Vasfüggöny

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a cikk a hidegháború vasfüggönyéről szól. Az eltérő jelentéseket lásd a vasfüggöny (egyértelműsítő lap) lapon.
A kétpólusú Európa. Vörössel a keleti blokk, kékkel a nyugati blokk, világos kékkel a katonailag semleges országok. A rózsaszínű rész az el nem kötelezett Jugoszlávia és a keleti blokkból elszigetelődött Albánia.
Légifelvétel a berlini falról (1989)
A kerítés 24 voltos feszültség alatt állt, ha bárki hozzáért vagy elvágta, a rendszer jelzett a legközelebbi határőrőrsön
A „vasfüggöny” maradványa Sopron mellett

A vasfüggöny Európa hidegháborús kettéosztottságának politikai metaforája, egyben azoknak a politikai döntéseknek, rendelkezéseknek, valamint az ezeket megvalósító műszaki megoldásoknak a gyűjtőfogalma, amelyek a második világháború során kiterjesztett szovjet érdekszférába került közép- és kelet-európai országokban, azok népességének nyugatra irányuló szabad mozgását ellenőrző, korlátozó és később megakadályozó, a népességet Nyugattól elszigetelő céllal jöttek létre, illetve fizikailag az adott országok nyugati határai mentén, az 1940-es évek második felétől fokozatosan kiépítve jelentek meg.

A kifejezés Winston Churchill 1946. március 5-i fultoni beszédében hangzott el először:

„A baltikumi Stettintől az Adriánál levő Triesztig vasfüggöny ereszkedett le, a kontinens teljes szélességében. E vonal mögött van Közép- és Kelet-Európa ősi államainak összes fővárosa. Varsó, Berlin, Prága, Budapest, Belgrád, Bukarest és Szófia, mindezen híres városok, környező népességükkel abban fekszenek, amelyet szovjet szférának kell neveznem, és így vagy amúgy, de mind ki van téve nem csupán a szovjet befolyásnak, de egy igen erős és egyes esetekben fokozódó mértékű moszkvai ellenőrzésnek is.”
– Részlet Winston Churchill 1946. március 5-i fultoni beszédéből

A vasfüggöny magyar szakaszának története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 260 kilométer hosszúságú magyar-osztrák határon 1949-től – az illegális határátlépések megakadályozására – különböző technikai rendszereket, drótkerítéseket és aknazárat hoztak létre. Ezzel egy időben lövészárkokkal, betonbunkerekkel és aknamezőkkel erősítették meg a 621 kilométeres magyar-jugoszláv határt is.

Az elsőgenerációs vasfüggöny egy aknamező volt, amit két, faoszlopokra szegezett szögesdrót vett közre. Ez pontosan követte a határvonalat, hasonlóan a második generációs vasfüggönyhöz. Ez az aknazár közvetlenül a határvonalon húzódott. Az első, hevenyészett határzárral azonban sok volt a gond, a fatestű aknák vagy maguktól is felrobbantak, vagy épp akkor nem működtek, amikor kellett volna.

A technikai problémák és a politikai helyzet enyhülése miatt 1955 őszétől elkezdték felszedni az aknákat, amivel 1956 szeptemberére végeztek. Ez tette lehetővé, hogy a szabadságharc leverése után százezrek meneküljenek át Ausztriába. A forradalom leverése után, 1957 márciusában a kormány határozatban rendelte el az újratelepítést.

A második változat két – betonoszlopokra rögzített – szögesdrótkerítés volt, közte egy öt méter széles, félméterenként bakelittestű aknákkal teleszórt aknamező, mellette felgereblyézett nyomsáv és járőrút. Ezt a rendszert azért kellett felszámolni, mert az eső többször is kimosta az aknákat a földből, ami Ausztriában több halálos balesetet, csonkolást is okozott. Az aknák felszedése során, 1966-tól 1970-ig legalább ketten meghaltak, sokan maradandó sérülést szenvedtek.

Az aknazár helyére a szovjet S-100 jelzésű elektronikus jelzőrendszert (EJR) telepítették. Ez akár tíz kilométerrel is a határ mögött húzódott. A kerítés 24 voltos feszültség alatt állt, / nem folyamatosan volt áram alatt, mert váltakozva adta az UD az impulzusokat jobb és baloldalra. Azt senki nem tudta, hogy viharban, villámlásnál a rendszer ki volt kapcsolva. Ilyenkor nyomsávos járőrök lettek kiküldve. ha bárki hozzáért / két drótnak kellett összeérni, vagyis un. zárlat keletkezett, ami riasztott. / vagy elvágta, a rendszer jelzett a legközelebbi határőrőrsön, / a határsávban is jelzett az un. duda, mivel mind a két oldalon, jobb és bal oldalon 1-1 duda volt felszerelve az oszlopsorra. Jobb és baloldalon 10-10 szektor volt / ahonnan két járőrt küldtek ki. Az egyik a határvonaltól indult befelé kutyákkal, hogy elébe kerüljenek a határsértőnek, a másik pedig a kerítéshez ment, hogy megnézze, mi történt. A rendszer jelzését az üldöző csoport vizsgálta ki: ücs. pk. gépkocsivezető, üldöző kutyás, golyoszórós, biztosító. A határt az őrs állománya végig zárta, jó időben tgk.-val, esős-sáros időben, vagy hóban gyalogosan, futva.

A rendszer az 1980-as évek végére elavult, az esetek kétharmadában vadállatok vagy eső miatt riasztotta a határőröket. A felújítás százmilliós költséget jelentett volna, hiszen a rozsdamentes drótot – paradox módon – nyugatról kellett beszerezni. A határőrség ezért már 1987-ben javasolta a megszüntetését. Az MSZMP politikai bizottság 1989. február 28-i ülésén elfogadta az EJR megszüntetését. A bontás május 2-án kezdődött meg és 1989. június 27-én fejeződött be, amikor Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter a kamerák előtt átvágták az egyik utolsó szakaszt. Az elbontott szögesdrót zár maradványai azonban még napjainkban is megtalálhatók a határ menti erdőkben.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Andreas Schmidt-Schweizer: Die Öffnung der ungarischen Westgrenze für die DDR-Bürger im Sommer 1989. Vorgeschichte, Hintergründe und Schlußfolgerungen. In: Südosteuropa-Mitteilungen 37 (1997) 1, S. 33-53.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vasfüggöny témájú médiaállományokat.
Wiktionary-logo-hu.png
Nézd meg a vasfüggöny címszót a Wikiszótárban!