Varsói Szerződés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Varsói Szerződés a közép- és kelet-európai szocialista országok védelmi katonai-politikai szervezete. Varsóban, Lengyelországban alapították meg 1955. május 14-én a Szovjetunió javaslatára, amely a szervezeten belül csaknem az összes hatalmat birtokolta.

A Varsói Szerződés alapító konferenciája

[szerkesztés] Előzményei

A Varsói Szerződés megalakítása az NSZK újrafelfegyverzése és a Nyugat-európai Unió megalakulása ellenlépéseként jött létre. A Szovjetunió csapatainak a partnerország területén történő állomásoztatásával igyekezett ellensúlyozni a NATO-t, és szorosabban magához vonni a közép- és kelet-európai államokat. A Szovjetunió felmondta Nagy-Britanniával és Franciaországgal a háború idején kötött segítségnyújtási szerződését, és˙1955. május 14-én megalakította a Varsói Szerződést.

[szerkesztés] Tagjai voltak

A Varsói Szerződés tagállamai

Szovjetunió
Albánia (1961-től, a szovjet–kínai konfliktus kezdetétől nem vett részt az üléseken, 1968-ban kilépett)
Bulgária
Csehszlovákia
Lengyelország
Magyarország
NDK (a Varsói Szerződés katonai szervezetéhez csak a Nemzeti Néphadsereg megalakulása után, 1956 januárjában csatlakozott, 1990-ben Németország újraegyesítésével tagsága megszűnt)
Románia

[szerkesztés] Intézményei

[szerkesztés] Politikai Tanácskozó Testület (PTT)

A szervezet legfőbb politikai szerve, amely formálisan valamennyi politikai, gazdasági és kulturális szervet felügyelt.

[szerkesztés] Egyesített Titkárság

1976-ban állították fel, és a tagállamok képviselőiből állt. Minden kérdésben együttműködött a PTT-vel és a KGST-vel, különböző bizottságokat egyesített.

[szerkesztés] Külügyminiszterek Bizottsága

1976-ban állították fel, ajánlásokat dolgozott ki külpolitikai kérdésekben.

[szerkesztés] Katonai Tanács

1969-ben alakult, a szerződő feleknek erősebb beleszólási jogot biztosított.

[szerkesztés] Honvédelmi Miniszterek Bizottsága

1969-ben alakult.

[szerkesztés] A Varsói Szerződés hadvezetése

[szerkesztés] Főparancsnokok

A Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnokai (oroszul Главнокомандующие Объединёнными вооружёнными силами стран-участниц Варшавского договора)

1955–1960: Ivan Sz. Konyev a Szovjetunió marsallja
1960–1967: Andrej A. Grecsko a Szovjetunió marsallja
1967–1976: Ivan I. Jakubovszkij a Szovjetunió marsallja
1977–1989: Viktor G. Kulikov a Szovjetunió marsallja
1989–1991: Pjotr G. Lusev hadseregtábornok

[szerkesztés] Főparancsnok-helyettesek

1955–1956: Konsztantyin K. Rokosszovszkij Lengyelország marsallja
1956–1968: Marian Spychalski Lengyelország marsallja
1968–1969: Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok
1969–1972: Tadeusz Tuczapski hadosztálytábornok
1972–1986: Eugeniusz Molczyk hadseregtábornok
1986–1991: Antoni Jasiński hadseregtábornok

[szerkesztés] Törzsfőnökök

A Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek törzsfőnökei (oroszul Начальники штаба Объединённых вооружённых сил стран-участниц Варшавского договора)

1955–1962: Alekszej I. Antonov hadseregtábornok
1962–1965: Pavel I. Batov hadseregtábornok
1965–1968: Mihail I. Kazakov hadseregtábornok
1968–1976: Szergej M. Styemenko hadseregtábornok
1976–1988: Anatolij I. Gribkov hadseregtábornok
1989–1991: Vlagyimir Ny. Lobov hadseregtábornok

[szerkesztés] Törzsfőnök-helyettesek

1969–1975: Zdzisław Studziński altengernagy
1975–1978: Józef Kamiński hadosztálytábornok
1978–1986: Stanisław Antos hadosztálytábornok
1986–1989: Wacław Szklarski hadosztálytábornok
1989–1991: Zbigniew Blechman hadosztálytábornok

[szerkesztés] Jellege

A „barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést” a későbbiekben kétoldalú szerződésekkel egészítették ki, melynek értelmében a tagállamok hozzájárultak ahhoz, hogy szovjet csapatok állomásozzanak a területükön. Védelmet, támaszt kínált a kisebb államoknak, a Szovjetunió számára pedig biztonsági övezetet jelentett nyugati határán. A kétoldalú megnemtámadási egyezmények helyébe többoldalú védelmi szervezet lépett. A tényleges hatalmi viszonyokon keveset változtatott, de a Szovjetuniónak cserelehetőséget nyújtott a NATO feloszlatása fejében. Egyúttal lehetőséget teremtett a szovjeteknek, hogy rendezze a népi demokráciákban állomásozó csapatai státuszát, ami az 1956. őszi válság után elkerülhetetlenné vált. A Szovjetunió befolyása a Szerződés legerősebb hatalmaként meghatározó volt. A marxista-leninista felfogás igazságos és jogtalan háborút különböztetett meg. Előbbi célja a támadások elleni védekezés, és „valamely nép felszabadítása a kapitalizmus rabszolgasága alól.” Az évek során egyre fontosabb szerepet kapott a szocializmus megőrzésének kollektív felelőssége. Eszerint ha a szocializmus az egyik szerződő államban veszélybe kerül, akkor a többi országnak nemcsak joga, hanem kötelessége is a szocializmus megőrzése a szövetség révén (ezt tartalmazza a korlátozott szuverenitás elvét kimondó Brezsnyev-doktrína).

[szerkesztés] Beavatkozások

Bővebben: 1956-os forradalom

Bővebben: Prágai tavasz

A Brezsnyev-doktrína legszélsőségesebb alkalmazása a katonai szövetség bevetése volt. Amikor Magyarország 1956-ban a forradalom idején felmondta tagságát, lépését fegyveres szovjet intervencióval akadályozták meg.
Csehszlovákiában a szocializmus lazítását célzó törekvéseket 1968 augusztusában a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása csírájában fojtotta el.

[szerkesztés] Megszűnése

1991. február 25-én a szervezet budapesti ülésén aláírták a szerződés katonai szervezetének megszűnéséről szóló dokumentumot. Ennek nyomán 1991. április 1-jén hivatalosan megszűnt a Varsói Szerződés katonai szervezete, majd három hónap múlva, 1991. július 1-jén a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete is.

1999. március 12-én a Varsói Szerződés egykori tagállamai közül Csehország, Magyarország és Lengyelország, 2004. március 29-én Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia és Szlovákia is a NATO tagja lett.