Monopólium

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A monopólium olyan eladót jelent egy piacon, amelynek nincsen versenytársa. A kifejezés a görög „monosz” (egyetlen) és „pólus” (csúcs, sarok) szavak összetételéből származik. A monopólium fogalmát egy adott termék és egy földrajzi értelemben vett hely szempontjából releváns piacon lehet értelmezni. A természetes monopólium esetén az egyetlen eladóval nem éri meg versenyezni (annyival jobb a technológiája, vagy az adott terméket legolcsóbban egy helyről, nagy mennyiségben lehet kínálni). A mesterséges monopólium esetében az egyetlen eladót nem a kiváló technológia vagy az alacsony költségszintje, hanem valamilyen jogi-intézményi védelem óvja a versenytársaktól. Az állam monopóliuma olyan közszolgáltatásokra terjed ki, amelyeket a társadalom nem kíván piaci alapokra helyezni. Ezek közül a honvédelem és jogalkotás inkább természetes monopóliumként, az igazságszolgáltatás pedig (részleges) mesterséges monopóliumként írható le.

Egyértelmű, hogy a piacot uraló egyetlen vállalat – a monopolista – viselkedése különbözik egy versenyzői piac vállalatainak magatartásától. A monopolista megteheti, hogy az általa kínált javak paramétereit – árát, minőségét stb. – szabadon válassza meg, bár a javak kereslete számára is erős korlátot állít.

Általában véve azt kell mondanunk, hogy a monopólium nem tudja biztosítani a javak olyan hatékony elosztását, mint a versenyzői piac. Éppen ezért a közgazdászok csak akkor tartják szerencsésnek a monopóliumot, ha az adott piacon semmiképpen nem lehet a versenyt biztosítani.

A monopólium különös esetei[szerkesztés]

Egyetlen vásárló esetén gyakran keresleti monopóliumról vagy monopszóniumról, egyetlen eladónál pedig kínálati monopóliumról vagy egyszerűen csak monopóliumról beszélünk. Ha egy piacon mind vevőből, mind eladóból csak egy van, akkor a monopólium kétoldalú. A szócikk további megállapításai a kínálati monopóliumra vonatkoznak.

Ha egy jószág piacán monopólium van, de a jószágnak ismert egy vagy több közeli helyettesítője, amelyeknek a piacai szintén monopolisztikusak, akkor monopolisztikus versenyről beszélhetünk. Valódi monopólium csak olyan jószág piacán alakulhat ki, amelynek nincs közeli helyettesítője.

Monopólium kialakulásának okai[szerkesztés]

Monopólium több okból is kialakulhat egy piacon, például:

  • ha két vállalat már nem tudna nyereségesen működni – ez a természetes monopólium esete;
  • ha a piacra való belépésnek erős korlátjai vannak (például magas fix költségek);
  • ha a monopolista kizárólagos joggal rendelkezik valamilyen erőforrás felett;
  • ha az adott piacon a monopólium állami vagy társadalmi érdek (például honvédelem, pénzkibocsátás);
  • ha a monopolista hagyományosan uralja a piacot, és megakadályozza mások belépését.

A monopólium mikroökonómiai modellje[szerkesztés]

A monopolhelyzetben lévő vállalat kínálati döntésének mikroökonómiai modellje. A monopolista által választott ár-mennyiség kombinációt a fekete kör jelzi. A sárga téglalap a monopolista profitja, a szürke terület pedig a monopólium holtteher-vesztesége

Ahhoz, hogy egy monopolhelyzetben lévő vállalat kínálati döntését egyszerű mikroökonómiai eszközökkel modellezni tudjuk, fel kell tennünk, hogy:

  • az eladni szándékozott javak homogének, vagyis senki sem tudja őket minőségük szempontjából megkülönböztetni;
  • a monopolista ismeri az általa kínált jószág keresleti görbéjét;
  • a monopolista célja profitjának maximalizálása;
  • a profitnak a kibocsátott mennyiség szerinti függvénye minden pontjában differenciálható.

Egyelőre azt is feltesszük, hogy a monopolista csak egyetlen árat állapíthat meg (ezt p-vel jelöljük).

A profitot () a kibocsátás függvényében így írhatjuk fel:

R(y) az összes bevételt, C(y) pedig az összes költséget szimbolizálja, szintén a kibocsátás függvényében.

Ha a profit maximális, deriváltja 0-val lesz egyenlő:

MR a határbevétel, MC pedig a határköltség jele. A fenti egyenletből következik, hogy a profitmaximalizáló kibocsátás mellett

A monopolista tehát olyan kibocsátási szintet fog magának meghatározni, amely mellett egy pótlólagos jószágegység termelésének költsége (a határköltség) egyenlő az abból származó bevétellel (a határbevétellel).

A határköltség és a kereslet árrugalmassága között teremt kapcsolatot az alábbi összefüggés:

Az előző két egyenletből pedig következik, hogy

Mivel az egyenletben szereplő három függvényt a monopolista ismeri (P(y) a keresleti függvény inverze), az egyenlet megoldása a profitját maximalizáló kibocsátás lesz. A profitmaximalizáló ár az inverz keresleti függvénybe való visszahelyettesítéssel adódik.

A monopóliumból eredő hatékonyságveszteség[szerkesztés]

A monopolista kínálati döntését szemléltető ábrán is látszik, hogy közönséges jószág, vagyis negatív meredekségű keresleti függvény esetén a monopolista mindig a függvénynek a határköltséggörbétől balra eső szakaszáról választ magának ár-kibocsátás kombinációt (méghozzá azt a kombinációt, amely mellett a profitja maximális). Azt is tudjuk, hogy versenyzői piac esetén az egyensúlyi kombináció a keresleti függvény és a határköltséggörbe metszéspontjában lesz. Megállapítható tehát, hogy monopólium esetén

  • az ár nagyobb,
  • a kibocsátott mennyiség pedig kisebb, mint ha a piacon tökéletes verseny lenne.

Annak, hogy az ár magasabb, az lesz a következménye, hogy a monopolista hosszú távon is profitot tehet zsebre, ellentétben a versenyzői piacok vállalataival. Végső soron azonban ez „csak” azzal jár, hogy pénz csoportosul át a vevőktől a monopolistához, amit megfelelő eszközökkel – például adók révén – az állam akár vissza is juttathat.

Nagyobb a gond a kibocsátással, ami monopólium esetén kisebb lesz, mint versenyzői piacon. A „hiányzó” jószágmennyiség megtermelése ugyanis társadalmi szempontból haszonnal járna, mert a vevők rezervációs ára – az a maximális összeg, amit még megfizetnének ezért a jószágmennyiségért – nagyobb, mint az előállítás költsége. (Hiszen a rezervációs árak görbéje, a keresleti görbe a határköltséggörbe fölött helyezkedik el.) Úgy is mondhatjuk, hogy a monopólium a javak előállításának és elosztásának nem Pareto-hatékony formája. Azt a pénzben kifejezett veszteséget, amit ez a kimaradó jószágmennyiség eredményez, a monopólium holtteher-veszteségének nevezzük.

A monopolista profitnövelési technikái[szerkesztés]

A következőkben olyan technikákat veszünk szemügyre, amelyeket a monopolhelyzetben lévő vállalat, a piac speciális jellemzőit kihasználva, profitjának növelésére „vethet be”. Ezek a technikák többnyire társadalmi szempontból is hasznosak, ugyanis a monopólium kibocsátását közelebb viszik a Pareto-hatékony kibocsátási szinthez.

Árdiszkrimináció[szerkesztés]

A monopolista kínálati döntésének levezetésekor feltettük, hogy az általa eladni szándékozott jószágnak csak egyetlen árat állapíthat meg. A gyakorlatban azonban sok esetben nincs így: a monopolista megteheti, hogy a jószágot a vevői számára különböző árakon kínálja. Ezt a jelenséget hívjuk árdiszkriminációnak.

Árukapcsolás[szerkesztés]

Az árukapcsolás (angol bundling) lényege, hogy egy vállalat az általa előállított javakat kötegekben (bundle) árusítja. A fogyasztó egy olyan terméket, amelynek relatíve rugalmas a kínálata, csak egy olyannal összekapcsolva vehet meg, amellyel szemben a kereslet rugalmatlan. Így a rugalmas kínálattal (vagy kereslettel) rendelkező termék piacán sem alakulhat ki érdemi árverseny. A szoftvercsomagok tipikus példák az árukapcsolásra (ti. az irodai csomagokat egyben lehet megvásárolni, noha a legtöbb felhasználó csak szövegszerkesztőt szeretne vásárolni). Ezt a technikát sem csak monopolhelyzetben lévő vállalatok alkalmazzák.

A kétrészes árképzés modellje. A sárga téglalap a monopolistának az egyes szolgáltatások árából származó, a lila terület pedig a mindenkitől egységesen beszedett díjból származó profitjával egyenlő

Kétrészes árképzés[szerkesztés]

Bizonyos javak valamilyen külső körülmény miatt vagy természetüknél fogva együtt kerülnek eladásra, mint például a vidámparkok egyes szolgáltatásai. Ilyenkor felmerülhet az a kérdés, hogy az eladó a javak vásárlásáért külön-külön, vagy pedig együttesen kérjen ellenszolgáltatást, illetve ha mind a két alkalommal kér (tehát például a vidámpark bejáratánál és az egyes játékoknál is), akkor milyen arányban ossza meg a szolgáltatások árát.

Megállapítható, hogy a monopolista akkor tudja a legnagyobb profitot elérni, ha az egyes szolgáltatásokért a keresleti és a határköltséggörbe metszéspontjához tartozó (vagyis a versenyzői) árat kéri, „a bejáratnál” pedig azt a fogyasztói többletet, amit – a fogyasztói többlet definíciója szerint – a szolgáltatások vásárlói még hajlandóak pluszban megfizetni. A végeredmény megegyezik az elsőfokú árdiszkriminációéval: a monopolista a rezervációs árak összegéhez jutott hozzá.

Persze a monopolistának ismernie kell a fogyasztói többlet értékét ahhoz, hogy ezt a technikát sikeresen alkalmazhassa.

Lásd még[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

File:Wiktionary-logo-hu.svg
Nézd meg a monopólium címszót a Wikiszótárban!