Lyndon B. Johnson

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lyndon B. Johnson
37 Lbj2 3x4.jpg
Az Amerikai Egyesült Államok 36. elnöke
Hivatali idő
1963. november 22.1969. január 20.
Alelnök(ök) nem volt (1963–65)
Hubert Humphrey (1965–69)
Előd John F. Kennedy
Utód Richard Nixon
Az Amerikai Egyesült Államok 37. alelnöke
Hivatali idő
1961. január 20.1963. november 22.
Elnök John F. Kennedy
Előd Richard Nixon
Utód Hubert Humphrey
Katonai pályafutása
Csatái Vietnami háború
Született 1908. augusztus 27.
Stonewall, Texas, Egyesült Államok
Elhunyt 1973. január 22. (64 évesen)
Stonewall, Texas, Egyesült Államok
Párt Demokrata Párt

Házastársa Lady Bird Johnson
Foglalkozás tanár
Halál oka szívinfarktus
Vallás Krisztus Tanítványai

Lyndon Johnson Signatre 2.svg
Lyndon B. Johnson aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lyndon B. Johnson témájú médiaállományokat.

Lyndon Baines Johnson (1908. augusztus 27.1973. január 22.) az Egyesült Államok 36. elnöke a Demokrata Párt színeiben 1963 és 1969 között és 37. alelnöke 1961 és 1963 között. Johnson egyike azon négy elnöknek, akik mind a négy választott szövetségi hivatalt betöltötték: volt képviselő, szenátor, alelnök és elnök.

Johnson Texas állam képviselője volt az Egyesült Államok Kongresszusában 1937 és 1949 között, majd szenátora 1961-ig. A szenátusban hat éven át többségi vezető, két évig kisebbségi vezető és újabb két évig frakcióvezető-helyettes (whip) volt. Miután 1960-ban sikertelenül indult pártja jelöléséért az elnöki posztra, John F. Kennedy őt választotta alelnökjelöltjének.

Kennedy elnök meggyilkolása után az amerikai alkotmány értelmében Johnson lett az ország vezetője. Johnson végigszolgálta Kennedy hivatali ciklusát majd 1964-ben nagy fölénnyel újraválasztották. Elnökként széleskörű népjóléti programokat indított el, amelyek a „nagyszerű társadalom” gyűjtőnevet viselték. Ezzel párhuzamosan növelte az amerikai katonai jelentétet Vietnamban. A harcok előrehaladtával Johnson népszerűsége folyamatosan csökkent. Az 1966-os félidős kongresszusi voksolás után újraválasztási esélyei rohamosan csökkentek, mivel saját pártján belül is egyre többen kezdték ellenezni a vietnami szerepvállalást. Johnson végül kilépett a megmérettetésből a vietnami politikája elleni támadások és a New Hampshire-i előválasztásokon való gyenge szereplése miatt.

Fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Johnson (teljes nevén Lyndon Baines Johnson) tősgyökeres texasi volt: egyik távoli rokona aláírta az állam 1836-os függetlenségi nyilatkozatát, és harcolt a San Jacintó-i csatában, amelyben a texasi felkelők, kivívták szabadságukat Mexikótol. Egy elszigetelt, műveletlen, szegény vidéki közösségben született, egész életében ezt akarta ellensúlyozni politikai pályafutásával, és ezért törekedett arra, hogy polgárjogi és oktatási törvényeivel segítse a hátrányos helyzetű csoportokat. Gyermekkorában egy nagy és kiterjedt család támogatta őt, és ezért egész életében új, meg új közösségeket, szövetségeket próbált létrehozni. Az idősebb emberekkel úgy viselkedett, mint egy tiszteletteljes, hűséges fiú, a fiatalabbakkal, pedig, mint egy védelmező, de sokat követelő apa. Paul Conkin amerikai történész úgy fogalmazott, hogy a vele egyenrangúakkal voltak problémái, de követőnek, vagy vezetőnek kiváló volt.

Pénzügyi gondokkal küzdő szülei nem tudták egyetemre küldeni, csak egy jelentéktelen, vidéki tanárképző főiskolára járt. Alacsony szintű iskolai képzettsége miatt, élete végéig kisebbrendűségi érzése volt. "Nem hiszem, hogy bármiért is elismerést kapok majd, amit egész életemben tettem - közölte elnöksége idején egyik munkatársával, hiszen nem jártam a Harvardra."

Elnöksége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

John Fitzgerald Kennedy meggyilkolása után, mint alelnök lett elnök: 1963. november 22-én Johnson az iszonyattól félájult Jacqueline Kennedy mellett tette le az elnöki esküt, az elnöki repülőgép, az Air Force One fedélzetén. Ezután Washingtonba repült, és biztosította az országot, hogy folytatni fogja Kennedy kül- és belpolitikai programját. Az új elnök elképesztő energiával látott munkához: 1963. november 23-a és december 19-e között csaknem 700 személyt fogadott az irodájában. A demokraták bátran kiálltak mellette, és az 1964-es elnökválasztáson sikerült győzelmet aratnia Barry Goldwater szenátor fölött, akinek csak hat déli és egy nyugati állam elektori szavazatait sikerült megszereznie. Nagy fordulat volt ez: az egykor egységesen demokrata párti Dél leginkább fajgyűlölő rétegei immár a Republikánus Pártot támogatták. Felesége, akit csak Lady Bird (Katicabogár) néven emlegettek, a legtevékenyebb First Lady volt Eleanor Roosevelt óta. Az 1964-es választási kampányba bekapcsolódva 1682 mérföldet utazott be, beszédeket mondott, saját rádió- és televízióadót működtetett, a konfliktusokat végtelen tapintattal simította el, és a városszépítési bizottság elnökeként vezető szerepet játszott Washington parkjainak kiépítésében.

Belpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Johnson előtt megnyílt a törvényhozás lehetősége, és ő a kongresszus demokrata többségére ki is használta azt. A New Deal első hónapjai óta egyetlen kormányzat sem bizonyult ilyen aktívnak. Az elnök egy adócsökkentési törvénnyel (1964), amely a szegénység elleni háború jegyében létrehozatta a gazdasági lehetőségek hivatalát. Oktatásügyi reformjait:1965. április 11-én írta alá, régi tanárnője, Miss Katie, vagyis Kate Deadrich Loney társaságában. 1 milliárd 600 millió dollárt biztosított vele az alacsony jövedelműek kerületeiben működő iskolák fejlesztésére. Az ő elnöksége idején lépett érvénybe a XXIV. alkotmánykiegészítés (1964), amellyel kimondták, hogy annak is van választójoga, aki olyan szegény, hogy nem tud adót fizetni. Ezzel főleg a feketéket sújtó, diszkriminatív intézkedéseket kívánták megakadályozni. Három év múlva a XXV. alkotmánykiegészítés az elnök és alelnök utódlásának kérdéseit tisztázta. Ő nevezett ki először feketét a kabinetbe Robert C. Weavert, aki lakásügyi és városfejlesztési miniszter lett, és ő nevezett ki először feketét a Legfelsőbb Bíróság tagjai közé: Thorgood Marshallt, 1967-ben. Az 1968-as polgárjogi törvény büntetéseket írt elő a polgárjogi törvények megszegői számára, meghatározta az indiánok jogait, és eltiltotta a diszkriminációt a lakóhelyek eladásánál, vagy bérlésénél.

Külpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Johnson elnökségének sikereiről külpolitikai problémák terelték el a figyelmet. Külügyekben tapasztalatlan volt, ezért Kennedy tanácsadóinak indítványaira hallgatott. 1965-ben hadsereget küldött a Dominikai Köztársaság jobboldali katonai kormányának támogatására, mert attól tartott, hogy újabb castróista forradalomra kerül sor. Sikerült megakadályoznia egy újabb kommunista hatalomátvételt, majd gyorsan kivonta az országból az amerikai katonákat, akiket az Amerikai Államok Szervezetének békefenntartói váltottak fel. Mégis sokan úgy vélekedtek, hogy a világ vezető demokratikus nagyhatalma szétvert egy demokratikus forradalmat.

Az év végén már 184 000 amerikai katona harcolt Vietnamban. Az elnök hitt az "olcsó" győzelem lehetőségében, abban reménykedett, hogy a nagyobb erők fokozatos, lassú bevetésével jelentősebb emberáldozat nélkül visszaszoríthatja a partizánokat és észak-vietnami támogatóikat. Emlékezett rá, milyen sok támadás érte a Truman-kormányzatot a kínai kommunisták győzelme után, és el akarta kerülni, hogy hasonló támadások érjék Dél-Vietnam elvesztése miatt. Amint azt a későbbi események bebizonyították, végzetesen alábecsülte a vietnami kommunisták harciasságát és áldozatkészségét, és rendkívül túlbecsülte a dél-vietnamiak képességét rendszerük megvédelmezésére. Saigonban korrupt és gyenge kormányok váltották egymást , és 1968-ra közel félmillió amerikai katona járta már meg Indokínát.

Az 1960-as évek közepétől felerősödtek a háborúellenes mozgalmak, százezres tüntetéseken skandálták az elnököt gyalázó jelszavakat:"Hé, hé LBJ, hány gyereket öltél ma?" Johnson leállíttatta a bombázásokat, de nem sikerült ellenfeleit tárgyalóasztalhoz ültetni. Az amerikai társadalommal nem tudta megértetni és elfogadtatni a háborús célokat, és a vietnami gerillák 1968-as januári, Saigon ellen intézett támadása, az úgynevezett Tet-offenzíva a kommunisták véres veresége ellenére is azt jelezte, hogy a háborút nem lehet megnyerni a fokozatos eszkaláció johnsoni módszereivel.

1968 elején a katonai vezetők 200 000 új katonát kívántak Indokínába irányítani. Johnson úgy érezte, hogy az amerikai társadalom nem fogja elfogadni az újabb áldozatokat. Pártja megoszlott, Eugene McCarthy és Robert F. Kennedy demokrata szenátorok nyíltan készülődtek az elnökválasztásra. A republikánusok egyre több kongresszusi helyet szereztek meg, és a háború miatt egyre kevesebb lett a "Nagy Társadalom" programjai számára felhasználható pénz. A kormányzaton belül a "galambok" csoportja azért támadta az elnököt, mert a kommunista veszélyt eltúlozva túlságosan nagy véráldozattal járó háborút folytat, és azt nem képes befejezni, a "sólymok" csoportja pedig azért, mert nem hajlandó bevetni az Egyesült Államok teljes katonai erejét. Johnson személyes népszerűsége is gyorsan csökkent, s ezért 1968. március 31-én a televízióban bejelentette, hogy leállítja a csapatszállításokat, nagyobb szerepet szán a dél-vietnamiaknak a harcokban, és nem indul az elnökválasztáson. Pár hét múlva meggyilkolták Martin Luther Kinget, majd Robert Kennedyt, az év első hat hónapjában 221 nagyobb tüntetésre került sor 101 egyetemen, s a politikai életből egyre jobban kiszoruló Johnson elnök már el sem ment a demokraták elnökjelölő konvenciójára.

Elnöksége után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1969 januárjában visszavonult texasi LBJ ranchére, és itt is halt meg négy esztendő múlva, 1973. január 22-én szívrohamban. Az egyik legnépszerűtlenebb amerikai elnökként hagyta el Washingtont, pedig Abraham Lincoln óta senki sem tett nála többet a polgárjogok érdekében, és senki sem támogatta jobban a társadalom hátrányos helyzetű csoportjait.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elődje:
John F. Kennedy
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke
1963 – 1969
Utódja:
Richard Nixon