Kim Dzsongil

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kim Dzsongil
김정일
Kim Jong-il 2011.jpg
Kim Dzsongil 2011 augusztusában
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Nemzetvédelmi Bizottságának elnöke
Legmagasabb hatalommal bíró állami, de nem államfői poszt 1998. szeptember 5-étől
Hivatali idő
1993. április 9.2011. december 17.
Előd Kim Ir Szen
Utód Kim Dzsongun
A Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára
Hivatali idő
1997. október 8.2011. december 17.
Előd Kim Ir Szen
Utód Kim Dzsongun

Született 1942. február 16.[1]
Pektuszanmirjong, Gyarmati Korea
Elhunyt 2011. december 17. (69 évesen)
Phenjan
Párt Koreai Munkáspárt

Vallás ateista

Kim Dzsongil (koreaiul 김정일, nyugaton: Kim Jong-il, oroszul Юрий Ирсенович Ким; Jurij Irszenovics Kim, vagy Ким Чен Ир; Kim Csen Ir') (Pektuszanmirjong, 1942. február 16.[1]Phenjan, 2011. december 17.) észak-koreai politikus, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb vezetője volt. Kim több címet is birtokolt egyszerre: ő volt a Nemzetvédelmi Bizottság elnöke (ez a legmagasabb hatalommal bíró állami, de nem államfői poszt, 1998 óta), a Koreai Néphadsereg főparancsnoka és a Koreai Munkáspárt főtitkára. Apját, az 1994-ben elhunyt Kim Ir Szent követte az ország élén.

Gyermekkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az észak-koreai kormány titkolózó természete folytán sok, Kim Dzsongil életét érintő hivatalos állítás áll ellentmondásban külső forrásokkal.

Hivatalos életrajza szerint egy Pektu-hegy környéki titkos katonai támaszponton született 1942. február 16-án[2] Kim Ir Szen és első felesége, a Koreában japánellenes hősnőnek tartott Kim Dzsongszuk első közös gyermekeként. Az életrajz arra is kitér, hogy születését egy fecske jövendölte meg, előre jelezte a hegy fölött megjelenő kettős szivárvány és egy új csillag az égen.[3] Gyermekkori neve Jurij Irszenovics Kim volt, apja oroszosított neve után, legtöbbször Jurijnak hívták. Szovjet feljegyzések szerint azonban 1941-ben[4] a szibériai Habarovszk melletti Vjatszkoje halászfaluban született, ott, ahol édesapja a főként kínai és koreai menekültekből álló 88. szovjet lövészdandár 1. zászlóaljának parancsnoka volt. Egyes feltételezések szerint születésének adatait utólag módosították, hogy úgy tűnjön, születésekor apja 30 éves volt, ami kedvezőnek számít a koreai kultúrában.

Hároméves korában a második világháború véget ért és Észak-Korea újra független lett. 1945 szeptemberében édesapja visszatért Phenjanba, novemberben pedig Kim Dzsongil is követte Koreába, egy Szonbongba tartó szovjet hajón. A család egy japán tiszt kertes villájába költözött be. A ház medencéjében fulladt vízbe kétéves testvére. Egy évvel később, 1949-ben, egy halvaszületett gyermek szülése közben édesanyja is elhunyt,[5] így ma (gyermekein kívül) húga, Kim Kjunghe az egyetlen élő, vér szerinti rokona.

Tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatalos életrajza szerint iskolai tanulmányait a Mangjongde Forradalmi Iskolában kezdte. Az iskolát a Kim Ir Szen hadseregében szolgáló tisztek és a munkáspárti hivatalnokok gyermekeinek tartják fenn. A koreai háború alatt apja Csilinbe, Mandzsúriába küldte. Hazatérve oktatását a Namszan középiskolában folytatták, ahol 1957 szeptemberétől a Demokratikus Ifjúsági Szövetség alelnöke volt. 1960 és 1962 között a kelet-németországi Légügyi Egyetemen tanult, majd visszatérve Észak-Koreába a Kim Ir Szen Egyetem diákja lett. Itt 1964-ben évfolyamelsőként szerezte meg diplomáját marxista közgazdaságtanból, filozófiából és hadtudományból. Egyetemi évei alatt egy phenjani textilüzemben, útépítő munkásként és a televízió műszaki alkalmazottjaként dolgozott. Egyes források szerint az 1970-es évek elején, Dom Mintoff miniszterelnök vendégeként a Máltai Egyetemen tanult angol nyelvet.[6]

Politikai pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mire lediplomázott, apja, akit a kormány hivatalos nyilatkozataiban „a nagy vezető” jelzővel illettek, már megszilárdította hatalmát az ország vezetésében. Újraházasodott, és született még egy fia, Kim Phjongil, aki 1988-tól kezdve számos észak-koreai nagykövetségen szolgált Európában, többek között Magyarországon, jelenleg pedig ő az ország lengyelországi nagykövete. Nem tudjuk, hogy Phjongil szóba került-e lehetséges utódként – egyes feltételezések szerint Kim Ir Szen száműzte távoli pozíciókba, hogy megelőzze fiai között a hatalmi harcot.

Az egyetem befejeztével Kim Dzsongil megkezdte a ranglétrán való emelkedését a Koreai Munkáspártban, amelynek már 1961 júliusától volt tagja. 1967 és 1969 között figyelmét a hadseregre fordította. Hitt abban, hogy a szervezet bürokratái elnyomták annak politikai szerepét és eltorzították az állam törvényes rendjét. A negyedik pártkongresszus negyedik ülésén az ő javaslatára a párt kizárta soraiból a felelősnek tartott személyeket. 1968-ban kinevezték a párt Központi Bizottságának tagjává. 1969-ben ő lett a propagandáért, 1970-ben a kultúráért és művészetekért felelős megbízott igazgató. Hivatali ideje alatt a koreai szépművészet forradalmasításán fáradozott. A művészeket új stílusban kötelezte alkotni, új formákkal, módszerekkel és tartalommal. Véleménye alapján, hogy a mozi ötvözi a művészetek összes ágát, ezért fejlődése elősegíti a művészet fellendülését, kezdték meg a film terjesztését Észak-Koreában. Számos, Kim Ir Szen tollából származó alkotást filmesíttetett meg. Öt jelentős operát is rendezett, mint az Éden dala és a Virágárus szűz. 1970 szeptemberében a Központi Bizottság alelnöke lett. 1973-ban a Munkáspárt szerveződési és propagandaügyi titkárává lépett elő. 1974 februárjában Kim Dzsongil a Politikai Bizottság tagja lett. Még ebben az évben kijelölték Kim Ir Szen utódának.

Az ezt követő 15 évben számos más pozíciót is megszerzett, köztük a kulturális miniszterit és a Dél-Korea elleni párttevékenységek vezetését. 1973-tól jelenléte a párt életében egyre erősödött. A párt mindennapi tevékenysége feletti egyre növekvő befolyása miatt gyakran nevezték a „párt középpontjának”.

Az 1980 októberében megtartott hatodik pártkongresszus idejére már teljesen az ellenőrzése alá vonta a szervezetet. Hangsúlyos pozícióba került a Politikai Bizottságban és a Hadügyi Bizottságban. Ekkoriban vette fel a „kedves vezető” címet,[7] és ezekben az években kezdte a kormány kiépíteni személyi kultuszát apja, a „nagy vezető” mintájára. Rendszeresen dicsőítette a média, úgy hivatkoztak rá, mint a „páratlan vezetőre” és a „forradalmi célok nagyszerű örökösére”. Nemsokára Kim Dzsongil Észak-Korea második legbefolyásosabb emberévé állt elő.

Dél-Korea vádjai szerint ő rendelte el a 17 déli tisztviselő életét követelő 1983-as ranguni, mianmari robbantást, és ő állt a Korean Air gépén 1987-ben elkövetett merénylet mögött is,[8] ami mind a 115 fedélzeten tartózkodó ember életét kioltotta. Ez utóbbi esettel kapcsolatban Kim Hjonhi, Észak-Korea ügynöke beismerte, hogy ő rejtette el a robbanószert a repülőgépen, Kim Dzsongil személyes utasítására.[9]

Kimet 1991. december 24-én nevezték ki az észak-koreai fegyveres erők főparancsnokává, ami egy alapvető fontosságú lépés volt, lévén a hatalom tényleges alapja a hadsereg. Úgy tűnik, hogy az egykori védelmi miniszter Kim Ir Szen leghűségesebb követőinek egyike, O Dzsinvu fogadtatta el személyét a hadsereggel, amire nagy szüksége volt, hiszen sosem szolgált katonaként. Mégis, egyetlen lehetséges kihívója a hatalomért Kim Il egykori miniszterelnök lehetett volna, de őt 1976-ban eltávolították a posztjairól. 1992-ben Kim Ir Szen bejelentette, hogy az ország belügyeit teljes egészében a fia ellenőrzi.

A disszidens Hvang Dzsangjop elmondása szerint Kim Dzsongil vezetése alatt a rendszer még központosítottabbá vált, mint amilyen korábban volt. Bár apja is elvárta minisztereinek teljes lojalitását, a döntéshozatalban is kikérte tanácsukat. Ezzel szemben Kim Dzsongil abszolút engedelmességet vár el az embereitől, és árulásként értékeli a legapróbb különbözőséget is saját nézeteitől. Hvang beszámolói szerint az államot érintő legapróbb ügyeket is személyesen ellenőrzi, így például a szobák számát párttitkárainak házában és az alárendeltjeinek szánt ajándékok kézbesítését.[10]

Kormányzása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kim találkozik Putyinnal, az akkori orosz elnökkel (2000 júliusa)

Kim Ir Szen 1994. július 8-án, 82 éves korában szívroham következtében elhunyt, érdekes módon azonban mégsem váltották le elnöki pozíciójából. Ehelyett, az iránta való tisztelet jeléül, ezt a hivatalt eltörölték. Kim Dzsongil 1997. október 8-án vette át hivatalosan a Koreai Munkáspárt főtitkári és 1993. április 9-én a Nemzetvédelmi Bizottság elnöki székét. 1998-ban ezt nyilvánították „a legmagasabb állami hivatallá”, így ettől fogva tekinthetjük Észak-Korea államfőjének.

1997-ben bevezette a Dzsucse-naptárat, amelynek időszámítása Kim Ir Szen születésétől kezdődik. Érdekessége, hogy megegyezik a Kínai Köztársaság Minguo-naptárával.

A Szovjetunió felbomlásával és Kína nyitásával a piacgazdaság felé Észak-Korea külföldi piaca lényegesen lecsökkent.[11] Ezen negatív hatásokat tovább erősítették az 1990-es évek aszályos esztendői és a fellépő jelentős trágyahiány, aminek eredményeképp az egy főre jutó ételadag mennyisége az egészséges minimum alá csökkent. Az országot sújtó éhezés 600 000-3 500 000 ember halálával járt a ’90-es évek során.[12] A halottak számát nemzetközi segélyekkel 1999-re sikerült visszaszorítani.

A gazdaság életben tartására és a rezsim megerősítésére Kim Dzsongil bevezette a hadsereget előnyben részesítő politikáját, a szongunt. Nemzeti szinten az intézkedés 1996-óta folyamatos, de csekély gazdasági növekedést eredményezett.

Kim Dzsongil 1998-ban bejelentette országa szoftveriparának fejlesztését. 2003-ban Észak- és Dél-Korea közti megegyezéssel Kim engedélyt adott a Keszong Ipari Park létrehozására, mindössze néhány kilométerre északra a két állam határa között. 2007-re a park 21 vállalatnak adott otthont 12 000 észak-koreai munkással.

A nehéz gazdasági körülmények ellenére Észak-Korea továbbra is kitart a tervgazdálkodási modellje mellett. Kim Dzsongil folytatta Kim Ir Szen törekvéseit az önellátás kialakítására. Egyes források szerint valutahamisítással és kábítószer-kereskedelemmel próbálják növelni az állami bevételeket.[13]

2004 novemberében az ITAR-TASS orosz hírügynökség meg nem nevezett külföldi diplomatákra hivatkozva jelentette, hogy Kim Dzsongil portréit szerte az országban eltávolították.[14] A hírt a kormány nyomatékosan tagadta. A Radiopress japán rádiófigyelő ügynökség szerint ugyanezen hónap végére az észak-koreai média már nem hivatkozott úgy az ország első emberére, mint „kedves vezető”-re. Ehelyett a Koreai Központi Televízió, a Koreai Központi Hírügynökség és más sajtóorgánumok csak a „Koreai Munkáspárt főtitkára”, a „KNDK Nemzetvédelmi Bizottságának elnöke” és a „Koreai Néphadsereg főparancsnoka” titulussal illették.[7] Nem tudjuk, hogy ez pártbéli dominanciája csökkenésének jele-e, vagy Kim Dzsongil kísérlete nemzetközi megítélésének javítására.

Egészségi állapota és az utódlás kérdése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kim Dzsongil valamikor 2009 közepén döntötte el, hogy utódja legkisebb fia, Kim Dzsongun lesz. A dél-koreai sajtó ekkor már szintén őt tartotta a legvalószínűbb új vezetőnek. Korábban legidősebb fiát, Kim Dzsongnamot tartották a lehetséges utódnak, ám letartóztatása miatt elvesztette a vezér bizalmát.

Sigemura Tosimicu japán professzor, Észak-Korea neves szakértőjének állítása szerint Kim Dzsongil már évek óta halott, s egy dublőr helyettesíti. Sigemura könyvében erre a Kim családban végbement változásokat, valamint video- és hangfelvételek elemzését hozza fel bizonyítéknak. Habár a kérdésben egyértelmű cáfolat még nem született, a japán tudós véleménye semmilyen módon nem számít bizonyítottnak.[15] Ugyanő 2009 júliusában a családhoz közel álló forrásra hivatkozva azt mondta, hogy Kim Dzsongil a cukorbetegségének szövődményei miatt hamarosan meghalhat.[16] 2009. július 11-én a dél-koreai YTN kábeltelevíziós csatorna kínai és dél-koreai hírszerzői forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy Kim Dzsongilnek hasnyálmirigyrákja van.[17]

2009. április 9-én Kim először jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy egy évvel azelőtt állítólag agyvérzést kapott, amikor a Legfelsőbb Népi Gyűlés, az észak-koreai parlament megerősítette őt vezetői tisztségében.[18]

2009 júniusában Kim Dzsongunt, Kim Dzsongil legkisebb fiát nevezték ki a titkosszolgálat vezetőjének.[19] Más hírek szerint Kim Dzsongunt már becézgetik hazájában. Kim Ir Szent Nagy Vezérnek, Kim Dzsongilt Kedves Vezetőnek hívták, Kim Dzsongunt pedig már Nagy Örökösként[20] és Bölcs Elvtársként emlegetik.[21]

Őt dicsőítő dal a Tangsini opszumjon, csogukto optta.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az észak-koreai televízió 2011. december 19-én jelentette be, hogy Kim Dzsongil december 17-én, „egy rendkívül intenzív vezetői szemle során” a „hatalmas szellemi és fizikai megerőltetés hatására”, szívelégtelenség következtében elhunyt. A temetést december 28-ra tűzték ki. A temetési előkészületeket vezető bizottság élére Kim Dzsongunt nevezték ki.[22] Halálának hírére Kubában háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el, és félárbocra engedték az állami lobogót a középületeken.[23] Az ENSZ Közgyűlése 25 másodperces néma csenddel gyászolta halálát, amelyet több nyugati ország képviselője is bojkottált.[24]

Halála körül a hivatalos propaganda csodákról számolt be. A születésének helyén megrepedt a jég a tavon, és titokzatos fény tűnt fel a hegycsúcson.[25] Testét a phenjani Kumszuszan-mauzóleumban ravatalozták fel üvegkoporsóban, és előkészítették bebalzsamozásra, hogy megőrizzék azt az utókornak.[26] Temetésére december 28-án került sor. Gyászmenetét örököse, Kim Dzsongun vezette, és a menetben ott volt sógora, Csang Szongthek is, két másik fiát azonban nem lehetett látni. Az út két oldalán sok százezer zokogó gyászoló állt, külföldi delegációkat nem hívtak meg. A temetésre az azt megelőző napokban 120 kamion hozta a virágokat Kínából.[27]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nincs hivatalos információ arról, hogy Kim hányszor házasodott, a legvalószínűbb viszont az, hogy egy felesége és három szeretője volt.[28] Legkevesebb öt gyereke van: két lány, Szulszong és Ilszun, és három fiú, Dzsongnam, Dzsongcshol és Dzsongun.[29] Felesége, Jongszuk, egy magas rangú katonai tisztviselő lánya volt, akit Kim Ir Szen választott fia számára.[28] Házasságukból egy lányuk született, Szulszong, aki 1974-ben látta meg a napvilágot.[29]

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felépíttetett egy kirakatvárost, amelynek a Kidzsongdong nevet adták.[30]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Szovjet források szerint Vjatszkoje városában született, egy évvel korábban.
  2. 1. fejezet, Kim Jong Il: Brief History (angol nyelven). Phenjan, Észak-Korea: Foreign Languages Publishing House, 1. o (1998) 
  3. Peter Carlson: Sins of the Son (angol nyelven). Washington Post, 2003. május 11. (Hozzáférés: 2007. február 25.)
  4. Profile: Kim Jong-il (angol nyelven). BBC, 2006. október 9. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  5. The Kims' North Korea (angol nyelven). Asia Times, 2005. június 4. (Hozzáférés: 2008. szeptember 19.)
  6. Peter Preston: Kim is a baby rattling the sides of a cot (angol nyelven). The Guardian, 2002. december 30. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  7. ^ a b James Brooke: North Korea's dear leader less dear (angol nyelven). The Age, 2004. november 19. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  8. Liz Harper: Kim Jong Il (angol nyelven). PBS, 2006. október 19. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  9. Takahasi Kószuke: Fake ashes, very real North Korean sanctions (angol nyelven). Asia Times, 2004. december 16. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  10. Testimonies of North Korean Defectors: True Picture of North Korea According to a Former Workers Party Secretary (angol nyelven). Korean Central Intelligence Service. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  11. Prospects for trade with an integrated Korean market (angol nyelven). Agricultural Outlook, 1992. április. [2012. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  12. May Lee; The Associated Press: Famine may have killed 2 million in North Korea (angol nyelven). CNN, 1998. augusztus 9. (Hozzáférés: 2008. április 14.)
  13. Poór Csaba: Narkommunizmus: Állami drogkereskedelem Észak-Koreában? (magyar nyelven). HVG, 2004. március 13. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  14. Where Have All Kim Jong-il's Portraits Gone? (angol nyelven). The Chosun Ilbo, 2004. november 17. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  15. Has Kim Jong-Il been dead for five years? (angol nyelven). The Daily Telegraph, 2008. szeptember 8. (Hozzáférés: 2008. szeptember 13.)
  16. Kim Dzsongil haldoklik. Index, 2009. július 10. (Hozzáférés: 2009. július 11.)
  17. N. Korean Leader Dying of Cancer, Report Says. NYTimes.com, 2009. július 13. (Hozzáférés: 2009. július 13.)
  18. Kim Dzsong Il újraválasztása a "nép egyhangú akaratát" tükrözi. Népszabadság Online, 2009. április 9. (Hozzáférés: 2007. május 20.)
  19. Kim Dzsongil legkisebb fia kémfőnök lett. Index, 2009. június 24
  20. Észak-Korea új utódja – Mit várhatunk tőle?. Hírek.ma, 2011. december 21. (Hozzáférés: 2013. december 23.)
  21. Már becézgetik az észak-koreai vezér fiát. Index, 2009. június 12. (Hozzáférés: 2009. július 11.)
  22. Kim Jong Il, North Korea’s mercurial and enigmatic leader, has died”, The Washington Post, 2011. december 18. (Hozzáférés ideje: 2011. december 19.) (angol nyelvű) 
  23. A „Kedves Vezetőt” gyászolja Kuba. Magyar Nemzet Online. (Hozzáférés: 2011. december 20.)
  24. 25 másodpercig gyászolta az ENSZ Kim Dzsong Ilt. Origo, 2011. december 23. (Hozzáférés: 2011. december 23.)
  25. Megrepedt a jég és égi fény gyulladt Kim Dzsong Il halálakor
  26. Kiállítják a tartósított Kim Dzsongilt. HVG, 2011. december 21. (Hozzáférés: 2011. december 23.)
  27. Megkezdődött Kim Dzsongil temetése. Index, 2011. december 28. (Hozzáférés: 2011. december 28.)
  28. ^ a b The Woman In Kim's Life. TIMEasia, 2003. június 23. (Hozzáférés: 2009. augusztus 4.)
  29. ^ a b Kim Jong-Il's Daughter Serves as His Secretary. The Seoul Times. (Hozzáférés: 2009. augusztus 4.)
  30. Kim Dzsong Il funfact