Georgij Makszimilianovics Malenkov

Georgij Makszimilianovics Malenkov
Szovjetunió Minisztertanácsának 2. elnöke
Hivatali idő 1953. március 6. – 1955. február 8.
Előd	Joszif Sztálin
Utód	Nyikita Hruscsov
Született	Orenburg, Oroszország 1902. január 8.
Elhunyt	Moszkva, Szovjetunió 1988. január 14. (86 évesen)
Párt	Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP)
Foglalkozás	politikus

Georgij Makszimilianovics Malenkov (oroszul: Георгий Максимилианович Маленков; Orenburg, 1902. január 8. – Moszkva, 1988. január 14.) orosz nemzetiségű szovjet politikus, a Szovjetunió Kommunista Pártja vezetője, Sztálin közeli munkatársa.

Élete

Felmenői az akkor még az Oszmán Birodalomhoz tartozó Ohrid (ma Macedónia) városából vándoroltak a cári Oroszországba. 1919-ben belépett a Vörös Hadseregbe. 1921-ben a Moszkvai Egyetem joghallgatója lett; itt négy év múlva végzett. Sztálin követőjeként ekkor kezdődött pártkarrierje.

Politikai pályafutása

1938-ban Sztálin személyi titkára, majd 1939. március 22-én a Központi bizottság tagja lett. 1941. február 21-én képviselővé választották, majd 1946. március 18-ától a Politikai Iroda tagja volt.

Sztálin halála után 1955-ig a Szovjetunió minisztertanácsának elnöki posztját töltötte be. Ekkoriban (akárcsak Sztálin uralma előtt) ismét a kormányfő számított az első számú vezetőnek a Szovjetunióban. A nehézipar erőltetett fejlesztését fékezte, támogatta a mezőgazdaságot és a fogyasztási cikkek előállítását. Szerepe volt abban, hogy a gazdaságpolitikai elgondolásban hozzá közel álló Nagy Imre lett az új magyar kormányfő 1953 nyarán. Hruscsov, a párt első titkára és más szovjet vezetők 1954 őszén már elhibázottnak és túlzottnak tartották a nehézipar „háttérbe szorítását”, és miután az év utolsó hónapjaiban befutottak a kedvezőtlen gazdasági adatok, Malenkov helyzete megingott, majd 1955 elején leváltották a kormányfői posztról.

1957-ben - másokkal együtt - sikeretlenül kísérelte meg Hruscsovot megbuktatni, ezért kikerült a Központi Vezetőség Elnökségéből (Politikai Bizottság) és magából a Központi Vezetőségből is, majd 1961-ben a pártból is kizárták. Ezután Kazahsztánban egy vízierőműbe került, és ott töltött be vezető pozíciót.

Magyarul megjelent művei

• A Központi Bizottság beszámolója az SzK(b)P XIX. kongresszusának (Budapest, 1952);
• Beszéd a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetjének ülésén (Budapest, 1953);