőnap
- Április 4. – a béke napja
- Május 1. – a munka ünnepe
- Május 25. – Afrika nap
- Június 1. – gyerek nap
- Szeptember 17. – Nemzeti hősök napja
- November 2. – halottak napja
- December 25. – karácsony
- December 31. – Szilveszter
[szerkesztés] Források
- Afrika és a Közel-Kelet földrajza – egyetemi és főiskolai tankönyv (ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 1996) ISBN 963-463-006-5
- A Világ országai (Nyír – Karta Bt., 2004) ISBN 963-9516-64-3
- A Világ országai (Kossuth Könyvkiadó, 1990) ISBN 963-09-3483-3
[szerkesztés] Külső hivatkozások
|
||||||||||||||||||||||||||
|
|||||
