Elefántcsontpart
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
|
|||||
| Nemzeti mottó: Egység, Fegyelem és Munka | |||||
| Himnusz: L'Abidjanaise | |||||
 |
|||||
| Főváros | Yamoussoukro |
||||
| Legnagyobb város | Abidjan | ||||
| Államforma | köztársaság | ||||
| - Államfő | Laurent Gbagbo | ||||
| - Miniszterelnök | Guillaume Soro
|
||||
| Hivatalos nyelv | francia | ||||
| függetlenség | Franciaországtól | ||||
| - kikiáltása | 1960. augusztus 7. | ||||
| Terület | |||||
| - Összes | 322 460 km² (67.) | ||||
| - Víz (%) | 1,4% | ||||
| Népesség | |||||
| - 2005 évi becslés | 17 298 040 (57.) | ||||
| - Népsűrűség | 54 fő/km² | ||||
| GDP | |||||
| - Összes | 28 460 millió USD (97.) | ||||
| - Egy főre jutó | 1475 USD (161.) | ||||
| HDI () | (.) – | ||||
| Pénznem | CFA frank (XOF) |
||||
| Időzóna | GMT (UTC) | ||||
| Internet TLD | .ci |
||||
| Nemzetközi gépkocsijel | CI | ||||
| Hívószám | +225 |
||||
|
|||||
Elefántcsontpart nyugat-afrikai állam a Guineai-öböl partján.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Nevének eredete
Afrikának ebben a régiójában a francia gyarmatosítás ideje alatt jelentős volt az elefántcsont-kereskedelem. A nyugat-afrikai elefántcsontnak van egy jellegzetes tulajdonsága, hogy soha nem színeződik el, mindig fehér marad. Ezen a területen található az ún. aranypart, illetve itt kereskedtek egy jellegzetes afrikai paprika magjával.
[szerkesztés] Földrajz
[szerkesztés] Domborzat
Mangrovés, lagúnás parti síkságát a Komoé és a Bandama trópusi őserdővel borított alföldje követi, amely északon szavannás, táblás fennsíkba megy át.
Legmagasabb pontja: 1752 m.
[szerkesztés] Vízrajz
Legjelentősebb folyók: Komoé, Bandama (Fehér-Bandama és Vörös-Bandama), Sassandra, Fekete-Volta.
Legnagyobb tó: Kossou-víztároló (a Fehér-Bandamán).
[szerkesztés] Éghajlat
Az országban a trópusi éghajlat uralkodik. A déli országrészben az évi középhőmérséklet 22 °C. A legmelegebb hónapok október és november. Az évi csapadék mennyisége délen 2100 mm, északon 1200 mm.
[szerkesztés] Élővilág, természetvédelem
[szerkesztés] Nemzeti parkjai
- Maraoue Nemzeti Park - turistalátványosság. Részben szavanna, részben őserdő. Gyalogtúrákat szerveznek, majmokat, elefántokat, vizilovat lehet látni más állatok mellett.
- Comoé Nemzeti Park - Nyugat-Afrika legnagyobb állatrezervátuma.
- Tai Nemzeti Park - Nyugat-Afrika egyik legnagyobb esőerdeje.[1]
[szerkesztés] Természeti világörökségei
[szerkesztés] Történelem
Kevéssé ismert Elefántcsontpart múltja a portugál hajósok 1460-as években történt érkezése előtt. A fő etnikai csoportok azután érkeztek a környező területekről: a kru nép Libériából 1600 körül; a szenufók és lobik Burkina Fasóból és Maliból mozogtak dél felé. A 18. és 19. században az akan nép települt át Ghanából Elefántcsontpart keleti vidékére, a malinkék pedig Guineából Elefántcsontpart északnyugati részére.
[szerkesztés] Francia gyarmati időszak
A szomszédos Ghánához képest Elefántcsontpartot kevéssé sújtotta a rabszolgakereskedelem. Az európai rabszolga- és kereskedelmi hajók a part más vidékeit preferálták, mert ott jobbak a kikötők. A francia érdeklődés az 1840-es években kezdődött, helyi főnökökkel egyezményeket kötöttek, amelyekben francia kereskedők monopóliumhoz jutottak a partvidéken. Ezután a franciák haditengerészeti támaszpontot építettek, hogy kiszorítsák a nem francia kereskedőket, és megkezdték a belső területek szisztematikus meghódítását. Ez a Gambiából betörő mandinkákkal folytatott hosszú háborúskodás után az 1890-es években zárult le. Keleten a baoulé és más csoportok gerillaháborúja 1917-ig tartott.
Franciaország fő célja az export felfuttatása volt. Kávé, kakaó és olajpálma ültetvényeket létesítettek a partvidéken. Elefántcsontpart az egyetlen ország Nyugat-Afrikában, ahol a lakosság jelentős része betelepülő, főleg Nyugat- és Közép-Afrikából, a francia és brit adminisztráció szervezésében. Végeredményben a kakaó, kávé és banánültetvények harmada volt francia állampolgárok kezén és a gazdasági élet a kényszermunkán alapult.
[szerkesztés] Függetlenség
Egy baoulé főnök fia, Félix Houphouët-Boigny Elefántcsontpart függetlenségének atyja. 1944-ben alapította meg az ország első mezőgazdasági szakszervezetét az önmagához hasonló kakaótermesztőkből. Megválasztották a párizsi francia parlamentbe, és egy éven belül prominens politikusnak számított. Szoros kapcsolatban állt a francia kormánnyal. Franciaországban ő volt az első afrikai, aki európai kormányban miniszter lett.
1958-ban Elefántcsontpart a Francia Közösség autonóm tagja lett.
Függetlenségének elnyerésekor, 1960-ban az ország Francia Nyugat-Afrika legvirágzóbb állama volt, a régió teljes exportjának 40%-a innen származott. Amikor Houphouët-Boigny lett az első elnök, kormánya jó árat fizetett a farmereknek termékeikért, a termelés növelésére törekedve. Különösen a kávétermesztés nőtt gyorsan, Elefántcsontpart lett a világ harmadik legnagyobb termesztője (Brazília és Kolumbia után). 1979-ben a világ legnagyobb kakaótermesztője volt. Afrikában az ananász és a pálmaolaj legnagyobb exportőre volt. Francia szakemberek részesei voltak az 'elefántcsontparti csodának'. Afrikában mindenfelé kiszorították az európaiakat a függetlenség elnyerése után; de Elefántcsontpartra azután is érkeztek. A francia közösség a függetlenség előtti 10 000-ről 50 000-re nőtt, többségük tanár és tanácsadó. Húsz éven át a gazdaság növekedési üteme évi 10% volt - a legmagasabb Afrika nem olajexportáló országai közül.
[szerkesztés] Houphouët-Boigny kormánya
Politikailag Houphouët-Boigny vaskézzel uralkodott, egyéb tekintetben paternalisztikus volt kormányzata. Nem volt szabad sajtó, egypártrendszer volt. Végül széleskörű ellenállás alakult ki a lakosságban azzal szemben, hogy folyton újraválasztatta magát. A nagyvonalú presztízsberuházások miatt is kritizálták. Sok millió dollárt ölt abba, hogy szülőfalujából, Yamoussoukro faluból új fővárost teremtsen. Yamoussoukro-t 1983-ban jelölték ki fővárosnak. Másik nagy álma volt az ország közepén felépíteni a béke, a tudás és a vallás központját. De az 1980-as évek elején a világgazdaság visszaesése és az aszály súlyosan érintette Elefántcsontpart gazdaságát. A túlzott erdőirtás és a cukor árának lezuhanása miatt az ország külső adóssága háromszorosára nőtt. A bűnözés drámai mértékben megnőtt Abidjanban. 1990-ben a közalkalmazottak ezrei léptek sztrájkba, csatlakoztak hozzájuk a diákok, tiltakozva az intézményes korrupció ellen. Követelték a kormánytól a többpárti demokrácia bevezetését. Houphouët-Boigny fokozatosan gyengült és 1993-ban meghalt. Utódjának Henri Konan Bédiét jelölte.
[szerkesztés] Bédié kormánya
1995 októberében Bédié újraválasztásakor nyomasztó győzelmet aratott a megosztott és szervezetlen ellenzéken. Ezután szorosabban fogta a gyeplőt, az ellenzék támogatói közül sok ezret bebörtönöztetett. Ugyanakkor a gazdasági helyzet javult, csökkent az infláció és a külföldi eladósodottság.
Annak idején Houphouët-Boigny nagy óvatossággal járt el az etnikai konfliktusokban, a közigazgatás posztjait megnyitotta a szomszédos országokból bevándorlók előtt. Bédié viszont az elefántcsontparti nemzettudatot igyekezett éleszteni, és riválisát Alassane Ouattarát, akinek mindkét szülője külföldi állampolgár volt, kizárta a jövőben elnökválasztásokból. Mivel a Burkina Fasóból származók nagy részét tették ki Elefántcsontpart lakosságának, kizárásuk az elefántcsontparti állampolgárságból súlyosan érintette őket és megromlottak a különböző etnikai csoportok közötti viszonyok.
[szerkesztés] 1999: puccs
Bédié számos lehetséges ellenlábasát kizárta a hadseregből. 1999-ben az így leszerelt tisztek egy csoportja katonai puccsot hajtott végre és Robert Guéï tábornok került hatalomra. Bédié Franciaországba menekült. A puccs csökkentette a bűnözést és a korrupciót, a tábornokok szigorúságot, tisztaságot hirdettek, utcai agitációt folytattak a becsületesebb társadalomért.
[szerkesztés] Gbagbo kormánya
A 2000 októberében tartott elnökválasztáson Guéï-vel Laurent Gbagbo vívott meg - békésen. De a választások után zavargások robbantak ki, 180 halott volt az eredmény. Az elnöki hivatalba beiktatták a választás győztesét, Gbagbót. A Legfelsőbb Bíróság kizárta Alassane Ouattarát, Burkina Faso-i állampolgárságára hivatkozva. A Guéï alatt írt alkotmány nem tette lehetővé nem állampolgárok indulását az elnökválasztáson. E döntés viharos tiltakozást váltott ki Ouattara támogatóiból, különösen az ország északi részén. A tiltakozók a fővárosban, Yamoussoukróban összecsaptak a rendőrséggel.
[szerkesztés] 2002: felkelés
2002. szeptember 19-én a hajnali órákban, míg az elnök Olaszországban tartózkodott, fegyveres felkelés tört ki. A leszerelésre kijelölt csapatok fellázadtak, több városban támadtak. Abidjanban a csendőrség főparancsnokságánál délelőttig tartott a csata, de délre a kormány erői szilárdan kezükben tartották a legnagyobb várost, Abidjant. Viszont elvesztették az ellenőrzést az ország északi része felett, a lázadó erők kezükben tartották az északi Bouake várost. A helyzet azzal fenyegetett, hogy a lázadók előrenyomulnak Abidjan felé, ezért Franciaország az országon belüli csapatait átcsoportosította a lázadó erők megállítására. A franciák arra hivatkoztak, hogy polgárait menti a veszélyből, de a francia csapatok mozgása a kormány erőinek kedvezett. Vitatott, hogy ez a francia lépés hosszabb távon súlyosbította-e a helyzetet vagy sem.
Az is vitatott, mi történt a következő éjszakán. A kormány állítása szerint Robert Guéï előző elnök államcsínyt kísérelt meg, és az állami tévé a holttestét mutatta az utcán; a másik oldal állítása szerint otthonában gyilkolták meg 15 másik emberrel együtt és a testét azután vitték az utcára. Alassane Ouattara a francia követségre menekült, házát felgyújtották.
Gbagbo elnök azonnal visszatért Olaszországból. Visszatérte után a televízióban azt állította, hogy a lázadók a külföldi munkások bádogvárosaiban rejtőznek. Csendőrök és önkéntesek ezrei égették fel és dózerolták el otthonok ezreit, támadták meg lakóikat.
Az északi lakosság által támogatott lázadókkal kötött első tűzszünetek rövid életűek voltak, a harcok folytatódtak az ország legfontosabb kakaótermő vidékén. Franciaország csapatokat küldött a tűzszüneti vonalak ellenőrzésére. Az ország nyugati vidékének egy részét különféle milíciák szállták meg, köztük Libériából és Sierra Leonéból benyomuló hadurak és harcosok.
[szerkesztés] 2003: egységkormány
2003 januárjában Gbagbo elnök és a lázadó vezérek egyezményt írtak alá a nemzeti egységkormány létrehozásáról. Kijárási tilalmat rendeltek el és francia csapatok tisztították meg a törvénytelen elemektől az ország nyugati határát. Az egységkormány azóta is rendkívül ingatag, a fő probléma az, hogy nincsen egyetértés abban, mi is a feladata. 2004 márciusában 120 embert gyilkoltak meg az ellenzék választási kampányában, a csőcselék ismétlődő támadásai miatt evakuálni kellett a külföldieket. A legutóbbi jelentések szerint ezek a gyilkosságok megtervezett akciók voltak.
Az ENSz békefenntartói létrehoztak egy békés övezetet, de Gbagbo és ellenzéke közötti viszony továbbra is nagyon rossz.
[szerkesztés] 2004 - 2007: legújabb események
2004 novemberének elején, amikor a béketárgyalások összeomlottak, mert a lázadók nem voltak hajlandók letenni fegyvereiket, Gbagbo légitámadásokat rendelt el ellenük. A Bouaké elleni légitámadás közben találat ért francia katonákat, kilencet megölt közülük; az elefántcsontparti kormányzat balesetről beszélt, de a franciák szerint tervszerű akció volt. Válaszképpen elpusztították a legtöbb elefántcsontparti harci gépet (2 SU-25 repülőgépet és 5 helikoptert), erre viszont franciaellenes zavargások törtek ki Abidjanban.
Gbagbo elnöki terminusa 2005. október 30-án lejárt, de tekintettel a fegyveres lázadók jelenlétére, a választások megtartásának lehetetlenségére, megbízását egy évvel meghosszabbították annak a tervnek megfelelően, amit az Afrikai Egységszervezet dolgozott ki és az Egyesül Nemzetek Biztonsági Tanácsa is megtárgyalt. Bár 2006 októberéig nem változott lényegesen a helyzet, a lázadó ellenzék vezetői elvetették, hogy Gbagbo megbízását újabb egy évvel meghosszabbítsák. A Biztonsági Tanács mégis meghosszabbította Gbagbo megbízását egy évvel 2006. november 1-jén; de kilátásba helyezte Charles Konan Banny miniszterelnök hatáskörének kiterjesztését. Gbagbo másnap elutasította a határozatnak ezt a pontját, arra hivatkozva, hogy alkotmányellenes.
A kormány és a lázadók közötti békét 2007. március 4-én írták alá, és Guillaume Soro, a lázadók vezére lett a miniszterelnök. Ez a lépés a megfigyelők egy része szerint alapvetően megszilárdította Gbagbo helyzetét.
[szerkesztés] Államszervezet és közigazgatás
[szerkesztés] Alkotmány, államforma
[szerkesztés] Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás
[szerkesztés] Politikai pártok
[szerkesztés] Elnökök
- 1960. augusztus 7. – 1993. december 7.: Felix Houphouet-Boigny
- 1993. december 7. – 1999. december 24. Henri Konan Bédié
- 1999. december 24. – 2000. október 26.: Robert Guéï
- 2000. október 26. óta: Laurent Gbagbo
[szerkesztés] Közigazgatási felosztás
Az országot 19 régió alkotja:
|
|
[szerkesztés] Védelmi rendszer
[szerkesztés] Népesség
[szerkesztés] Általános adatok
Abidjanban, a legnagyobb városban 3 200 000 fő lakik. Népessége 16 804 000 fő. Népsűrűsége 52 fő/km2. A népességnövekedési ráta évente: 2,45%.
A várható átlagos élettartam kissé alacsony: 45 év. A csecsemőhalandósági ráta adatai: 92,2‰. A hivatalos nyelv a francia, de emellett még beszélnek 60 törzsi nyelvet. A lakosság vallásai: keresztény (25-30%) mohamedán (35-40%), törzsi vallású (25-40%).
[szerkesztés] Legnépesebb települések
Bővebben: Elefántcsontpart városai[szerkesztés] Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás
Akan (Baoulé 23%, Akié, Abé); Mande (Malinke/Dioula 5,5%, Dan (5%) és Yacouba). Voltaic Senufo (15%); Bété, Kru (16%); Wê.
Az országban a francia a hivatalos nyelv. Ezenkívül még beszélnek Baoulé, Senufo, Yacouba, Agni, Attié, Guéré, Bété, Dioula, Abé, Kulango, Mahou, Tagwana, Wobé és Lobi nyelven.
Az ország fő vallása az iszlám, melynek követői a népesség 38,6 százalékát teszik ki. A keresztény közösség az ország 32,8 százaléka, 11,9% az indigenous vallás követője és 16,7% százalék nem követ semmilyen vallási irányzatot.
[szerkesztés] Szociális rendszer
[szerkesztés] Gazdaság
Az egykori francia „mintagyarmat” nyugodt fejlődésnek, az anyaországgal fenntartott szoros kapcsolatnak is köszönhetően Nyugat-Afrika leggazdagabb országa.
A gazdaság diverzifikációjára irányuló kormányzati törekvések ellenére az ország gazdasága ma is a mezőgazdaságon alapul. A mezőgazdasági szektorban dolgozik a foglalkoztatottak több mint kétharmada.
Földünk egyik legnagyobb kakaó- és Afrika egyik legjelentősebb kávétermelője. A kormányzat a gyapot- és ananásztermesztéssel ugyan megpróbálta a gazdaságot "sokszínűvé" tenni, de az ország máig az említett két termék világpiaci árának kiszolgáltatottja.
Elefántcsontpart másik, számottevő ágazata a fakitermelés.
A selfterületek kőolajbányászata az 1980-as években vette kezdetét, emellett a legjelentősebb bányászati termékei a gyémánt és az arany. Iparának vezető ágazatai (élelmiszer-feldolgozás, faipar, kőolajfinomítás, bútorgyártás) a mezőgazdaságra és a bányászatra épülnek, emellett jelentős az országban az összeszerelős-tevékenység (autók, kerékpárok).
Elefántcsontpart – mint a fejlődő országok többsége – eladósodott ország. Összes külföldi adóságállománya meghaladja a 12 milliárd USD-t, ez a GDP 117%-a. A GDP szektorális megoszlása: mezőgazdaság 28%, ipar 29%, szolgáltatás 40%. Az ország külkereskedelmi bevétele erősen függ az export harmadát kitevő kakaó világpiaci árától.
További jelentős exporttermékei: kávé, fa, kőolaj, pálmaolaj, banán, hal.
A behozatal nagy részét élelmiszerek, fogyasztási cikkek, közlekedési eszközök, nyersanyagok adják.
Az ország legfontosabb külkereskedelmi partnere máig Franciaország (részesedése az exportban 13%, az importban 26%). Emellett Nigéria, az USA, Hollandia, Kína és Olaszország jutnak nagyobb szerephez az ország kereskedelmében.
[szerkesztés] Általános adatok
[szerkesztés] Gazdasági ágazatok
[szerkesztés] Mezőgazdaság
[szerkesztés] Ipar
[szerkesztés] Kereskedelem
[szerkesztés] Az országra jellemző egyéb ágazatok
[szerkesztés] Közlekedés
[szerkesztés] Kultúra
[szerkesztés] Oktatási rendszer
[szerkesztés] Kulturális intézmények
[szerkesztés] Tudomány
[szerkesztés] Művészetek
[szerkesztés] Hagyományok, néprajz
[szerkesztés] Gasztronómia
[szerkesztés] Turizmus
[szerkesztés] Sport
A legfontosabb és legkedveltebb sport a köztársaságban a labdarúgás. Az országnak eddig 10 eredményes csapata volt: 1992-ben az afrikai kupán 1., a 2006-os afrikai kupán 2., és a 3. helyett szereztek meg 1965-ben, 1968-ban, 1986-ban és 1994-ben. 2005. október 8-án kvalifikálták magukat a világbajnokságra.
[szerkesztés] Média
Az ország legfontosabb televíziója a Radiodiffusion Télévision Ivoirienne (RTI). További televíziók:
- La Première
- TV2
- RTI Music TV
- RTI Sport TV
- La Chaîne nationale
- Fréquence 2
[szerkesztés] Ünnepek
| Dátum | Ünnep |
|---|---|
| január 1. | Újév |
| március 4. | Ouagadougou-egyezmény |
| március 8. | Nemzetközi nőnap |
| március 20. | Francofónia napja |
| március 22. | A Föld napja |
| április 12. | Laurent Gbagbo e napon írta alá a Ouagadougou-egyezményt. |
| május 1. | A munka ünnepe |
| június 21. | A muzulmánok napja |
| augusztus 7. | A függetlenség napja |
| szeptember 21. | A béke napja |
| november 20. | Az Afrikai egység napja |
| december 7. | Houphouët Boigny emléknapja |
| december 25. | Karácsony |
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- A Magyar Köztársaság Nagykövetsége Abuja, Nigéria Konzuli szolgálat
- Magyar nagykövetségek és főkonzulátusok Afrikában
- Országinformációk
- Elefántcsontpart (BBC)
- Adama Sow: Konfliktusok
- Térkép a lakosságról
- Térkép a terménybetakarításról
- Térkép az élővilágról
- Elefántcsontpart domborzati térképe
[szerkesztés] Referenciák
|
||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||
|
|||||
|
||||||||||
