Dél-Korea

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Koreai Köztársaság
대한민국
大韓民國
(Tehan Minguk)
Koreai Köztársaság zászlaja
Koreai Köztársaság zászlaja
Koreai Köztársaság címere
Koreai Köztársaság címere
Nemzeti mottó: 널리 인간세상을 이롭게 하라
Nolli inganszeszangul iropge hara
„Jóakarat az emberiségnek”
Nemzeti himnusz: Egukka
Fővárosa Szöul
é. sz. 36°, k. h. 128°
Államforma elnöki köztársaság
Vezetők
Elnök Pak Kunhje
Miniszterelnök Csong Hongvon
Hivatalos nyelv koreai
Függetlenség 1919. március 1.
Felszabadítás 1945. augusztus 15.
Hivatalos kikiáltás 1948. augusztus 15.

Elődállamok Flag of Korea (1882-1910).svg Koreai Császárság
Népesség
Népszámlálás szerint 50 219 669 fő (2013)
Rangsorban 26
Becsült 50 423 955 fő (2014. július)
Rangsorban 26
Népsűrűség 493 fő/km²
GDP 2008 (forrás: IMF)
Összes 947 010 millió USD (15)
PPP: 1 206 milliárd USD
Egy főre jutó 19 504 USD (35)
PPP: 24 600 USD
HDI (2007) 0,921 (26) – magas
Földrajzi adatok
Terület 98 480 km²
Rangsorban 108
Víz 0,3%
Időzóna koreai zónaidő (UTC+9)
Egyéb adatok
Pénznem dél-koreai von (KRW)
Nemzetközi gépkocsijel ROK
Hívószám 82
Internet TLD .kr

Dél-Korea térképe

A Koreai Köztársaság, hétköznapi nevén Dél-Korea (koreaiul: 대한민국, átírással: Tehan Minguk) elnöki köztársaság Kelet-Ázsiában, a Koreai-félsziget déli részén. Egyetlen szárazföldi határa demilitarizált övezet, amely Észak-Koreával közös. A két Korea 1945. augusztus 15-éig egy államot alkotott. Keleten a Japán-tenger (hivatalos koreai nevén Keleti-tenger), délen a Koreai-szoros és nyugaton a Sárga-tenger mossa partjait. A nagy történelmi múltra visszatekintő Dél-Korea ma a világ egyik vezető gazdasági hatalma, a Föld leggazdagabb országainak egyike, számos nemzetközi szövetség tagja. Fővárosa és legnagyobb városa Szöul, a világ második legnagyobb várostömörülése. A fővároson kívül még öt milliós nagyváros található Dél-Koreában.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dél-Korea domborzati térképe

Domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Japán- (Korea nem ismeri el ezt az elnevezést) és a Sárga-tenger között húzódó Koreai-félsziget déli részén fekvő ország nyugati és déli partvidéke tagolt, a partokat több ezer apró sziget övezi. A félsziget keletről nyugat felé lejt, keleti és középső részén észak-déli irányban húzódó hegységek vannak. A két hegységet a Naktong folyó völgye választja el. Legmagasabb csúcsa, az 1950 m magas Halla-hegy az ország legnagyobb szigetén, a Csedzsu-szigeten emelkedik.[1] A Sárga-tenger melléke dombvidék, illetve síkság.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korea fontosabb folyói:

  • Naktong (낙동강, Naktonggang) a leghosszabb, 525 kilométeres
  • Han folyó (한강, Hangang), amely Szöul városát szeli ketté

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korea a mérsékelt éghajlati övben fekszik. Az éghajlat jellege tenger melléki helyzete ellenére meglehetősen kontinentális. Különösen a félsziget belsejében levő magas hegyvidékek hidegek télen. A déli part éghajlata már szubtrópusi jellegű. Hat az ázsiai monszun, ezért a nyár közepe nagyon csapadékos. A déli partot nyár végén tájfunok sújthatják. Ezek nem csak a viharos széllel okoznak kárt, hanem a vele járó heves eső helyi árvizet okoz.

Élővilág, természetvédelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szoszan tengerpartja

Dél-Korea nagyon sűrűn lakott ország. A magas hegyvidékek miatt csak kb. 30%-át művelik a területnek és itt zsúfolódik a lakosság. A második világháború utáni időszak gyors iparosítása elszennyezte a levegőt és a vizeket. A károk enyhítésére sikeres intézkedéseket hoztak az utóbbi évtizedekben. A legnagyobb gondot környezetvédelmi szempontól a közlekedés okozza, bár a kénkibocsátást sikerült korlátozni.

Nemzeti parkjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dél-Korea minden tartományában van nemzeti park.[2] Ezeket a meredek, nehezen járható hegyvidékeken, illetve a nagyon tagolt part apró szigetei között alakították ki. Itt élnek ritka állat- és növényfajok is.

Természeti világörökségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az UNESCO természeti világörökséggé nyilvánította Dél-Korea egyik szigetét: Csedzsu vulkanikus sziget és lávacsövek

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Barack Obama amerikai elnök és I Mjongbak találkozója a Kék Házban, az elnöki rezidencián, Szöul, 2010.

Az 1945-ig egységes Korea területén Kidzsa király i. e. 1100 körül alapította az első dinasztiát. Ezt délen Három Han Birodalma váltotta fel i. e. 194-ben. Az egységes koreai állam i. sz. 668-ban jött létre, Silla néven. Koreát külső hatások főleg Kína felől érték. Onnan érkezett a buddhizmus, a konfucianizmus és számos más ismeret. Az ország mai neve a középkori Korjo (koreaiul 고려) dinasztia nevét őrzi. Az országban 1395-től egészen a japán megszállásig (1910) az I- vagy Csoszon-dinasztia uralkodott. A japánok annektálták Koreát, a második világháború idején rendőri diktatúrát vezettek be, és az ország gazdaságát katonai céljaik szolgálatába állították. A szövetséges hatalmak 1943-ban megállapodtak abban, hogy a háború befejezte után helyre kell állítani az ország függetlenségét. 1945-ben az ország északi részét szovjet, a déli részét amerikai csapatok szállták meg, és a 38. szélességi kör mentén felosztották az országot. Az ENSZ felhívására a déli országrészben 1948 májusában nemzetgyűlési választásokat tartottak, majd a parlament a szovjet segítséggel megalakított Észak-Korea függetlenségének kikiáltását követően, 1948. augusztus 15-én kikiáltotta a Koreai Köztársaságot. A két Korea viszonya egyre jobban elmérgesedett, ami 1950-ben a koreai háborúhoz vezetett. Az egyik fél győzelmével sem végződő háború az 1953-ban aláírt tűzszüneti egyezménnyel ért véget, a két Korea azonban technikailag hadban áll egymással. 2007. október 4-én No Muhjon és Kim Dzsongil aláírt egy nyolc pontból álló békemegállapodást, amely szerint a két fél a tartós béke fenntartása érdekében magas szintű diplomáciai tárgyalásokat folytat, gazdasági fejlesztéseket hajtanak végre, felújítják a vasúti, közúti és légi közlekedéseket, továbbá közös olimpia megrendezésére tesznek lépéseket. A tárgyalások lezárását követően nem sokkal, október 9-én Észak-Korea ismét nukleáris kísérleteket hajtott végre. Három évvel később, 2009 elején a két ország viszonya ismét elmérgesedett: Észak rakétákat telepített a határ menti területekre, illetve megfenyegette Délt és az USA-t, ne merjék zavarni első műholdjuk űrbe juttatását, melyet április 5-én fellőttek. Szerződésük formálisan is véget ért.

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alkotmány, államforma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dél-koreai igazságszolgáltatás alapjai az alkotmányban fekszenek. A legfőbb igazságszolgáltatói szerv a kilenc bírót számláló alkotmánybíróság. Tagjait a legfelsőbb bíróság elnöke, az országgyűlés és az elnök jelöli ki. Az alkotmányt érintő ügyekről és a vádemelések végső elbírálásáról dönt. Az alkotmánybíróság alatt a legfelsőbb bíróság áll. A Szöulban székelő szervezetnek tizennégy tagja van. Az alkotmánybírákhoz hasonlóan hat évre választják őket. Az alkotmánybíróság alá a fellebbviteli (az ország öt legnagyobb városában), majd a területi és városi bíróságok tartoznak. Az összes bíróság a nemzeti igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozik.

Politikai pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közigazgatási felosztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

South Korea location map.svg

Dél-Korea nyolc tartományból (to), egy független közigazgatású tartományból, egy különleges igazgatású, egy független önkormányzatú és hat tartományi jogú városból áll, ezek a legfelsőbb szintek. A kisebb egységek a megyék (kun) és városok (szi). A megyék alá tartoznak az upok és a körzetek (mjon), ezeken belül pedig lehetnek falvak (li); a városok kerületekre (ku) és tongokra oszlanak.[3][4]

Tartományok:

Tartományi jogú városok:

Védelmi rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szöul egy képe

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Városi lakosság aránya: 83%
  • Születéskor várható élettartam: férfiaknál 72 év, nőknél 79 év
  • Népességnövekedés: 0,66%
  • Írástudatlanság: 1,9%

Legnépesebb települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szöul: 9 551 800 fő (elővárosokkal együtt: 20 156 800 fő)
  • Puszan: 3 474 300 fő (elővárosokkal együtt: 4 314 700 fő)
  • Incshon: 2 511 500 fő
  • Tegu: 2 373 500 fő (elővárosokkal együtt: 3 016 100 fő)

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az országban a hivatalos nyelv a koreai (koreaiul 한국어, hangugo, 韓國語).

A népesség 98%-a koreai, 2%-a tunguz, mongol vagy kínai.

A lakosság 49%-a keresztény, 47%-a buddhista, 3%-a konfuciánus, 1%-a sámánista.

Szociális rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A World Trade Center szöuli épülete (jobboldalt)
Rizsföld
Autógyártás

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az újonnan iparosodó országok első hullámához tartozik, a világ egyik sikergazdasága. Míg három évtizeddel ezelőtt az ország gazdasági fejlettsége a szegényebb afrikai illetve ázsiai államok szintjén állt, addig jelenleg egy főre levetített GNP-értéke 20-szorosa Észak-Korea mutatójának.

  • Hazai össztermék (GDP/fő): 32 100 USD (2011-ben)
  • A nemzeti össztermék (GNP) megoszlása: mezőgazdaság 2,6%, ipar 39,2%, szolgáltatások 58,2% (2010)
  • Munkanélküliség: 3% (2013. dec.) [5]
  • Munkaerő: 25 180 000 fő (2012)
  • Infláció: 1,1% (2014. jan.) [6]

Gazdasági ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szubtrópusi éghajlaton a mezőgazdaság fontosabb terményei a rizs, a gyapot, a szója, a burgonya és a dohány. Jelentős a halászat.

Ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Földje ásványkincsekben szegény (kevés szén, színesfémek ércei). Energiaigényének egyharmadát atomerőművek fedezik.

Az ipar vezető exportorientált ágazata az elektronika és elektrotechnika, a hajógyártás és az autógyártás. A feldolgozóipart a korszerű alapanyaggyártás képviseli (kohászat). A világgazdaság egyik "kis tigrise".

Kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Exporttermékek: elektronikai eszközök, gépek és berendezések, járművek, acél, hajó, textíliák, cipő, hal.
  • Importtermékek: gépek, elektronikai eszközök, kőolaj, acél, járművek, textíliák, vetőmagok.

Legfőbb kereskedelmi partnerek 2012-ben:[7]

  • Kivitel: Kína 24.4%, USA 10.1%, Japán 7.1%
  • Behozatal: Kína 16.5%, Japán 13.0%, USA 8.5%, Szaúd-Arábia 7.1%

Az országra jellemző egyéb ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

robotipar

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szárazföldi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Vasúti közlekedés: Az ország vasúthálózatának hossza 6 517 km. A nagysebességű vasút neve KTX. Jelenleg a meglévő hálózatot bővítik.

Vízi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kikötők száma 10. A legfontosabb kikötők: Puszan, Incshon, Ulszan.

Légi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Repülőterek száma: 69, melyből a legjelentősebb nemzetközi repülőterek: Szöul, Puszan, Csedzsu.

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Popcsusza buddhista templom egy épülete
Pagoda, Popcsusza
A Pulguk templom egy része

Oktatási rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kulturális intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kulturális világörökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az UNESCO kulturális világörökséggé nyilvánította:

Tudomány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A koreai ábécé[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangul a koreai nyelv ábécéje, amelynek kialakítását hagyományosan Nagy Szedzsong királynak tulajdonítják az 1440-es években.[8] Az egyik leginkább tudományosnak tartott, jelenleg is használatban lévő ábécé a világon.[9] A nyelvet korábban hancsával, azaz a koreai nyelvre adaptált kínai írásjegyekkel írták. Bár Szedzsong hivatalossá tette a hangult, a konfucianizmus és a kínai kultúra befolyása miatt egészen 1945-ig nem nagyon használták.[8] A hangul összesen 24 gyökből (betűből) áll, 10 magánhangzóból és 14 mássalhangzóból.[8] A gyökök a latin írással ellentétben nem feltétlenül egymást követik, hanem egységekbe rendeződnek. Egy egység egy szótagot jelöl.

Művészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A koreai tánc egy maszkos változata
Csongmjo cserje, évente egyszer, az ősi királyi dinasztia tiszteletére megtartott ünnepség

A koreai művészetet régebben csupán Kína művészetének provinciális változataként tartották számon. Bár a művészet Koreában valóban a kínai művészetből fakad, sajátos vonásokkal és eredeti értékekkel rendelkezik.

A történelem előtti időkből kőszerszámok, cserépedények kerültek elő, de ismeretesek dolmenszerű monolit építmények is. A területen a szkíták tárgyai is előkerültek.

A Kr. e. 1. században az őshonos koreai törzsek közé betelepültek a Han-dinasztia hódítói, magukkal hozva és elterjesztve saját kultúrájukat. A kínai kolóniák időszaka a 3. századig tartott. Legjelentősebb emlékei a Lo-lang kolónia területén talált sírok tárgyai és falfestményei.

A kínai kolóniákat a koreai törzsekből alakuló három fejedelemség hódította meg. Ez a Három Fejedelemség kora, a 4-7. század. Ekkor terjedt el a buddhizmus. Jelentősek a sírleletek, mint az anaki síré, melynek másolatát a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum őrzi. A sír festményei a kínai festészet emlékei, de a csarnok oszlopos szerkezete és gerendás boltszerkezete már a koreai művészet későbbi jellegzetessége. Ez az építészeti forma jellemzi a következő korszakot, a Silla-fejedelemség alatt egyesült birodalom korszakát 668-tól 918-ig. A korszak kivételes emléke Szokkuram buddhista kápolnája, gránit domborművekkel, melyeken indiai hatás keveredik az egykorú kínai Tang-kor stílusával. A korban jelentős volt a bronz kisplasztika is, ezek főként sírokból kerültek elő. A pagodák szerkezeti megoldása bonyolultabbá vált.

A Korjo-dinasztia (918-1392) ideje alatt Korea is szenvedett a Kínát meghódító mongoloktól. Ekkor terjedt el Koreában a zen-buddhizmus eszméje és művészete. Az kínai szerkezetű csarnokok és míves kőpagodák épültek. A szobrászat emléke a Nonsan közelében emelt hatalmas Maitreya-szobor.

1392-ben a Csoszon-dinasztia meghonosította a konfucianizmust, a félsziget nevét Csoszonra változtatta. Uralkodóvá vált a hivatalnokok kultúrája, akik a tusfestést gyakorolták. Ennek korai mesterei Kang Hian (강희안, 1419-1465) és Thanum (más néven 이청 I Cshong, 1541-?), akik még a kínai szellemet képviselik. Kjomdzse (Csongszon, 1676-1759) már a koreai táj sajátos hangulatát ragadta meg. Jelentős mesterek még Hjevon (혜원) (신윤복 Sin Junbok, 1758-1820 k.); Kungdzse (긍재)(김득신 Kim Duksin, 1754-1822); Tanvon (단원) (김홍도 Kim Hongdo, 1760-1820 k.). Vandang (김정희 Kim Dzsonghi, 1786-1856) a kalligráfiából merített ihletet.

A 19. században a koreai művészet az elöregedett arisztokrácia dekadens életérzésének kifejezőjévé vált, megújulni képtelen volt. Az építészeti alkotások finom tagolásúak ugyan, de a falfestmények rikítóan tarkák. Ez a dekoratív művészetek tökéllyé fejlesztését segítette elő. Jelentős alkotások: a Tokszu palota Szöulban, Szöul melletti királysírok, Szuvon kőfaragványai, népi jellegű faragott maszkok.

Korea művészete a japán megszállás alatt nem fejlődhetett. A félsziget kettéosztása a művészet terén is kényes kérdéseket vet fel. A demokratikus Dél kínai hatásra felélesztette népi hagyományait, megjelentek a kortárs irányzatok. Észak-Koreában a művészet a diktatúra céljainak van alárendelve.

Hagyományok, néprajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pulgogi

A koreai konyha fontos eleme a kimcshi - reszelt zöldség csilivel, fokhagymával és gyömbérrel összeérlelve (típustól függően sok más összetevővel). A teljes értékű koreai étkezés elengedhetetlen kísérője. A nemzeti eledel a pulgogi vagy tüzes marha: marhacsíkokat szójaszószban, szezámolajban, fokhagymában és csiliben pácolnak majd az asztalnál főzőlapon sütik meg.

A legnépszerűbb utcai eledelek egyike a cson, fontosabb változatai a phadzson (zöldhagymás palacsinta) és a pindettok (babos és sült disznóhúsos palacsinta). A koreai társasági élet az alkoholos italok, a tea és a kávé körül forog.

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Habár számos látnivaló, nemzeti park és történelmi emlék található, amelyek közül több a világörökség része, a külföldről érkező turisztikai látogatások száma meglehetősen szerény Dél-Koreában. Még ma is számos olyan, belföldi turizmus szempontjából jelentős hely van, ahol ritkaság a nyugati turista. Ennek számos oka van, például a lokális földrajzi és politikai elszigeteltség. Szárazföld irányából csak a diktatórikus Észak-Koreával határos, amellyel kapcsolata meglehetősen változó, keletről pedig a legközelebbi szomszédja Japán, akivel kapcsolata kölcsönösen hűvösnek mondható.

A térségben lévő Kína és Japán turisztikai imázsa jobbnak tűnik.

A kormányzatok az elmúlt évtizedekben több lépést is tettek, hogy javítsanak a helyzeten. Ennek eredménye az 1988-as Szöuli Olimpiai játékok, aminek alkalmából a témából etalonnak számító Lonely Planet kiadta első dél-koreai útikönyvét; vagy a 2002-es Korea-Japán labdarúgó VB megrendezése.

A belföldi turizmus helyzete biztatóbb, a koreaiak szívesen látogatják jól karbantartott és kiépített nemzeti parkjaikat, valamint számos történelmi és buddhista helyszínt.

Az 1980-90-es években a nászutasok számára szinte kötelezőnek számító Csedzsu szubtrópusi sziget turizmusa 2000 után visszaesett, ma már inkább a thaiföldi utazás számít kedvelt célpontnak a mézeshetekre.

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Taekwondo harcművészet

A világ egyik legnépszerűbb harcművészete, a taekwondo Koreából származik. A szabályzatot az 1950-es és 1960-as évek folyamán dolgozták ki, és 2000-től olimpiai sportág.

Az 1988-as nyári olimpiai játékokat az ország fővárosában, Szöulban rendezték meg. A sporteseményen a dél-koreai sportolók 12 arany-, 10 ezüst- és 11 bronzérmet szereztek. Ezen kívül az ország 1986-ban és 2002-ben is az ázsiai játékok házigazdája volt.

Népszerű sport még a labdarúgás. A nemzeti labdarúgó-válogatott az egyik legerősebb csapat Ázsiában (és eddig az egyetlen, mely a világbajnokságon elődöntőt játszhatott). 2002-ben Dél-Korea Japánnal közösen rendezte meg a világbajnokságot. A baseball először 1905-ben jelent meg az országban. Később az egyik legnépszerűbb csapatjátékká nőtte ki magát (a profi ligát 1982-ben alapították). A 2008-as pekingi olimpián a dél-koreai válogatott lett a bajnok (a döntőben Kuba csapatát verték meg 3-2-re).

2007-ben Tour de Korea néven kerékpáros versenyt rendeztek az országban, mely hosszú idő óta az első ilyen esemény volt. Dél-Korea 2010-ben rendezett először Formula–1-es futamot.[10]

A naptár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hagyományos koreai naptár luniszoláris naptár, amely a más kelet-ázsiai államok hagyományos naptáraihoz hasonlóan a kínai naptáron alapul. Ezen naptár alapján határozzák meg az év hónapjait, az ünnepek időpontjait a koreai kultúrában, és sok idős koreai születésnapját. Hivatalosan 1895-ben áttértek a Gergely-naptáron alapuló rendszerre.

Amíg a hagyományos naptár hivatalosan is használatban volt, addig az egyes évek elnevezései az uralkodási érákhoz kötődött: 270-tól 963-ig a koreai uralkodási érákhoz, 963-tól egészen 1895-ig (a Gergely-naptár bevezetéséig) pedig a kínai uralkodási érákhoz.

A holdnaptárról 1895. január 1-jén tértek át egy a Gergely-naptáron alapuló rendszerre, amely csak annyiban tért el attól, hogy a kezdeti dátumnak a Csoszon-dinasztia (조선) 1393-ban történt megalapítását vették.

1897-ben ismét megváltoztatták a naptárat, és a Gergely-naptár számítási rendszerét megőrizve ismét bevezették a koreai uralkodási érák használatát az évek elnevezésére. 1910-től 1945-ig, vagyis a japán megszállás ideje alatt a japán uralkodási érákat használták, majd a háború után Dél-Koreában a naptár kezdő dátumául Kodzsoszon Kr. e. 2333-ban történő megalakulását választották. Erről 1961-ben tértek át az általunk is használt naptárrendszerre.

Ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Napjainkban a legfontosabb koreai ünnep a szollal (설날), vagyis a hagyományos koreai újév első napja. További fontos ünnep a teborum (대보름), az első telihold ünnepe; a tano (단오) nevű tavaszi fesztivál, valamint a cshuszok (추석) nevű aratóünnep. Minden évben június 6-án tartják a háborús hősök emléknapját. Minden hónap 14. napján nem hivatalos ünnepeket is tartanak, ilyen a Bálint-nap, a White Day vagy a Black Day.[11]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Dél-Korea: barangolás a félszigeten (magyar nyelven). Kitekintő, 2013. (Hozzáférés: 2013. március 23.)
  2. http://www.lifeinkorea.com/travel2/nparks
  3. South Korea Administrative Districts. CityPopulation.de. (Hozzáférés: 2013. március 14.)
  4. Local Government. KOCIS. (Hozzáférés: 2013. március 14.)
  5. http://english.yonhapnews.co.kr/news/2014/01/15/56/0200000000AEN20140115001251320F.html
  6. http://www.reuters.com/article/2014/01/26/korea-economy-sentiment-idUSS6N0IM01820140126
  7. CIA World Factbook
  8. ^ a b c Hangul. Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2012. szeptember 14.)
  9. Gökmen, M. Ertan. „THE AESTHETIC FEATURES OF KOREAN ALPHABETIC SYSTEM-HANGUL”. Dil Dergisi (137), 64-71. o, Kiadó: Ankara Üniversitesi Türkçe ve Yabancı Dil Araştırma ve Uygulama Merkezi TÖMER. DOI:10.1501/Dilder_0000000077. ISSN 1300-3542. Hozzáférés ideje: 2012. szeptember 27.  
  10. ' 2010-ben jön a koreai nagydíj' (magyar nyelven). F1 Csatorna, 2009. március 26. (Hozzáférés: 2009. december 5.)
  11. Fun & Romantic Holidays in Korea. Korea Tourism Organization. (Hozzáférés: 2014. április 15.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dél-Korea témájú médiaállományokat.