Koreai háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Koreai háború
A hidegháború része
Koreanwarmontage.jpg
Dátum 1950. június 25.1953. július 27. (tűzszüneti egyezmény)
Helyszín Koreai-félsziget, a Koreai Köztársaság és az Koreai Népi Demokratikus Köztársaság területén
Eredmény A felek tűzszünetet kötöttek, mely kisebb változtatásokkal helyreállította az 1950 előtti határokat, s Korea továbbra is megosztott maradt a 38. szélességi fok vonalán. Az egyezmény ma is érvényben van, békeerőre nem emelkedett.
Casus belli A háborút Észak-Korea kezdi, hogy egyesítse a kettéválasztott országot, amely a déli félnek úgyszintén érdeke.
Észak-Koreában ugyanakkor azt tanítják, hogy a déli állam kezdte a háborút.
Területváltozások
Harcoló felek
Észak-Korea Észak-Korea
Kína Kína
Szovjetunió Szovjetunió
ENSZ ENSZ:
Dél-Korea Dél-Korea
USA Egyesült Államok
Ausztrália Ausztrália
Belgium Belgium
Flag of South Africa 1928-1994.svg Dél-afrikai Unió
Egyesült Királyság Egyesült Királyság
Etiópia Etiópia
Franciaország Franciaország
Fülöp-szigetek Fülöp-szigetek
Hellenic Royal Flag 1935.svg Görögország
Hollandia Hollandia
Kanada Kanada
Kolumbia Kolumbia
Luxemburg Luxemburg
Thaiföld Thaiföld
Törökország Törökország
Új-Zéland Új-Zéland
Parancsnokok
Észak-Korea Kim Ir Szen
Észak-Korea Cshö Jonggon
Észak-Korea Kim Cshek
Kína Peng Tö-huaj
Szovjetunió Georgij Malenkov
Dél-Korea Li Szin Man
Dél-Korea Csong Ilgvon
Dél-Korea Pek Szonjop
USA Douglas MacArthur
USA Mark W. Clark
USA Matthew B. Ridgway
Fülöp-szigetek Elpidio Quirino
Haderő
Észak-Korea 260 000 fő
Kína 926 000 fő
Szovjetunió 26 000 fő
Dél-Korea 590 911 fő
USA 480 000 fő
Ausztrália 47 000 fő
Belgium 900 fő
Flag of South Africa 1928-1994.svg 826 fő
Egyesült Királyság 63 000 fő
Etiópia 1271 fő
Franciaország 3421 fő
Fülöp-szigetek 7450 fő
Hellenic Royal Flag 1935.svg 1263 fő
Hollandia 3972 fő
Kanada 26 791 fő
Kolumbia 1068 fő
Luxemburg 44 fő
Thaiföld 1294
Törökország 5455 fő
Új-Zéland 1389 fő
Veszteségek
Halottak száma: 750 282 fő
Sebesültek: 789 000 fő
Halottak száma: 178 426 fő
Eltűntek: 32 925 fő
Sebesültek: 566 434 fő
Civil halottak és sebesültek száma: Kb. 2 500 000 fő
Átírási segédlet

Eredeti írásmódja: Semlegesebb megnevezésben: 한국 전쟁 (Hanguk Csondzseng)
vagy
조선 전쟁 (Csoszon Csondzseng)
Mindkettő jelentése: „koreai háború”

Egyéb alakjai: Észak-Korea Észak-Korea területén:
조국해방전쟁

Csoguk Hebang Csondzseng
„Szülőföldfelszabadító Háború”


Koreai Köztársaság Dél-Korea területén:
6·25 전쟁

6·25 (juk-isibo) csondzseng
„Június 25-ei háború”

A koreai háború 1950 és 1953 között Észak és Dél-Korea, illetve szövetségeseik, egyrészt Kína és a Szovjetunió, másrészt az Amerikai Egyesült Államok között zajlott. Ez a háború volt a hidegháború első fegyveres konfliktusa, valamint mind közül a legvéresebb is, megközelítőleg 3 millió áldozatot követelve. Jogilag máig tart a háború, mivel a felek csupán tűzszünetet kötöttek 1953-ban,[1] amit Észak-Korea 1994 óta már legalább hat alkalommal felmondott, legutóbb 2013 márciusában.[2][3][4]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A konfliktus előzménye az volt, hogy az 1945. nyári potsdami konferencián a szövetséges nagyhatalmak megállapodtak: a Koreai-félszigeten a 38. szélességi foktól északra a szovjet, délre pedig az amerikai hadsereg fogadja a japán csapatok kapitulációját. 1945 augusztusában a Vörös Hadsereg, szeptemberben pedig az Egyesült Államok csapatai bevonultak Koreába. Így két megszállási övezet jött létre. Szeptember 6-án Szöulban kikiáltották a Koreai Népköztársaságot, és egy ideig valóban úgy tűnt, Korea egységes állam lesz, de következő év februárjában a partraszálló amerikaiak feloszlatták a rövid életet élt államot. A 38. szélességi foktól északra a szovjetek a saját megszállási övezetükben szovjetbarát kommunista rezsimet juttattak hatalomra Kim Ir Szen vezetésével, míg az amerikai övezetben Li Szin Man (nyugaton: Syngman Rhee) kezdett kiépíteni amerikabarát önkényuralmi rendszert. 1948-ban jött létre a két övezetben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (Észak-Korea) és a Koreai Köztársaság (Dél-Korea), de mindkettő magát tartotta Korea jogos képviselőjének. Az ENSZ a Koreai Köztársaságot ismerte el, már csak azért is, mivel azt hamarabb kiáltották ki, mint az északi államot.

Az amerikai csapatok nagy része 1949-re elhagyta Dél-Koreát, ekkor a Koreai Köztársaságot csak a saját hadserege védte, amely akkoriban gyenge és tapasztalatlan volt. A KNDK hadserege erősebb volt, és Kim Ir Szen számított a Szovjetunió és Kína támogatására is. Kim Ir Szennek azonban nem sikerült rávennie Sztálint arra, hogy a Vörös Hadsereg is részt vegyen Korea egyesítésében; fegyveres segítség helyett a szovjetek haditechnikával, szakértőkkel és a csapatok kiképzésével működtek közre a küzdelemben.

A háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború terjedése: Észak-Korea, Kína és egyéb kommunista erők: piros; Dél-Korea, USA és ENSZ erők: zöld

1950. június 25-én a Kim Ir Szen pártfőtitkár vezette Észak-Korea meglepetésszerű támadást indított Dél ellen, és csapatai gyors ütemben törtek előre, Szöult is hamar bevéve. Észak-Koreában ugyanakkor a mai napig úgy tanítják: a déliek támadtak először, ők csak visszaverték. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa még a támadás napján összeült, s hamarosan elfogadta az amerikai határozati javaslatot a szabad világ védelmére. A szavazásnál Jugoszlávia tartózkodott, a Szovjetunió pedig abban az időben bojkottálta a BT üléseit, mivel ott Kínát Tajvan, és nem a Kínai Népköztársaság képviselte. Akkor még vita volt abban a kérdésben, hogy az egyik állandó tag távollétében hozott BT-határozat érvényes-e, de ezt érvényesnek tekintették, a Szovjetunió távolléte ellenére. 1950. június 27-én Truman elnök – a nevéhez kötött Truman-doktrínának megfelelően – utasította az amerikai légierőt és haditengerészetet, hogy nyújtson segítséget Dél-Koreának. Az így felállított haderő 90%-át az USA adta. Az Egyesült Államok mellett – kisebb mértékben – még Ausztrália és a Fülöp-szigetek is részt vett benne. A vezetést a Vezérkari Bizottság helyett amerikai tábornok vette át, és a felelősséget is az USA vállalta az ENSZ helyett.

Az észak-koreai csapatok 1950 szeptemberére szinte a teljes Koreai-félszigetet elfoglalták, csupán a délkeleti rész, Puszan városa maradt a déliek és a velük szövetséges haderők kezén. Ekkor az ENSZ égisze alatt, szeptember közepén jelentős amerikai erők szálltak partra Puszan térségében, valamint az északiak hátában, a félsziget közepe táján, Incshon térségében. A modern technikával felszerelt és jól kiképzett (főleg amerikai) csapatok még 1950-ben visszaverték az északiakat az eredeti határvonalon túlra, visszafoglalták Szöult, és bevették Phenjant is. Mivelhogy Douglas MacArthur csapatai megpróbáltak átkelni a Kína határához nagyon közel fekvő Jalu folyón, válaszul 1950 november 25-én Kína is belépett a háborúba, névleg önkéntesekkel, gyakorlatilag reguláris hadseregével (kb. 300 000 katona), s a határa felé közeledő amerikaiakat délre szorította. Az amerikai katonák éheztek és nem a hidegnek megfelelő ruházattal voltak ellátva, sok fegyverük befagyott, ezért nem tudták a kínai támadást feltartóztatni. A legszörnyűbb helyzet a Csoszin-víztározónál alakult ki. 1950 decemberében az észak-koreai és kínai csapatok elfoglalták Phenjant, 1951 januárjában pedig ismételten elfoglalták Szöult. 1951 márciusában azonban az amerikai–dél-koreai hadsereg visszavette Szöult, s jelentősen visszanyomta az addigi frontvonalat. Az amerikaiak ekkor már jobb fegyverekkel, több élelemmel és melegebb ruhákkal voltak ellátva, míg a kínai „önkénteseknek” és az észak-koreaiaknak elavult fegyverzetük volt.

Végül 1951 márciusára a frontvonalak – nagyjából az eredeti határvonalnál – megmerevedtek, és a Dzsaváharlál Nehru képviselte India javaslatára béketárgyalások kezdődtek, miközben a harc a csatatéren tovább folytatódott. 1953. július 27-én a felek tűzszünetet kötöttek, amely a határvonalat újra a 38. szélességi foknál rögzítette.

1950-1957 között a Rákosi Mátyásról elnevezett hadi-, majd polgári kórházban nyolc magyar orvos-csoport váltotta egymást a koreai háború éveiben és az újjáépítés időszakában.[5]

A következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Békét a felek az 1953-as tűzszünet óta sem kötöttek, így jogilag máig tart a háború.[1] A félsziget megosztottsága rögzült, és északon a világ egyik legdiktatorikusabb dinasztikus kormányzata jött létre és maradt fenn a mai napig. Délen is erősen diktatorikus, antidemokratikus rendszer jött létre, amely csak több puccs és felkelés után, 1987-ben omlott össze. Mindkét rendszer fennmaradásában nagy szerepet játszott az állandó katonai fenyegetettség.

A koreai háborúban Korea infrastruktúrájának nagy része elpusztult, s mintegy 2,5 millió koreai meghalt. Kína kb. egymillió embert veszített. A koreai háború volt a hidegháború első fegyveres konfliktusa.

2013. január 14-én Észak-Korea bejelentette, hogy békét szeretne kötni Dél-Koreával,[6] mégis két hónappal később felmondta a tűzszüneti megállapodást, egyúttal a forródrót-kapcsolatot is megszakította.[4]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Panmindzsoni fegyverszünet
  2. Chronology of major North Korean statements on the Korean War armistice. News. Yonhap, 2009. május 28. [2013. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva].
  3. North Korea ends peace pacts with South”, BBC News, 2013. március 8.. [2013. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva] 
  4. ^ a b Észak-Korea felmondta a tűzszünetet
  5. Kocsis Piroska. „Magyar orvosok Koreában (1950-1957)”. Hozzáférés ideje: 2014. február 12.  
  6. Észak-Korea békét szeretne kötni

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Benbow, Tim (2011. 04). „Korea szövetséget kovácsolt”. BBC History I. (1.), 80-85. o. ISSN 2062-5200.  

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Koreai háború témájú médiaállományokat.